11 km a 11. kerületben

Táv: 11 km
Szint: 280 m

Mint bizonyára észrevettétek, a múlt héten nem volt beszámoló. Az Arafa napi és az Áldozat Ünnepéhez kötődő rendezvényeink voltak múlt héten, nem a túrázás ideje volt. Elhamdulillah minden rendben lezajlott, vártam a hétvégét.
Ezt a túrát már rég kinéztem magamnak. Egyszeri rendezés, soha többet nem lesz ilyen, rövid távon, a városban, és jó a Budapest Kupához. Másnap meg mehetünk a Cserhát 50-re. Hajrá.
Aztán, életemben egyáltalán nem szokatlan módon, előre nem látható változások álltak be. A szokott túracsapat nem akart a Cserhátba menni. Először magánszervezésű túrán gondolkodtak, aztán inkább sehova sem akartak menni. Hozzánk pedig péntek estére ittalvós vendégek jelentkeztek be. Hűha, lehet, h. ezen a hétvégén sem tudok menni sehova?
Aztán a vendégek végül lemondták az itt alvást, legalább a péntek este összejön, gondoltam. Amikor Adrien felhívott délután valami miatt, mindjárt mondtam is, h. nem leszek itthon este – megyek túrázni. Most, kérdezett rá döbbenten. Aha, 11 km a 11. kerületben, nem jössz? De igen. Így hát ketten vágtunk neki ennek az esti sétának.
A gazdagréti lakótelepre buszoztunk ki a rajtba. A fél busz oda jön, súgtam Adriennek az ismerős arcok láttán, de a rajtban így is megdöbbentünk, mert szó szerint százával tolongtak a nevezők. Én már itthon letöltöttem a nevezési lapokat, kicsit gyorsabban tudtunk nevezni, és csatakoztunk az emberek megszakítatlan sorához a túra útvonalán. Ez később sem változott, szinte folyamatos sorban mentek az emberek, volt, ahol sorba kellett állni, h. egy keskenyebb ösvényen felkapaszkodhassunk a hegyre.
Ilyenkor mindig kettős érzéseim vannak. Egyrészt tényleg nagyon örülök annak, h. több száz ember inkább kimegy sétálni egy kicsit, és nem otthon nézi az aktuális péntek esti filmet. Másrészt, örülnék neki, ha mindezt kicsit kevesebb üvöltözéssel, káromkodással, tolakodással, dohányzással, szóval általában véve civilizáltabban tennék. Mindegy, a „hangosékat” beelőztük, a normálisan viselkedő túratársak pedig nem zavarók. Hamarosan leértünk a Feneketlen-tóhoz, ahol egy kislány pecsételt, aztán pedig megindultunk felfelé, a Gellért-hegyre. Ez volt a túrának az a része, amit Adrienn nem annyira élvezett. Végül felértünk, megittuk a teánkat, és került valahonnan egy csoki is :) Innen már csak leereszkedtünk a Sziklatemplomig, megkaptuk az oklevelet és kitűzőt, ettünk egy szendvicset, és átsétáltunk a Duna felett a Kálvin térig. 11 után értünk haza. Nagyon jó kis kellemes séta volt ez, bizonnyal festői kilátással napközben, de a város fényei így is szépek voltak, és Adrienn még sosem járt a Gellért-hegy tetején. Ötletes szervezés volt, örülök, h. ott lehettem.
Te most öt óra alvással fogsz holnap 50 km-t menni, kérdezte Adrienn. Nem, dehogy, csak 35-öt, feleltem. Akkor jó, nyugodott meg. Ekkor ugyanis én már tudtam, h. hova megyek másnap. Ha nincs Cserhát, jó lesz a Budai-hegység is…