2016. május 17., kedd

Gadány - Somogysárd

A reggeli után nekivágtunk a Gadányból kivezető emelkedőnek, és hamarosan már Meszetgnyő felé tartottunk a napsütésben. Szép idő volt, bár nem túl meleg, de a nap hét ágra sütött.
Mesztegnyőben kicsit kerestük a pesétet,majd végül a szépen rendben tartott tájházban találtuk meg. Ez a falu amúgy az átlagnál jóval elevenebb, rendezettebb volt, volt bolt és presszó is, ahol meg is ittunk egy kávét. A nem épp szinjózan,idős törzsvendégek egyike hosszasan próbált nekünk magyarázni valamit, ám sajnos állapota miatt egy szavát sem értettük - ki tudja, az élet milyen nagy bölcsességeiről maradtunk le...

Igy inkább felcihelődtünk, s megindultunk a felsőkaki vasútállomás irányába, óvodás szinten viccelődve az állomás nevével.

Ez volt az eddigi 13 nap legszebb szakasza. A Boronka-melléki Tájvédelmi Körzeten haladtunk át. Tavak, égerlápok, rengeteg érdekes növény, állat és gomba váltogatták egymást. Ennyi mocsári teknőst egyszerre én még nem láttam, ahogy haladtunk a parton, olyan loccsanással vetették magukat a vizbe napozóhelyeikről, mint a fókák. A lábunk alól siklók surrantak a viz felé. találkoztunk egy nyolc (!!!) kishattyút vezetgető hattyúcsaláddal is,
Végig a kisvasút muhával lepett pályáján haladtunk, nézelődve, fotózgatva, igy 2,8-as átlaggal értük el a felsőkaki állomást... Szépen kiépiettt erdei pihenő a kisvasút állomása, de a vasút (még?) nem jár, igy senki nem volt ott rajtunk kivül. Pihentünk kicsit, majd az eddigiekkel ellentétben végigrohantuk a hátralévő 13 km-t az akácosokon át - igy is csak negyed 7-re értünk a szállásra.

Somogysárdon Ila néni remek vacsorával várt minket, még rétes is volt... ma reggel pedig areggeli után fájó szivvel vágunk bele utolsó napunkba, ami már csak 15 km Kaposmérőig, ahonnan busszal megyünk Kaposvárra, majd Pestre.

2016. május 16., hétfő

Zalakaros - Gadány

Miután eljött a 2 fokos reggel, s a kikelet első sugaraira a hóvirágok korai hajtásaival együtt mi is kióvakodtunk téli menedékünkből, csináltam reggelire pár sajtos melegszendvicst. A sajtmérgezés heveny tüneteit mutatom amúgy, már maga a "sajt" szó elzöldülést és öklendezést vált ki belőlem.

Nekivágtunk a napfényben ébredező Zalakarosnak és túránk leghosszabb aszfaltos szakaszának: 20 kmt mentünk műúton, de nem nagyon bántuk, mert nem volt sár... Elég jó tempóban is haladtunk. Átmentünk Zalakomáron, ami megdöbbentő kontaszt a szomszédos, 4 csillag superior hotelekkel büszkélkedő, csillivilli Karoshoz képest...

Itt még volt egy nyitva tartó kisbolt, ahova bemehettünk volna kóláért vagy bármiért, bár mind a bolt, mind a vásárlóközösség elég gyanúsan nézett ki... de hár még csak 7 kmt jöttünk, annyira nem hiányzott semmi. Később meg már nem volt. Halott és haldokló falvakon haladtunk át, összeomlott, romos házak, egy-egy öregember a gazos kertekben, sovány lovak a sáros, egész pereputtyal felpakolt fogatok előtt... Bezárt boltok és kocsmák, "Eladó" felirattal, akár a házak nagy része, de a rég megsárgult táblákról lekopott már a telefonszám is, mintha ő is tudná, h a házat úgysem veszi meg senki, s hamarosan társai sorsára jut, melyekből nem áll más más, csak a kémény és az egykori konyha közepéről kinőtt ecetfa.

A mai távunk hosszú volt, 32 km körül, de mindössze 260 méter szinttel, vagyis nagyrészt laposan kellett menni. Amikor letértünk a műútról, akkor sem volt sár, kamásli sem kellett. Viz, az viszont volt bőségesen. Egy lápvidéken haladtunk kilométereken keresztül, kétoldalt az égeres ismeretlen mélységű vizben állt, békák éneke kisérte utunkat, ahogy néhol a zsombékokon egyensúlyozva próbáltunk navigálni a mély pocsolyák között, vagy az utat kerestük a derék felett érő aljnövényzetben, amelyben láthatólag egyenlő arányban volt jelen a csalán, a mocsári menta és a kullancs. Később, már a szálláson kérdeztem: minek fotóztad le ezt a susnyát? mert ez volt az ÚT, jött a válasz...
Mégis szép volt ez a lápvidék, a bodza, akác, menta és ki tudja, még hányféle növény fűszeres illata kisérte utunkat. Szinte hiányzott, mikor kiértünk a szántók közötti dűlőútra.

Az utolsó pár km Gadányig nehezen telt el... Aztán mégis meglett, bár a falu konkrétan nincs rajta a kéken, kb. 600 m kitérő - meredeken lefelé :) Ami reggel mereseken felfelét jelent majd.

Szállásunk a Pannónia panzióban van, ami remek hely. Megyek is reggelizni :)

2016. május 15., vasárnap

reggel

A szálláson nem volt fűtés... illetve volt egy aprócska olajradiátor, amit nem szabadott magasabb fokozatra állitani, mert lecsapja a biztositékot. És egy palackos gázzal működő hősugárzó, amely hőt nem sugárzott, penetráns gázszagot ellenben igen, igy hamarosan kikapcsoltuk. Ugyanakkor odakinn 7 fok volt. Most nem azt akarom mondani, h. 7 fok az brutál hideg. Számos éghajlaton ez a nyarat jelenti. És nálunk is, ha pl. decemberben 7 fok van a fejünket csóváljuk, s azt mondogatjuk, milyen meleg van, hát már megint nem lesz normális tél???
Mindez oké. No de MÁJUS KÖZEPÉN???
Este nem annyira lefeküdtünk, mint inkább hibernáltunk. Én a földszinti szobában egy paplan és két pokróc alá vermeltem el, miként pontyok az iszapba...
Ennek ellenére tök jól aludtam. jelenleg sajtos szendvicseket készülök grillezni - kb egy hete sajton élünk, hátha sütve jobb lesz :)
Egy biztos: ha hazamegyek legalább két hétig nem akarok sem sajtot, sem kenyeret LÁTNI sem...

Homokkomárom - Zalakaros

Reggel a kolbászos tojás elfogyasztása után búcsút vettünk szállásadónktól, és elindultunk a reménytelenül szakadó esőben. A ház mellett hatalmas rét ázott az esőben:


Egy jó darabot, gyakorlatilag vagy az első 10 kmt aszfalton meg murvás úton mentünk, s rendben is volt ez így... Az eső eltökélten esett, de különösebben nem zavart minket.

Beértünk a Palin nevű faluba, ahol pecsételni kellett. Jó érzékkel egy presszó-cukrászda kombó teraszán. Ettem Zala kockát, mert zalai származású lévén ezt mintegy erkölcsi kötelességemnek éreztem. Remek volt.

A gond igazából ott kezdődöt, amikor le kellett menni az aszfaltról... Ilyen mértékű sarat ilyen hosszan még egyikünk sem látott. Gyakorlatilag 20 kmn keresztül egy sártenger volt...

Miközben mentünk a bokáig érő sárban, ami néhol, pl. a réten az egész rétet beteritő bokáig érő vizzé változott,azon gondolkodtam, h hogyan is lehetne igazolni kívülállók előtt azt,h az ember a nagy nehezen összespórolt éves szabadsága alatt időt, pénzt s fáradságot nem kímélve 2 hetet kéktúrázik... Miket is szoktunk felhozni?

1. Olyan helyekre jutsz el, ahová különben sohase mennél.
(Na és vajon miért nem? Ki az a kretén, aki elutazik az ország túlsó végébe azért, h aztán a bokáig érő sárban gyalogoljon két szántóföld között egyik ugyanolyan erdő részből a másikba?)

2. Érdekes helyeket láthatsz.
(No, én ma speciel semmit nem láttam, kivéve kb 2 méternyi sarat a lábam előtt,mert ha egy pillanatra is felemeltékem a tekintetem a földről félő volt h orra bukok. Láttam még továbbá a kapucnimat két oldalt. Kb ennyit láthat a ló is szántás közben,már ha van olyan közveszélyes őrült aki ráviszi a lovát a földre ilyen időben.)

3. A sport egészséges!
(Ja. Az egész napos sárban csúszkálás úgy szétrángatta az ízületeimet, h egy hónapos Porcerő kúra kell ahhoz, h egyáltalán fel tudjak menni otthon a galériára.)

4. Kellemesen elbeszélgethetünk túratársainkkal.
(Aha. 3 fős csapatunk a mai nap túlnyomó részében mintegy 150méteren szóródott szét... Ahhoz is adóvevő kellett volna, h megkérdezzem a mögöttem haladó, h életben van-e még.)

5. Aktívan kapcsolódunk ki, pihenünk.
(Persze. Mihelyt hazamegyünk vissza dolgozni, majd kipihenjük magunkat...)

2016. május 14., szombat

Bázakerettye - Homokkomárom

Reggel, mikor felkeltem, szakadt az eső. Nem ért a dolog meglepetésként, már előző este mondta az időjárásjelentés, h. esni fog. beszéltünk is róla, h. ezt a napot kihagyjuk, bebuszozunk Homokkomáromba, s majd valamikor bepótoljuk a kimaradó pecséteket. De végül egy életünk, egy halálunk, nem vagyunk zselék (vagy papirkutyák, a kivánt rész aláhúzandó), reggeli után csak elindutlunk.

Az eső egy kicsit csendesedett, de még igy is esett rendesen. Aztán újra magára talált. Érezni lehetett, h. nem csk úgy hobbi szinten, alkalomszerűen műveli az esést, hanem igazán komolyan gondolja, mintegy hivatásszerűen...

Az első 4 km műúton ment át Kistolmácsra. Érdekes, MOST senki nem panaszkodott, h. miért kell műúton menni... A kistolmácsi tónál a Tó büfé még nem volt nyitva, a teraszon pecsételtünk, majd mire felszedelődzködtünk, megjelent a büfés néni... De nem mentünk már vissza. A tó felett mutattam a fiúknak: nézzétek, ott repül egy gém! A parton horgászó két koma közül az egyik meg is kérdezte: "Tudja,mit mondott a gólya a gémnek?" Nemleges válaszomra közölte: "Tölts egy kis jó bort a gégémnek!" Ebben sajna nem tudtam segiteni neki, de arra gondoltam h. milyen praktikus lenne nekem ezen a településen laknom, pl. ha ki kellene tölteni egy űrpalot, csak annyit kellene irnom:

Lakhely: Kistolmács
Foglalkozás: u.a.

Amúgy egész délelőtt esett. Aztán kicsit elállt, vagy egy órát tudtunk menni esőkabát nélkül, remek volt. Aztán kora délután elkapott minket egy brutális zápor...

Az erdőben, természetesen, sár volt. Miután meg nem nevezett túratársamtól azt a tanácsot kaptam, h. próbáljak szemléletváltással viszonyulni a sárhoz, s eztán élvezzem a dagonyázást, ezért újabb és újabb extázisba eshettem a sok-sok különböző fajta sárban caplatva. Volt folyós, tapadós, csúszós, vizes stb. Mikor aztán végre kiértünk a Háromszorosan Áldott Műútra, s egy fél óra múltán megjegyeztem, h. nekem bizony hiányzik a sár, fent emlitett túratársam megpróbált belelökni az árokba, s megtaposni - kizárólag villámgyors reflexeimnek köszönhetem a menekvést.

Annyit még megjegyeznék, h. fizikailag brutális nap volt. 29 km 900 m szinttel, de úgy, h. egyszer sem voltunk a tengerszint feletti 350 méteres magasság felett... Kisdombra fel, kisdombról le... 80-100 méteres nekirugaszkdásokkal 7 vagy 8 dombot másztunk meg, de brutál meredeken, csúszós agyagban, majd ugyanúgy le.

Jelenleg úgy érzem magam ebből kifolyólag, mint akit egészben ledaráltak, majd beletöltöttek egy nagyjából ember formájú zsákba. megyek is aludni...

Rádiháza - Bázakerettye

Reggel remek reggelit fogyasztottunk a rádiházi ménes panziójának étkezőjében. Nem zab volt szénával elhamdulillah, hanem sajt, lekvár, vaj stb.

Aztán felkerekedtünk, szó szerint fel, mert elég kaptatós domboldalnak vágtunk neki.

Az úton egy lovászfiú vezetett velünk szembe egy ügető kancát a 2 hónap körüli csikójával.A kanca vezetőszáron, a csikó szabadon követte. Igencsak félelmetes látvány lehettünk, mert hiába ment el mellettünk a kanca, a kiscsikó megtorpant, s nem volt hajlandó továbbmenni. A lovászfiú lemondó sóhajjal vezette vissza a kancát a csikón túlra, de az igy sem volt hajlandó követni, aztán a srác kicsit ráhúzott a farára a vezetőszárral, attól megugrott, s letudta a kritikus pár lépést.

Kisvártatva jött egy lovas lóháton, a ló láttunkra horkantva torpant meg... De most TÉNYLEG, ennyire gázosan azért nem néztünk ki...

Ezen a napon az előző napi esőzések után elhamdulillah nagyon szép idő volt. Az ég felhős, de eső nem volt, erős szél fújt, csak úgy jött-ment a sok fehér meg haragos szürke felhő. Olyan fantasztikus településeket látogattunk meg, mint pl. Lasztonya, ahol talán 40 ember is lakik, és a hziorvos egy garázsban rendel...

Valamint, két kilátót is érintettünk ezen a napon, egyiket lasztonya, másikat Lispeszentadorján után a dombtetőn. Mindkettő ugyanúgy nézett ki, láthatólag azonos terv alapján készültek... A kilátás mindkettőből szép volt.

A szállásunk Bázakerettyén volt, hiden vacsorával, amit a helyi kisboltban vásároltunk. A vendégház gázórájában egy kerti rozsdafarkú család lakott :) A kismadarak zsizsegtek a fadobozban, és kissé félve néztek vissza, mikor bekukucskáltam hozzájuk...

2016. május 12., csütörtök

Kustánszeg - Rádiháza

Reggel 6-kor, mikor kinéztem, esett az eső. Gyorsan visszafeküdtem egy kicsit. 7-kor már nem esett... Aztán később megint.

Reggelink az elég korlátozott mennyiségben volt: 2 db laposkifli és egy laposzsemle, melyek már ki tudja, mióta utaztak a hátizsk mélyén... volt még füstölt sajt és kolbász. A kolbászt még Pestről hoztam, s cipeltem magammal nehezebb időkre gondolva, miként azt a 3 db kockasajtot, melyet szintén elfogyasztottam reggelire. még élek...

Reggeli után viszonylag későn indultunk el. Ekkor nem esett MÉG, kb. egy órán keresztül. Akkor rákezdte... Én biztos, ami biztos, már a vendégház teraszáról esőhöz öltözve indultam el. Az esőnadrág, az egy remek dolog! Mentünk a brutál vizes susnyába, de a nadrágom teljesen száraz maradt elhamdulillah.

Sokat megállni nemigen tudtunk. az eső esett, csupa viz volt minden. Annyi időre álltunk meg, amig megettünk egy-egy Horalky szeletet. Szinte egyhuzamban húztuk le az első 20 km-t Zalatárnokig.

Nagyon nehezen ment el ez a 20 km. Az eső még hagyján,. de az agyagos utak feláztak, néhol bokáig ért a sár, csúszott, nem lehetett menni benne, nagyon idegörlő és fárasztó volt az egész... De csak mentünk, mentünk, mentünk...

Jó is volt, h. igy tettünk. Zalatárnok nem egy világváros. Az egyetlen bolt 15 óráig van nyitva... nekünk meg már semmi kajánk nem volt. 14:39-kor estünk be a boltba, de a boltoshölgy nagyon kedvesen és készségesen szolgált ki minket, még azt is megsúgta, h. az egyik sajtból ne nagyon vegyek, mert nem annyira finom...

A pecsét a bolt előtt volt. Pecsételtünk. Az eső, a változatosság kedvéért, esett. Beültünk a fedett buszmegállóba, s itt fogyasztottuk el frissen vásárolt ebédünket, a helybéliek elég nagy döbbenetére. Aztán mentünk tovább, mert volt még kb. 7 km Rádiházáig.

Ezt viszont a vártnál hamarabb behúztuk, megérkezve a szállásra, ahol a remekül üzemelő fűtés mellett vacsora is várt minket elhamdulillah.

Holnap kicsit korábbi indulást tervezünk, mert inkább délutánra mondanak esőt. Bázakerettyéig kell menni, elméletben ez a legrövidebb napi távunk a maga kb. 25 kilométerével, de aztán ki tudja... tegnapra is 31-et terveztünk, és 40 lett belőle :) :) :)