Forrástúra a Pilisben

Táv: 22 km

Szint: 880m

A Vulkán után jó kis levezetésnek tűnt ez a túra. Nem túl hosszú, de egy kellemes séta azért a havas Pilisben. Ráadásul a magasszárú cipőm jó sáros lett a Bakonyi Mikulás túrán, és a hóban mászkálás remek cipőtisztító. Ugyan M. Sz. szerint a 25 km gyaloglás nem a polgárilag legelfogadottabb módja a cipőtisztításnak, de azért eredményes.

Szamóca kocsival várt minket a pilisvörösvári állomáson, innen mentünk át Pilisszentkeresztre, ahol a rajt/cél volt. Én annyira fáztam, h. felvettem az esőkabátomat, aztán az első ponton meg le is, mert nem akartam aláizzadni. Indulás előtt ittam egy kávét, mert nem igazán sikerült kialudni magam… egyszóval nyűglődtem, na. Azért csak nekivágtunk.

Az első pont a Szentkút volt, sokat jártam idén erre, de hóban még nem.

Itt vettem le a dzsekimet, mert eddig is felfelé jöttünk, de innen meg még inkább:

Nekem tetszett ez a szakasz, még pihe-puha mohapárna is volt:

A következő ponton a pontőr srácot alaposan kifaggattam a softshell kabátjáról, aztán nekivágtunk Dobogókőnek. A kilátóról a Pilis nagyon szép volt:

Szeretném külön kiemelni a dobogókői pontőröket, akik egyszerűen HŐSÖK voltak – a brutál hidegben és metsző szélben kenték a szendvicseket. Beleharaptam egy vajaskenyérbe, és konkrétan meg volt fagyva.

Elszaladtam a büfébe almáspitéért, és megittuk a teámat is, ami nagyon jól esett a hidegben. Én már indultam volna, mert iszonyúan fáztam,  kiváltképp a kezem. Mire végre elindultunk, kellet vagy 2 km, mire nem fáztam olyan kegyetlenül.

Út közben megláttam az ösvénytől pár tucat méterre egy remek huplit, s rögtön fel is vetettem, h. mi lenne, ha felmásznánk rá. így is tettünk:

Fenn kellemes hegytető, sziklák, napsütés fogadott minket aztán lejönni persze SOKKAL gázosabb volt, mint felmenni...

A Szakó-nyereg környéki meredek lejtő elég félelmetes volt, de végül is megúsztuk esés nélkül. A Hoffman-kunyhóig elég sima utunk volt, ez ismerős volt a Pilisi trappról, de innen a zöld négyzet jelzés már nem, kicsit bizonytalankodtunk is, mire megtaláltuk. Érdemes volt megtalálni, mert az út nagyon szép volt:

Rögtön az elején egy izgalmas patakátkelés tarkította:

Az innentől következő szakaszt egyáltalán nem ismertem, a Bund-forrásnál még sosem jártam, de nem volt nehéz követni az itinert és a jelzéseket ITT MÉG, a forrásnál megint megálltunk enni valamit, én szívem szerint mentem volna, mert hideg is volt, meg elég érdekesnek találtam, h. 13,5 km-re kellett eddig mintegy 5 óra… komolyan azon kezdtem aggódni, h. (1) kicsúszunk a szintidőből, (2) jéggé fagyunk, (3) utolérnek a seprűk, akik ekkor már a pontőr szerint a Szakó-nyeregben jártak. Meghallgattuk a továbbhaladásra vonatkozó instrukciókat (tovább az úton, aztán a Peugeot-nál balra), és indultunk.

Az út nagyon szép volt, a nap sütött, mi meg mentünk, bele a napba:

A Klastrom-kútnál volt némi probléma… mégpedig a háromfelé tartó zöld jelzés. Jöttünk a zöldön, és mentünk tovább a zöldön… a szánkózó helybéliek küldtek vissza az elágazáshoz, és kiderült, h. jobbra IS zöld jelzés van… valami régi meg új zöld lehet ez. Némi kavargás és időveszteség árán meglett a kódos pont, felírtuk a számot, és szomorúan néztük a közelben Pilisszentkeresztet és a célt – nekünk ugyanis pont az ellenkező irányba kellett elindulni… az utolsó ponthoz, a Trézsi-forráshoz. 

Itt megint csak nem volt könnyű eligazodni a zöld jelzésen – mi nem is a „hivatalos” úton, hanem a zöld kör jelzésen értünk be a pontra, elhamdulillah a pontőrök ezt nem firtatták.

Visszafelé hamarosan rátértünk a piros jelzésre, itt jöttünk fel a Piros85 túrán, de nem ismertem volna meg az utat egész addig, míg leértünk a temető mellé – ott már azért ismerős volt.

Az órámra nézve láttam, h. a következő vonatot mintegy 5-10 perccel fogjuk lekésni… és valóban így is értünk be a célba, ahol megkaptuk a nagyon szép jelvényt és az emléklapot. Megint ittam egy kávét, és a pultos hölgy alaposan elszomorított, amikor a mosdót firtató kérdésemre közölte, h. „nem jó, és nem jöttek megcsinálni”… magamban tettem hozzá, h. vagy csak sokat kellene takarítani a túrázók után…

Egy darabig még üldögéltünk, aztán elindultunk vissza Pilisvörösvárra, ahol kényelmesen elértük a következő vonatot hazafelé.

Nagyon kellemes túra volt, jól összerakott útvonallal, egyes részeken még soha nem jártam, ismét szeretném hangsúlyozni a pontőrök hősiességét – embert próbáló feladat hosszú órákon át a hóban, szélben, hidegben állni, és így is kivétel nélkül nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, köszönjük szépen.