Budai 50

Táv: 49,2 km

Szint: 1640 m

Ne aggódj, a híresztelésekkel ellentétben ez egy remek túra, mondta egy kedves ismerős, mikor kiderült, h. ezt a túrát tervezem szombatra. Elhamdulillah, én semmiféle híreszteléseket nem hallottam. Ha hallottam volna, akkor sem adtam volna rájuk sokat, a személyes megtapasztalásban bízom, követve Mohammed Próféta (s.a.w.) mondását: „Egyiktek se mondjon el nekem semmit másokról, mert tiszta fejjel szeretnék találkozni mindegyikőtökkel!”

Ezért hát kellemes várakozással néztem a túra elé. Az útvonal egy része ismerős, más része viszont egyáltalán nem – de a neten megtalálható térképvázlat annyira jó volt, h. gondoltam, insallah ezt kapjuk az itinerben is, és akkor nem is kell Budai-hegység térkép. Nem is vittem magammal. GPS, banánok, szenyák, Kövér Test. Ébresztő, h. 6-kor tudjak rajtolni. Abban reménykedtem, h. az Újlaki-hegyet még lebírom, mielőtt megjönne az igazi meleg. Mert h. az igazi meleg, az jönni fog, az látszott már a hajnali fényekből is a rajtban:

Végül is többé-kevésbé tartottam az időtervet, 6:04-es rajtidőt kaptam, ezek után nekiálltam pakolászni, botokat állítgatni, jelen lévő ismerőssel beszélgetni… végül pár perc múlva el is indultam, de előttem állt még egy fontos feladat. Pénteken vettem epret, és mikor megmosás céljából ráeresztettem a vizet egy tálban, előmászott belőle egy nano-csiga (1 centis sem volt talán), és elkezdett körbe-körbe mászni a tál peremén. Annyira aranyos volt, megölni nem akartam, márpedig ha kirakom a lakásból (az Oktogonnál lakom…) az voltaképpen ezt jelentette volna. Úgyh. szépen elcsomagoltam, és reggel, a túra kezdetén kinéztem neki egy jó kis aljnövényzetes helyet, és elengedtem. Insallah hamarosan mikro-csigává (vagy mi is a következő nagyságrend, javítsatok ki) fejlődik majd.

Az első emelkedőt a Nagy-Hárs-hegyre viszonylag könnyedén legyűrtem, pedig már ekkor is meleg volt, közben nézegettem az itinert, h. hol is vannak a rubrikák a pecsételéshez, aztán a pontőrök felvilágosítottak, h. nem rubrikák vannak, hanem lábnyomok. Ez nagyon aranyos volt amúgy:

Ezen kívül volt ám rendes táblázat is, rész és össz-távolságokkal és szintekkel, meg a követendő jelzésekkel, szintmetszet meg az ismerős térképvázlat. Amúgy a túrának elméletileg van egy saját jele is, ami a szervezők szerint zergefej, szerintem vitorláshajó, alkalmi túratárs szerint bajusz:

Ezek a jelzések már elég hiányosak, mert az erdészet nem engedélyezi az ismételt felfestésüket (vajon miért?), de még így is volt, h. ezek alapján találtam meg a helyes utat, szóval megszerettem őket.

Hamar elértem a 13 km-nél lévő Alsó-Jegenye völgyig, ahol etetőpont volt – nekem kicsit korán, se éhes, se szomjas nem voltam még, de azért persze ettem hagymás-vajas kenyeret, ki nem hagynám, sehol máshol nem eszem ilyesmit, csak túrán… és ittam 2 pohár szörpöt is, ami jó hűvös volt, jól is esett:

Innen mentünk tovább a kitudjamilyen patak mellett, hamarosan meghallottam a csobogást, vízesés, vízesés, sikongtam boldogan, majd lemásztam lefotózni:

Jó darabig, egészen a Zsíros-hegyig a sárga csík jelzésen kellett menni, ismerős volt a Sárga 70-ről az útvonal, csak éppen visszafelé. Az Újlaki-hegy megvolt, ismét megállapítottam, h. jobb erről felmenni, mert igaz, h. meredekebb, de elég hamar vége. Aztán persze a Zsíros-hegyig volt hosszú, alattomos emelkedő, naná, de hát a hegyek már csak ilyenek. Errefelé már feltűnt a földre fújt narancssárga nyilak sorozata – ez vajon nekünk szól, tűnődtem, á, biztos nem, ilyet futóknak szoktak felfújni:

A zsíros-hegyi ponton meg is kérdeztem a pontőröket, nem a miénk, felelték, volt itt valami futóverseny, de azok már elszaladtak. Aha, jutott eszembe, ma van a Terep 100-as, fohászkodtam a résztvevőkért, ma ők sem fognak fázni, ez biztos…

Hamarosan elértem a Nagy-Szénás emlékfalhoz, már jó pár száz méterre hallottam a zenét, no, csak nem a mi rendezőink szórakoztatnak minket, gondoltam. Odaérve megkérdeztem a főként nyugdíjasokból és gyerekekből álló tömegből egy nénit, aki elmondta, h. itt volt egy menedékház, amit lebontottak, de ők még emlékeznek rá, h. milyen finom volt ott a krumplis pogácsa, és minden évben kijönnek szendvicsekkel, miegymással, és megkoszorúzzák a falat megemlékezésképpen. Még a zenészeket is kihozták a faluból:

Innen a Nagy-szénás felé mentünk, ami ismét gyönyörű volt, az árvalányhajak hullámoztak, a virág nyíltak, a panoráma meg ilyen volt:

Elértem oda, ahol a Budai Trappon pont volt, és a pontőr hóembert épített, hát most eléggé más volt a táj:

Innen számomra ismeretlen szakasz következett, és nem is nagyon találkoztam senkivel, nem nagyon ért be senki, erre csak az 50-es táv jött. Figyeltem hát a hajókat, hamarosan meg is lett a pont, és a pontőr elmagyarázta, merre is tovább, és hol kell rámenni a szalagozásra. Nem is volt gond, meglettek a szalagok, bőven voltak, és jól láthatók. A zöld csíkra érve már ismerős volt a táj, a Tojáson is erről mentünk be Telkibe. Már nagyon vártam a falut, mert Kövér Test kifogyott, iszonyat meleg volt, én meg szomjas voltam. A pont a Kerék sörözőben van, már elképzeltem, h. veszek két ásványvizet, a bugyborékosat megiszom, a simával meg feltöltöm Kövér Testet, fú, és HIDEGEK lesznek insallah, és mennyire is jó lesz nekem…

A söröző (bezárt) ajtaján azonban ez a tábla fogadott:

Mentem tovább, aztán kiderült, h. ez a 4 molnár, ez egy ilyen puccos hely, a pecsételés után bementem, kérdésemre közölték, h. csak 3 decis ásványvíz van, ami 250 HUF… na ne, gondoltam, azért persze kértem egyet, majd eltűntem a mosdóban, h. feltöltsem Kövér Testet. A szenzoros csap azonban úgy volt beállítva, h. mikor alátettem a kezem, megindult a víz, majd mikor elvettem onnan, elállt, és nem is indult el többé. Egy vécéző, egy kézmosás, slussz. Kissé ideges lettem, kiviharzottam a mosdóból, majd bemegyek a boltba, vagy lesz valami kút, gondoltam, mert már addig is eljöttem egy kút és egy ABC mellett. Megindultam kifelé a faluból – no, innentől se kút, se bolt. Menjek vissza, ne menjek, gondoltam, majd úgy döntöttem, sajnálom rá az időt, van még 2 pont, csak lesz valamelyiken még folyadék… Ezért a maradék 18 km-en csaknem végig keményen szenvedtem. Azért csaknem, mert az utolsó ponton, a céltól 3 km-re volt a pontőröknél pár üveg ásványvíz, és adtak is belőle, nagyon kedvesen kínálva. De nem volt olyan sok, és nem volt képem még egy pohárral kérni, gondolván, h. ki tudja, hányan jönnek még utánunk (itt már a 30-asok is a mi útvonalunkon jöttek). Az az egy pohár, amit megittam, életmentő volt, de a célban még így is gondolkodtam, h. kihányjam-e a hideg kólát, amit ott vettem. Ha ilyen melegben sokáig nem iszom, akkor utána már hiába, valahogy nem áll vissza a vízháztartásom. Jaja, tudom, csoffadt vagyok, ez van. Amúgy az én hibám, mert mindig úgy megyek el egy túrára, h. ha kell, bármilyen ellátás nélkül végig tudjak menni. Vissza kellett volna menni a boltba, azon a 400 méteren nem múlt volna semmi. Tanulság levonva.

Telkiből ismét a vitorlás/zerge/bajusz jelen kellett menni, amely helyenként elfordítva mutatta még azt is, h. merre kell fordulni:

Innen aztán hamarosan rátértünk a múlt heti Fekete-hegyekről ismerős zöld 3szög – piros 3szög – piros csík útvonalra. Mentem, sokat gondoltam vízre, főleg hideg vízre. Ezen kívül bogarásztam. Egy csomó érdekes bogarat láttam, főleg cincéreket (kedvenceim), barna gyalogcincér, kétsávos gyalogcincér, kis hőscincér, sőt, még egy gyászcincért is, és többféle ganajtúrót (másik kedvenceim), de ezeket nem tudom pontosan beazonosítani. Majd egyszer veszek egy rovarhatározót :). A Vörös-pocsolyánál (ami voltaképpen jelenleg nem is pocsolya:)

kaptunk egy nápolyiszeletet, amit be is nyomtam, és az utolsó, erősen testhőmérsékletű kortyot is megittam rá Kövér Testből. Elhamdulillah a Petneházy-rét sarkán kaptam egy pohár vizet a pontőröktől, aztán neki a Fekete-fejnek. A felfelé vezető úton találtam ezt a DOLGOT, ami, ha a képekről nem látszana, ÓRIÁSI volt:

Később feltettem a képet a rovaros levlistára, és az okos bogarászok megállapították, h. ez a nagy farontó lepke hernyója. Egy TÍZCENTIS lepke fog kikelni belőle, olyan szürke, szottyos fajta, de elhamdulillah ezt én már nem fogom látni. Ha a kész lepkével találkozom, még most is futnék, szerintem.

Hamar beértem innen már, a célban vásárlandó hideg kólalájtra koncentráltam. A célban kedvesen fogadtak, az 50-es távon két fémjelvényből is lehetett választani, mindkettő nagyon tetszett. Jövőre insallah visszamegyek a másikért :).

Nekem tetszett ez a túra, semmi hiányosságot nem észleltem a szervezésben, sőt, tetszett, h. a pontőrök el tudták mondani az útvonalat, sőt, kérés nélkül el is mondták. Az jó lett volna, ha a második felén is van valami folyadék (pl. a piros csíkon, a Julianna-majoros műútnál, ahol a Piros 85-ön is van víz), mert tényleg nagyon, váratlanul meleg volt. Ugyanakkor ez az én hibám is, mert szerintem attól túra egy túra, h. az ember úgy megy oda, h. ha kell, a saját készletén végigmegy, illetve, mivel ez nagy melegben kicsit bonyolultabb, felméri, h. hol tud folyadékot szerezni, és aszerint osztja be a nála lévőt. Szóval, insallah jövőre visszamegyek a sárga jelvényért :)