Budaörsi Bércek

Táv: 15 km
Szintemelkedés: 700 m
Erre a szombatra nem találtunk vonzó túrakiírást, így Megbízott Szakértőnk kistúrát szervezett a kollégáknak, és engem is meghívott, én meg persze menni akartam. Én már vasárnapra beterveztem a Buda Határán 50-es túrát – már év elején bejelöltem a Budapest Kupás igazolófüzetben: erre megyek insallah! – de ez nem jelentette azt, h. szombaton ne mennék szívesen egy kistúrára, ahol várhatólag úgysem fogunk rohanni. Bulitúrának terveztem, ahol sokat meg lehet állni, mindent meg lehet nézni, lefotózni, érdekes állatokat fogdozni, stb.
Szombat reggel iszonyat nehezen keltem fel, aludtam volna még. 9-kor találkoztunk a budaörsi városháza parkolójában, de hihetetlen módon én már 8:40-re odaértem, ezért még felszaladtam M. Sz. lakásába, megnézni a virágait. Aztán közösen mentünk vissza a parkolóba, ahová hamarosan megérkezett a 4 kolléga, akikkel együtt heten vágtunk neki az Út Jobb Oldalán Lévő Hegyek eléggé brutális – ám szerencsére rövid – emelkedőjének. A kollégák kicsit meg is lepődtek, h. ilyen helyeken megyünk. Tamás ide-oda rohangált, és érdekes növényeket fotózott. Én ide-oda rohangáltam, és nagyrészt az egyenesszárnyúakhoz tartozó érdekes állatokat kergettem. Néhányat sikerült el is kapnom, de (1) némelyik megharapott, sőt, volt olyan, amelyik folyamatosan rágta a kezemet, de ezt a pánikhelyzet számlájára írom, tehát igazából nem is vethetem a szemükre, (2) Tamáson kívül senki nem értékelte igazán az érdekes állatokat, sőt, inkább igyekeztek biztonságos távolságot tartani tőlük. Ez persze nem nagyon csökkentette a lelkesedésemet, és összeszedtem szó szerint tücsköt-bogarat. Tamás pedig még egy hatalmas növényhatározót is magával cipelt, h. a fellelt érdekes növényfajokat azonosítani tudja:


Azt hiszem, a túra többi résztvevőjében – M. Sz-t kivéve, aki már jól ismer minket – felvetődött a gondoltat, h. mi furcsák vagyunk.
A túra haladt a maga útján, időnként megálltunk pihenni, enni inni, időnként valaki megkérdezte, h. sokat megyünk-e még, illetve sokat megyünk-e még felfelé. Mielőtt az Ugrálós-hegyre felmentünk volna, rendkívül érdekes esemény következett be: megtaláltuk – egész pontosan M. Sz. vette észre – az Év Legszebb Hernyója cím eddigi legnagyobb esélyesét:


Több ember arckifejezésén láttam, h. szerintük nem kéne ezt fogdozni, a fotózás után hamarosan le is tettem őt. Mentünk tovább, felfelé, majd lefelé, ami nem mindenkiből váltott ki azonos szintű lelkesedést, elhangzott egy „most tényleg itt fogunk menni?” kérdés is, de hamarosan lenn voltunk a Csíkos-hegy aljában, ami azt jelentette, h. a túra technikásabb szakasza véget ért. Ennek ellenére a csapatból ketten is úgy döntöttek, h. nem tartanak velünk a 24-ökrös hegyre, hiába bizonygattuk, h. az már gyakorlatilag egy vízszintes séta, első alkalommal ennyi elég volt a túrából. Csökkent létszámmal haladtunk tovább, gyönyörű virágos réteken át, azon az útvonalon, ami még mindig a kedvencem, pedig elég sokfelé jártam már az országban. Útközben rengeteg volt a sajmeggy, ami nekem egyik kedvenc gyümölcsöm – a többiek nem szerették meg, hiába kínálgattam őket… A 24-ökrös hegyről visszafelé tartva megrázó esemény történt. Tudjátok, h. én állatszerető ember vagyok, ami a gyakorlatban is megnyilvánul, vagyis megfogdosok mindenféle állatot, a póktól a kígyóig. EGYETLEN állatfajta van, amitől félek, de nagyon: a szottyosabb típusú lepkefélék, különösen az éjjelilepkék, különösen a szenderek. Nem tudom, miért, de a szó szoros értelmében sikítozva menekülök ezektől. Haladtunk az ösvényen, éppen Tamás volt a sereghajtó, amikor egyszer csak felkiáltott, és mindenki odasereglett, megszemlélni, h. mit talált. Hát ezt:


Ez a BORZALOM szélesebb volt, mint a tenyerem. Egyelőre békésen szendergett a bokor leveleibe kapaszkodva, de én jól tudtam, h. BÁRMIKOR felébredhet, és akkor talán fel is REPÜL, és lehetséges, h. a KÖZELEMBE jön, vagy AKÁR neki is repül pl. az ARCOMNAK… Persze ennek ellenére MUSZÁJ volt megnéznem, bármilyen mély borzalommal is, de közelebb kellett mennem, Tamás óvatosan hajtogatta arrébb az ágakat, h. jobban tudja fotózni, idehozza neked, mondta kaján mosollyal M. Sz., neeee, sikoltottam fel, és M. Sz. vállát megragadva a háta mögé ugrottam, majd a fedezékében néhány méterrel távolabbra menekültem. Mindenki remekül szórakozott. Elhamdulillah a BORZALOM békésen aludt tovább. Magára hagytuk, én indultunk tovább, bár én néhányszor még hátrapillantottam, HÁTHA utánunk repül, de nem, elhamdulillah.
Hamarosan kiértünk Sorrento szikláihoz:


Itt kicsit leültünk, szélárnyékot keresve, mert az eddig is erősen fújó szél most még viharosabbra váltott. Megettem a maradék kiflimet, ittunk, és lesétáltunk a városházához. Innen mindenki ment haza, én azzal a tudattal, h. másnap vár rám 50 km, ezért ennem és aludnom kellene. Kellemes túra volt ez a szombati, rengeteg érdekes növényt és állatot láttunk. Insallah ti is eljöttök hamarosan egy hasonlóra :).