Miután eljött a 2 fokos reggel, s a kikelet első sugaraira a hóvirágok korai hajtásaival együtt mi is kióvakodtunk téli menedékünkből, csináltam reggelire pár sajtos melegszendvicst. A sajtmérgezés heveny tüneteit mutatom amúgy, már maga a "sajt" szó elzöldülést és öklendezést vált ki belőlem.
Nekivágtunk a napfényben ébredező Zalakarosnak és túránk leghosszabb aszfaltos szakaszának: 20 kmt mentünk műúton, de nem nagyon bántuk, mert nem volt sár... Elég jó tempóban is haladtunk. Átmentünk Zalakomáron, ami megdöbbentő kontaszt a szomszédos, 4 csillag superior hotelekkel büszkélkedő, csillivilli Karoshoz képest...
Itt még volt egy nyitva tartó kisbolt, ahova bemehettünk volna kóláért vagy bármiért, bár mind a bolt, mind a vásárlóközösség elég gyanúsan nézett ki... de hár még csak 7 kmt jöttünk, annyira nem hiányzott semmi. Később meg már nem volt. Halott és haldokló falvakon haladtunk át, összeomlott, romos házak, egy-egy öregember a gazos kertekben, sovány lovak a sáros, egész pereputtyal felpakolt fogatok előtt... Bezárt boltok és kocsmák, "Eladó" felirattal, akár a házak nagy része, de a rég megsárgult táblákról lekopott már a telefonszám is, mintha ő is tudná, h a házat úgysem veszi meg senki, s hamarosan társai sorsára jut, melyekből nem áll más más, csak a kémény és az egykori konyha közepéről kinőtt ecetfa.
A mai távunk hosszú volt, 32 km körül, de mindössze 260 méter szinttel, vagyis nagyrészt laposan kellett menni. Amikor letértünk a műútról, akkor sem volt sár, kamásli sem kellett. Viz, az viszont volt bőségesen. Egy lápvidéken haladtunk kilométereken keresztül, kétoldalt az égeres ismeretlen mélységű vizben állt, békák éneke kisérte utunkat, ahogy néhol a zsombékokon egyensúlyozva próbáltunk navigálni a mély pocsolyák között, vagy az utat kerestük a derék felett érő aljnövényzetben, amelyben láthatólag egyenlő arányban volt jelen a csalán, a mocsári menta és a kullancs. Később, már a szálláson kérdeztem: minek fotóztad le ezt a susnyát? mert ez volt az ÚT, jött a válasz...
Mégis szép volt ez a lápvidék, a bodza, akác, menta és ki tudja, még hányféle növény fűszeres illata kisérte utunkat. Szinte hiányzott, mikor kiértünk a szántók közötti dűlőútra.
Az utolsó pár km Gadányig nehezen telt el... Aztán mégis meglett, bár a falu konkrétan nincs rajta a kéken, kb. 600 m kitérő - meredeken lefelé :) Ami reggel mereseken felfelét jelent majd.
Szállásunk a Pannónia panzióban van, ami remek hely. Megyek is reggelizni :)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése