Gyertek ki a Vadasparkba!

Széchenyi-hegy - Budakeszi Vadaspark túra
Táv: 15,9 km
Szint: 481 m

Abban a megtisztelő feladatban lehet részem, hogy a beszámolót én írhatom meg Halima helyett. Valószínűleg mindez azért történik így, mert nekem sokkal kalandosabb volt ez a 3,5 órás túra, mint neki, aminek eredményeképp még most is izomlázban szenvedek. Mindig olyan könnyű leírni vagy mondani, hogy mi az a 30-40-50 km, úgyis menni fog, de amikor élesben ott van az ember az emelkedőn, a meredek sziklafalon (aminek sosincs vége, mert épp, hogy egyet megmásztál, máris jön a másik), már nem olyan könnyű a feladat és még inkább tisztelem azokat, akik ilyen szado-mazo élményben részesítik magukat. Főleg hetente, vagy egy héten több alkalommal is akár. No nem akarok már így az elején senkit sem elriasztani, nagyon jól éreztem magam, fantasztikus érzés volt az erdőben, napsütésben, madárcsicsergésben kóborolni vasárnap délelőtt. Tényleg kikapcsolt a túrázás, energiával töltött fel és kiszakított a hétköznapok szürkeségéből, így mindenkinek bátran tudom ajánlani, hogy ha teheti, tartson Halimával, nem fogja megbánni! Ez a beszámoló inkább csak felidézi azokat a pillanatokat, gondolatokat amik a túrán emlékezesek voltak.

A fogaskerekű végállomásáról startoltunk reggel 8:20-kor. Nagyon szép idő volt, így a pulcsi hamarosan lekerült rólunk, azt csak a célban vettük már vissza magunkra. Kanyargós úton haladtunk az elején, ami így visszagondolva a legszebb része volt a túrának: nem voltak benne sem nagy lejtők, sem nagy emelkedők, csak sok virág és kavics. Ennyi maradt meg nagyrészt, ugyanis állandóan a földet néztem az elején, a fákra meg a tájra nem nagyon jutott erőm nézni, mert az aszfalt után furi volt, hogy nem egyenletes a föld és nem akartam, hogy kimenjen a bokám. Ez azt jelenti, hogy állandó jelleggel az utat néztem, hogy hova lépjek vagy hova ne. Így a periférikus látásomba belefért az út mellett elterülő virágok látványa is. Nagyon szépek voltak, Halima úgy kente vágta a nevüket, hogy csak pislogtam - bár nekem mondhatta, ha valamelyiket összetvévesztette volna, nekem az sem tűnt volna fel. Én ezeknek az új neveknek a megjegyzésére képtelen voltam, de elhamdulillah mindegyik virág rettenetesen hasonlított egy olyanra, aminek a neveit is tudtam. Ennek fényében azt mondhatom, hogy láttunk gólyahírt, jácintot, muskátlit, harangvirágot, rezgőt, margarétát, tátikát és nefelejcset is. Szerintem az erdei virágok ezek kiköpött másai voltak, csak más hivatalos nevekkel rendelkeztek, így akár testvéreknek is nyilváníthatnánk őket. Halima közel 8-szor mondott ennek ellent, hogy de ezeknek pedig aztán semmi közük sincs egymáshoz és valami teljesen másik virággal hozta őket rokoni kapcsolatba. Ő mondta a magáét, én meg a magamét, de ezt döntsétek el ti. Íme itt a tátika, vagyis hivatalosan a LEDNEK képe, melynek latin veve Lathyrus vernus, hogy szerintetek akkor most hasonlítanak-e egymásra vagy sem és légyszi írjátok le a véleményetekete a kommentba. Kíváncsi vagyok a ti meglátásotokra! Előre is köszi. Szóval a link: http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=F%C3%A1jl:Lathyrus_vernus.jpg&filetimestamp=20060506045805

Aztán következett a szívósabb rész, vagyis inkább az egyik legszívósabb a kettőből, valami oltári magas, extra meredek, nagyon hosszú emelkedő, amikor alig kaptam levegőt és már-már azon gondolkodtam, hogy visszafordulok, még úgyse vagyunk nagyon messze a rajttól. És akkor egy kis segítség, hogy kis is lehetek én, a titokzatos beszámolóíró:


Halima előre futott, gondolom utolsó erejét összegyűjtve (mert én már az emelkedőbe beleszánt energia-készletem végén jártam akkor), hogy lefényképezze szörnyű szenvedésemet. Az arckifejezésemet azt hiszem jobb, hogy nem látjátok itt, mondhatnám ez egy olyan igazán szenvedős pillanat volt. De a paparazzi támadásnak végül sikerült megálljt parancsolnom és több ilyen rendkívűl megalázó fotó nem készült rólam elhamdulillah. :)

Azt hiszem így már sejtitek ki is vagyok én valójában, de még nem fedem fel 100%-osan magamat. Tudjátok, az igazán izgalmas részek előtt mindig húzzák a dolgot, a TV-kben is beszúrnak egy-egy rövidebb negyed órás reklám blokkot. Így van ez most is, még várnotok kell egy kicsit, hogy igazán jól sikerült fotókat láthassatok. A titkolózásról jut eszembe, fel is hoztam Halimának a túrán, hogy a túratársairól még soha nem láttunk egy képet se, csak 1-1 (be)szólásukat osztja meg velünk, de ezt elég nehéz hova tenni. Mert egy embernek 1 kiragadott mondatát tudnunk kell magunkban hangsúlyozni, ismerve annak a személyiségét, habitusát, mert így jön át igazán az üzenet. Ekkor megtudtam, hogy M.Sz. például kifejezetten kérte, hogy inkognitóban maradhasson, így őt valami furcsa, titokzatos köd vesz körül, de az az izgalmasabbik fajta, mert Halima mindig olyan okosnak meg kitartónak mutatja be. Szóval ezen keresztül üzenem neki, hogy egy misztikus, mítosz szerű figurává vált, legalábbis az én érzetem szerint, főleg, hogy kommentezni se nagyon kommentezik, így kérem, hogyha van kedve, írjon magáról néhány sort, olyan önéletrajz szerűt például, kísérőlevéllel. :) A többieket is erre bíztatnám, hogy miután elolvastatok 1-1 szösszenetet, szóljatok hozzá, még ha csak 1 mondatnyit is, mert Halima ezért (is) csinálja az oldalt, hogy megossza velünk az élményeit és biztos örülne neki, ha mi is megosztanánk vele a benyomásainkat az írásairól. Erről a témáról is beszélgettünk mialatt róttuk a hosszú km-ereket. Egyébként én is örülnék, ha megtudhatnám, hogy első publikációm mennyire tetszett nektek. Azért azt nem ígérem, hogy innentől mindig én közvetítem majd Halima 50-60-as túráinak a részleteit is, mert én nem vagyok mazohista, de mondjuk ilyen kilátóról nézve szívesen beszámolóznám az eseményeket, mint ahogy a focimeccseknél szokták.

Visszatérve a túrára, Halima szokásához híven boldogan kapkodott fel mindenféle bogarat a földről, de inkább a nagyobbak tetszettek meg neki. Szerintem nekem akarta bemutatni őket, azonban én inkább a szőrös, aranyos kis simogatni való állatokat szeretem (pl. nyuszi, macska), így nem azt a lelkesedést kapta, amire lehet, hogy várt szegény. Bár az is előfordulhat, hogy a szörnyülködésem szórakoztatta inkább, mintsem, hogy valami rovartani tudást verhessen a fejembe. Láttunk például ilyen nünükét is (igen, ha jól emlékszem hivatalosan is ez a neve), aminek a lábából valami nedv féle jött ki. Halima azt mondta, hogy ezzel riasztja el magától az őt fogdosó/megtámadó lényeket és nekem úgy rémlett, hogy ha valaki lenyalja ezt a váladékot a lábáról, az akár meg is bénulhat vagy legalább zsibbadást okozhat egyes testrészein. A pontos magyarázatra nem nagyon emlékszem, mert biztos egy újabb emelkedőn mentünk felfelé és akkor minden energiám a lábam mozgatására és a lélegzés folytonosságára koncentráltam. Figyelésre már nem futotta a szuflából. Így ma reggel levélben megkérdeztem Halimát, hogy hogy is volt ez pontosan, mire ezt a kielégítő választ kaptam: "A bogár, az a közönséges nünüke - eddig jól mondtam - (Meloé proscarabaeus) volt - ezt soha nem tudtam volna megjegyezni- és a sárga testváladéka állítólag (hangsúlyozom, ÁLLÍTÓLAG, én nem kóstoltam) keserű, illetve kellemetlen szagú, és elriasztja azokat, akik azt tervezik, h. elfogyasztják az állatot. Egyik legkorábban ébredő bogárfajunk, sokszor már a havon is látni őket." Íme egy kép a nünükéről:


Nekem kicsit jobban tetszett volna egy olyan kompozíció, ahol például a bogár mögött egy szép virág is látszik, hogy kevésbé legyen undorító, de Halima saját bevallása szerint örült, hogy egy éles képet sikerült csinálnia a nünükéről. Aztán egy szőrös hernyófélét is megpróbált profilból lekapni, miközben az a tenyerén ficánkolt, de az a kép nem sikerült. Ekkor kipattant belőlem a gondolat, hogyha már ennyire szereti ezeket a rovarokat, akkor mit szólna, ha legalább ilyen extrém módon fényképezgetné őket: pl. virágon, virág előtt, mögött..... vagy az arcára téve őket. De ez nem nagyon tetszett neki, nem is értem miért.

Egyébként ilyen szép kanyarokat is láttunk útközben, de a mi túránk nem erre vezetett:


Már ekkor annyi életveszélyesen meredek dombot meg lejtőt másztunk meg, hogy egy ilyen kanyar is szépnek számított. :)
Szóval eljött a pillanat, íme egy kép az íróról. Tudom, tudom, nem egy modell fotó, de egy nehéz 10 km lesétálása után készült, szóval ha valakit ilyen hosszú út után szebben le tudnak fényképezni, az jelentkezzen nálam és ossza meg a technikáját.

Makkosmárián volt az energia pont, ahol kaptunk egy nápolyit, amit én nem szeretek, így a túra végén elajándékoztam. Azért csak a végén, mert ha annyira szükségem lett volna az energiára egy emelkedő megtétele közepén, akkor bizony betoltam volna, de elhamdulillah nem volt. Mondjuk a túra végén, Budakeszi - Vadasparknál, már nem is nagyon kívántam az édességet, mert megettem vagy 2 szelet lekváros, 1 szelet vajas-savanyúságos és 1 szelet nutellás szendvicset. Még jó, hogy fogyózom, de ez volt az a pillanat, amikor úgy éreztem: ezt most megérdemlem. :)

Egy sztárfotó rólam és a muszlim nők hőséről, aki 50 km-t is tud menni egyhuzamban, ami óriási teljesítmény:


A túrázás még jobban rádöbbentett, hogy muszáj mozogni, mert ez a sok ülés teljesen lenullázza az állóképességem. És ez egy jó lehetőség arra, hogy fittebbek, erősebbek, energikusabbak legyünk, ráadásul teljesen kivesz a napi rutinból is, jó levegőn lehetünk és Allahnak hála, nagyon kellemes és jó társaságban is, így mindenkit arra buzdítok, hogyha teheti, menjen el a legközelebbi túrára, mert fantasztikusan feltölti a testet és a lelket. Ha lehetőségem úgy engedi majd, én is megyek veletek, ha épp nem Miskolcon töltöm majd a hétvégém.

Remélem élveztétek ezt a néhány sort és sikerült átadnom a túra jó hangulatát ezeken a rövid sztorikon keresztül. A mosoly csak az emelkedőkön hervadt le az arcomról, ugyanis én már nem akartam többet felfelé menni, de egyébként nagyon jól éreztem magam. Kívánom ugyanezt majd nektek is, ha kijuttok majd az erdőbe!

2 megjegyzésem lenne:

1. NEM voltak meredek sziklafalak, sőt, emelkedők is csak alig-alig, ugyan már, a Budai-hegységben voltunk, nem a Himalájában... Lankák voltak maximum. M. Sz. alighanem a "vízszintestől alig mérhető eltérést mutató útszakaszok" megfogalmazást tartaná helyénvalónak.

2. KÉT nutellás kenyér volt. Ott voltam. Láttam.

Halima