Határjárás

Táv: 27 km
Szintemelkedés: 920 m

Vasárnap 6:30-kor szólt az ébresztő. Megállapítottam, h. EGYÁLTALÁN nem aludtam ki magam… lemásztam a galériáról, észleltem, h. a könyököm fáj, de pl. izomlázam, az egyáltalán nincs. Kinéztem az ablakon. Már sütött a nap. Nagyon meleg lesz ma, gondoltam, ittam egy pohár vizet, megszemléltem a tükörben a tegnapi túráról származó véraláfutásaimat, és szépen visszamásztam a galériára. Kényelmesen bevackoltam magam az ágyba, még 7 óra sincs, gondoltam, még tudok egy jót aludni insallah. Igaz, h. ez a „Határjárás” nevű túra egész érdekesnek ígérkezett, meg a pecsét is jól jönne a Budapest kupás igazolófüzetbe, de hát… álmos vagyok, fáj a könyököm, vasárnap van, jó éjt, csákány. A fal felé fordultam, h. a jobb oldalamon feküdjek, mert az a könyököm fájt kevésbé.
Aztán, már az elalvás határán, fájni kezdett a szívem. Szegény túra, ő szerveződik, én meg teljes érdektelenségben itt fekszem a galérián, és mindjárt elalszom. Pedig maradt egy szendvics tegnapról, a banánokat pedig már eleve itthon felejtettem… És nem is a könyökömön kellene gyalogolnom... Aludni meg lehet máskor is, de ez a szegény túra csak ma van egész évben. Jajmár, Halima, hagyd a hülyeségeidet, gondoltam, de közben már másztam le a galériáról.
Gyors pakolás, öltözés, GPS, telefon, és már úton is voltam a Rómaifürdő nevű HÉV-állomásig, ahol a rajt volt. Persze a HÉV nem járt, helyette HÉV-pótló félútig, onnan átszállni – de ez már nem akadályozhatott meg abban, h. 9 előtt néhány perccel kitöltsem a nevezőlapot.
Ennek a túrának az volt az érdekessége, h. azokat a határköveket kellett követni, amelyekkel Pest és Buda egyesítésekor a város határát jelölték ki. Én már sokszor láttam ezeket a köveket, de nem tudtam, h. mik azok, sőt, betonnak hittem őket, pedig mészkőből vannak faragva. Így néz ki egy határkő:


Volt 17, 27 és 45 km-es táv. Gondolkodtam a 45-ön, de ott ilyen romantikus útvonalak voltak, hogy M7-es felüljáró, meg budaörsi Tesco parkolója… meg meleg is volt, meg nem is volt kedvem most annyit menni (ja, ja, ilyen is előfordul). A 27-re neveztem, de megkérdeztem a rajtoltató hölgyet, h. ha nagyon akarok, továbbmehetek-e majd. Természetesen, mondta, sőt, meg is próbált rábeszélni, h. nevezzek 45-re, és legfeljebb majd kiszállok 27-nél. Én azonban maradtam a 27-es táv mellett, egyre melegebb lett, sejtettem, h. nem mennék 45-öt.

A rajtban kaptunk egy négyzethálós papírlapot, amire össze lehetett gyűjteni az egyes határköveknél elrejtett betűket. Ezek a kövek nem voltak jelölve sem a térképen, sem az itinerben, hanem csak egy A4 lapon ki volt írva melléjük egy betű. Ezt kellett beírni a betűgyűjtőbe, és egy 2 szóból álló, összesen 19 betűs kifejezésnek kellett kijönnie. Hm, gondolkodtam el még az elindulás előtt, csak nem „budapesti határkövek” lesz a megfejtés? Az lett : ) Amúgy ez a feladat pont nekem való volt, mert hajlamos vagyok jól bebambulni, és csak menni, mint ökör avetésben, és elnézni pl. a jelzéseket. Így viszont egész túrán figyelnem kellett, h. a betűket észrevegyem. az "S" mellett így is elmentem valahol, nem láttam, de azért beírtam a végeredménybe. Ennek úgysem volt semmi tétje, nem volt feltétele a teljesítésnek, és nem járt érte semmi külön dolog, csak a figyelmet volt hivatva ébren tartani. Szerintem remek ötlet volt.
A túra eleje a városban vezetett, a kertvárosi utcákon, az út szélén álltak a határkövek, illetve némelyik feküdt:


Hamarosan egy elég brutálisan emelkedő utcán kellett felmenni, ami jól megszórta a mezőnyt. Én elhatároztam, h. nem hajtom hülyére magam, hanem egy kellemes, nézelődős túrát szeretnék, ezért nem siettem, a középmezőnyben maradtam, legalább mentek előttem is, ez egy helyen nagyon hasznos volt, ahol be kellett vágni az erdőbe, mert itt nem találtam volna meg az utat, nem volt sem jelzés, sem szalag. Amúgy a túra többi részén az útleírás és a szalagozás 100% korrekt volt. A túra túlnyomó része nem turistajelzésen vezetett, hiszen a határköveket követtük, de a leírás jó volt – még én is eligazodtam rajta – és ahol kellett, volt szalag, nem túl sok, csak az elágazásoknál, de elég volt ez is.
Itt az erdő nagyon szép volt, kifejezetten a budaörsi hátsó útra emlékeztetett, ezért némi nosztalgiával haladtam és gyűjtögettem a betűket:


Elértünk az ürömi vasútállomásra, ahonnan egy brutálisan meredek, jelzetlen úton kellett felmászni a hegyre. Itt a mezőny még jobban szétszóródott. Felérve egy 3 tagú társaságba botlottam, a férfi a botjaira támaszkodva lihegett, a nők a földön ültek, a smink szép lassan folyott lefelé arcukról, békésen elegyedve az izzadsággal. Hát, ehhez nem energia kell, hanem megszállottság, mondta az egyikük, aztán rövid vitába kezdtek arról, h. most azonnal hívják a szervezőket, h. kiszállnak, vagy azért menjenek el a következő pontig. Nem tudom, mi lett a döntés, mert mentem tovább a Hármashatár-hegy felé.
A legtöbb ellenőrzőponton – 11 helyen – csak a kódot kellett leírni a kihelyezett bólyáról. 5 db emberes pont volt, néhány további hegy után el is értem az egyiket, Hűvösvölgyet, ami a 17-es táv célja volt. Mész tovább, tették fel a szokásos kérdést, persze, feleltem, a pontőr még adott egy csokit – nyertem egy másikat a csomagolásán lévő szöveg szerint – és választhattam a kis dobozos üdítők közül (baracklé lett).
Innen megint betonon kellett menni, ráadásul egy brutál meredek utcán. A végén kiértünk a Petneházy-rét sarkára, a lovakhoz:


Innen szalagozáson mentünk tovább, a Csacsi-réten kaptunk ásványvizet, és volt lekváros, vajas és zsíros kenyér, uborka és lilahagyma. Benyomtam két hagymás-vajas kenyeret, ittam is, és tovább János-hegy felé. Közben szorgosan keresgéltem a bozótosba bújt határköveket:


Nagyon-nagyon megtetszettek ezek a határkövek, nem tudom megmondani, miért, de egészen meghatottak, annyira bájosak, megint csak nem tudom, miért, de egészen megmelegítették a szívemet. A János-hegy után voltak madáretetős határkövek is:


Innen a kék kör jelzésen már nagyon hamar benn voltam a célban, a Normafa buszmegállónál. Oklevél, aranyos határköves kitűző, és kaptam még egy müzliszeletet, és újfent lehetett kisdobozos üdítőt választani. 6 és fél óra alatt értem végig, ami még nekem sem rekord, de nagyon tetszett a túra, és nagyon megszerettem a határköveket. Insallah egyszer ti is eljöttök határkő-nézőbe : ).

PS. a könyökömnek kifejezetten jót tett a túra. Estére már alig fájt.