Az idő – akkor még – kellemes volt elhamdulillah, a nap sütött, de nem volt még olyan kánikula, mint mostanában. Az erdő szép volt, zöld, és találtunk ilyet is:
Azt azért a csapat többsége megállapította, h. a Makkosmária – János-hegy szakaszon „sokat kell felfelé menni, és azért ez durva”, sőt, még a kisfiú is felülbírálta előző nap hangoztatott nézeteit, miszerint ő „az erdőbe akar menni kirándulni”. Elhamdulillah azért elértünk a libegő felső végállomásához, ahonnan rövid, de velős kapaszkodó után feljutottunk az Erzsébet-kilátóhoz. Az érdeklődők felmentek a kilátóba, a kevésbé érdeklődők megvárták a többieket lent. Rövid (egyesek szerint túl rövid) pihenő után indultunk tovább Szépjuhászné felé. Út közben újra és újra felmerült a kérdés: hol van már a piknikhely?
Ez mindenki számára kellemes szakasz volt, mivel lefelé kellett menni. Sajnos azonban a túrázás alapszabályai közé tartozik, h. ha lefelé megyünk, annak előbb-utóbb meglesz a böjtje… most is így lett. A Nagy-Hárshegyre vezető emelkedőt meglátva a kisfiú éktelen üvöltésbe kezdett: „Vááááááááááááááá anyuka én már nem akarooooook többet felfelé menniiiiiiiiiiiiiiiiiiii…”.
Ebből a mondatból szállóige lett, én is idéztem a vasárnapi túra során… Végül is némi kerülővel, de kevésbé meredeken feljutottunk a kilátóhoz, ahol meglett a várva-várt piknikhely is.
Jelentős mennyiségű élelem elfogyasztása után elindultunk lefelé Hűvösvölgybe – a Kis-Hárshegy kilátóját mintegy közkívántra kihagytuk. Majd legközelebb, insallah.
Kellemes kirándulás volt, insallah a közeljövőben megismételjük. Sok szeretettel várunk mindenkit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése