2014. május 9., péntek

Két hét kék, ismét :)

Eljött a nyári szabadság ideje elhamdulillah :)

Holnap, május 10-én insallah nekivágunk a kéktúra újabb szakaszának, és terveink szerint május 24-ig az Írottkő-Zirc szakasz mintegy 400 kilométerét fogjuk bejárni.

Már hetek óra nagyon várom a holnapot. Hogy mit várok?
- az utat magam előtt
- a virágokat az út mellett
- a hegyeket, a kilátásokat
- a Hétforrást, hogy megint végigkóstolom mindet, és megállapítom, h. ugyanolyan ízűek
- a mindenféle ízeltlábúakat, h. majd jól megfogom őket, és odaviszem a fiúknak, és M. Sz. majd enerváltan közli, minek szedsz te össze mindent
- a megérkezéseket, amikor este végre letesszük a zsákokat, és csak úgy ülünk kicsit, mielőtt körülnéznénk vacsoraügyben
- az elindulásokat, amikor büszkén megállapítom, h. pont sikerült mindent bepakolni a nagyzsákba, majd ezután veszem észre, h. ja, kivéve a törölközőt, az Asics cipőmet, a tisztaságcsomagot és mindazt a ruhát, ami szétteregetve szárad a szobában, de BASSZUS, ezek NÉLKÜL is pont olyan nehéz volt becsukni a zsákot, mint ezekkel, valami SZAPORODIK ebben a zsákban, de komolyan, már csak a súlyából ítélve is
- az olyan apró diadalmas pillanatokat, amikor a fiúk keresnek valamit, én pedig hidegvérrel, ám diadalmasan mondom, "Jaaa, papírzsepi/kullancscsipesz/mosókrém/toll/laposfogó/rácponty tejföllel? PEEEEEEEEEERSZE h. van nálam!"
- a helyi kisboltban vett reggelik elfogyasztását a kisbolt előtti padon
- a zsoltiiiiiiiiiiiiiiii rokonait a pocsolyákban
- a megoldhatatlan dilemmát,hogy akkor most a két színes kődarab közül melyiket vigyem haza emlékbe
- az idős, kendős nénik megdöbbent, tágra nyílt tekintetét a kiskertekben, "Hogy HONNAN jönnek gyalog, kedveském?"
- a saját megdöbbenésünket, basszus, ne már, hogy megint ESIK, és hogy ENNYIRE, és azt a leborult szivarvégit, hogy itt MEKKORA sár van...
- az én megdöbbenésemet, nem MONDJÁTOK, h. fel kell menni AZON, és a nagyzsákkal...
- hogy látni fogom mindazt, amit eddig még nem láttam, és mindazt, amit már láttam, de tudom, h. most más lesz, mint akkor volt
- hogy majd a századik növényről is megkérdezem Tamást, h. mi az, és próbálom megjegyezni, de persze a latin nevét elfelejtem majd, de sebaj, mert a legközelebbi túrán a magyar név bemondása is elég lesz ahhoz, h. mindenki azt higgye, milyen jól ismerem a növényeket, pedig nem is én, hanem a Tamás
- hogy majd rántott sajtot fogok enni este az étteremben, és somlóit is, úgy ám
- hogy máshol leszek egy kicsit
- hogy nem fog csöngeni a telefonom (mert jól kikapcsolom, és hiába szeretne csöngeni, nem fog tudni)
- hogy majd mikor hazajövök, és ti megkérdezitek, na, milyen volt, csak nézek, és nem tudom, mit mondjak, mert hogy is mondhatnám el mindezt, hogy is mondhatnám el, h. milyen volt, mikor még magamnak sem tudom megfogalmazni
- hogy egyszer majd, amikor egyedül maradok valahol a félhomályban, és úgy érzem, vége mindennek, becsukom a szemem, és látni fogom, ahogy a leveleken még megcsillan a fény, és a távolban lemegy a nap, és lassan megjelennek az első csillagok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése