Táv: 26,2 km
Szint: 1120 m
A szombati kisebb túra után szívesen
mentem volna valami hosszabbat, de a két elérhető 50-es táv 0, illetve 600 m szintkülönbséget bírt
produkálni, ez pedig nekem nem jó. Nem bírok ilyen sokat menni vízszintesen,
illetve persze, megyek, de iszonyatosan elfáradok, és nem olyan jó értelemben,
mint pl. a Mátrabércen, hanem úgy, h. elegem is lesz, elmegy a kedvem az
egésztől, megunom. Régen úgy gondoltam, h. ó, az milyen könnyű lehet, ha egy
túrában nincs szint, és nem kell felfelé kepeszteni a gyilkos emelkedőkön. Hát nem.
Az inkább szenvedés. Marad hát ez a 26 km , mert ebben legalább van szint
normálisan. Aztán TKM felvetette – és nekem tetszett is az ötlet – h. menjek
mindkét résztávra: ha a 11 km-es kisebb távot 3 órán belül megcsinálom, el
tudok indulni a nagyobb távon is még. Szamócával megbeszéltünk egy 10:30-as
találkozót, h. a 26-oson együtt megyünk.
Azonban szombaton olyan brutális
álmosan értem haza, h. nem sokat tudtam már dolgozni, márpedig munkám, az volt
bőven. Ha reggel leülnék dolgozni, és indulás előtt haladnék egy adagot, az
bizony sokat segítene, gondoltam. Győzött a racionalitás szava, s fájó szívvel
bár, de lemondtam a dupla túráról.
Reggel tényleg már fél 7-kor leültem
dolgozni, és elhamdulillah várakozásomon felül haladtam. Lényegesen könnyebb
szívvel indultam a buszhoz. A rajtban már várt Szamóca. Megbeszéltük, h. nem
fogunk sietni, kihasználjuk a szintidőt. Én már úgyis régen vágytam egy olyan
túrára, ahol nézelődünk, felmászunk, kiülünk a sziklákra stb.
Az idő remek volt, egy kicsit túl
meleg is, „C” polár ezentúl otthon maradt, de a téli futófelső az nem, sebaj, előbb-utóbb
csak tanulok majd egyszer insallah…
Legnagyobb örömünkre az erdő
különlegesen szép volt – zöld, friss illatú, tele virággal és rengeteg
pihe-puha mohapárnával. Az első pontnál még a szívemnek oly kedves határkövek
közül is találtunk egyet:
Utolsók közt rajtoltunk, eléggé a
rajtidő végén, én még sosem csináltam ilyet, de nagyon jó volt. Ha nem hosszú a
túra, és nem félek, h. rámsötétedik, érdemes ezt tenni: a tömeg már elment, szinte
végig egyedül mentünk, és a pontokon nagyon lelkesen kínálgattak a nápolyival,
h. ne kelljen visszacipelni…
Nagyon-nagyon kellemes túra volt, nagy
meglepetésekkel, mint pl. a Jenői torony – kb. olyan komoly, mint annak idejéna Rezső-vár:
A Pilis-nyeregbe vezető út szikláinak
hősies meghódításával:
Gyönyörű kilátásokkal:
És olyan zöld erőkkel, h. az már
szinte túlzás:
A Teve-szikla, mit még sosem láttam,
nagyon vicces volt:
És tőle nem messze találtunk nagyon
szép kökörcsineket is:
Szinte észre sem vettük, h. vége lett
a 26 km-nek. Nagyon jól összerakott útvonal volt, nem volt könnyű, de jó volt a
szintelosztás, nagyon szép helyeken ment, és viszonylag egyszerűen követhető
volt. Ahol voltak pontőrök, és nem kódos pont volt, ott nagyon kedvesek voltak,
kínálgattak mindennel, és az ellátásra sem lehetett panasz. Kiváltképp a
célban, ahol egy idős néni rengeteg vajas és zsíros kenyeret készített, és
lekvár is volt, meg hagyma és csalamádé. Egyszóval, ez egy olyan túra volt,
amilyenre már régen vágytam, nézelődős, nem rohanós, nagyon szép útvonalon. A célban
kértem egy itinert a rövidtávról is, h. ide egyszer elhozlak titeket is
insallah. Aztán indultunk, Szamóca a férjét várta, én meg a buszt. Ekkor már
esett az eső. Esőben jöttünk hazáig, de az Árpád-hídnál már elállt. Hazaérve elhamdulillah
még tudtam egy adagot dolgozni, így ez a vasárnap minden szempontból nagyon
eredményesen telt :)
Tényleg nagyon remek túra volt, nagyon élveztem. Főleg, hogy nagyon laza, könnyed, fotózós, nézelődős, jó sokat kajálós túrát rittyentettünk belőle. Csinálhatunk ilyet máskor is egy-egy nehezebb túra után. :-)
VálaszTörlés