BUÉK

Táv: 19, 4 km

Szint: 847 m

Erre a túrára eredetileg Megbízott Szakértőnkkel és csapatával mentem volna – ám aztán bejelentkeztek húgomék, h. ők is jönnének, viszont a rajtidő elején indulnának. Így hát hármasban vágtunk neki: húgom, sógorom és én. Nekem ez azért volt nagyon kényelmes, mert itt a ház előtt vettek fel kocsival, majd délután itt is tettek ki.

A rajtban már sokan voltak, de a szervezők a tőlük megszokott profi, zökkenőmentes szervezéssel kezelték ezt. 7:30-kor 166-os és körülötte lévő rajtszámmal indultunk.

Az útvonal nagyon jól volt összerakva, mindenhol jártam már, de így még nem, a húgoméknak pedig sok újdonságot tartogatott. Nem jártak pl. még az Újlaki-hegyen, és a húgom szerint ez így nagyon rendben is volt. Pedig fel sem mentünk a tetejére, akkor még jobban kiakadt volna…

Előző nap még esővel, viharos széllel stb. riogattak, de gyönyörű idő lett – enyhe és szikrázóan napos. Az első ponttól a kilátás fantasztikus volt:

 Leviharzottunk a Hármashatár-hegyről, tovább az Apáthy-szikla felé. Már az Árpád-kilátó után egy kiborított szemetes és nagy halom szemét mellett haladtunk el, nézzétek, egy kisteknős, mondta a sógorom, én megálltam, és visszanéztem, h. szemügyre vegyem ezt a zoológiai lehetetlenséget, de valóban egy lila-zöld kisteknős hevert megadóan a szeméthalomban, egy kisgyerek hagyhatta el a plüssjátékát, szomorú, gondoltam, aztán igyekeztünk tovább. Persze, amilyen hülye én vagyok, nem hagyott a dolog nyugodni, nehéz volt a szívem, szegény elveszett teknős, pár száz méter után közöltem, h. visszamegyek érte, ők csak menjenek tovább, majd utánuk futok. Sikerült kihalászni az enyhén szólva gyanús állapotú teknőst a szemétből, ha esetleg az elvesztője felismeri, visszajuttatom hozzá (azóta kimostam):

Emlékszem, amikor egészen kicsi koromban (még óvodás sem voltam) elhagytam este hazafelé Kántor névre hallgató plüsskutyámat, napokig sírtam utána… Kellene csinálni egy weboldalt, ahol az elveszett/megtalált gyerekjátékokat lehetne hirdetni. 

Az Apáthy-szikláról a tiszta időben jól látszottak a hegyek:

Oda megyünk, böktem a Kaán Károly kilátó irányába, aztán az elágazásnál pecsét, és megindultunk lefelé a rengeteg lépcsőn. 

Aztán a városi szakasz után meg felfelé:

A ponton megálltunk egy kicsit, ettünk banánt, teáztunk:

Már alig több mint 5 km volt hátra, jól haladtunk, ez felfelé a Nagy-Hárs-Hegyre kissé lelassult.

Felmentünk a kilátóba, de a szél fújt, annyira, h. hamar le is jöttünk. Lefelé a sárgán még az a meglepetés ért minket, h. kötélpályán kellett ereszkedni, aminek a húgom nem nagyon örült:

Innen már leginkább csak lefelé kellett menni a Nagy-rétig, ahol a pecsét mellé szaloncukrot kaptunk, és már 1 km sem volt hátra a túrából.

A célban volt forró tea, virsli, én meg megkerestem a szervezőt, és elmondtam azt, amit itt is elmondanék, mert számomra teljes megdöbbenés volt, és nem is gondoltam, h. ilyesmi megtörténjen.

A túra előtti napon a szervező egyesülettől érkezett levelet találtam a postaládában. Na, ez mi lehet, gondoltam, kinyitottam, és… a 2011-es Piros 50 B itinerem volt benne, amit akkor éjjel, a túra után a budaörsi célban felejtettem. Ők meg visszaküldték, most, több mint egy év után. Éppen a szemétbe is hajíthatták volna – még csak nem is az oklevél volt, csak az itiner. Mégis vették a fáradságot, h. elküldjék. Ez úton is nagyon köszönöm, annyira jólesett, h. nem is próbálom elmondani, mert úgysem tudnám. Azt sem mondom, h. ezért fogok elmenni a túráikra, mert azok enélkül is a kedvenceim között voltak/vannak. De azért ez szép volt, na. Még egyszer köszönöm.