2012. április 9., hétfő

Tojás túra


Táv: 39 km
Szint: 1350 m

A cipőm, az természetesen nem száradt meg hétfő reggelig. Mondjuk, azt azért gondolhatjátok, h. ez NEM tarthat vissza egy túrától… Az viszont igen, h. a (valamelyik) Telekis esésnek köszönhetően hatalmas kék folt mutatkozott a legterjedelmesebb testrészemen, és itt most NEM az agyamra gondolok. Ezzel nem tudtam mit kezdeni, a túracipőm helyett viszont előszedtem a régi terepfutó cipőmet. Ebben kezdtem túrázni, még a teljesítménytúrák előtt, a 10-15 km-es első túráimat. Nagyon jó cipő, hősiesen viselte az akkor még (jóóóóó bőven) 100 kg feletti súlyomat, ám az idők s hányattatások során folytonossági hiány (a.k.a. lyuk) keletkezett rajta, így esős időben teljességgel hordhatatlan. Mostanában már csak váltócipőnek viszem magammal azon ritka alkalmakkor, amikor fennáll a lehetősége, h. hazafelé Ülésfűtésbe fogok beülni. Láttam a cipőn, h. boldog, amiért, ha rövid időre is, de újra előléphet főcipővé.
Ezen a túrán voltam tavaly is, valamint jó része ugyanott halad, ahol a Zöld 45 túra is. Szeretem ezt az útvonalat, egy részén veletek is voltunk már, amikor legutóbb az Árpád-kilátóhoz mentünk. Előző este Szamócával megbeszéltük, h. ő ugyan a 20-as távon indul, de azért menjünk együtt, amennyit tudunk – találkozzunk a síházban Normafánál, ahol a 20-asok neveznek. Mivel ő kb. fél 9-es indulást tervezett, én 7 órai rajtot vettem tervbe: a síházig kb. 7 km kb. 400 m szinttel, nem akartam nagyon rohanni. Persze reggel szokás szerint sikerült ANNYIT szuttyognom (ne kérdezzétek, h. mivel, mert nem tudnám elmondani), h. 7:15-ös rajtidőt kaptam, majd még állítgattam a GPS-t, beszélgettem kicsit, és végül el is indultam. A túra elején van egy elég hosszú városi szakasz, ahol a meredek aszfaltutak és a 8-9-es értékű FOSlépcsők váltogatják egymást. Már a legelső emelkedőn (értsd: a rajttól mintegy 80 méterre) úgy éreztem, h. oké, elfáradtam, elég is volt, nem mehetnénk haza? Azért persze nyomtam tovább, mert kik mennek haza? Hát a pappppirkutyák, nyilván.
Hamarosan az egyik útkereszteződésben szemből jött 2 túratárs, jól megnéztem őket, no, őutánuk nem szabad elmennem SEMMIKÉPP. Szegények, inkább ők jöttek be a csőbe, mert hamarosan rossz felé fordultam egy sarkon, ők meg jöttek utánam, mint a kislibák a tojó után. Elhamdulillah kb. 20 méter után korrigáltam, és bocsánatot is kértem tőlük. A korrekció amúgy nem saját zsenialitásomnak volt köszönhető, hanem az itinernek: ennek a csapatnak az itinere mindig annyira részletes, h. mindössze 3 esetben lehetséges az eltévedés: (1) ha valaki reménytelenül, végletesen béna, (2) ha valaki nem olvassa el az itinert, (3) ha valaki eltévedéstudományi kutatásaihoz szükséges méréseken, dokumentáción munkálkodik. Annak eldöntését, h. a fenti pszeudo-eltévedés, pontosabban az elkavarás legenyhébb, „A” fokozatú esete minek volt köszönhető, az olvasóra bízom.
Miután rájöttem a Diana köz és a Diana utca közötti különbség lényeges voltára, és korrigáltam „A” fokozatú elkavarásomat, neki is láttam az előttünk magasodó lépcsősor felmérésének. A folyamatos mintavételezésnek és mérési eredményeimnek köszönhetően megtörtént a besorolás, és a lépcsősort a 10-es fokozatú FOSlépcső skálán 8,7-esnek ítéltem:

A tudományos kutatás és a mérési eredmények rögzítése (valamint a lélegzés) azonban némiképpen igénybe vették a rendelkezésre álló, eléggé szűkös erőforrásaimat, ezért a két túratárs a FOSlépcső mintavételezése közben megelőzött. Ennek köszönhetően mintegy azonnal rájöttem, h. alighanem ők is eltévedéskutatók, még ha nem is tudnak róla, mert bár az itiner egyértelműen kifejtette, h. forduljunk balra, ők mégis egyenesen mentek tovább. Itt jegyezném meg, h. ismételten empirikus úton igazolódott az eltévedéstudomány egyik alaptétele, amely szerint „Amennyiben egy valódi vagy pszeudo-eltévedés tényleges útvonaltöbblettel jár, annyiban ez MINDENKÉPPEN pozitív irányban járul hozzá a túra során mért összes szintemelkedés mennyiségéhez”. Gy. k. felfelé mentek egy jó meredek utcán. Természetesen azonnal feléledt bennem a tudóstársaim iránti szolidaritás, és az eltévedéskutatás egyik korrekciós módszerét, az „információközlés vokális úton korrekció céljából” elnevezésű korrekciós módszer alkalmaztam minden további késlekedés nélkül. Köznapi, nem eltévedéskutató egyéneknek ezt úgy világíthatnám meg talán a legközérthetőbb módon, h. teli torokból üvöltöttem: „Hahóóóó, nem arra!” Tudóstársaim azonnal érzékelték és rendkívül rövid idő alatt ki is értékelték ezt az új információcsomagot, és jó kutatóhoz méltó módon az elméleti tudást haladéktalanul alkalmazták a gyakorlatban is. (gy. k. hangos „köszike!” kiáltással és némileg zavart mosollyal visszafordultak).
Az itiner eltévedéstudományi szempontból egzakt és eltévedéskutatási módszerekkel könnyen értelmezhető nyitótételének (t. i. „végig a ződőn kő menni”) köszönhetően az első és a második pont könnyen fellelhetőnek bizonyult. Az eddig megtett útszakasz és rendelkezésre álló időintervallum korrelációja is az extrapolált értékeknek megfelelően alakult (gy. k. jól álltam idővel). Hamarosan eltévedéskutatási szempontból is jelentős felmérési ponthoz (lásd: „Basszus, tudom, hol vagyunk!”) érkeztem: vagyis elértem a fogaskerekű végállomását. Amikor az Eötvös útra kiértem, hamarosan elhúzott mellettem a 21-es busz – és ott integetett rajta Szamóca. Csaknem egyszerre értünk a síházba, ő éppen a nevezési lapot töltögette, addig is én ettem egy banánt. Aztán beálltunk a sorba a mosdóhoz, majd végre sikerült elindulnunk.
Ezzel véget is ért a mai túra azon szakasza, amelyen eltévedéskutatási tevékenységet folytattam. A tudományág iránt érdeklődő, a kutatások menetét figyelemmel kísérő szakmabeli kollégák és műkedvelő rajongók kedvéért közlöm, h. bár mostanában publikációra sajnos nemigen jut időm, ettől függetlenül a színfalak mögött zajlanak a kutatások, és hamarosan insallah nagyobb mennyiségű szakirodalommal állunk az érdeklődő közönség rendelkezésére, amely által betekintést nyerhetnek olyan érdekfeszítő és tudományos szempontból rendkívül fontos területekre, mint az eltévedéstudomány módszerei, mérőszámai vagy segédtudományai.
Szamócával ráálltunk a zöld csík jelzésre, és beszélgetve, a sétálókat kerülgetve haladtunk. Többször is biztosítottuk egymást, h. egyikünk sem siet, inkább egy kellemes, ismerős terepen sétálós, dumcsizós túrára vágytunk. Elértük a pontokat, megkaptunk a szokásos csokitojást, gyönyörködtünk a végre kizöldülő erdőben és a nyíló tavaszi virágokban. Az Árpád-kilátóhoz újabb FOSlépcső-mintavételezés és felmérés után jutottunk fel, itt megálltunk, ettünk-ittunk – majd nem sokkal később belefutottunk az etetőpontba, ami tavaly is ugyanitt volt persze. Az előbbi falatozás dacára nem tudtunk ellenállni a bőséges kínálatnak, igazolva, h. enni járunk a túrákra:

Külön kiemelném, h. a szervezők gondoltak a húst nem evőkre is: nemcsak vajas kenyér volt, hanem SAJT is, amit én még soha, sehol nem kaptam túrán… (Helyesbítés! A Karácsonyi Dolina túrán is volt sajt, a személyesen nekem készített szendvicsben, sőt, még olajbogyó is volt benne, és majonézes torma. Ez úton is szeretnék elnézést kérni a szendvics készítőjétől a pontatlan adatszolgáltatás miatt. Tisztában vagyok vele, h. tudományos tevékenységemet tekintve ez teljes mértékben elfogadhatatlan.) A sajtos kenyér után még aszalt szilva is került édesség gyanánt, rendkívül boldogan mentünk tovább. Nagyon jól haladtunk, hamarosan kiértünk az erdőből a Solymár előtti szántó szélére, már látszott a Szarka-vár, aztán benn is voltunk Solymáron, Szamóca órája 3:57-nél állt meg a 20-as távra, ő beállt a sorba az oklevélért, nekem valaki elvette az itineremet, h. ne kelljen kivárni a sort, a szervezők soron kívül pecsételtek a továbbmenőknek.
Nekünk sem volt már sok hátra, kb. 12 km, de még fel kellett menni a Zsíros-hegyre, ami ebből az irányból nem olyan kellemes dolog. Hosszú felfelé az aszfalton, aztán hosszú felfelé az erdőben. Felérve egy hosszú asztalt láttam, rajta mindenféle enni-innivaló, körülötte már elég boldog emberek – egy pillanatra azt gondoltam, ez a pont, de nem, csak kirándulók voltak, vele szembe a pontőrök. Kifejtettem, h. csalódtam – se eső, se sár, még Solymár előtt sem, miféle Tojás túra ez így? Aztán gyorsan leálltam a viccelődéssel, mielőtt ők meg a Piros túrán való indulásról tiltanak le, ami az előző beszámolóban említetthez hasonlóan érzékenyen érintene…
Valamiért úgy emlékeztem, h. Nagykovácsiban is van pont, aztán rájöttem, h. az a Zöld 45 volt. Nagykovácsiból kiérve az út menti hegyek nagyon csábítóak voltak:

Most már csak a cél volt hátra. Nagyon jó is, h. így volt, mert elkezdett fájni a fejem. Nem tudom, miért, kivételesen nem én tehetek róla, mert ettem meg ittam is rendesen. Az Anna-vadászháznál már alig láttam, gondoltam is, h. hogy fogok én végigmenni, de hát akkor már nem volt más lehetőség, nagyon kevés volt már hátra, menni kellett. Eléggé belassultam, de azért mentem, végre kiértem az utolsó szakaszra, ami tavaly olyan durván sáros meg csúszós volt, de most száraz és tökéletesen járható:

Innen már hamar megvolt az aszfalt, a célegyenesbe fordultam, aztán már láttam Tonnakilométer kocsiját a célnak helyt adó kocsma előtt. Célpecsét, Bp-kupa pecsét, kitűző, oklevél, ami szebb, mint a tavalyi. TKM nagyon kedvesen meghívott egy kávéra meg egy kólára, ami nagyon sokat segített, a fejfájásom enyhült, kicsit még beszélgettünk, rövid tudományos jellegű vitába bonyolódtunk a szombati patakátkelést illetően, aztán ideje volt kimenni a buszhoz. TKM felajánlotta, h. visszavisz az előző buszmegállóig, h. le tudjak ülni, mert itt a kocsma előtt vagy 50 ember várakozott. Az ötlet remek volt, meg is valósítottuk, ez úton is köszönöm. Sajna azonban az elképzelés nem vált be, mert a busz már az előző megállóba úgy érkezett, h. nem volt ülőhely… erre még felpréselődött az összes több ember is. Pestig tömény szenvedés volt az út, mint egy szardíniásdobozban. Nagyon boldogan szálltam át a villamosra, és még boldogabban léptem utána a lakásba.
A túrán minden rendben volt, és minden a helyén volt, a szervezők hozták a szokásos színvonalat, szeretem a túráikat. A sajtért külön pirospont jár :). 

4 megjegyzés:

  1. A múltkori szakmai véleményeltérés után bátortalanul és a legnagyobb alázattal szeretnélek emlékeztetni, miszerint a beszámoló azon mondata, hogy: "nemcsak vajas kenyér volt, hanem SAJT is, amit én még soha, sehol nem kaptam túrán…" végződésű mondat valóságtartalma csak egzakt időbeli lehatárolás mellett felel meg a valóságnak. Ugyanis halvány emlékeim szerint a Karácsonyi Dolina túrára a saját kezeimmel készített szendvicsek is tartalmaztak sajtot, melyet ki is emeltél az arról a túráról írott, számomra nagy büszkeségre okot adó beszámolódban. Persze lehet, hogy tévedek, de kérlek erősíts meg vagy cáfold a fentieket. Semmiképpen nem szeretném, ha az olvasókban kétely merülne fel e tekintetben.

    VálaszTörlés
  2. Való igaz, kedves TKM, kérlek, engedd meg, h. megkövesselek, azóta már korrigáltam ezt a pontatlanságot szerény beszámolómban.

    VálaszTörlés
  3. Ez jó volt, szétröhögtem magam az elemzéseiden, bár a felét nem értettem így eltévedéstudományi szakszótár nélkül. Ebből is látszik, hogy jómagam nem vagyok kutató, legalábbis minden eszközzel (pl térkép) igyekszem, hogy ne tartozzam eme tudós társaságba. ;-)
    A sajt pedig tényleg dicséretes. Nagyon jót ettünk és szerintem egy kellemeset sétáltunk a szombati buli levezetéseképpen.

    Van már egyébként 10-esre értékelt FOSlépcső, vagy emelkedő, amihez a többi FOS-t viszonyítod?

    VálaszTörlés
  4. Kedves Szamóca,

    Az eltévedéstudománby komoly diszciplína, bizony muszáj elsajátítani a szakszavakat, és elsősorban a tudományos kutató szemléletmódját. Azonban biztosíthatlak róla, h. megéri, mert a felfedezés, tudományos elemzés és rendszerezés kimeríthetetlen mélységei tárulnak fel előtted ezáltal.
    Tudni kell, h. a FOS-skálák nem 100%-ban objektív mérőszámok. A nehézségérzet (feeling of severity, FOS) mérésére és osztályozására használjuk őket. Ezért még az is előfordulhat, h. több különböző személy, illetve egyazon személy különböző mintavételezési körülmények között egy adott terepszakaszhoz vagy tereptárgyhoz különböző FOS-értékeket rendel.
    Hadd hozzak fel erre egy példát. Jómagam, mikor életemben először szembesültem a Nagy-Hideg-hegyre felvezető FOSfallal, 10/10-es besorolást adtam neki. A második alkalommal azonban már csak egy 8-8,5-es értéket mértem ugyanezen a helyen. Vagy például a szarvaskői várba felvezető lépcsők első méréskor a skálán nem értelmezhető értéket adtak (ehhez hozzájárul az a tény is, h. Megbízott Szakértőnk nyomában igyekeztem felloholni rajtuk), második alkalommal azonban, amikor egyedül végeztem a mintavételezést és elemzést, mindössze egy 8-as FOSlépcső-besorolást kaptak.
    A Wass Albert túra utolsó, lejtős szakasza M. Sz. szerint 10/10-es értéket generál a FOSmeder skálán, míg szerény személyem szerint ez a kedves, romantikus útszakasz nem is kaphat FOSmeder besorolást. Ezzel szemben az M. Sz. által "festői szépségűnek" titulált Csondró-völgy saját, lényegesen objektívebb mintavételezésem szerint egy 9/10-es FOSmeder.
    Vannak természetesen olyan mintavételezési helyek is, amelyek stabil mérési eredményeket adnak. Pl. a Kékesről lefelé vezető sárga csíkkal jelzett útvonal egyértelműen 10/10-es a negatív FOSfal (a.k.a. "FOSlejtő") skálán. Istállóskőre felmenni a barlangtól pedig minden körülmények között 10/10-es FOSfal, illetve, zuhogó esőben a "nem mérhető" tartományba is átcsúszhat.
    Remélem, ez a rövid ismertető egyelőre kielégíti tudásvágyadat. Insallah hamarosan publikálom "Az eltévedéstudomány mérőszámai" című szakcikkemet, amelyben részletesebben is olvashatsz erről az érdekfeszítő területről.

    VálaszTörlés