Éjszakai zörejek

Táv: 16,4 km

Szint: 715 m

Szeretek éjszaka menni, még ha ezt sokan furcsának is tartják. Valamint újabb lehetőség adódott, h. ismét teszteljem élesben az új fejlámpát, amely ugyan már a Don Bosco 60-on bizonyított, de semmiképpen nem árt még egy tesztelés, mielőtt mennénk Szamócával a Nahát 90-en.

Azt terveztem, h. a lehető legkorábban rajtolok, h. még az utolsó villamost elérjem. Ez nem sikerült, megvártam itthon a naplementi imát, így csak este 8-kor tudtam rajtolni. Elég sokan voltak a rajtban, melyik táv, kérdezte a rajtoltató, 16-os, mondtam, na, végre egy 16-os, felelte lelkesen. Olyan kevesen mennek a 16-on, kérdeztem. Igen, felelte, a legtöbben a babatávra mennek, vagy a rendesre…

Áttanulmányoztam az útleírást, ááá, nem lesz gond, gondoltam akkor még. Annak ellenére, h. sokan voltak a rajtban, egyedül vágtam neki a sárga csík jelzésnek, és nem is nagyon jött senki utánam. Álmos voltam, nem volt kedvem menni (jaja, ilyen is van), komolyan gondolkodtam, h. visszamegyek a rajtba, és átkérem magam a 10-es távra J. Aztán csak belejöttem a dologba, a Kis-Hárshegyre már jókedvűen igyekeztem fel, innen a kistáv útvonala elvált, mi mentünk tovább a Nagy-Hárshegyre… már aki. Az élelmesebb (csaló hajlamú, kevésbé tisztességes, mit mondjak) túratársak rájöttek, h. a hegyen nincs pont, így a azt simán kihagyva egy kellemes, rövid és szint nélküli úton is be lehet sétálni Szépjuhásznéhoz. Hát, legyenek boldogok vele, bár ennyi idő után sem vagyok képes felfogni, h. akkor MINEK nevez be egy túrára. Hogy meglegyen a Budapest kupa? De utána otthon nézegeti a kupáját, és arra gondol, h. nna, megvan, milyen jó, h. levágtam azt a kretén hárshegyi emelkedőt? Kevés vagyok én ennek a felfogásához…

Szépjuhásznétól szokás szerint János-hegy, ezt a részt nagyon szeretem sötétben… fenn a kilátónál összeakadtam egy túratárssal, együtt mentünk tovább a szalagozáson. A szalagok nagyon jók voltak, fényvisszaverősök, amiket nagyon szeretek nézegetni a sötétben (egyszerű vagyok). El is mentünk a rossz irányba, a hosszútáv útján, egy másik túratárs utánunk szólt, h. inkább szerinte itt menjünk le a zöld háromszögön. Úgy is lett. Az itiner szerint valahol le kellett volna térni erről a jelzésről, mi ezt persze nem találtuk meg, csak mentünk, mentünk a töksötétben, se előttünk, se mögöttünk sehol senki, végül felpillantva megláttuk fejünk felett az álló Libegőt, menjünk le alatta, vetette fel az idősebb túratárs, ez biztos, h. keresztezi a zöld sávot, és végül is oda akarunk kilyukadni…

Hát, ezt az útvonalat világosban sem ajánlanám. Kavicsos, meredek, csúszik, közben mellettünk a susnyásban valamiféle állatok csörtettek, na, megvannak az éjszakai zörejek is, mondta a túratárs. Aztán meglett a zöld is, innen már sima utunk volt az Árpád-kilátóig, eltekintve a milliárd lépcsőtől, majd a folyamatosan emelkedő úttól, de hát ezért járunk túrázni, különben is, én inkább kétszer felmegyek, mint egyszer le a Libegő alatt. Az idősebb túratárs lemaradt, a fiatalabbal meg nyomtuk, ahogy tudtuk, szemem előtt az utolsó villamos képe lebegett, kissé kifulladva értünk hát a kilátóhoz. Ott kaptunk nápolyiszeletet, és volt pezsgőtabletta meg víz is, amit én nem kértem, minek cipeljem a sajátomat…

Az alkalmi túratárs itt kicsit megpihent, én mentem tovább a kék sávon. Az út sima és egyenletes volt, felettem a telihold, kikapcsoltam a lámpát, simán lehetett így is menni. Nagyon élveztem, tök egyedül mentem, egy futó elfutott mellettem, de amúgy senki. Aztán egyszer csak beértem a rövidtávosokat, itt már többen lettünk, de mindenki nagyon civilizált volt, mintha mindenkit megérintett és magával ragadott volna az éjszakai erdő áhítata. Azta, ez gyorsabb, mint mi, mondta egy kisfiú, mikor megelőztem őket, nem „ez”, hanem „ő”, szólt rá az apuka, lassítsak, kérdeztem, nevetett mindenki, fuss csak, úgyis elkapunk, szóltak utánam.

Amikor a villamossínekhez értem, éppen kigördült az utolsó villamos… hát, ezt bebuktam, de legalább nem kell rohanni. A célban kedves rendezők vártak, és egy ÓRIÁSI halom kenyér, zsíros, vajas, nutellás, miegymás. Előbb azért átvettem az oklevelet, ami nagyon szép, és a kitűzőt, ami kissé elmarad mögötte, de én úgyis oklevél-centrikus vagyok inkább J. Utána pedig ettem két vajaskenyeret, hagymával és savanyúsággal, ami nagyon jólesett, megéheztem, a késői időpont ellenére.

Az első éjszakai buszt pont nagyon kényelmesen elértem, és háromnegyed 1-re haza is értem. Nagyon jó túra volt, remekül éreztem magam, a szervezés kifogástalan, és az ellátás is nekem tökéletesen megfelelt. Insallah jövőre jövök, akkor már a „rendesre” J