Nagybörzsönyi Négylevelű

Táv: 30 km Szint: 980 m

Erre a hétvégére két túralehetőség is volt: tanúhegyek nyomában, és ez a börzsönyi túra. Szinte biztosra vettem, h. a tanúhegyekre megyünk, gondoltam, ez egy olyan túra, amire mindenképp menni kell. Tavaly is voltunk, akkor a rövid távon mentem, idén meg a negyvenes, gondoltam. Megbízott Szakértőnk azonban azt mondta, h. bizony Nagybörzsönybe megyünk. Nem voltam szomorú, egyrészt, mint tudjátok, a Börzsöny a kedvenc (vulkáni eredetű) hegységem. Ráadásul Nagybörzsöny faluhoz nosztalgikus emlékek fűznek: tavaly ősszel innen indultunk neki életem első 30 km-es túrájának. M. Sz. akkor kinézett egy Tátralátó névre hallgató teljesítménytúrát, amely ugyan hónapokkal korábban volt megrendezve, de ez semmit nem vont le az útvonal értékéből, ezért végig is mentünk rajta. Rengeteg gomba volt akkor, az idei ősszel ellentétben. A túrára elindulva M. Sz. a kocsiban felejtette a fényképezőgépet. Visszaszaladt érte, mi Tamással vártunk. Mikor elindultunk, eszébe jutott, h. nem zárta be a kocsit. Tamás, aki ugye mint tudjuk, igencsak gyorslábú, visszaszaladt. Mikor visszaért, harmadszor is elindultunk, és immár több száz métert is meg sikerült tenni, mikor Tamás észrevette, h. a hátizsákjára felkötött szürke pulcsit elvesztette. Pontosabban szólva, a galád csipkebokrok leemelték onnan. M. Sz. szemében láttam az „ott egye meg a fene azt az ezeréves vacak szürke pulcsidat” kifejezést, de Tamás visszaszaladt érte. Én 100% megértem őt, mégiscsak a Szürke Pulcsiról volt szó…. Azóta is, ahányszor előkerül, mindig örömmel kiáltok fel: nahát, ez A Szürke Pulcsi! Igen, amit ELLOPTAK a csipkebokrok, feleli mindig szerény mosollyal Tamás. Egyszóval, szép emlékek fűznek a környékhez. (Megjegyzem, az idei Népek Tavasza túrán Tamás – szintén futás közben – elhagyta a – szívemnek szintén kedves – Piros Polárpulcsit, amely azóta sem került elő. Ha valaki esetleg tud róla valamit, ne habozzon szólni.) Boldogságomat csak az felhőzte kissé, h. reggel 6-ra Budaörsön kellett lennem. Ehhez ¾ 4-kor keltem, mert reggel nem elég 1 óra, h. tömegközlekedéssel odaérjek. No, sebaj, úgyis korán kelő típus vagyok. 5:50-kor már ott is voltam. A logisztikai folyamatok még javában zajlottak, 6:15-kor sikerült is elindulni. Ez a túra nagyon érdekes felépítésű volt: Nagybörzsönyben volt a rajt-cél, és 4 kört lehetett menni, amelyek a négy „levél” névre hallgattak. Minden levél végén az ember visszaért a rajt-célnak helyt adó iskolába. Teljesen szabadon választott sorrendben lehetett menni a levelekre, sőt, még az is szabadon választott volt, h. a kört milyen irányba járod végig. A fiúk 3 levelet céloztak be, nem akartunk sötétben menni, és mivel vasárnap mindenkinek programja volt, túl későn hazaérni sem. Nevezés után Tamás elfutott, mert addigra már eldöntötte, h. nem gyalogol, mint az egyszerűbb halandók, hanem fut, és akkor neki meglesz a 4 levél insallah. Én nagyon örültem, mindig örülök, ha Tamás fut, mert nagyon ügyes. Én gondoltam, 2 levél legyen meg, de jó lenne a harmadik is. M. Sz-szel együtt indultunk el az első, leghosszabb (16 km) levélen, pont arra, amerre még ősszel is, a szürkepulcsi-elhagyó útvonalon. Az útvonalon nem voltak pontőrök, hanem „furfangos kérdés” típusú ellenőrző kérdések, illetve kódokat kellett leírni. Sajnáltam, h. nincs pontőr, jobb szeretem, ha van, szerintem igazán remek dolog lehet amúgy pontőrnek lenni, nem értem, h. miért nem tolonganak a jelentkezők… Az első furfangos kérdés az volt, h. hányszor kell átkelni a Magyar-völgyben folyó patakon. M. Sz. kissé zokon vette ezt: „Milyen intellektuális kérdés ez? Nem szabadna ilyen intellektuális kérdést teljesítménytúrán feltenni!” Én csak csendben reménykedtem, h. nincs több patakátkelés, mint ahány ujj a két kezemen, mert (1) akkor le kell vennem a cipőmet a számoláshoz, (2) minden egyes patakátkeléssel nő az esélye, h. beleesem a vízbe. Kicsit amiatt is aggódtam, h. mi van, ha én többször v. kevesebbszer kelek át a patakon, mint kéne – mint emlékszünk, pl. a Nahát túrán is beiktattunk egy „nem hivatalos” patakátkelést… Végül is én 3x keltem át a patakon – insallah tényleg ennyiszer kellett. Még a patakátkelések előtt elhagytam M. Sz-t, illetve ő hagyott le engem, és már csak a túra legvégén találkoztunk. Így lemaradt viharos örömömről, amikor találtam részben megfagyott vízesést ("Hűűű, vízesés, vízesés!")

Az első levélen két meglepetés is ért. Egyrészt, h. az útvonal jó részét ismertem már, nyáron, mikor 38 fokban jöttünk a Börzsönybe, szintén errefelé jártunk. Még így is meglepett, h. mennyit kell felfelé menni, de hát a hegyek, azok már csak ilyenek, mint ezt nektek is több alkalommal kifejtettem. A másik, h. míg lent a faluban és az alacsonyabban fekvő helyeken tipikus őszi táj és időjárás fogadott, fenn a hegyeken hó borított mindent:

Illetve, M. Sz. szerint ez nem hó, hanem a fákról lepergett zúzmara, de én úgy vélem, h. ha fehér, a földet borítja, és ropog a talpad alatt, akkor az hó, és kész, nem érdekelnek a meteorológiai besorolások. A túrát ezennel hivatalosan is a szezon első havas túrájának nyilvánítom. Nagyon szép volt a táj. Voltak mintás levelek:

Hó- (avagy zúzmara) függönyök:

És fantasztikus alakzatok:

Tamás hamarosan elfutott, velem szemből érkezett, tehát ő fordítva ment ezen a levélen, mint mi. Én nem tudtam nagyon sietni. Annyira szép volt minden, h. folyton muszáj volt megállnom, fotózni, vagy csak úgy nézegetni, h. hú, ez milyen már… Sajnos ez rá is nyomta bélyegét a sebességemre, majdnem 4 óra értem végig, de a GPS 49 perc állásidőt mutatott… pedig nem is volt ellenőrzőpont, h. megálltam volna beszélgetni vagy teázni vagy bármi. Nézelődtem csak. Út közben egyszer csak szembejött velem egy négyfős csapat. Szép jó napot, Halima, kitűnő a blogod, mindig elolvasom, mondta egyikük. Nagyon szépen köszönöm, válaszoltam, kedves szerénységgel mosolyogva. Na jó, ez így nem igaz, hülyén vigyorogtam, mint a repedt tök. Még mindig megdöbbent, h. rajtam és Adriennen kívül BÁRKI is rendszeresen elolvassa a beszámolókat. Fú, tényleg, Adrienn, küldök neked pihepuha mohapárnát, bár kicsit megfagyott:

A pihepuha mohapárna megfagyásán a szomorú faarc is felháborodott kissé:

A levél végén, visszaérve a faluban, természetesen elkavartam… A civilizált szakaszokon MINDIG rosszabbul tájékozódom, mint az erdőben (IGEN, még annál is rosszabbul). Azonkívül eltévedéskutatóként használt, kedvelt módszereim nehezen alkalmazhatók épített környezetben: pl. a „kb. 200 m-re balra van a piros” megállapítás nem sokat ér, ha 6 kerítésen, 3 favágó családapán és két közép-ázsiai juhászkutyán kellene átmászni az elmélet bizonyításához. Mindegy, megkerülve fél Nagybörzsönyt, végül pont az ellenkező irányból érkeztem a célba. Itt meg kell jegyeznem, h. eltévedéskutatási szempontból a túra ezen kívüli részei semmiféle jelentőséggel nem bírtak. A jelzések jól követhetők voltak, néhol még szalagozás is volt, és az útleírás megközelítette a számomra tökéletest. A térképvázlat, hát, ez nekem semmit nem mondott, de nem is volt rá szükségem. Azt is elmondanám, h. mostanra kezdem megtanulni használni az új GPS-t. teljesen más, mint a régi volt, máshogy is néz ki a térkép, és én annyira a régihez voltam szokva, h. nehéz volt az átállás. De most már jobban megy, ha eltévedéskutatásra kerülne sor, akár az NHO módszert is hajlandó lennék bevetni a segítségével. Az első levélről beérkezve ittam a célban kínált szörpből, ettem egy banánt, és hosszú percekig tipródtam, h. melyik levélen induljak. Végül a 3. számút választottam, egyrészt, mert nem álltam túl jól idővel, és úgy voltam vele, h. ha csak két levelet megyek, akkor az legalább a két leghosszabb legyen, másrészt, mert ez felment Nagyirtáspusztára, amit nagyon szeretek. Most is nagyon szép volt az út. A hegyoldalból gyönyörű kilátás nyílt volna, ha nincs brutális köd, de a lenti őszi világból így is jó érzés volt visszacsöppenni a fenti télibe:

Kontrasztként, később lent, Kisirtáspuszta után már így nézett ki a táj:

Egyszer csak elfutott velem szemben Tamás. A kezébe nyomtam egy kávés csokit, mindjárt lesz alma, kiabált még távolodtában. Nagyirtáspusztán volt egy élő ellenőrzőpont, az autóban pecsételő sráctól életem egyik legfinomabb almáját kaptam. Komolyan, lányok, tudjátok, h. nagyon szeretem a gyümölcsöt, és eszem is rendesen, de ilyen finom almát nagyon ritkán ettem. A fiú hosszasan válogatott a ládában, mielőtt kiválasztott volna egy szép pirosat, ez úton is nagyon köszönöm. Lefelé jövet láttam a kisvasutat is, úgy nézett ki, mint két IFA sofőrfülke egymás mögött:

Amikor a célba beértem, már fél három felé járt az idő. Felhívtam M. Sz-t, aki azt mondta, h. egy óra múlva beér. Akkor én már nem indulok el a harmadikon, mondtam. Ha elindulok, amúgy is a végét sötétben kellett volna mennem, amihez nem nagy kedvem volt. Megittam a maradék teámat, és kimentem az iskola elé. Esteledett a faluban, hideg volt, de jó levegő. Néztem a hegyeket, még innen lentről is látszott, h. milyen fehérek fenn a fák. De jó volna eljönni veletek, gondoltam, elvinnélek titeket is egy-két levélre . Hamarosan megérkezett M. Sz., átöltözés után megkerestük a falu egyetlen vendéglátó-ipari egységét, és ittam egy kávét, ami meglepően jó volt. Aztán beérkezett Tamás, eléggé lestrapálva, de azt hiszem, h. ez ötven-valahány km futás után érthető. Visszamentünk az egységbe, és ittam egy kapucsínút, ami hasonlóképpen finom volt. Aztán indultunk hazafelé, én terveztem, h. vasárnap megyek a Budai-hegységben szerveződő barlangos túrára, de a terv sajnos kudarcba fulladt. Éjjel azt álmodtam, h. lejövök a galériáról, kimegyek az ajtó elé, szétnézek, és megállapítom, h. nagyon hideg van, és zuhog az eső… ekkor szólalt meg az ébresztő. Rutinos mozdulattal kinyomtam, zuhogó esőben nem megyek sehová, gondoltam, és aludtam tovább. Aztán, mikor 9-kor felkeltem, már helyre tudtam tenni a dolgokat, de mivel 9-ig lehetett rajtolni, akkor már nem számított… Szóval a barlangos túráról lemaradtam. De ez a négylevelű túra nagyon jó volt. Nagyon tetszett a megoldás, h. nem egy nagy, hanem 4 kisebb táv volt, és mindig ugyanoda kellett visszatérni. Így pl. nem is kellett az embernek ételt-italt magával vinnie. A rendezők nagyon kedvesek voltak, és az ellátás kifogástalan volt. Insallah jövőre visszatérünk, és a maradék 2 levelet is meg tudom csinálni. Egyébként pedig Megbízott Szakértőn olyan SOKKOLÓ kijelentést tett hazafelé az autóban, h. egy darabig levegőt sem kaptam, és még azóta sem tértem magamhoz. Azt hiszem, lehetséges, h. ez a kijelentés ALAPJAIBAN változtatja meg életem menetét, és igencsak súlyos hatással lesz jövőmre, eltévedéskutatói munkásságomra és blogger-tevékenységemre. Igazából még most is eléggé meg vagyok rázkódtatva. Ki tudja, mi lesz ebből…