Futás, 2.

Ma óriási sikerélményem volt az erdőben :)

A tegnapinál később indultam futni, mert reggel 8-kor egy testvérünkkel kávéztam. 10 óra felé járt már, amikor elindultam, a nap hétágra sütött, remek idő volt, az erdő gyönyörű.
Ma sajnos nem tudok nektek időt mondani, mert nem vittem telefont, órám pedig nincs. Gondoltam is rá, h. be kellene szereznem egy stopperórát. De úgy érzem, h. ma gyorsabb voltam, mint tegnap, az első 1500 m gyaloglás is könnyebben ment, és összességében sokkal többet futottam a távból, mint tegnap. Rájöttem, h. ennek a futás dolognak az a titka, h. nem szabad megállni, vagy visszaváltani lépésre, még akkor sem, ha nagyon fáradt vagy. Tovább kell futni, ki kell bírni, oszt kész. Szenvedj némán, ahogy mondani szoktam :) Az izmaim kicsit húzódtak, de az szerintem nem a futástól volt, hanem a tegnap lefekvés előtt lenyomott 1 óra szobabiciklitől...
A szép idő folyománya az, h. az út sárosabb volt mint tegnap. A hegy árnyékos oldalán még 10 után is megmaradt a dér a füvön, de ahova a nap odasütött, ott elég sáros volt az út. Nem vészes, nem egy sártengert kell elképzelni, de eléggé csúszott, főleg futás közben. Volt, ahol azért kellett visszaváltanom lépésbe, mert féltem, h. elcsúszok (TÉNYLEG nem lógásból:)). Ettől függetlenül a futás ismét remek volt.
Na, és a sikerélmény! Éppen az egyik elég keskeny erdei ösvényen száguldottam végig, nagyjából egy ízületi gyulladásos, háromlábú orrszarvútehén sebességét produkálva, és éppen azon tűnődtem, h. mi lenne, ha inkább sétálnék egy kicsit. Elhamdulillah úgy döntöttem, h. a vízszintesen csak a papírkutyák sétálnak, eltökéltem, h. némán fogok szenvedni, s ha kell, büszkén, futócipőben halok meg a budaörsi rengetegben, és csakazértis begyorsítottam kicsit, amikor is az egyik kanyarban kibukkant elém egy sétáló fiatalember. Ő tényleg sétált, rendes, városi ruhában - és udvariasan FÉLREÁLLT, h. elroboghassak mellette a szűk ösvényen. Még hangosan rám is köszönt. Én egészen meghatódtam... én is mindig félreállok az általam annyira csodált terepfutóknak teljesítménytúrákon, de előlem persze nemigen szoktak félreállni, legfeljebb egy-egy idősebb csiga és leszázalékolt lajhár.
E sikerélmény hatására a hátralévő utat már csaknem teljes egészében végigfutottam. A hátsó út legnagyobb emelkedője nem ment, ott szépen felgyalogoltam, de most már az utolsó kb. 2 km-t futottam végig, és - szerintem - gyorsabban, mint tegnap. Tényleg vennem kellene egy stoppert, ami a részeredményeket is el tudja menteni.
Hazaérve csináltam egy olyan remek zabkását, ami szerintem még nektek is ízlene insallah. Na jó, legalábbis lehet, h. hajlandók lennétek megenni... A beszámoló után pedig dolgoznom kell insallah.
Még elmondanám, h. remekül érzem magam itt Budaörsön. Nyugalom van, csend, közel vannak a hegyek, lehet menni futni, senki nem piszkál - mi kell még? Ha nem lennétek ti meg az előadások, legszívesebben ideköltöznék. Mondjuk kérdéses, h. a lakás tulajdonosa mit szólna ehhez :):):)
Egyébként támadt egy ötletem, de ezt a másik bejegyzésben olvashatjátok insallah.