Bánkút – Putnok

Ez nem lesz egy nehéz nap, mondtuk előre. Nagyrészt lefelé kell menni, és elég kulturáltan, nem úgy, mint pl. a Kékesről.

A reggelt brutális mennyiségű és méretű bundáskenyerekkel indítottuk, teával, kávéval kísérve. Aztán vártuk, h. elálljon az eső. Aztán elindultunk.

A túra immáron két hete során megértettem, h. a száraz cipő illúzió, a száraz nadrág pedig duplán illúzió. Hamarosan combközépig vizesek voltunk…

Egyén tragikus esemény is történt az út során. Ráléptem egy csigára… én még SOHA életemben nem léptem rá csigára, sőt, mindig félreteszem őket (és a bogarakat, lábatlangyíkokat stb.) az útról. Most azonban későn vettem észre. Éppen M. Sz. ment elöl, és még figyelmeztetni is igyekezett. Az esemény a következőképpen játszódott le:

M. Sz.: - Vigyázz, átmenő forgalom!

Én: - Hol?

Csiga: Reccs…

Komolyan, nagyon rossz érzés volt, kirázott a hideg, nagyon sajnáltam szegény csigát.

Magunkat is sajnáltam, kiváltképpen, amikor a Somfa-patak völgyében haladtunk… itt először derékmagasságig érő, a zápor nyomán csuromvizes susnyásban haladtunk, amely egyenlő arányban tartalmazott szedret, csalánt és kullancsot. Majd pedig a Somfa-patak (eredetileg NEM ez a neve) mellett, ahol az állítólagos „út” így nézett ki:

viszont a patakvögylben az egy kidőlt fán egy nagyon különleges állat üldögélt egy kidőlt fán, közeledtünkre elég ráérősen távozott, és kissé távolabbról szemlélt minket (megtalálod a képen?):

A beígért meglepetés az Upponyi-szoros volt, ami nagyon tetszett, főleg, h. nem kellett felmászni a sziklák tetejére…

Kevés szint ide vagy oda, nagyon fáradtan érkeztünk meg, beszállásolódtunk, majd elmentünk enni a Havanna panzió és étterembe, ahol akkora adag rántott sajtot adtak hasábburgonyával, h. én (!!!) nem tudtam megenni…