Dombai-tó Maraton

Táv: 43,7 km

Szint: 1880 m

Bizonyosan észrevettétek, h. kissé elmaradtam a beszámolók írásával…

Így van az, amikor az ember munkája nem engedi 100%-ban kiteljesedni szabadidős tevékenységét :) De most megpróbálom behozni az elmaradást, még ha némileg zanzásított beszámolókkal is fogtok találkozni, míg utol nem érem önmagamat…

A Dombai-tó maratont semmiképpen nem hagynám ki a beszámolók sorából, nekem nagyon tetszett, kiváltképp, h. annyira ritkán járok a Mecsekben (messze van). A túrát megelőző héten Törökországban voltam, és vagy tárgyalóteremben, vagy a számítógép előtt (vagy mindkettő) ültem végig, ezért nagyon vágytam már egy kis mozgásra.

Ez pont egy kis kellemes, könnyű túra, még egy ezres szint sincs benne, gondoltam. A túra előtt szembesültem vele, h. keverem a dolgokat, a kis könnyű, ezres szint sincs benne, az a Bartina-maraton. Itt meg van majdnem 2000…

Reggel olyan köd volt, h. azt hittük, sosem érünk a rajtig. Azért még sötétben parkoltunk le a tó rajttal ellentétes oldalán, de végül is sikerült lámpa és bokatörés nélkül odatalálni. Nevezés után indultunk is, az első ellenőrzőpont rögtön a Zengőn volt, tehát lehetett felfelé menni bátran. Azt már az első pillantásra megállapítottam au itinerről, h. én ezen nem fogok kiigazodni, tehát muszáj lesz a fiúkkal lépést tartanom…

A Zengő után a Somos-hegyre mentünk fel, amely főleg a végén elég durva volt. általában jellemző volt erre a túrára, h. simán kiszalagozták egyenesen neki a hegyoldalnak, még véletlenül sem bármiféle úton, és sok rövid, ám velős kaptató volt benne. Viszont itt felfelé találkoztunk a csodabogyó nevű (amúgy védett) növénnyel, amely első pillantásra semmi érdekes, ilyen sövényszerűség, mint a bukszus, csak alacsonyka, hát ez ennyit tud, kérdeztem kissé csalódottan. Aztán M. Sz. felszólított, h. nézzem meg közelebbről, és akkor rájöttem, h. mitől CSODAbogyó. Hát ennek a LEVELÉN nőnek a bogyói, kiáltottam fel tökéletes megdöbbenéssel:

Ez a felfedezés annyira felvillanyozott, h. meg is osztottam minden túrázóval: nézd már, ennek a LEVELÉN nőnek a bogyói. Furcsán néztek, nem tagadom.

További hegyek következtek, fel-le, némelyik kilátóval, a Cigány-hegyről szép kilátás nyílott:

Aztán eljutottunk a megyehatárra, egy nekirugaszkodással bevettük Baranya (?)-megye legmagasabb pontját:

UPDATE! Most hozták tudomásomra, h. nem, mert azt már korábban elértük a Zengőn, és itt most TOLNA megye legmagasabb pontjára kepesztek éppen felfelé. Hiába, bonyolult stúdium ez a geográfia :):):)

Ezt nem magunktól tudtuk ám, hanem a pontőr mondta, mint ahogy azt is, h. a megyehatár kb. 4 sor fával arrébb található:

No, tényleg bejártuk Tolnát-Baranyát, (vagy, ahogy felénk mondják: Tolonát-Baranyát, aminek értelme ugyan nincsen, viszont megfelel az ütemhangsúlyos verselésnek, és, mint tudjuk, nyelvünk amúgy is hajlamos ebbe az irányba tendálni…) mondtam elégedetten.

Út közben még az az öröm ért, h. érintettük kedvenc mecseki forrásomat, a Szederindás-kutat, most is volt benne víz, ittam is belőle:

Püspökszentlászlón adtak enni-inni, mi meg ettünk-ittunk. Előttünk állt még a Hármas-hegy, amiről én rémeket hallottam, bár még nem jártam fenn soha. Van olyan táv is, h. kihagyjuk a hegyet, és csak bemegyünk a célba, mondta M. Sz. én természetesen tudtam, h. csak csapdába akar ejteni, h. papírkutyának nevezhessen, ha kapva kapok a lehetőségen… Gyorsan ki is jelentettem, h. szó sem lehet róla, irány a hegy! Mint utólag kiderült, nem viccelt ám, teljesen komolyan gondolta…

Azért a hegyre nem volt olyan iszonyat nehéz feljutni, mint vártam. Fenn volt egy golyóbis formájú antenna (?), és alma a pontőrnél. A lefelé út megint csak a hegyoldalban kiszalagozva vezetett – sokkal rosszabb volt, mint felfelé. Viszont leérve a műúton találtuk ezt a furcsa DOLGOT:

A bogaras fórumon feltett kérdésemre kiderült, h. ez a kabóca (valószínűleg énekes kabóca) lárvája. Még sosem láttam ilyet.

Hamarosan elértük Hosszúhetényt, onnan pedig már a cél felé siettünk, egyre jobban leszállt a köd ismét, lassan sötétedett is, de azért még lámpa nélkül beértünk a célba. Már messziről éreztük a paprikás krumpli brutális finom illatát, amiből én természetesen megint kimaradtam, mert volt benne kolbász… de a fiúk szerint nagyon finom volt.

Nekem nagyon tetszett a túra, öröm a Mecsekben járni, úgyis olyan ritkán jutok el oda. Insallah jövőre is jövünk.