NHH

Este meg jol korulneztunk a reten. Sajna a csillagnZesbol nem lett semmi, mert elaludtunk... most a reggelire varunk es indulunk tovabb a csovanyos - foltan kereszt - nograd - szendehely iranyba.

Harmadik anp - Nagy-hideg hegyen alszunk :)

Viszont idaig fel is kellett jutni... reggel nekivagtunk a Szent Mihaly hegynek meg viszonylag huvosben. Utana a Torokmezo - Kisinoc szakasz eloszot eleg jo volt, de aztan Kospallag elott/utan/kozben iszonyat meleg volt a tuzo napon, a brutal hoseget sugarzo muuton meg susnyasban. Aztan NHHra igazabol konnyebben feljutottunk mint vartuk. A turistahazban teljes megdobbenes fogadott minket. Eredetileg lemondtak a foglalasunkat mert leegett a teto... de m.sz.vegul megyozte oketh hadd aludjunk itt megis. Errol viszont a meggyozott kollega elfelejtett barkinek is szolni... de azert kaptunk szobat. Tok egyedul vagyunk itt, mienk az egesz turistahaz :). Remek erzes. Most viszont inkabb a hagymalevesemre forditom figyelmemet, majd meg jelentkezem....

Masodik nap - meg mindig brutal meleg van, sooot...

Reggel Dobogokon:

Reggelire benyomtam 3 tojasg aztan elindultunk mielott tul meleg lett volna. A zsakot lenyegesen konnyebb volt ma vinni, vagy mert rajottem hogyan allitsam be (bonyolultabb mint befogni egy negyesfogatot) vagy mert a szervezetem rajott h ez van es sszokjon hozza...

Pilisszentlaszlon vettunk nektarint ami nagyon jol esett. Aztanmegidnultunk felfele a nagy-villamra, ami mar nem annyira... visegradra leerve meg ki kellett talalni hogyan jussunk at Nagymarosra... mert a komp nem jar. Veguls elmentunk busszal tahitotfaluba onnan egy masik busszal a komphoz komppal Vacra onnan meg vonattalnagymarosra,, hurra. A panzioban egy NAGYON nem szomjas holgy fogadott... de legalabb a szobaakat ki tudta nyitni nekunk. Holnap reggel Iindulunk fel a szent mihaly hegyre ami nagy zsakkal bizonyara csodas lesz. De kozel sem annyira mint delutan amikor ugyanazzal a nagy zsakkal majd a negy hideg hegyre maszunk fellfele 36 fokban...

Elso nap - tanulsagok

Tav 37 km
Szint 1550 m

1. 10 kgos zsakkal gyalogolni nem ugyanaz, mint teljesitmenyturan a kis zsakkal... olyan faradtak voltunk este mintha legalabb egy 50-est mentunk volna pedig a tavot mintegy 11 ora alatt kuzdottuk le..2. Jobb lett mar semmi vize mire vegre a szentkuthoz ertunk. Eneek eleg erdekkes izu vize van de most rendkivul orultunk neki...
3. Tok jo a dogogokoi turistahaz :) a rantott harcsa remek volt este es nagyon jol aludtam, bar gyanitom BARHOL nagyon jol aludtam volna..4. Telefonrol nem akkora kiralysag blogolni pl ekezet sincs amiert elnezest kerek.
5. Ma megyunk tovabb nagymarosra insallah jar mar a komp kulonben nem tudom hogy tamadjuk be kedden a borzsonyt...volna egy 2 literes ivozsak. Nagyon meleg volt ma, senkinek nem volt

Két hét kék :)

Táv: kb. 400 km
Szint: hát, sok :)

Holnap reggel indultunk insallah 2 hetes nyaralásunkra, az ős-csapat: M. Sz., Tamás és én.
Az országos kéktúra Hűvösvölgy-aggtelek szakaszát fogjuk insallah leküzdeni.
Ez idő alatt, ha tudok, posztolok ide, h. mi a helyzet, merre járunk, szóval időnként nézzetek fel, lesznek képek is :)
Mindenkinek kellemes nyarat, jó pihenést, szép túrákat,
Halima

Turul 130

Táv: 123,5 km

Szint: 3050 m

Nem is tudom, hogy jutott eszembe, h. menjek erre a túrára. Már az összes többi távon (20, 45, 75) voltam, csak a leghosszabbon nem, és úgy gondoltam, rendben is van ez így. Aztán valahogy eszembe jutott, h. miért is ne.

Nyilván kb. 10 nappal a túra előtt jutott eszembe. Nem szeretek éjjel egyedül menni, ezért el kellett kezdenem szokásos, állhatatos aknamunkámat. A megkörnyékezett személyek reakciói a „nekem ez sok” és a „hát te se leszel már kevésbé normális” szórásban oszlottak meg, utóbbi végpont felé mutatva nagyobb statisztikai eltolódást. Ezért végül szokás szerint becéloztam Szamócát, aki rövid rábeszélés után megértette, h. igen, a budai barlangjai biztos nagyon szép túra lesz, NADE hogy is hagyhatnánk ki a lehetőséget, h. gyalogoljunk 130 km-t… szóval akkor menjünk.

A húgom is becsatlakozott az első huszasra, a szervezők készségesen megengedték, h. a rövid táv hivatalos rajtideje előtt induljon velünk. Amúgy majdnem mindegy volt, mert végül 6:50-kor sikerült elrajtolnunk.

A feladandó csomagjainkat kivittük az első pontig, a Turulszoborhoz, innen ment a csomagszállítás. 

Előreküldtem Tatabányára 2 banánt, szendvicset, zöld teát és egy vékony felsőt, hátha éjjel kelleni fog.

Nagykovácsiig sima utunk volt, 

még nem volt túl meleg, igyekeztünk kilépni, bár néha el kellett kerülnünk a szembeforgalmat:

Viszont láttunk egy csomó gombát:

Nagykovácsiba érve már jó meleg volt… Először simán elmentünk a parókiára, ahol persze nem volt pont, vissza a templom elé, és már láttuk is a szalagozást, ami bevitt a templom mögött a kertbe. 

A ponton a húgom átvette az oklevelét meg a kitűzőjét, mind átvettük a réteseinket, kicsit kutyáztunk, aztán megmutattuk húgomnak, hol a buszmegálló, mi pedig a sárga sávon elindultunk Perbál felé.

Itt még teljesen jól voltunk, éppen csak kezdtünk belejönni a sétálásba, olyannyira, h. felmásztunk egy kieső hegytetőre is, h. lássuk milyen szép a kilátás, majd a hegyoldalon keresztül bukdácsoltunk lefelé a susnyásban, h. kb. 50 méter múlva meglássuk ugyanazt a kilátást... Mondom, még nem voltunk fáradtak.

A Nap ekkor már kegyetlenül tűzött, de elhamdulillah a túra szervezése és az ellátás hozta a szokásos színvonalat – minden ellenőrzőponton korlátlan ásványvíz, az egy literes ivózsákkal mentem végig. Perbál előtt enni is kaptunk, ez úton is köszönöm a sajtot. Perbál után megtörtént a túra egyetlen komoly csalódása. A GOMBATELEP NEM MŰKÖDÖTT! 

Ki volt pucolva, üresen és szagtalanul várva sorsát… pedig akkor már kilométerek óta arról beszéltem Szamócának, h. micsoda nazális élményben lesz része…hát, nem lett.

Anyácsapuszta előtt találkoztunk egy Family Frost autóval, ezért biztos, ami biztos, ettünk jégkrémet. Aztán a szántón átvágva megindultunk felfelé a Kakukk-hegyre, ami megint csak nem esett jól, mert ugyanolyan brutális meleg volt, mint tavaly, a hegy meg egy év alatt nem erodálódott annyit, h. érezhetően könnyebb legyen felmenni rá. Viszont a szántók meg dűlőutak után kifejezetten szép volt:

Innen legurultunk Szomorra, a ponton ittunk, szemben a presszóban fagyiztunk, és megállapítottam, h. a teraszon a hőmérő 28 fokot mutat árnyékban. Úgyhogy neki is vágtunk az emelkedő műútnak, ahol árnyék, az nem volt. Már elhagytuk a tarjáni halastavat, amikor kicsit elgondolkodtam rajta, h. tavaly itt mintha balra letértünk volna, de a trekk határozottan azt mutatta, h. a murvás úton maradjunk, szóval maradtunk. Egy idő után csepegni kezdett az eső. Aztán már rendesebben esett. Annyira nem, h. megálljak elővenni az esőkabátot, de annyira igen, h. zavaró legyen, ezért az általam kifejlesztett bioesernyő-projekttel sikerült elérnünk, h. a vidámság kiapadhatatlan forrásául szolgáljunk a helyiek számára:

Rendesen lelassítottak mellettünk kocsival, h. jobban megnézhessenek. A néni, akit egy faluszéli házban megkérdeztem, h. valóban Tarján-e az, ahova beértünk, összecsapta a kezét: „Hogy én ezt nem tudtam kitalálni! Az előbb szaladtam be a kertből, pedig ott is vannak ezek a nagy levelek…”

Egyszóval, bioesernyőm tekintetében jelentős piaci rést fedeztem fel. Az eső azonban elállt, így a projekt mintadarabjait otthagytuk a pontőröknek, mondván, h. nyugodtan használják csak, ha megint esni kezdene.

A falu után ismét az erdőbe tértünk, és lassan már sötétedni kezdett. Az eső hol esett, hol nem, sár, az viszont brutális volt, Turul-triatlon, mondta Szamóca, mikor azon gondolkodtunk, h. akkor most menjünk, vagy ússzunk:

A sárnak egy idő után elhamdulillah vége lett. Aztán újrakezdődött. Aztán egyszer csak valami fényeket láttunk a nem nagyon távolban. Hát ez meg mi, kérdeztem, Koldusszállás környékén kellene lennünk. Igen, ott már látom valami falu fényeit, mondta Szamóca, miközben bokáig a sárban törtünk előre. Akkor gáz van, mondtam, mert itt nem szabadna lennie SEMMINEK. Ki is derült, h. túljöttünk az elágazáson – nem olyan feltűnő, mint a Kinizsin, nincs itt olyan népes pont – nem sokkal, csak pár száz méterrel, azt viszont az egész túra legmélyebb sarában. Némán (és kevésbé némán) anyázva mentünk vissza az elágazásig, egy idő múlva már jöttek szembe a gyorslábúak Tatabányáról, és elmesélték, h. minket épp elkerült a jégeső, őket meg nem. Elhamdulillah, h. mi megúsztuk.

A Turulnál bőségesen kaptunk enni, aztán a panorámaúton besétáltunk a kempingbe. Itt volt a 75-ös táv célja. Megkaptuk a csomagjainkat, kiszedtük, ami kell, a többit továbbküldtük a 130-as célba. Indultunk tovább.

Egy túratársunk, aki eddig is hozzánk csapódott, kerülgetett minket, megkérdezte, h. velünk tarthat-e, mert, mint mondta, az éjszaka a gyengéje. Igent mondtunk, bemutatkoztunk, Marcinak hívták.

Marci két különleges tulajdonsággal is rendelkezett: (1) minden ponton leült, és azonnal elaludt, akár csak 5 percre is. Amikor megböködtük, felállt, és jött tovább. (2) menet közben is aludt. Először az tűnt fel, h. csak jött mögöttünk olyan 10-15 méterre, és artikulálatlanul kiabált, mondván: „Eóóóóóóóóóó! Ieűűűűűűűűűűűűű! Áűűűűűűűűű!”. Szamóca kissé aggódott, te, mi van, ha valami pszichopata gyilkos, és ránk veti magát hátulról, kérdezgette aggódva, á, mi vagyunk többen, lenyomjuk, mondtam magabiztosan. Később kísérőnk már artikuláltan is kiabált: adjátok előre a sört, követelte határozottan, majd mikor bevártuk, és konkrétan rákérdeztük, nem emlékezett semmire. Ekkor jöttünk rá, h. alszik menet közben.

Sajna Tatabányától nem volt trekkünk, viszont miután (némi kalandozás után, ámde csapatunk navigátorának köszönhetően töretlen lendülettel és eltévedés nélkül) visszatalálni a sárga sávra, már nem volt gond. Koldusszállásnál eligazítottunk néhány 75-ös túratársat, akik hozzánk hasonlóan benézték az elágazást, aztán ráálltunk a kék sávra, és Dorogig rajta is maradtunk.

A szokásos egy hétig semmi koffein – túrán zöld tea technikám most nem vált be 100%-osan – iszonyat elálmosodtam, a többiek is csendben voltak, én párszor bealudtam menet közben, hova mész oda a bokrok közé, nehezményezte Szamóca. ráadásul be is lassultunk, ami még inkább kedvez az alvásnak… Bányahegynél kaptam össze magam, túljutottam kicsit az álmosságon, bele is húztam, a nem egyértelmű elágazásoknál inkább bevártam a többieket, de amúgy csak mentem, közben szeintem kb. egy órán keresztül hangosan énekeltem a Ha felülök sejehaj a fekete gőzösre című nótát, amelynek mindösszesen 2 versszakasza van, tehát annyira azért nem volt szórakoztató, d legalább nem aludtam el.

Közben megvirradt, világos lett, Halima, a fejlámpát már el lehet ám tenni, figyelmeztettek tapintatosan Pusztamaróton a pontőrök, így is tettem, megint kaptam sajtot, megint köszönöm, aztán mentünk tovább.

Bika-völgynél, ami 101 km, több mint egy órával rosszabb volt az időnk, mint a tavalyi Kinizsin, és én kb. kétszer annyira fáradtnak éreztem magam… de hát most már mit lehet tenni, csak végigmegyünk, alig több, mint egy huszas van hátra, egy huszast meg már bármikor megy az ember, vigasztaltam magamat és mindenkit.

Péliföldszentkeresztig nem volt nehéz eljutni, volt egy csomó kaja, paradicsom is, só van, kérdeztem, hát, a mogyoró alján… a sósmogyorós paradicsom, az nagyon finom, állapítottuk meg. Én eltettem két almát is, majd a Getéről lefele megeszem, gondoltam AKKOR MÉG.

Mogyorósbányán furcsa volt az üres Kakukk-vendéglő, ittam kávét, a vendéglős néni megmutatta a helyi bányásztárgyakból készült kis kiállítást:

Aztán nem volt mit tenni, indultunk tovább, tudván, h. Kőszikla, Hegyeskő, Gete. 6 km, 700 m szint. Közben már brutál meleg volt, a nap tűzött, 30 fok felett járt a hőmérséklet. Szippancs lesz, közöltem vidoran.

Az is lett. De tényleg nagyon durva volt. nem is emlékeztem, h. ilyen SOKÁIG kell itt felfelé menni. Meg iszonyat meredeken lefelé a löszfalon. A Gete alján bevártam Szamócát:

És tudtátok, h. a Getének is van előhegye, mint a Muzslának? Mielőtt az igazán meredek résznek nekivágtunk volna, leültünk egy kicsit az út közepén, pihengetni… aztán mondtam Szamócának, h. fenn megvárom, eltévedni nem lehet, menjen mindenki, ahogy tud. Mentem felfelé, aztán egyszer csak meg kellett indulni lefelé. Én majdnem elsírtam magam, a nagy nehezen összeszedett szint elvesztegetésére gondolva…

Nem szoktam megállni az emelkedőn, de most meg kellett, elkaptam egy fatörzset, felhúztam magam mellé, nekitámaszkodtam, és lélegeztem. Komolyan azt hittem, sose érek fel. Fenn nem érdekelt, h. nincs árnyék, meg tűző nap, lerogytam egy fatörzse, és ott ücsörögve vártam Szamócát.

Hamarosan felért, ő sem túl jó állapotban. Ettem egy fehérjeszeletet, aztán valahogy felszedtük magunkat a földről, és elindultunk lefelé. Ez a kb. 6 és fél km örökkévalóságnak tűnt. Te, ha lesz valami, üljünk le, vetettem fel az ötletet, de nem lett semmi, szóval egy idő után leültünk simán az út mellé, és arról beszéltünk, h. ki az a BAROM, aki kitalálta, h. idejöjjünk…

Végre meglett a műút, de én kissé elbizonytalanodtam, h. akkor most merre Csolnok, meg merre kéne menni, beért egy túratárs, aki alternatív módszerrel („kérdezősködés helybéliektől”, az eltévedéstudomány egy erősen vitatott módszere. Mérési eredmények igazolják, h. gyakran hamis pozitív eredmény produkál, t.i. a kutatást végző alanyok azt hiszik, h. most akkor minden rendben lesz, pedig dehogyis.) kiderítette, h. az ú.n. „legrövidebb út” (olyan kifejezés, amely eleve elővigyázatosságra készteti az eltévedéskutatót) a lőtérhez (cél) a temetőn át vezet…

Itt követtük el azt a hibát, h. mentünk utána, így nem lett meg a szalagozás, és a cél sem. Utólag azt mondom, h. ha tovább mentünk volna a kéken, kb. egy órával előbb a célban vagyunk.

Így ugyanis több mint egy órát bolyongtunk fel-alá Dorogon, a vizem elfogyott, amikor már a negyedik „legrövidebb utat” követtük, kezdtem besokallni. Fizikailag rosszul voltam, azon gondolkodtam, h. elájuljak, hányjak, vagy esetleg mindkettőt, és akkor milyen sorrendben. Harminc órája jöttünk, láttam, h. Szamóca is készen van… aztán elhamdulillah meglett a lőtér, meglett a cél, leültem életem (eddigi) leghosszabb teljesítménytúrája után.

A szervezők a szokásos végtelen kedvességgel fogadtak, oklevél, kitűző, a hosszú távon póló is járt, ásványvíz, főztek volna virslit, de egyrészt ugye nem eszem ilyesmit, másrészt meg még mindig a hányás előnyeit és hátrányait elemezgettem magamban…

Remek túra volt, ezt ki is fejtettem a rendezőknek, de magamban arra gondoltam, tudjátok, mikor jövök én még egyszer, hát azért ANNYIRA hülye nem vagyok…

Kivittek minket kocsival a buszig, ami nagyon-nagyon kedves dolog volt, mert úgy éreztem, ebben a pillanatban nem tartozik a lehetséges dolgok birodalmába, h. másfél kilométert menjek a buszmegállóig. Még hely is volt elhamdulillah. Igyekeztem nem bealudni, főleg, h. Szamóca folyamatosan beszélt hozzám. Igyekezetemet nem sok siker koronázta. Te, ne aludjál be, amikor hozzád beszélek, böködött Szamóca már a leszállásra készülve. Jójó, motyogtam egy pillanatra felriadva, aztán aludtam tovább…

Hazaérve nem tudtam már enni, de egy üveg ásványvíz lement, zuhany után irány az ágy… Másnap (hétfő) reggel már éhes voltam…

Kedd reggel pedig már azon gondolkodtam: insallah jövőre nem lesz ennyire meleg a Turul 130-on…

Most mondjátok meg, normális vagyok én?

Határjárás 27

Táv: 27 km

Szint: 920 m

Tavaly a 45 km-es távon voltam, de a vége a sok aszfalttal meg a végtelenbe nyúló Kamaraerdei úttal kizárólag a határkő-rajongásom miatt volt élvezetes… így idén a 27-es táv mellett döntöttem, ez az elejét kivéve erdőn-mezőn, szép helyeken megy. Majd a jövő héten kisétálom magam, gondoltam…

A húgom és az unokahúgom is velem tartottak, ők a 17-es távon, azzal, h. ha bírják, jönnek velem tovább.

Végül nem jöttek, az eleje jó szintes a túrának, mindenféle hegyre felmegy, jó meredeken.

A két alternatív útvonal, a régi zöld fel a Péter-hegyre és a kiszalagozott útvonal a Csúcs-hegy tetején keresztül mély nyomokat hagyott családomban. 

Még nem jártunk erre, és jobb is volt úgy, foglalta össze húgom tömören, és a 17-es célban kiszálltak. Amúgy nagyon jól érezték magukat a túrán, csak elfáradtak.

Én azt sajnálom kicsit, h. akaratlanul ugyan, de becsaptam unokahúgomat a betűgyűjtős játékkal kapcsolatban. Tavaly is voltak az útvonalon kihelyezett táblák, ha valaki leírta a betűket, kijött egy értelmes szó, rendben, ügyes vagy, ennyi. 

Idén is játszottunk, de h. ne kelljen mindenkinek külön írni, ők közös papíron gyűjtöttek, miután biztosítattam őket róla, h. nem jár érte semmi. Hát, idén járt, egy kis csoki, és így szegények csak egyet kaptak, miattam…

A 17-es céltól hozzám csapódott egy fiatal pár, nem túl sok helyismerettel, és a Csacsi-rétig együtt is mentünk, ahol utolértem Szamócát és Imit, akik éppen táplálkoztak. 

Én is bekaptam pár kenyeret, aztán együtt sétáltunk el Normafáig, ahol nekem a cél volt, ők mentek tovább, elköszöntek.

Nagyon kellemes túra volt megint, szeretem a határköveket, jó a szervezés, insallah jövőre is itt leszünk.