A Gyermekvasút nyomában

Táv: 19,2 km

Szint: 705 m

Négy nap, három túra 1.

A négynapos hosszú hétvégén remek idő ígérkezett. Szombaton egész napos szemináriumot terveztünk, de a többi három napon miért ne lehetne túrázni? Mondjuk szerda este kaptam egy hosszabb, sürgős munkát, amivel hétfőre meg kellett lennem, de majd minden éjszakából lecsípek pár órát, gondoltam. Így is lett (szenvedtem is).

A három túrából az első a Gyermekvasút nyomában lett. Erre a húgomék is jöttek, hiszen ő és a lánya is elhatározták, h. Budapest-kupázni fognak. Reggel a házunk előtt hagyták az autót, és innen már tömegközlekedéssel indultunk a Széchenyi-hegy felé.

Elhamdulillah már ¾ 8 előtt a rajtban voltunk, így (.24-kor már el tudtunk rajtolni. Mire mi elindultunk, már ekkora sor állt:

Előre mondtam a húgoméknak, h. ezen a túrán rengetegen lesznek, tömeg, tolongás, legyenek türelmesek, és ne idegeskedjenek, bármi legyen is. Hát, meg kell mondanom, SOKKAL jobb volt a helyzet, mint vártam. A rajtoltatás, pecsételés, érkeztetés, kajaosztás stb. simán ment, a rajton kívül sehol nem vártunk sokat, a pontőr gyerekek kedvesek és ügyesek, udvariasak voltak. A túrázók között is kevés volt a nem odaillő viselkedésű, legalábbis, míg mi végigértünk.

Az útvonalat jól ismerte, 2 résztől eltekintve: az egyik a zöld háromszög aljától jobbra fel, ami nekem nagyon tetszett, a húgoméknak kevésbé, mert sokat kellett felfelé menni, én még nem jártam erre, eddig mindig továbbmentem a kishídon át. Egyszer erre veletek is el kell jönnünk, NAGYON fogjátok élvezni! Ezen a szakaszon találtam egy BRUTÁL méretű bükkfataplót, szegény alól kivágták a fáját. Begyömöszöltem a zsákomba, és hazáig cipeltem. Halvány elképzelésem sincs róla, h. mit fogok kezdeni vele, de nagyon jól néz ki.

A túrán láttuk az idei év első kökörcsinjeit:

És kedvenc tavaszi virágaim, a csodálatos, szárnyalóan légies-elegáns illatú odvas keltikék is kinyíltak már:

Kis csapatunk elég hamar kettészakadt, ezért az unokahúgom és sógorom itinerét rájuk bíztam. Húgommal, aki jobban bírta a tempót, előrementünk, és időnként bevártuk a lemaradó szakaszt. Makkosmária és János-hegy között többszöri érdeklődés történt, h. sokat kell-e még felfelé menni. Szépjuhászné ás Nagy-Hárshegy között feltűnő csend támadt:

 Aztán itt elkövettem egy súlyos hibát. Nem olvastam el az itinert, naná, a húgom navigált. Azt hittem, h. innen lesétálunk Hűvösvölgybe, és annyi. Hát nem volt annyi. Még fel kellett menni a Fazekas-hegyre, ami ugyan nem egy akkora hófödte szirt, de a csapat már beleélte magát, h. innen már csak lefelé…

A Villám utcán felfelé már senki nem volt túl boldog:

De végül is leküzdöttük a Fazekas-hegyet:

és innen már tényleg csak lefelé volt, hamarosan beértünk a célba, még bőven szintidőn belül.

A húgomék megették az ellátmány részét képező rizseshúst, én meg a szendvicsemet, aztán felszálltunk a kisvasútra, h. visszamenjünk Normafáig, mert a jegy ára is benne volt a nevezésben. Ezt eléggé megbántuk, főleg a sógorom, aki nemigen bírta elviselni a több mint egyórás (!) menetidőt és közben a rengeteg ácsorgást. Meg is jegyezte, mikor leszálltunk: ha én még egyszer fel akarok szállni erre, lőjetek le!

És hogy kinek hogy tetszett a túra?

Unokahúgom: „SOHA TÖBBET nem megyek huszas távra!”

Sógorom: „Fáj a s****cském. Holnap ki se megyek a lakásból. Mit a lakásból, még a vécére se! Majd az asszony behozza az ágytálat.” (Az „asszony”, az a húgom, amúgy.)

Húgom: „Ha még egy kilométert kellett volna menni, ott döglök meg…”

Szerintem jó kis túra volt, a rengeteg indulóhoz képest remek szervezéssel, jó kis útvonallal, az idő is szép volt. Insallah jövőre is megpróbáljuk :)