2013. szeptember 22., vasárnap

Kéktúra – Romhány-Terény

Táv: 45 km
Szint: 1015 m

Mint köztudott, nyáron kihagytunk 2 napot a kéktúránkból. Egyet már bepótoltunk, most pedig eljött az ideje a második nap pótlásának is.
A Romhány-Terény szakasz a kéken 27 km. Mivel a buszközlekedés, az valami felháborító (egymástól 20 km-re lévő települések között 2-3 óra az utazás), végül úgy döntöttünk, h. legyen körtúra: Romhányban hagyjuk az autót, a kéken végigmegyünk Terényig, majd pedig a lehető legrövidebb úton visszamegyünk Romhányba. Nem lesz 50 km, mondta Megbízott Szakértőnk. Mivel mindhárman sikeresen leküzdöttünk már ennél hosszabb távokat is, különösebben nem is aggódtunk.
Reggel a tervezettnél sajna későbben sikerült elindulnunk. Egyeseknek pont reggel tűnt el a túracipője, mások pedig lehalkították a telefonjukat, ezért nem lehetett megmondani nekik, h. sétáljanak már ki a Nyugatiig, mert az Andrássy út le van zárva… szóval 8 helyett már majdnem 9-kor vágtunk neki a kék sávnak Romhányból.
A következő pecsételőhely jó közel van, alig 2 km Kétbodony, és odáig végig aszfalton kell menni. Annyira nem volt ez rettenetes, főleg, h. útközben megtekinthettünk több helyi nevezetességet, például a „Rákóczi póniját ugratja” című alkotást:


Kétbodonyban az egyik ház kerítésén kerestük a pecsétet, de már nem volt meg, ezért végül is kitérőt tettünk a helyi kocsmáig, ahol volt másik pecsét, valamint – a szombat reggeli időpont dacára – rengeteg ember, ezért mi rengeteget vártunk a pecsétre… mindegy, megvolt, ez a lényeg, mentünk tovább. A falu határában a volt TSZ-telep mellett letértünk a műútról, és bevágtunk az erdőbe.
A következő útszakasz két dolog miatt is emlékezetes marad. Először elég durván és jó sokáig emelkedett. Aztán pedig rengeteg és óriási makkot találtunk:


Ezekből természetesen egy csomót össze kellett szedni a Tamás Lompikájának. Lompika, az a pele. Mondjuk engem nem zavart, lévén, h. nem nekem kellett a hátralevő mintegy 40 kilométeren cipelni a makkokat… lelkesen beszálltam hát én is a gyűjtésbe.
Amúgy én magam is találtam többféle dolgot is. Az egyik Adrienn kedvéért egy cuki, szőrős állat volt:


Érdekességképpen jegyezném meg, h. kb. egy percig tartottam a tenyeremen a jószágot, de láthatólag NEM volt hipoallergén, mert az ujjaim feldagadtak, viszkettek, sőt, még most is viszketnek. M. Sz. határozottan megmondta, h. na látod, nem kell mindent megfogdosni. Ennek ellenére sajna NEM tudom megígérni, h. a jövőben nem fogdozom meg ezeket (vagy más) jószágokat…
Legnagyobb örömömre találtam valami mást is, igazából idén az első szedésre érdemes darab, ami nem úgy került elém, h. az előttem álló táv miatt esélyem sincs hazavinni:


Leszedtem, hazahoztam, sőt, már meg is ettem reggelire…
A vasúton átkelve már valamennyien éhesek voltunk, ezért letelepedtünk enni a fűbe, illetve én egy hangyabolyba. A kilátás a felhős éggel csodálatos volt:


De egy idő múlva a kis szemét hangyák már annyira csíptek, h. inkább állva fejeztem be a táplálkozást.
Hamarosan beértünk Becskére, ahol pont az orrunk előtt zárt a kisbolt, ahol a pecsét van… ám egy kedves helyi bácsi felvilágosított minket, h. van a fagyizóban is… ó, de nagyszerű, ekkor már pár km óta teára vágytam, hátha van az is… Volt. Egy nyugdíjas házaspár fogadott minket, ők üzemeltetik az egykori nyári konyhából kialakított kis cukrászdát:


Nagyon kedves kiszolgálás, és nagyon finom sütemények – enyém a hosszúkás:


A falu határában van egy sztupa, gondoltuk, megnézzük, ezért a kék jelzésről letértünk egy valamire, ami kezdetben nagyjából járható utat is tartalmazott nyomokban, ami elég rövid idő után elmúlt, de akkor már csomót mentünk felfelé, szóval nem fordultunk vissza… jó bemelegítés volt ez a délutánra. Végül M. Sz., a hipernavigátor segítségével mégiscsak visszajutottunk a kékre, és mentünk tovább Szandavár felé. Itt még egyikünk sem járt, de a táj nagyon szép volt, már néhol színesedtek a levelek:


A jelzés, hát, az elég botrányos volt… vagy nem is volt egyáltalán, vagy ha volt, akkor is jó ritkán, és lehetőleg nem az elágazásokban. Amúgy, ha az út megvolt, sokszor abban sem volt sok köszönet.
Magyarország fő turistaútvonalán:


Legalább vadregényes volt az utunk… A várromtól pedig a kilátás egészen fantasztikus:




Mondjuk nyilván ide fel kellett ám mászni, ami még hagyján, utána lefelé SOKKAL durvább volt…
A faluban pecsételtünk, és innen már csak 4,5 km volt Terény, ahol a megszakított utunkat folytattuk nyáron. Átmentünk a falun, majd a szélén leültünk, M. Sz. megnézte a térképét, a GPS-t és a Google Earth-t egyszerre, és kitalált valami útvonalat. Eddig 27 km-t jöttünk, visszafelé rövidebb lesz, mondta.
Hát, tényleg rövidebb volt, lévén, h. tökön-dinnyén keresztül mentünk, néha egészen szó szerint:



Azon kívül volt benne brutális lemászás:


Brutális felmászás:


Meredek dűlőutak:


És patakátkelés is:



Végül is valóban megúsztuk kb. 18 km-ből a visszautat, de nekem fárasztóbb volt, mint az első 27. Mindazonáltal tetszett, izgalmas volt, és legalább rögtön értékeltem, h. a kék sáv milyen jól járható, kényelmes útvonal.
Kisecset nevű falu felé tartottunk, h. innen még a kertek alatt átmenjünk Kétbodonyba, onnan meg a műúton be Romhányba. Az egyik réten nagy örömömre találkoztunk Zsolti rokonával:



Aztán egy dombtetőn le kellett ülni kicsit pihenni meg enni még valamit. Mi hárman:



Beértünk végre Kisecsetre, amely igazi világváros:


Itt lassan már ránkesteledett, a szürkület elborította a tájat, és az erdőben már lámpával kellett menni:



Egy idő után, már a falu határában beszaladtam a bokrok közé… közben Tamás leült az út szélére, M. Sz. pedig készített egy hihetetlenül fantasztikus képet. Aki megtalálja az oda nem illő elemet a képen, tárgynyereményben részesül:



Végül is este 8-ra értünk vissza az autóhoz, fáradtan, de elégedetten. De tényleg, én sokkal jobban elfáradtam, mint egy ilyen hosszú teljesítménytúrán. Alig bírtam beszállni a kocsiba. Itthon kiszedtem ruházatomból a 10^27 koldustetűt, és egy zuhany után bedőltem az ágyba aludni.

Ezzel teljes lett a kéktúra Hűvösvölgy – Aggtelek szakasza. Insallah hamarosan újabb szakaszokba kezdünk…

10 megjegyzés:

  1. Szerintem odavaló minden az utolsó képre. Legfeljebb nem szokványos. :-))) M.Sz.

    VálaszTörlés
  2. Szia Halima!
    Sokat agyaltam, de nem tudom megállapítani mi az.
    Amire gondolok az Tamás fejétől 11 óra irányában van. Valami sötét dolog a fiatal akác törzsén. Vagy csak elrepül előtte... Más furcsaságot nem lelek fel a képen.
    Az a "valami" elvileg lehet egy méretes éjjeli lepke vagy akár egy kisebb denevér is Esetleg egy felelőtlenül ott felejtett bajuszkötő... :-)

    VálaszTörlés
  3. hát, a bajuszkötő nem FELTÉTLENÜL a legjobb megfejtés, de amúgy igen, jó helyen keresgélsz :)

    VálaszTörlés
  4. A hernyó a málnapohók nevű lepke lárvája. ( http://www.macrolepidoptera.hu/lepke/Macrothylacia-rubi_hun )

    A Lasiocampidae családba tartózó hernyók közül többnek a szőre is okozhat gyulladást, de azért szerencsére semmi komolyra nem kell számítani, hamar elmúlik :)

    VálaszTörlés
  5. Basszus, basszus, basszus... nem MONDOD, h. ebből akár egy 7 centis szottyos lepke is lehet? Hogy hét centis, hosszában, vagy keresztben?
    Kész szerencse, h. nem hoztam haza egy ilyet, h. kikeltessem itthon. Komolyan gondolkodtam rajta, csak azért nem tettem meg, mert nem tudtam, h. milyen faj, és így azt sem, h. (1) védett-e, (2) mit eszik pontosan.
    Nagyon köszönöm a választ és a szottyos jószág linkjét is.
    amúgy valóban elmúlt a kiütés, amit a szőrétől kaptam, tehát feltett szándékom a továbbiakban is megfogdosni.

    VálaszTörlés
  6. Leginkább keresztben hét centis, a szárnyfesztávolsága :)
    Viszonylag könnyen nevelhető, két naponta pár friss tölgylevéllel elvan, de lepke csak jövőre lenne belőle, a telet hernyó alakban vészeli át. Ami kicsit problémás otthon megoldani, hogy kellő hideghatás is érje, hogy a hormonális változások tavasszal be tudjanak indulni a bábozódáshoz, de azért meg se fagyjon :)
    Szóval neki mindenképpen jobb, hogy kinn maradt a természetben, de különben sok hernyót fel lehet otthon is nevelni, és gyönyörködni az átváltozásukban. Ilyenkor őszi túrákon még egy másik hatalmas, sárga-piros hernyóval találkozhatsz, a nagy farontó lepke lárvájával. Na, őt nyugodtan hazaviheted, berakhatod egy nagyobb befőttesüvegbe, amibe raksz öt centi földet, ugyanis ezek a hernyók a fatestben nevelkednek, de bábozódásuk a földben megy végbe, ezért kimásznak, és keresik a megfelelő helyet. Velük nincs gond a táplálkozással sem, ilyenkor már nem esznek.
    http://www.lepidoptera.pl/show.php?ID=243&country=HU

    VálaszTörlés
  7. a 2 évvel ezelőtti Budai 50 túrán találtam egy ilyen szörnyeteget:
    http://muszlimturaklub.blogspot.hu/2012/05/budai-50.html
    ha hiszed, ha nem, beleharapott a kezembe. persze nem volt ez komoly harapás, de azért vicces volt, h. egy hernyó megharap.
    nem vittem haza, mert minden állatot szeretek, kivéve a szottyos lepkéket...
    pl. itt látsz egyet, amitől én kiszaladok a világból:
    http://muszlimturaklub.blogspot.hu/2011/06/budaorsi-bercek.html

    VálaszTörlés
  8. Az a szép farkincás hernyó a kutyatejszenderé, a lejjebb látható képen pedig egy tölgyszender van, egyébként ez utóbbi védett is.
    Igen, az a harapós a nagy farontó :)
    Ha a fatesttel elbír, az emberi bőr sem olyan nagy akadály neki :)
    Hazánkban jelenleg a legnagyobb lepkefaj a tölgy pávaszem, bár ez nem őshonos, Ausztriában próbálták selyem előállításhoz tenyészteni, de nem vált be, és az onnan meglépett példányok már sokfelé megtalálhatóak:
    Őt már kicsit kopottan sikerült lefényképeznem
    https://picasaweb.google.com/104359071885244490429/20130813#5929102243715890706

    VálaszTörlés
  9. ez a tölgy pávaszem kifejezetten szép. kiváltképp, amíg nem az én kezem van...
    úgy látom, h. te nagyon jó vagy ezekkel a lepkékkel. Májusban találtam egy furcsa dolgot, ami elég heves vitákat váltott ki (bogaras fórum, lepkés emberek) h. mi lehet...
    csinálok fentebb egy bejegyzést, és ha valami tipped van, és megosztanád velem, azt nagyon megköszönném...

    VálaszTörlés
  10. Igyekszem, bár én is amatőrebb vagyok az amatőröknél :)

    VálaszTörlés