Gercse 35

Táv: 33 km
Szint: 985 m

Szombat reggel 6-kor szólt az ébresztő. Az előző esti sétáról hazatérve még tettem-vettem, egy körül feküdtem le, igazán tudtam volna még aludni… de ha a túrát ki is hagynám, a reggeli imát nem hagyhatom ki semmiképp. Ha már felkeltem, a túra sorsa is rendeződött- irány szendvicset csinálni. Előző este elterveztem, h. az 5-ös busszal fogok menni a Moszkva térről. Ott áll meg a McDonald’s előtt, gondoltam. Nem tudom, honnan vettem ezt, tényleg csak úgy gondoltam… és odaérve megállapítottam, h. nem, nem ott áll meg. Irány a forgalmi ügyelet. Elnézést, hol áll meg az ötös busz, kérdezem a hosszú, zsíros hajú ügyeletest, aki félig fekvő helyzetben elnyúlva bámult valamit a tévében. Mi, kérdez vissza, majd mikor harmadszor is felteszem a kérdést, szíveskedik bekapcsolni a mikrofont, h. hallja is, amit mondok… há’ mennyen át a kisuccán, oszt ottan, kiabál vissza, hangjában mély sértődöttséggel. Milyen kis utcán, kérdezek vissza, lévén, h. a Moszkva tér környéke bővelkedik utcákban. Mittudomén, mondja dühösen, majd kikapcsolja a mikrofont, és tovább mered a képernyőre. Meggyőződésem, h. a BKV-t már csak a tűz tisztíthatná meg. És ezeknek fizessek és jövőre tömegközlekedés-adót, naná. Elindulok találomra körbe a téren, majd az egyik benn álló villamos vezetőjét is megkérdezem. Ő nagyon udvariasan és érthetően megmondja, h. menjek át a tér túlsó végére. „Kisuccáról” szó sincsen. A tér túlsó végén megtalálom a megállót, és perceken belül jön is a busz. Így is későn érek a rajtba, éppen csak elcsípem a 9 órát.
33 km a táv, 900 m szinttel, nem nagy ügy, 7 órán belül be kell érnem, gondolom magamban. A nevezésnél jó sokan vannak, de főleg a rövidebb, 15-ös távra neveznek egész gyerekcsoportok, akik egy része lazán elémnyomul a nevezésnél. Sebaj, végül sorra kerülök, és már indulhatok is.
Kezdetben szalagozáson kell menni, illetve vannak táblák is, teljesen jól követhető, lelkiismeretesen meg volt csinálva, nem lehetett eltévedni:


Aztán jön egy lépcső, ami Adriennek biztos nem tetszett volna… innen jól ismerem az utat az Árpád-kilátóig. Ezen a szakaszon volt épp egy másik túra is, annak a kisebb és nagyobb távja és a mi két távunk keveredett egymással. Később szemből jött egy csomó terepfutó, hogy nekik is volt valami szervezés, vagy ez csak egy kedvelt útvonal, azt nem tudom. De jól tették, h. kijöttek, mert az erdő gyönyörű:


A kilátónál automatikusan megyek tovább a zöldön, aztán feltűnik, h. senki más nem jön erre, megnézem az itinert, aha, a kéken kellene menni, a zöld, az egy másik túra… elolvasom az itinert legalább az első pontig, aztán már nincs is gond, a ponton kapok egy Balaton szeletet, és elemet cserélek a GPS-ben, ami nekem mindig kissé stresszes, h. melyik irányba kell berakni őket, ezt a problémámat meg is osztom a pontőrrel, de végül is egyedül sikerül leküzdenem. Megyek tovább.
A túra első felében szinte végig felfelé kellett menni. ennek az az előnye volt, h. több helyről nagyon szép kilátás nyílt:


Viszont a kevés alvástól, vagy a zsúfolt héttől, nem tudom, de iszonyú fáradt vagyok, és úgy érzem, h. nem tudok menni. Hiába próbálok sietni, valahogy nem megy, sorban mennek el mellettem az emberek. Mire 13 km-nél elérem a második pontot, olyan fáradt vagyok, mintha egy 50-est mentem volna. Kérdezem is a pontőrt, h. nincs-e valami közvetlen járat a VI. kerületbe… ajánlja a 64-es buszt, ami bevisz Hűvösvölgybe… Biztosítom róla, h. csak vicceltem, de magamban nem vagyok olyan biztos. Mindegy, megyek tovább, a következő pontig 3 km-ben van kb. 200 m szint, ami nem olyan hűha, de én megállok útközben inni. Aludni állnék meg legszívesebben, úgy érzem el vagyok nyűve. Pedig az útvonal nagyon szép, és az erdő egyenesen gyönyörű:


A színes levelek, a szikrázó napfény ideális túrakörülményeket biztosítanak, én vagyok csak papírkutya. Azt is csak mérsékelt ujjongással veszem tudomásul, h. találok vízesést:


A Remete-szurdokban a pontőr a GPS-ről kérdez, milyen térkép van rajta. Mint kiderül, ő földmérő, szakmája a tájékozódás, de jó neki, én simán eltévedek GPS-szel és térképpel is. De az nagyon jól esik, h. beszélünk pár szót, mert nem nagy kedvem van továbbmenni, még csak 21 km-nél járunk pedig. Mindegy, megyek tovább, hamarosan városi szakasz következik, a máriaremetei templom után át kell vágni egy parkon. Egyenletesen bokáig ér az avar mindenhol, az út nemigen látszik, megyek a fatörzseken látható kék + jelzések iránt. Olyasféle park ez, ahol az alkony utolsó, sötét narancsszín fényében játszadozó gyermekek sok éve felhentelt áldozatok maradványait találják meg a ki tudja, mióta gyűlő avarhalmok alatt. Örülök, mikor a túlsó végén kiérek, és némileg begyorsítok a Gercse templom felé vezető, hamarosan már csak
szalagozott úton.

Ehhez a nagyon szép, érdekes kis régi templomhoz már teljesen lefáradva érek, kínálnak meleg teával, ami nagyon jó, és leülök megenni egy szendvicset. Nem mintha éhes lennék, inkább keresem a kifogást, h. üljek 10 percet. No, már csak 6 km, gondolom magamban, és megyek tovább. Fel az Újlaki-hegyre, ami most nem esik jól, de lefelé a sárga – meg még kevésbé. Mikor leérek a Határ-nyeregbe, már sötétedik. Nesze neked 7 órán belül végigérek. Na, és itt sikerül is elkavarnom. Illetve, ha eltévedéskutatási szemszögből nézzük, ez inkább bizonytalankodás volt, és abból is a leginkább időt rabló fajtából. Az itinerből NEKEM egyértelmű volt, h. merre kell menni, de hát ugye tudjuk, h. én, mint tapasztalt eltévedéskutató, gyakran gondolom így… IRL azonban a jelzések nem voltak meg, a GPS szerint pedig a piros és a zöld kör elvált egymástól… mikor pedig az itiner szerint valami játszótérig meg sorompóig együtt kellett volna menniük. Nagyjából tisztában vagyok saját tájékozódási képességemmel, azt azonban fel merem tételezni, h. ha egy teljes játszóteret még be is nézek, egy, az utat teljes szélességében elzáró sorompót azért csak nem… azon azért fennakadnék, vagy mi. Előszedem a papírtérképet, amely az itiner mellett teszi le szavazatát. Elindulok hát arra, ahol a fél órás tökölés előtt is mentem volna, és egy szembejövő fiatal párt megkérdezek: elnézést, ennek az útnak a végén van valami játszótér? Van, van, a bal oldalon, válaszolja lelkes örömmel a fiú, én meg begyorsítok így lefelé, és hamarosan meg is van a játszótér, és innen már hamarosan az utolsó pont is, a libanoni cédrus, ami nagyon szép, és én még sosem láttam, pedig jártam már erre:


Innen már csak 2 km a cél, már sötétben megyek, ha nem városi szakasz lenne, lámpa kellene, de így éljen a közvilágítás. Majdnem 8 óra alatt érek vissza a reggeli rajthelyre, végül is megvan a túra, de annyira büszke nem vagyok magamra. Amúgy a túra nagyon szép volt, az útvonal és az erdő is, és a pontőrök kedvesek, csak én voltam csoffadt, ez van. Legközelebb insallah jobban fog menni.