Börzsönyi hétvége

Mint azt sokan tudjátok, már hetek óta arra készültünk, h. ezt a hétvégét Nagybörzsönyben, egy börzsönyi faluban töltsük. Megszerveztem a szállást egy vendégházba, beosztottuk (nagyjából), h. ki mit hozzon enni, és pénteken többszörös kavarás után sikerült megtalálnunk egymást a két sofőrrel az Árpád-híd közelében. Elindultunk a Börzsöny felé, már sötétben, én eléggé izgatottan, h. insallah minden jól sikerüljön, ne tévedjek el, és az 5 vállalkozó szellemű lány közül senki ne vesszen el, illetve szenderüljön jobblétre a túra során.

Megérkeztünk, és kipakoltunk a vendégházban. Itt laktunk:

 Majd leültünk, és… igen, eltaláltátok, ettünk. A megbeszélt kajákon kívül jött még egy csomó minden, ami csak úgy hoztak az emberek, így volt rakott kel, fasírt, rántott csirke, tésztasaláta, almás süti (2 féle), muffin, padlizsánkrém, tatár bifsztek, saláta, sajtok, olajbogyó, és még sorolhatnám. Nem, nem egy hónapra mentünk, hanem két napra. 

Evés után lepihentünk, mert terveim szerint reggel 8-kor indulni kellett, h. még világosban, tehát lehetőleg délután 4-ig visszaérjünk.

Az első napra tervezett kirándulás mintegy 17 km és 600 m szint volt. Reggel még optimista hangulatban vágtunk neki a távnak:

Aztán a Magyar-völgy patakátkelései többek arcáról is lefagyasztották a mosolyt:

A Katalin-forrásnál, lévén, h. társaságunk egy tagja a forrás névrokona, megálltunk teázni:

Enni még nem lehetett, nagyon szigorúan közöltem, h. csak akkor eszünk sütit, ha felértünk az Aklok Rétjéhez. Az ide vezető út, az ú. n. „banános emelkedő” ismét a sokk erejével hatott kis csapatunkra, mivel a többség túratapasztalatai eddig kizárólag a Budai-hegység lankásabb részeire korlátozódtak:

Ennek ellenére masaAllah mindenki nagyon ügyesen feljött, és a kényelmesebb piros +on elindultunk Salgó-vár felé. Itt már elég nagy hó volt, ami mindenkinek nagyon tetszett, és legalább némi lelkesedést csepegtetett az eddigre kissé már elfáradt csapatba:

Salgó-vár meghökkentő, velős emelkedőjén is feljutottunk, bár a vár legtetejére nem mindenki volt hajlandó felmászni:

Ekkor már mindenki elég fáradt volt, és lejönni a havas hegyoldalban talán még nehezebb volt, mint felmenni. A társaság egy tagja robotpilótára kapcsolt, és csak a Katalin-forrásnál vezető műútnál volt erejük közölni, h. elegük van, és fáradtak. Erre holnap már nem is fogtok emlékezni, csak arra, h. milyen jó volt a túra, bizonygattam nekik, de ők nem hitték el, pedig még azt is elénekeltem alátámasztásul, h. csak a szépre emlékezeeeeeem… 

Elhamdulillah innen már elég hamar hazaértünk a műúton, bár a faluba kevesebb lelkesedéssel érkeztünk, mint amennyivel reggel indultunk:

 A szállásra megérkezve össznépi sebnyalogatás és fetrengés következett, valamint, igen, eltaláltátok, ettünk is. Este esni kezdett valami havaseső-szerűség, fenn a hegyen ez biztos hó, gondoltam reménykedve, de jó is lesz holnap a friss hóban menni!

Másnap a csapat konkrét ultimátumot intézett hozzám: ők NEM hajlandók jönni a mára tervezett útvonalra – ketten egyáltalán sehová sem jönnek, így hát 3 emberrel, miután többször megesküdtem, h. nem kell sehova felmenni, hegyoldalban mászni, brutális lejtővel/emelkedővel megküzdeni, nekivágtunk egy kellemes erdei sétának, Kisirtáspusztáig, ami alig több mint 3 km volt a szállásunktól. A séta tényleg nagyon kellemesre sikeredett, volt hó is, nem is kevés:

 Még hógolyóztunk is egyet, többeket többször többen eltaláltak:

 Bár itt is volt patakátkelés, de a csapat elhamdulillah professzionális módon abszolválta:

 Aztán Kisirtáspusztán leültünk az esőházba, és megettük a maradék almás sütit – ezt sem kell hazacipelni legalább:

Hazafelé egyre melegebb lett, a hó is egyre inkább olvadt, és egyre közelebbi betekintést nyerhettünk a valódi, autentikus, összetéveszthetetlen börzsönyi sár világába.

Dél körül értünk haza, és elsétáltunk a helyi Lek-vár-lak nevű intézménybe, ahol házi készítésű lekvárokat lehetett vásárolni, valamint hoztam nektek a holnapi előadásra egy fenyőrügy-szörpöt is :). Insallah finom lesz.

Hazaérkezvén hát… ismét ettünk… majd lejátszottuk, h. ki vigye haza a maradékokat, bepakoltunk az autókba, és hazajöttünk. Az Árpád-hídnál köszöntünk el egymástól, én 4-re itthon is voltam a lakásban.

Én magam elhamdulillah remekül éreztem magam, de hát hogy is érezhetném magam a Börzsönyben, ugye… A hétvége azzal a tanulsággal is szolgált nekem, h. legközelebb insallah kicsit „lájtosabb” programot kell szerveznem, rövidebb utat, kevesebb szinttel, és akkor talán van rá némi esély, h. az Oktogonnál messzebb is eljöttök még velem :)

Minden résztvevőnek köszönöm a részvételt, és remélem, insallah leszünk még együtt a Börzsönyben, vagy más kirándulásokon.