Téry Ödön emléktúra

Táv: 48,9 km

Szint: 1360 m

Ezt a túrát már tavaly is kinéztem magamnak, olyannyira, h. M. Sz. át is küldte a tracket. Aztán mégis a börzsönyi forrástúrára mentünk, amit nem bántam meg, de azért persze egy kicsit sajnáltam ezt a túrát is… Sebaj, jövőre insallah megpróbálom, gondoltam.

Ez az alkalom pedig elérkezett, erre a hétvégére már év elején beterveztem a Téry túrát, és izgatottan vártam. Azt tudtam Tamástól, h. nagy rendezői bravúrokra és ellátásra ne számítsak („Dobogókőn adtak egy negyed narancsot!”), ezért jól megnéztem, h. hol tudok útközben folyadékot vételezni, és elegendő ennivalót is vittem magammal. A nevezésnél nem voltunk túl sokan, a rajtoltatás simán ment, a rajtoltató néni nagyon kedves volt:

A túrára lehetett kerékpárral is nevezni, először nagyon irigyeltem a bicikliseket, ahogy elhúztak a mindenféle menő kerékpárokon:

Aztán, mikor a Remete-hegyre a vállukon vitték fel a biciklit, akkor már kevésbé irigyeltem őket.

Itt jegyezném meg, h. nem igazán szerencsés az, h. ugyanarra az útvonalra ugyanabban az időben ráengedik a gyalogosokat és a bicikliseket is. Többször kerültünk veszélyes helyzetbe, kis híján elütöttek minket, illetve olyan is volt, h. két biciklis egy időben két irányból (!) akart kerülni minket. Az első elől, akik balról került, kiléptünk jobbra – pont a másik elé, aki onnan akart kerülni… Elhamdulillah sikerült félrekapnia a kormányt, és a bozótosban landolnia. Allah mentsen attól, h. előbb-utóbb ebből baleset legyen a túrán…

Indulás után elég sokáig városi szakaszon kellett menni, itt egyszer csak rám köszönt valaki, és megkérdezte, h. én vagyok-e Halima. Egy blogolvasó, Szamóca volt az, aki ezúttal a 20-as távra nevezett, és addig végig együtt is mentünk vele. Nagyon jól elbeszélgettünk, gyorsan teltek az ismerős kilométerek: a Remete-szurdok, a Remete-hegy a frissen kinyílt mindenféle virággal:

A zsíros-hegyi emelkedő is kevésbé tűnt így meredeknek. A Nagy-Szénás pedig szokás szerint gyönyörű volt, bár a szél majd levitte a fejünket:

Út közben a pontokon ellátás nem volt, mi sem álltunk meg enni-inni, bár néha menet közben beleittam az ivózsákba (kövér test számára, jaja), ami remek találmány amúgy. Piliscsabán valamiféle kari napok voltak az egyetemistáknak. Ez abban nyilvánult meg, h. hordákban randalíroztak az utcán, némelyik szinte az eszméletlenségig részegen, hónuk alatt műanyag palackos borokkal, nekem elég ijesztő volt az egész. Úgy láttam, közülük sem 100% élvezte a programot. Igyekeztünk hamar magunk mögött hagyni őket. A jó tempónak köszönhetően Klotildligetre a 22,4 km-t pont 4 óra alatt tettük meg. Itt volt a 20-as táv célja. A 20-asok kaptak egy kis pohár gyümölcslét, a hosszú távosok semmit. Ennek ellenére én ettem-ittam a saját ellátmányomból. Sajna attól kellett tartanom, h. már későn: fájt a fejem, hányingerem volt. Indultam tovább, most már egyedül, és lényegesen lassabban, gondolkodva, h. hányjak, vagy visszaforduljak, vagy mindezt milyen sorrendben. Elhamdulillah mire a piros + jel beleért a piros –ba, már jól voltam. Itt kicsit ideges lettem, mert az itiner annyit írt, h. „menjünk tovább a piroson”, de azt, h. MELYIK IRÁNYBA, azt természetesen nem közölte. Térképvázlat nem volt persze. Nálam volt Pilis-térkép, épp elő akartam szedni, amikor megvilágosodtam: hahh, itt jöttünk a Piros 50-en lefelé a HANNN-ról!. Akkor balra. Hamarosan ott magasodott előttem a Hely, Amelyet Nem Nevezünk Nevén – egyúttal a Hegy, Amelyre Most Fel Kell Menni:

Bizonytalankodásom közben utolért egy kisebb csapat, egy ideig együtt haladtunk, aztán lemaradtak. Nekem nagyon jól jött, h. ott vannak, ugyanis az itiner általában véve nem volt egy használható darab, de erre a szakaszra SEMMIT nem mondott, a helyismerettel rendelkező túratársak nélkül nem tudom, hogy jutottam volna át Pilisszántón, és újra vissza a pirosra. Onnan már nem volt gond, csak fel a HANNN-ra. Pilisszentkereszten a vendéglőben (ahol egykor magántúrán rántott sajtot ettem, és remek volt) lehetett választani egy 2 decis üdítő, egy pohár sör és egy tányér húsleves között. Én persze a legelsőt választottam. Ezzel csaknem 100%-ban ki is merült a túrán kapott ellátás. Mondjuk engem ez különösebben nem háborít fel, mert akkor is eljönnék, ha 0 ellátás lenne, csak azt nem tudom, h. hogy van az, h. egyes túrákon 6-800 HUF nevezésért van minden, máshol meg többért nincs semmi. No mindegy. A pincér igen szűken kimérte az ARO üdítősdobozból a baracklét, én kimentem az étterem elé, megittam a kókuszlevet és ettem egy gyümölcspépet, gondolván, ezek majd feltolnak a HANNN-ra. Így is lett egyébként. Jóval könnyebb volt feljutni, mint vártam, mondjuk persze nehezebb erről a piroson, mint 2 hete a márciusi emléktúra irányából, de azért nem volt vészes. A fák között nem éreztem a szelet, az idő jó volt, az emelkedő nem technikás, csak néhol meredek, de lehetett menni bátran.

Egy ideig még hallottam a mögöttem beszélgető csapatot:

-          Az lesz a gáz, ameddig felérünk addig a Halott Kutyáig!

(Hűha, gondoltam, ezek a dögkút felé rövidítettek, vagy mi?)

-          Milyen halott kutya? Miről beszélsz?

-          Hát a Halott Kutya, vagy Fagyott Kutya, vagy mi…

-          Fagyoskatona, te barom…

No, itt majdnem belefulladtam az izóba, de végül felköhögtem, és nyomtam tovább az emelkedőt, ahogy tudtam. A „halott kutyától” már könnyű dolgom volt, bár errefelé kerestem egy darabig a pontot, de aztán rájöttem, h. nincs is, csak a turistamúzeumban. Ott kaptunk pecsétet, sőt, rögtön megkaptuk az Ilona-pihenős pecsétet is, mert a pontőr nem akart kimenni oda a viharos szélben, amit teljesen megértek. Valamint kaptunk egy negyed almát (rögtön eszembe jutott Tamás negyed narancsa), és egy kis tálkából lehetett venni a mindenféle vegyes cukorkák közül. Én rögtön kihalásztam 3 db különböző színű Smarties-t, amivel lehetséges, h. túlléptem a fejadagot, de azt ti is beláthatjátok, h. 3 Smarties, az annyi, mint a semmi… így hát a múzeum előtt megettem egy banánt, ittam, és a telefonomra pillantva megnéztem az időt. (Itt vetném közbe, h. sajna az órám csatja eltört, így útközben nem tudtam figyelni, h. hogy állok, ami elég zavaró volt.) Megdöbbenve láttam, h. nemcsak a magam elé kitűzött 10 óra látszik reálisnak, hanem bizony a 9:30 is. Innen már szinte csak lefelé a piroson Dömösig. A HANNN-ról a kilátás gyönyörű volt, de hát végül is ezt is várjuk:

Elindultam lefelé, a szél fújt, 5 csepp eső is esett. Az erdő nagyon szép volt, ez a lefelé piros szakasz kifejezetten egy hunyor-land, így bandáztak a pirosló hunyorok:

Aztán realizálódott bennem, h. 3 óra, meg kéne talán állni a déli imára, az első nem pont út mellett lévő pihenőnél kikanyarodtam, aztán mentem tovább. Egy jó meredek szakaszon szemben megláttam azt, amit a Vadálló-köveknek véltem:

Rövid gyönyörködés után mentem tovább, már szelídebb lankákon, és hamarosan megpillantottam Dömös házait. A buszmegállóban épp benn állt a pesti busz, egy halom túrázó akart felszállni, no, ezt bebuktam, gondoltam, várhatok a következőre.

Az itiner „templom mellett lévő cukrászda” néven jelölte meg a célt, én kétszer is körbejártam a templomos teret, de nem volt SEMMIFÉLE cukrászda. Végül az egyik rendkívül rossz külsejű kocsmából kilépett egy túratárs, és széles mozdulatokkal invitált, h. ott a cél. Saját legnagyobb meglepetésemre 8:51 alatt értem be. Oklevél, kitűző, és indultam is kifelé, mert a helyi közönség nem éppen a kulturált szórakozás örömeinek hódolt odabenn. Kilépve megláttam, h. a busz még benn áll, ketten még nem szálltak fel. Egy rövid sprinttel sikerült elérni a buszt elhamdulillah, ülőhely is volt – különösen elhamdulillah, mert busz vagy MÁSFÉL ÓRÁT jött Pestig, engem jobban megviselt, mint az egész túra… ráadásul brutál éhes is voltam, csak nézegettem, h. mit egyek meg…

Ez alapjában véve jó kis túra lenne, de az itiner hiányosságait mindenképpen jó lenne javítani. Amúgy a szervezők, pontőrök kedvesek voltak, de ez az itineren nem javít. Valamint azt sem ártana megfontolni, h. nem egy időben/egy útvonalon indítani a gyalogos és kerékpáros mezőnyt, mielőtt még meghal valaki. Illetve, a kerékpárosok esetleg vehetnének a biciklire CSENGŐT. Nem tudom, ez ciki egy ilyen menő biciklin? Vagy túl nagy a légellenállása? Mindenképpen hasznos lenne, ha legalább TUDNÁNK, h. jön egy biciklis, aki meg akar előzni minket…