Bubu 30

Táv: 30,4 km

Szint: 650 m

Április 21., szombat, munkanap. Ennek megfelelően a túranaptárban egy szál túra sem volt… no jó, egy kerékpártúra az volt, de azt hiszem, a szobabiciklimmel az esélytelenebb indulók közé tartoznék (pedig nagyon jó bicikli, amúgy).

Aztán az online túranaptárban M. Sz. kiszúrt egy kiírást, miért nem mégy erre, kérdezte. Nohát, ezt eddig nem is láttam, néztem meg közelebbről, és megállapítottam, h. valakik, akiket nem ismerek, szerveznek egy túrát valaki születésnapjára, akit szintén nem ismerek… Beleférek én ebbe tűnődtem el, aztán végül is az győzött meg, h. a Nyugatiból gőzmozdonyos vonat ment a rajtba, majd este vissza is jött onnan. De jó, gondoltam, háztól-házig túra. Előneveztem.

Pár nap múlva megkaptam az értesítést, h. nem volt elég jelentkező, így a gőzvonat elmarad. A Déliből, menetrendszerinti vonattal lehet menni. Ehhez nem sok kedvem volt, lehet, h. inkább dolgoznom kéne, gondoltam. Ezt az érzést meg is osztottam e-mailben a szervezőkkel, de olyan kedves választ kaptam, h. mégsem vontam vissza a nevezésemet. Végül is (1) valahova csak kéne menni, (2) a Déli sincs messze, (3) még sosem jártam azon a környéken. Így hát szombaton fel is szálltam a kérdéses vonatra a Déliben, nem a végébe, ahol az érintettek buliztak, sütiztek stb., hanem előbbre.

A rajtban már tekintélyes tömeg várta a vonatról leszálló tekintélyes tömeget:

Szokásos éneklés, köszöntés, tortavágás, én ebben nem vettem részt, megkerestem a mosdót, kicsit beszélgettem a fellelhető ismerősökkel. Egyiküket röviden igyekeztem meggyőzni, h. mégse a 15-ös távra menjen. Elhamdulillah sikerült. Amúgy is a túra második felében voltak a legszebb részek. Ez egy vasutas tematikájú túra volt amúgy (a születésnap mellett), a rajtpecsétet is egy kalauz bácsi adta, és már indulhattunk is. Néhány újonnan megismert túratárssal beszélgetve vágtunk neki az útnak. Az elején szép, de semmi különleges erdőben haladtunk, minden szép zöld volt, az út ment lefelé meg felfelé is:

Az első ponton rá kellett jönnöm, h. én már bizony voltam itt egyszer M. Sz-kel, magánszervezésű túrán, emlékszem, mikor ezen a sziklán álltunk, és emlékszem a kilátásra is:

Aztán az erdőben ráakadtunk egy „titkos” pontra, ahol lehetett kapni szörpöt, meg utas roládot, amit nagyapám mindig hozott nekem (Utasellátónál dolgozott), és a kalauz bácsi kilukasztotta az igazolólapunkat.

A következő sziklák is nagyon szépek voltak, egy szál orgonával:

Ám a lefelé vezető csúszós, köves meredek annyira nem nyűgözött le. Eléggé feltorlódtunk a pontnál, nem akartam feltartani senkit, ezért lényegesen gyorsabban igyekeztem lefelé, mint amit normál körülmények között biztonságosnak gondoltam volna. Meg is lett az eredménye, akkor és ott nem éreztem a térdemet a rossz lépés után, de utána egész héten igen. Jelentem, a Flector gél hatására lényegesen jobb.

Hamarosan elérkeztünk Óbarokra, a 15A (valójában 13,5 km) táv céljához. A presszóban kaptunk kólát, és egész kalauzcsalád pecsételt:

Én itt szokatlanul fáradtnak éreztem már magam. Ebben komoly része lehetett annak, h. gondosan téli futófelső – „C” polár kombóban nyomtam a túrát, miközben volt vagy 25 fok, és folyt rólam a víz. Ne kérdezzétek, miért nem vettem le „C” polárt. Mert csak. Némán szenvedtem.

A falun átvonulva utolért TKM és barátai, akikkel egy kis ideig együtt mentünk. Közben láttunk étkezési célú állatot is:

Nagyon kellemes, lankás dombokon haladtunk, majd megkezdtük „A SZINT” leküzdését, ami a papír szerint 400 m lett volna, szerintem nem volt annyi. Felmentünk a Zuppa-hegyre, ami nagyon szép volt, főleg már végig a gerincen, meg onnan lefelé:

Majd pedig a Hosszú-hegy következett, ami szintén gyönyörű volt. A túrára amúgy jellemző volt, h. mivel nagyjából egyszerre indult mindenki, végig egymást kerülgettük. Itt lefelé azonban pár száz métert egyedül mentem, és meg is kellett állnom, mert olyan szép volt minden, h. muszáj volt kicsit egyedül gyönyörködnöm benne:

Aztán már hamar benn voltunk a célban, bő fél óra volt még a vonatig, amit azzal töltöttem, h. szégyentelen mennyiségű fornettit túrtam az arcomba, de ne áruljátok el senkinek. Ez nem egy jó kaja, de én nagyon szeretem, és ha már úgyis ott volt, ne vesszen kárba, ugye…

Hazafelé a vonaton kis híján elaludtam, és úgy éreztem, nagyon hosszú az út a Déliig… Jobban elfáradtam, mint azt a táv és a szint indokolta volna.

Igazából nekem vegyes érzéseim vannak a túrával kapcsolatban. A szervezés és az ellátás remek volt, az útvonal nagyon jól megválasztott és remekül kijelölt végig, még én sem tévedtem el, sőt, még csak kétség sem merült fel bennem, h. nem vagyok-e véletlenül eltévedve éppen. Egyszóval, profi munka volt. A szervezők is kedvesek voltak, levélben és élőben is. Én mégis egy kicsit úgy éreztem, h. bitorlom mindezt, nem sok közöm van hozzá, mivel fel sem ismertem az ünnepeltet, aki mellettem jött át a vasúti felüljárón. Ennek ellenére örülök, h. elmentem, mert még nem jártam az útvonal legnagyobb részén, és az utolsó két hegy az olyan szép, h. oda egyszer benneteket is el kell vinnem insallah :)