Mit láttunk a kéktúrán? Kétéltűek és hüllők

Június utolsó két hetében az Országos Kéktúra Hűvösvölgy és Aggtelek közé eső kb. 400 km-es szakaszát jártuk be. (Igen, a szabadságunkat ezzel töltjük.) Mint tudjátok, nagyon szeretem az állatokat, azok közül is különösen a hüllők/kétéltűek és az ízeltlábúak állnak közel a szívemhez. A kéktúra 2 hete alatt sok mindenféle jószágot láttunk, egyeseket le is fotóztunk, ezekből osztanék meg veletek néhányat. A képek egy részét nem én készítettem, hanem Tamás, pl. ha én rajta vagyok egy fotón, és egy brutál nagy kígyót szorongatok vérző kezemben, azt logikusan Tamás fotózta...

Hüllőt meg kétéltűt, no, azt azért nehezebb ám találni, mint pl. egy bogarat. Bogár, az van mindenhol, meg általában nem is távozik olyan gyorsan a tervezett fotózás helyszínéről, mint egy kígyó. Az alábbiaknál némileg több hüllőt/kétéltűt láttunk ám a két hét alatt, csak nem mindegyik engedte magát fotózni. Pl. mikor Sámsonháza után kiértünk a faluból, Megbízott Szakértőnk kissé riadtan jegyezte meg: aztaaa, mekkora kígyó... és már csak a legvégét láttam az állatnak, kb. 10 centit, de szerinte HATALMAS volt, és fekete. Lefotózni természetesen nem tudtam...
 Ezért is látható szinte mindegyik valakinek a kezében (nagyon kevés kivételtől eltekintve az én kezemben). Az aggódók kedvéért jegyezném meg, h. én magam is számos kígyót/békát/gyíkot tartottam az éves során, ezért biztonságosan meg tudom fogni őket, még soha, egyiknek sem lett semmi baja, sőt, szerintem inkább jól járnak, mert lerakom őket pl. a műútról (lsd. lentebb). Valamint azoknak, akik NEM a jószágok miatt aggódnak, hanem miattam, nem, mérges kígyókat (amit amúgy sem volt szerencsém még szabadon látni) nem fognék meg :)

Az első gyíkot az Árpád-kilátónál láttuk, ami nem nagy szám, mert a kilátó alatti szikla mindig tele van fali gyíkokkal:

Örültek a napsütésnek. mi kevésbé, ahogy a 36 fokban 10 kiló feletti hátizsákjainkkal kepesztettünk felfelé...
A Hármashatár-hegyen már szomorúbb látvány fogadott minket, ez a gyönyörű zöld gyík sajnos már nem élt:

A kígyók sem sokáig várattak magukra. A törökmezői halastó mellett, az úton számos pocsolyát láttunk, amelyekben rengeteg ebihal úszkált:

Rögtön megpillantottam ezt az apróságot is, aki ebéd reményében figyelte őket:

Később (ez már a Fehér-forrásoknál volt) sokkal érdekesebb pillanatot is sikerült elkapnunk. Magát a vadászatot. A tócsában vagy 6-8 kis vízisikló figyelte az úszkáló ebihalakat:

Aztán az egyik lecsapott, és már nyelte is a szerencsétlen ebihalat:

Számomra ez elég komoly dilemmát jelentett - hogy érezzem magam, amikor az egyik kedvenc állatom eszi a másik kedvenc állatomat? Tudni kell, h. a békák igencsak közel állnak a szívemhez, ha meglátok egyet, rögtön lelkes Zsoltiiiiiiiiiiiiiii kiáltással igyekszem lefotózni... 
Ő pedig Zsolti, az én békám:

Hát, nem örültem, h. éppen a Zsolti rokonát fogyasztják, de akkor is nagyon érdekes pillanat volt. 

A Julianus-kilátót éppen felújították. Számos autó járt az erdészeti utakon, azon is, amin a kék - jelzés megy. Nyilván egy autó nem néz a lába elé, ezt találtuk, már a kilátó másik oldalán:

Ezek a lábatlan gyíkok amúgy sem túl fürge állatok, ha találok egyet, mindig félreviszem pár méterrel az úttól. itt csak egy-két perccel késtem el... Még félreálltunk annak a kisteherautónak, ami elütötte őt pár méterrel arrébb. Tényleg nem sokon múlt. 

Egészen hihetetlen dolgot láttunk aztán a kisinóci turistaház után, pár száz méterre, miután a patakon átkeltünk:

Csak úgy hevert ott az út közepén, hatalmas, másfél méter körüli példány, nem mozdult, M. Sz. simán továbbment mellette. Először azt hittem, nem is él, de aztán megmozdult, egy gyors fotó után ugrottam, h. elkapjam, mielőtt eltűnik az út menti gazban.
Eddig 3 ilyen erdei siklót fogtam meg összesen, és abból 2 nagyon durván harapott. És nem úgy harapnak, mint egy normális kígyó, h. odacsap, aztán lenyugszik, hanem egész pszichopata módon: folyamatosan, amíg nem sikerül rendesen megfogni őket... a vér a jobb kezemen annak nyoma, h. 3 másodperc alatt kb. ötször harapott belém:

Amikor sikerült rendesen megfogni, akkor már nemigen tiltakozott, aztán, mikor a fotózás végén elengedtem, nem is túl sietősen távozott:

Nekem igazából tetszik, h. ilyen bátrak meg harciasak. Nagyon helyes, h. megvédik magukat. Amúgy semmi komoly ám, ha megharapnak, kicsit vérzik és annyi. De inkább azt javaslom, h. NE fogdossatok meg semmiféle állatot, és NE egyetek meg semmiféle növényt/gombát, ha nem tudjátok pontosan, h. mi az, mert nagyon komoly baj lehet belőle. 
Viszont ha megteszik azt egy állatnak, akár rovar, akár béka, akár lábatlan gyík vagy bármi más, h. leszeditek az útról, és kicsit arrébb leteszitek biztonságos helyen, ahol nem járnak autók, az mindenképpen helyes dolog. Nagyon sok elütött állatot láttunk... 

Az egyik legmegdöbbentőbb Sámsonházán volt, még a belterületen, de már a falu végén találtam ezt a jószágot:

Mint láthatjátok, már nem élt, elütötte egy autó. Azért különleges számomra, mert ez egy olyan siklófaj, amit én még sosem láttam élőben (hát, voltaképpen most sem). Milyen kígyó ez, kérdezték a fiúk. Hát, ilyet még nem láttam, de szerintem ez lesz a rézsikló, Coronella austriaca, mondtam, mert a csík az állat szeménél eléggé eltéveszthetetlen, és azért képen láttam már ilyeneket:

Nagyon sajnálom, h. nem eleven állapotban került elénk, insallah egyszer sikerül élőt is találni (és remélem, nem harap annyira, mint az erdei :))

A Csóványosról lefelé találtam ezt a helyes kis lábatlan gyíkot:

Így egyben lényegesen jobban néz ki, mint elütve. Rövid bátorítás után Tamás is megfogta egy fotó erejéig:

Az állat nem stresszelt különösebben, miután letettem a fűbe, egy darabig még figyelt minket, aztán megfordult és elmászott:

Amúgy később, a Kő-hegy előtt kb. 2-3 km-re fogtam egy sokkal kisebbet, ami viszont olyan ideges volt, és annyira menekült volna, h. nem is gyönyörködtünk benne tovább (pedig ez egy különösen szép, élénk színű, csillogó példány volt), egy nagyon gyors fotó után azonnal le is tettem az aljnövényzetbe, és 2 másodpercen belül nyoma sem volt:

Még mindig a Börzsönyben, a Béla-rét előtt kb. 2 kilométerrel hihetetlen érdekes dolgot találtunk. Az úton volt egy viszonylag mélyebb pocsolya, de így sem volt mélyebb 15 centinél, és alig volt talán 2 négyzetméter az egész. DE... TELE volt szalamandralárvával:

Legalább 30 db volt benne, amit láttunk, és ki tudja, mennyi, amennyit nem... én még soha nem láttam ilyet korábban, egészen lenyűgöző volt. Voltak olyan lárvák, amelyek már rendesen szalamandra-foltosak voltak, ezeknek gondolom nem sok kellett már az átalakuláshoz. És jó is lesz, ha sietnek, mert onnan kb. 500 méterre már folyt az erdőirtás. Hatalmas, embernél is nagyobb kerekű erdészeti járművek hordták ki a fát az erdőből, nyomukban így nézett ki az út:

Ki tudja, hány lárva, hány teljes populáció, szaporodóhely pusztult ki a nyomukban... 

Szalamandrát láttunk még a Mátrában is, de itt már kifejlett példányt, mielőtt kiértünk volna Mátraházánál a műútra, kb. 150 méterre még az erdőben voltunk:

A szalamandrákat még a békáknál is jobban szeretem (de ne áruljátok el Zsoltinak), egészen lenyűgözőek. Utána is néztem, h. lenne-e olyan faj, ami nálunk beszerezhető, és tudnám tartani (minden hazai hüllő és kétéltű védett, nem szabad befogni és/vagy otthon tartani őket), és találtam is ilyet, de sajnos egyik sem szereti a 25 fok feletti hőmérsékletet... nálunk meg most éppen 31 fok van a lakásban. Szóval marad az, h. megnézem meg lefotózom őket túrákon. 

És most a békák. RENGETEG apró kisbéka volt az út során egy csomó helyen, de annyira, h. nem győztünk figyelni, h. el ne tapossuk őket, csak úgy pattogtak a lábunk alól. Egyet nagy nehezen megfogtam (egy ilyen apróságot elég nehéz megfogni úgy, h. ne legyen baja), ilyenek:

Ezt éppenséggel a Mátrában fotóztam, a Vörösmarty turistaház közelében, de éppen fotózhattam volna 20 másik helyen is. Szerintem valami varangy lesz ebből, de majd a szakértő megmondja :)

Galyatető előtt a műúton találtuk ezt a szegény erdei békát, már késő volt félrerakni az útról:

Ezekből amúgy elég sokat láttunk, csak mivel igazi ugróbajnokok, többnyire későn került elő a fényképezőgépem. Azért kb. 2 km-re a csúcstól, a Kő-hegyről lefelé haladva sikerült egyet:

Az unkák nagy kedvenceim. Most hármatis találtunk, amelyek elég különbözőek voltak, talán ez 2 faj? Az egyik Mátraverebély után volt, a vasúton átkelve, 2-300 méterre:

Kb. 200 méterre onnan egy másik pocsolyában kukucskált ő:

A hasa szép színes, csak nem szereti mutogatni:

Kicsit üldögélt a pocsolyája mellett, aztán visszacsobbant:

Illetve a másikat már az utolsó napon, Aggtelek előtt kb. 5 km-rel.

Na most akkor kiengedsz, vagy nem engedsz ki?

Miután kiengedtem, békésen lebegett tovább a pocsolyájában. Eléggé irigyeltem, ekkor már ismét 30 fok felett volt as hőmérséklet...

Ezen kívül láttunk még máshol is hüllőket és kétéltűeket is, de vagy túl gyorsak voltak, vagy nem sikerültek a fotók...

Én igazából így is elégedett voltam, mert nagyon sok érdekes dolgot láttunk, amit még korábban soha, pl. a szalamandra-óvoda, vagy a rézsikló (bár élőnek jobban örültem volna...)

Tudom, h. sok ember nem szereti ezeket a jószágokat, vagy fél tőlük, de ha nem is viseltettek túlzott rajongással irántuk, legalább ne bántsátok őket. Ők sem bántanak (na jó, ha megfogod, akkor lehet, h. igen, de hát nem kell megfogni). És ha esetleg félreteszitek őket az útról, azt külön megköszönik, még ha nem is halljátok...

És ennek a végén sem tudom kihagyni. Pannika szeret engem...