2011. július 4., hétfő

Gerecse 50

Táv: 48 km
Szintkülönbség: 1470 m


Szombatra két túrát is nézegettem: az egyik egy zempléni ötvenes, ám Megbízott Szakértőnk közölte, h. az út egy irányba 3 óra… ez tehát kilőve. A másik egy börzsönyi túra. Szeretem a Börzsönyt, a Bükk mellett a kedvenc hegységem. Ha lenne egy pej kancám – mert szerintem a ló színe a pej – Börzsönynek nevezném. Sajna azonban a túra nem oda érkezett, ahonnan indult, és nemcsak hogy vonattal kellett volna menni, de még át is szállni Vácon… ez is kilőve.
Legyen a Gerecse 50, mondta M. Sz. Ez a túra tavasszal szokott lenni, és az ország egyik legnépesebb teljesítménytúrája, a 3 távon több ezer indulóval. Mi már csak ezért sem voltunk ott – meg amúgy is a Mátrabérccel egy napon volt. No, akkor most csináljuk meg alternatív módon, magánszervezésben, de a teljesítménytúra útvonalán. Ilyet még úgy sem csináltam, kíváncsi voltam, milyen lehet 50 km-t menni egy magántúrán, ahol ugye meg szoktunk állni, meg fotózunk, meg állatokat fogdozunk. Ó, én kis naiv…
A szokásos menetrend szerint Gyurival mentünk Budaörsig, ott átültünk Ülésfűtésbe, és nemsokára már a turul feletti parkolóban szálltunk ki. Út közben kiderült, h. M. Sz. kevesellte az eredeti túrában lévő szintkülönbséget, így beiktatott még extra szakaszokat is, a csúcsmászás jegyében. 11 óra a szintidő, mondta szigorúam. De ez nem is teljesítménytúra, tiltakoztam én rossz előérzettel, de IGEN felelte ő fanatikusan villogó szemekkel. Én próbáltam rámutatni, h. az eredeti kiírás szerint a szintidő 12 óra, ő viszont közölte, h. az bizony a papírkutyáknak van. Értsd: olyan papírkutyáknak, akik képesek 50 km-t gyalogolni.
Én persze nemigen hittem el, h. valóban egy teljesítménytúra szellemében fogunk menni. Lett is nagy meglepődés. Hát hiszen ezek rohannak, mint egy alfelen lőtt vadkan, állapítottam meg. Mikor a fiúk egy-egy útkanyarulatban eltűntek a szemem elől. Először kicsit fel is voltam háborodva – az „együtt túrázunk” az én felfogásomban nem 100% egyezett. Aztán rájöttem, h. hát ez tényleg egy teljesítménytúra lesz… illetve majdnem. Megvoltak benne a teljesítménytúrák hátrányai – sietni kell, tartani a szintidőt, kevesebb idő van megállni, nézelődni – azok előnyei nélkül – pl. hogy kapsz útleírást, előre tudod a pontok helyét, résztávokat és részszinteket, tehát be tudod osztani az erődet, adnak enni-inni, meg a végén kitűzőt-emléklapot. Mindegy, az első pár km után az agyam átállt arra, h. teljesítménytúrán vagyunk. A fiúkat csak hátulról láttam, de a kétes elágazásoknál bevártak, ami nagyon dicséretes dolog volt, mert nálam nem volt se térkép, se GPS (mondjuk ezekkel együtt is tehetségesen el tudok ám tévedni). Mire az első állomásunkhoz elértünk, már élveztem a túrát:


A reggeli erdő nagyon szép volt: voltak érdekes ízeltlábúak – mondjuk nem álltam meg megnézegetni őket – az úton átszaladt előttünk egy vaddisznócsalád – anyuka, aki NAGYON nagy, és disznótól megdöbbentő módon hosszú lábú, slank hölgy volt, meg kb. 3 malaca – és egy szarvas is. Az első 17 km olyan volt, mintha egyedül túráztam volna – néha beértem a fiúkat, és köszöntünk egymásnak. Amúgy csak mentem, és az élet nagy kérdésein filozofáltam – pl. hogy melyik testnyílásomon keresztül juthatnék elegendő oxigénhez. Az erdő nagyon szép volt, néha a nap is kisütött, ilyenkor az erdő nagyon szép napfényfoltos volt:


M. Sz., az útvonalat érdekesebbé teendő, beiktatta a Gerecse hegység legmagasabb csúcsának, a (nem túl fantáziadús módon) Gerecse nevet viselő hegynek a megmászását is túránkba. A hegy csúcsán a szokásos geodéziai torony állt:


Ebben azonban valaki szerelt valami antennaféleséget, lenn a torony lábánál zúgott a generátor, ami az áramot szolgáltatta az akármihez, amit csinált. Hosszasan gondolkodtunk, h. vajon fel lehet-e menni ettől függetlenül. Végül valaki felkiabált, és megjött a válasz: menjünk csak. Fenn egy rádióamatőr szerelgetett antennákat, M. Sz-kel számomra teljesen érthetetlen beszélgetést folytattak a rádióhullámok terjedéséről. Elismerően bólintott 50 km-es távunkra, megcsodáltuk a kilátást, aztán mi mentünk is tovább.
Innentől nem tudom, h. én gyorsultam fel, vagy a fiúk lassultak le, de már többé-kevésbé együtt mentünk. Egészen egy kritikus pontig, ami mintegy 6-7 km múlva következett be. Kibukkantunk egy rétre, ahol ilyenekkel találkoztunk (konnektor :)):


Ezen kívül rengeteg medvehagyma is volt, Tamás kiásott néhányat, h. otthon meghonosítsa. Megkért, h. vegyem elő a nejlont a hátizsákjából, majd tegyem is vissza, immáron hagymástul. Az egész pakolás kb. 90 másodpercet vett igénybe – de vészterhes és végzetterhes 90 másodperc volt ez! Lemaradtunk a többiektől, így teljes sebességgel, csaknem futva vetettük magunkat utánuk az enyhén, de folyamatosan emelkedő úton. Illetve Tamás majdnem futott, én meg majdnem kaptam levegőt. Már jó ideje mentünk, amikor kezdett feltűnni, h. a fiúknak semmi nyoma… Tamás telefonált, kiderült, h. lefordultak a kék jelzésen, ahol keresztezte az utat. Oké, vissza a kék elágazáshoz, lefordultunk, és ismét teljes sebességgel loholtunk utánuk. Jó ideig. Sehol senki. Tamás előrefutott, én meg igyekeztem a nyomába. Egyszer csak Tamás fut visszafelé – nincsenek meg a fiúk. Kiderült, h. ők a MÁSIK IRÁNYBA fordultak le a kéken… mint M. Sz. többször is kifejtette, az út az olyan, h. kétfele megy. Sebaj, ismét vissza. Engem elhamdulillah nem rázott meg a dolog, ekkor már jobban ment a túra, mint reggel az elején, mondjuk arra gondoltam, h. én vagyok a csapatban a leggyengébb láncszem, tán nem nekem kéne plusz kilométereket mennem, de sebaj, a hely szép volt, és nem is nagyon emelkedett. A többiek nem ilyen könnyedén fogták fel, h. a 11 órás szintidőnk veszélybe került, minjárt ¾ kettő, és még csak féltávnál vagyunk, tajtékzott M. Sz., így a fagyökeres, köves, csúszós lefelén az általam biztonságosnak ítélt sebességnél LÉNYEGESEN gyorsabban száguldottunk le, de inkább befogtam a számat, ha már miattam (is) késlekedünk… elhamdulillah végül leértünk egészben.
Lassan kezdett beborulni, esősre állt az idő. Még a domboldalon jussunk fel az eső előtt, aggodalmaskodtak a többiek, először nem értettem, miért, aztán megértettem, mikor odaértünk… a „domboldal” egy durván emelkedő, csúszós hegyoldal volt, szárazon is alig járható, nem tudom, hogy jutottam volna fel, ha még jó sáros is… így is az életemért küzdöttem:


Nem sokkal az után, h. felértünk, eleredt a zápor, ami hamarosan jégesőbe váltott. Apró kis műanyag-granulátumra emlékeztető jegecskék estek, aztán ez is abbamaradt. Nem esett túl sok, arra volt csak elég, h. az erdőnek kellemesen friss illata legyen utána.
Érdekes szakaszok következtek, a Bükkre emlékeztető köves hegyoldal:


És kis pukli kövek, pihe-puha mohapárnával borítva, külön Adrienn kedvéért:


Ezt a túrát létra-túrának is neveztem, mert 8 db létrán kellett átmászni. Már korántsem jelent akkora megpróbáltatást, mint kezdetben, de azért még mindig nem a kedvencem. Az egyik létrázás után kiértünk egy különösen szép rétre:


Valamint a vadkerítés mellett húzódó ösvényen sikerült fognom egy igazán különleges, ritka, és nekem nagyon kedves állatot is:


Megszemlélés és fotózás után gondosan visszahelyeztem a kerítés túlsó oldalára – insallah ő is oda akart menni…
Ekkor már kezdtem megint fáradni, és le-lemaradtam a fiúktól. Igazából nem éreztem különösebben fáradtnak magam, de azt láttam, h. a sebességem, az bizony csökken. De az erdő szép volt, az idő kellemes, úgy éreztem, szívesen mennék még, bár rohanni már nemigen tudok.
Hamarosan kupaktanácsot tartottunk – az eredeti túrakiírásban szereplő hosszabb utat választjuk, de akkor a felét (kb. 2 km) országúton kell menni, vagy rövidítünk, és akkor mind a 2 km-t az erdőben mehetjük. M. Sz. felvetette azt a lehetőséget is, h. forduljunk vissza, és akkor mehetünk egy 90 km-es túrát – én erre szavaztam :) :):) Végül megállapodtunk a 2 km erdőben. Hamarosan visszaérkeztünk a turulhoz, még mászkáltunk kicsit az ottani sziklákon, ahol, legnagyobb örömömre, nagyon nagy szemű és ízletes sajmeggyek teremtek:


Aztán beszálltunk az autóba, és irány haza. Fáradt voltam, de kellemesen, és remekül aludtam a túra után elhamdulillah. Örülök, h. sikerült megcsinálni ezt a túrát, és ráadásul nem a tömeggel, hanem olyanokkal, akikkel igazán szívesen túrázok együtt. A szokásosnál több állatot láttunk, és elhamdulillah az idő is kellemes volt, nem volt kánikula.
Most kivételesen nemcsak a hétvégi túrát várom, hanem a szerdát is – mert akkor insallah veletek vágunk neki egy rövid kirándulás erejéig a budai kilátók felfedezésének : )

3 megjegyzés:

  1. Szalam aleykum,

    Köszönöm a képet, amit kifejezetten CSAK nekem készítettél! Nagyon cuki tőled! :)))

    Tetszett ez a disznós fotó is, inkább ilyeneket készíts, ne rovarosat! A vaddisznócsaládról meg a szarvasról nem csináltál képet? A kedvemért azokat is feltehetnéd a blogra!

    Köszi! Jó kirándulást holnapra!

    Szalam aleykum

    Adrienn

    VálaszTörlés
  2. Sajna a vadakat nem tudtam lefotózni, mert azok nem jöttek oda hozzánk, mint a mangalicák.
    De azért a lábatlan gyík, az ugye tetszett?

    VálaszTörlés
  3. Azt hittem az valami mini kígyó / sikló! Ennyit az én környezet tudásomról! :)

    És milyen volt a mai kirándulás? Ott nem esett? Miskolcon egész nap csepergett meg be is volt borulva...

    Adrienn

    VálaszTörlés