A Budai Trappról már úgy érkeztem haza, h. tudtam: vár rám egy mintegy 30 oldalas fordítás, amit kedd délig be kell fejeznem… vasárnap dolgoztam, és hétfőn is nekiláttam, de az ablakon kipillantva nem tudtam nem észrevenni, h. esik a hó. Talán az utolsó hóesés idén, gondoltam, és igyekeztem a munkára koncentrálni. Amúgy is olyan véglegesség-érzésem volt, a dolgok elmúlnak, és soha többé nem lesz semmi olyan, mint volt. Egy darabig bírtam, aztán leszedtem a szárítóról a túracuccot, futni nem akarok, mert eléggé köhögök, de egy 12-13 km belefér, 3 óra múlva insallah itthon is vagyok.
A hó nem állt el, és felfelé kapaszkodva a futóútvonalon örültem, h. hoztam magammal fényképezőgépet, így legalább meg tudom mutatni nektek, merre lehet itt szaladgálni. Itt lehet ugrándozni a kidőlt fatörzseken:
Hóban tájidegen Fekvő Krokodil:
Ösvény a szakadék szélén:
Aztán, mikor hazaértem, éjfélig dolgoztam, h. behozzam a lemaradást. Emlékeztek? Mondtam nektek. Mindenért meg kell fizetni.
2.
Kedden a késői fekvés dacára időben felkeltem, és délre megvoltam a munkával. A hó ismét esett, kikapcsoltam a gépet, felöltöztem és indultam. A Csíkos-hegyet akartam felkeresni. Nagyon szeretem, ez a kedvenc hegyem, és hát miféle szeretet az, ami meg sem látogatja a szeretettjét, mikor csak pár kilométerre van tőle? (Na jó, annak jó része felfelé, de akkor is.)
Emlékeztek a Budaörsi Bércek fantázianevű túránkra, a külföldi vendégekkel? Amikor a Csíkos-hegyről lejőve kilukadtunk valahol, és szerintetek az nem is volt út, hanem egy halálosan veszélyes szakadék. Én ezt természetesen határozottan cáfoltam. No, ott valóban nem volt út, máshol kellett volna lemennünk. Most, h. nincs lomb és aljnövényzet, némileg jobban látszott az ösvény vonala, és most arról az oldalról mentem fel, gondosan megjegyezve az irányt, h. legközelebb arra hozzalak le benneteket (már ha valaha az életben hajlandók vagytok még az Oktogonnál messzebb eljönni velem).
Minden gyönyörű volt, a Csíkos-hegy hóesésben is olyan lenyűgöző, mint mindig:
Olyan véglegesség érzésem volt még mindig, talán soha többet nem járok erre, gondoltam. (Azóta már jártam, ez tehát megdőlt.) Hosszasan bámultam a hóesést és a poláromra rakódó hópelyheket:
Aztán Sorrento felé még kiszaladtam a 24 ökrös hegyre, és a hátsó úton haza.
Annyira megtetszett a budaörsi barangolás, h. másnap, szerdán megismételtem az év első túráját, a Budaörs-Jánoshegy-Budaörs útvonalat, amelyet egyik résztvevőjéről Gyuritúrának neveztem el, bár ez ellen Megbízott Szakértőnk élénken tiltakozott – nem értem, miért.
Ezzel úgy éreztem, kellőképpen felkészültem életem eddigi leghosszabb túrájára, a szombatra esedékes Zöld 45-re.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése