Szajki-tavak - Sárvár

Reggel a 6:45-ös busszal indultunk Sárvárról. Ez fájdalmasan korai kelést jelentett, kiválképp nekem, mert reggel még dolgoznom is kellett... Mindegy, a buszt elértük,és a buszon reggeliztük meg az este elkészitett szendvicseket.
Az eső kivételesen nem esett, sőt, sütött a nap, viszont elég hűvös volt, és nagyon erős szél is fújt, de az előző napok megpróbáltatásaihoz képest ez komolyan felüdülésnek számitott. Mentünk a tavak környéki erdőben, a homokos, kavicsos úton, ami igy különösebben sáros sem volt, ráadásul a cuccok nagy részét otthon hagytuk, igy a 12-15 kg helyett csak pár klilót kellett vinni. Kész felüdülés volt.
Az első pecsét, Hosszúpereszteg, megint csak elég messze volt, de jól haladtunk, és fűtött a lelkesedés is, h. ott majd iszunk kávét. Hát nem ittunk, mert semmi nem volt nyitva. Majd Káldon, mondtuk reménykedve, és nekivágtunk az újabb 7 km-nek.
Kárpótolt minket a szép napsütés, és a süvitő szélben festőien hullámzó árpatáblák, valamint a biborhere tűzpiros táblái. Én menet közben tudományos igényű előadást tartottam a tajga népének életéről, ennek egy része insallah videón is megtekinthető a későbbiekben ezen a blogon. Annyit már most elmondhatok,h. nem könnyű az élet a tajgán...
Káldon pecsételtünk az iskola keritésén lévő pecséttel, majd bementünk a helyi presszóba, ami nagyon kellemes és civilizált volt, főleg néhány eddigihez képest... kérdés nélkül tette elénk a pultos a pecsétet, de mi inkább kávét és ásványvizet kértünk.
Innen még némi mező, majd hosszas erdei szakasz következett. Két erdészházat is érintettünk, a hidegkúti inkább egy elég puccos konferenciaközpont, pár száz méterrel utána megálltunk, és a kidöntött fatörzsekre ülve ettünk egy szendvicset. a rózsáskerti elhagyatott, bezért épület, viszont előtte találtam egy csomó GOMBÁT! Sárga gévagombát, amit gondosan le is szedtem, az esti rántottgombára és a reggeli gombástojásra gondolva. A fiúk kedvesen közölték, h. ők ugyan nem kérnek az általam szedett gombából, bármennyire is biztos vagyok benne, h. felismerem a sárga gévagombát. Nembaj, több maradt, finom volt. Ha nem irok több beszámolót, akkor viszont MÉGSEM ismerem fel...
Az erdészház után M. Sz. pedzegetni kezdte, h. mi lenne, ha még Gércéről hazagyalogolnánk, és akkor a 46 km-es sétával 2 napi távot letudnánk egy nap alatt. Nekem sok kedvem nem volt hozzá, bár nem voltam nagyon fáradt, de már ráállt az agyam, h oké, vége, buszra szállunk, hazamegyünk, eszünk, dolgozom,stb. De nyilván nem akartam a tervet keresztülhúzni, igy miután Gércén megkörnyékeztek némi vesztegetés-csokival, kötélnek álltam, és indultunk tovább.
Gérce után a kék vonalvezetése teljesen logikátlan. Embermagasságúnál magasabb susnya, majd nagyforgalmú többsávos betonút+körforgalom váltogatta egymást, minden logikát nélkülözve. A Gérce utáni szakasz még jó volt, egy mezőn vágtunk át, balra nádas tó, felette szürkegém próbált leszállni, de az ekkor már viharos széllökések minduntalan elragadták. A legrosszabb az utolsó 4-5 km, ami végig a nagy forgalmú úton megy, húztak el mellettünk az autók, a beton és a 0 látnivaló kombója pusztitóan unalmas volt... aztán beértünk Sárvárra, hurrá, de innen a vasútállomás pont a város túlsó végén volt, a szállásunk onnan meg még majd egy km, szóval még több mint egy órát mentünk a városon belül, ami nekem már rettenetes volt, untam is, fáradt is voltam, de próbáltam nem tombolni. Végül csak beértünk, hazafelé még bevásároltunk, otthon csináltunk rántott gombát, illetve halat azoknak, akik nem kivntak élni a lehetőséggel :)