Mátra 40

Táv: 39,7 km

Szint: 2070 m

Legelőször a hatvanas távban gondolkodtam. Arra azonban elő kellett volna nevezni… ez pedig persze kimaradt, lévén, h. éppen kéktúráztunk. Maradt hát a negyvenes, M. Sz. és Tamás közreműködésével, akik már reggel hat előtt megjelentek, h. felvegyenek és kocsival a rajtba szállítsanak.

A túra remek alkalom volt arra is, h. kipróbáljam az új cipőmet, ami egy Salomon XA Pro 3 Mid 2 GTX (iszonyat hosszú) névre hallgató dolog, ami két szempontból is újdonság volt nekem, (1) soha nem volt még gyorsfűzős cipőm (ámbár még általános iskolás koromban irigykedve bámultam a kiválasztott kevesek lábán a Puma Disk cipőket, ha ez bárkinek is mond még valamit…), és (2) soha nem volt még goretexes cipőm. Bár többen is féltő gondoskodással jelezték, h. talán nem egy negyvenes túrán kellene kipróbálni a cipőt, én bíztam abban, h. a szobában nagyon kényelmes volt, illetve péntek este kimentem benne a Népligetig metróval, és akkor is nagyon kényelmes volt. Hajrá.

Reggel már 7 körül a rajtban voltunk, és nem sokkal később el is indultunk egy rendkívül profi itiner társaságában, amit én nem nézegettem túl sokat, lévén, h. ott volt M. Sz., az ultra-sztárnavigátor, én meg majd csak igyekszem lépést tartani vele. A taktikám be is vált amúgy.

Pásztóról indultunk, és az első 4-5 km, nos, az rendkívül unalmas volt. Mentünk a műúton, félreálltunk a kocsik elől, és Tamással arról beszélgettünk, h. a héjakút mácsonya, amit a kéktúrán láttunk, valójában két faj volt, egyik a héjakút mácsonya, a másik meg valami más mácsonya. Ezt a kérdést hosszasan boncolgattunk, amiből lehet következtetni a szakasz élvezeti értékére.

Aztán egyszer csak kiértünk a civilizációból, és hamarosan olyan kevéssé civilizáltan haladtunk, h. csak néztem. Én még soha nem mentem fel a Muzslára ebből az irányból, és azt hiszem, rendben is volt úgy… mert ez a piros háromszög, hát, ez kegyetlen. Na ne már, nyögtünk fel M. Sz-kel kórusban, amikor megláttuk a még előttünk lévő szakaszt… el is engedtünk néhány gyorsabb lábú túratársat, kik, miként gyorslábú Akhilleusz a teknősbékát, állva hagytak minket. 

Mi ugyanis időnként meg-megálltunk, lélegezni.

Aztán csak felértünk valahogy, nem a Muzsla csúcsára, hanem kb. 50 méterrel lejjebb, de abban a pillanatban nem is kívántam feljebb menni… inkább elindultunk Mátrakeresztes felé, szemben a Mátrabérc útvonalával. Nohát, milyen szép fák vannak itt, nézelődtem, ez a Mátrabércen még nem tűnt fel (majd pont a fákat látom a Muzslára felmenés utolsó szakaszában… ilyenkor én már hallucinálok…)

Mátrakeresztesig megállapítottam, h. az új cipő SOKKAL kevésbé csúszik, mint bármely, eddig általam ismert cipő. Tamás, mint tapasztalt futó, megmutatta, h. hogyan kell a gyorsfűző végét elrejteni, így az sem zavart. A cipő kényelmes volt, jól tartotta a lábam, és annyira nem csúszott, h. már most éreztem, h. én ebben baromi nagyon fogok esni: annyira megbízom abban, h. nem csúszik, h. elbízom magam.

Mátrakeresztesen tetszés szerinti kenyeret kentek nekünk a ponton, ettem egy vajasat, majd egy kis szőlőlekvárosat, és ittam kólát, így megvidámodva vágtunk neki a további távnak. A vidámság némileg fogyatkozni kezdett, egyenes arányban a meleg növekedésével. Itt fogalmazódott meg bennem, h. milyen jó, h. pont túráztunk az előnevezés alatt… hát, a 60-as, az nagyon durva lenne, értettünk egyet mindhárman, miközben kepesztettük felfelé a tűző napon az emelkedőn. A táj jelentős része a környezettudatos erdőgazdálkodás eredményeként így nézett ki:

Fallóskúton a ponton a kútnál kicsit mosakodtunk, ittunk, mentünk tovább a forrás felé, én megálltam tölteni Kövér Testbe, de több vért hagytam ott, mint amennyi vizet elhoztam: a forrást FELHŐKBEN lepték el a szúnyogok, nagyon durva volt. csak úgy szaladtunk a helyszínről. 

Ágasvárra egy általam eddig ismeretlen, alternatív útvonalon jutottunk fel, pontosabban csak a turistaházig, onnan a szokásos háromszögön. Meg kell jegyeznek, h. bár 2 hete jártam fenn, azóta semmivel sem lett sem alacsonyabb, sem pedig kevésbé meredek. Fenn a ponton a táblán kiírás: Mátra 60 ellenőrzőpont.

A 40-es távnak nincs is itt pont, fordult hozzám M. Sz., én meg nem találtam ezt viccesnek, de elhamdulillah időben szólt a pontőr: de van, csak ilyen táblát adtak… pecsételtünk, aztán elindultunk lefelé, a cipő még mindig nem csúszott, elégedett voltam.

Egy nem túl nehéz szakaszon értük el a Zoltán-forrást, ami inkább egy kis posvány volt, leírtuk a kódot a tábláról, majd egy nehéz lejtős szakaszon mentünk tovább, hamarosan visszaértünk Mátrakeresztesre, ahol most nem kellett pecsételni, viszont az út mellett találtunk egy frissítőpontot, ahol az innivalón kívül brutál finom házi sütiket kaptunk, főleg a csokis, az valami hihetetlen volt. Majd betértünk az erdőbe a fák közé, innen már a túra fehér M jelzéseit követtük, és megint csak jó sokat mentünk felfelé. Eléggé elkészülve végül elértük a Jójárt-kutat, ahol én még soha nem jártam, de a vize nagyon finom volt, a pontőr bácsi pedig nagyon kedves. 

Én ismét felvetettem, h. bár a rendezés eddig kiváló, hiányolom a Jójárt-kút – Oktogon közvetlen helikopterjáratot, amit azonnal igénybe is vennék… Vízvétel után nekivágtunk a következő szakasznak, ami a Nyikom csúcsáig 1,6 km-re 335 m szintet ígért, és ez így is lett. Útközben párszor megálltunk, illetve kissé kidőlt túratársakat hagytunk magunk mögött. Ha majd mögöttem jössz, kérlek, vigyázz, h. rá ne lépj a beleimre, mert az a tervem, h. később majd valahogy visszatömködöm őket, mondtam egy elég megviselt külsejű lánynak, aki csak nézett üres tekintettel, majd egy perc múlva utánunk kiabált: jaaaa, leesett! 

Azért persze csak felértünk a tetejére, gyorsan le is rogytunk az első alkalmatos kőre, és ettünk egy szendvicset. Én egy banánt is. Még volt hátra majdnem 8 km, gyakorlatilag szint nélkül. Nem lett volna nehéz dolog, de ekkor már dörgött…

Az ég a cél előtt mintegy 5 km-rel szakadt a nyakunkba. Dörgött, villámlott, zuhogott, az esőkabátok mit sem értek. A cipőm hősiesen kitartott egy darabig, aztán a nadrágomon és a lábszáramon lefolyó víz szépen feltöltötte.

Most már tudom, miért jó a goretexes cipő: ha egyszer belemegy a víz, baromi nehezen jön ki belőle… most, hétfő este a cipő még jó szottyos…

Mentünk a zuhogó esőben, a száraz, poros utak felső porrétege átázott, és korcsolyapályává változott. M. Sz. csúszkált előttem. Én viszonylag stabilan mentem, aztán átvettem egy kézbe a botokat, h. a kapucnimat megigazítsam, elegáns mozdulatom hatására és botok híján kibillentem az egyensúlyból, és óriásit estem a sárba… mondjuk sokkal sárosabb már úgysem lehettem, sebaj.

Mire kiértünk a műútra, az eső elállt. A pocsolyákba gázolva próbáltuk a sár nagyját eltávolítani a cipőinkről, remekül szórakoztam, míg beértünk a célba. Elhamdulillah volt csereruhám, mert az adott állapotban maximum a kocsi után futhattam volna…

A célban külön főztek krumplilevest a vegetáriánusoknak, ami nagyon kedves és figyelmes dolog. A leves remek volt. sütit is adtak, ami szintén.

Ettől függetlenül átöltözés után mi még beugrottunk a kéktúráról megismert Bableves Csárdába, és ettünk bablevest meg gesztenyepürét.

Én nem is emlékszem, mikor fáradtam el ennyire túrán. Mikor hazaértem, az éppen nálunk lakó vendégem (nem túrázik) némi felháborodással kérdezte meg: de miért vagy te ilyen fáradt, mikor csak 40 kilométert mentél? 

Szóval, nem bánom, h. nem a hatvanasra neveztünk. Majd jövőre megbeszéljük…

Most egy darabig nem lesznek túrák és nem lesznek beszámolók. Holnap már Ramadán van, ebben a hónapban pedig nem túrázom. Insallah Ramadán után újra nekivágunk, nézzetek majd ti is vissza a beszámolókért.

Addig is szép nyarat, jó túrákat kívánok mindenkinek!