Ha meghalljátok, h. egy mondaton belül kimondom a „megyek” és a „Tarjánka-szurdok” kifejezéseket, lőjetek főbe.
Esemény(és szakadmány-, ezt lásd később)dús túra volt. Reggel nem túl korán indultunk, Pesten már havazott, de mire kiértünk a városból, már nem. Egy Domoszló nevű faluban hagytuk az autót, és a műúton, majd egy földútra bevágva indultunk neki a túrának. Őket a földúton láttuk, de mire közelebb értünk, eltűntek a susnyásban:
Később a domboldalban láttunk muflonokat is, a kosnak hatalmas csigája volt, és úgy mekegtek, mint a kecskék :). Sajnos farkast nem láttunk.
A Tarjánka-szurdok aljába érve ismét eszembe jutottatok, mint már annyiszor: „Ó, elhamdulillah, de jó, h. a lányok nincsenek itt!” Sajnos nincsenek szavak, amelyekkel érzékeltetni tudnám a terepviszonyokat. Érdekes, kalandos, technikás és vicces szakaszok váltogatták egymást. A szurdok alján egy patak folyik, amely valamennyire be van fagyva, és néhol rá is lehet menni a jegére, de ez nem mindig a legjobb ötlet (később NAGYON JÓL megértettük, h. miért nem…). A félig meddig befagyott víz így néz ki:
És ilyen érdekes alakzatokat hoz létre, ahogy folyás közben megfagy:
A túraszótárt ismét bővíteném egy új kifejezéssel:
Festői – még Megbízott Szakértőnk is úgy gondolja, h. itt nem lehet felmenni/lejönni
Festői, vadregényes és romantikus szakaszok váltogatták egymást, amint ebben a patakmederben kapaszkodtunk felfelé:
Jó hideg volt, -5 fok, de azt láttuk, h. a héten olvadás is volt, ugyanis kétoldalt a sziklafalakat gyönyörű jégalakzatok díszítették. Most ne nézegessétek a túraszótárt, TÉNYLEG gyönyörű volt. Gondoltam is rá, h. benneteket is el kellene hozni ide, persze nyáron, jó időben, amikor nem csúszik, és nem halálosan veszélyes, csak nagyon veszélyes. Viszont akkor meg nem látnátok a jégalakzatokat, mert ugye nyár lenne, és a kettő eléggé kizárja egymást. Kénytelenek lesztek hát a képeimre hagyatkozni. Ekkora jégcsapok voltak:
És egészen olyan volt az egész, mint egy cseppkőbarlang, csak jégből:
Mondjuk amikor ezek alatt vonultunk el, eszembe jutott, h. ha a jégcsapok megindulnának onnan fentről, az eléggé fájdalmas élmény lenne mindannyiunknak:
Ismét bevillant nekem kedvenc Korán-tanítványom kristálycsillára. Nincsenek szavaim arra, milyen felemelő érzés, amikor egyik lábaddal egy jeges kövön, másikkal bokáig a patakban, a túrabotokat próbálva belevágni a jégbe, az életedért küzdesz, és egy ilyen kis aranyos még ráadásul az arcodba csapódik:
Azonban, ha sikerül mindezt túlélni, elgyönyörködhetsz a jégbarlangban (sajna a színe az olyan, mintha egy szippantósautó szabadult volna itt meg a tartalmától, tehát ne azt az áttetsző, csillogó-villogó jégbarlangot várjátok, hanem csak egy mezei, unbleached példányt):
Hamarosan (bár nekem évszázadoknak tűnt) eljutottunk egy olyan helyre, ahol egy jéggé fagyott vízesésen kellett volna felmászni. Megbízott Szakértőnk már előre figyelmeztetett, h. ez vicces, technikás rész lesz, de amikor IRL is odaértünk, helyesbített: valójában festőinek bizonyult a terep. Sajna a harmadik túratárs nem hitte el a figyelmeztetést, és nekivágott, h. ő bizony felmászik a vízesésen. Íme, egy előtte-utána képpár.
Itt látható előtte, a fagyott vízesést méregetve (ekkor már, a jól ismert "márpedig én itt fel fogok menni" arckifejezését látva végül is sejthettem volna, h. baj lesz):
Itt pedig a nyakig érő víz, amelyből M. Sz. kihalászta őt, miután a jég beszakadt alatta:
No, én nem vagyok egy ijedős fajta, de ekkor komolyan megijedtem, ahogy ott kapálózott a vízben, és a jég csak tört előtte, ahogy próbál kikapaszkodni belőle, hát, az elég félelmetes volt.
Eme terepfutó társunk titkos rajongóinak megnyugtatására közlöm, h. nem esett komolyabb baja, bár horzsolásokat és véraláfutásokat szerzett.
Helyesbítés! M. Sz. írta:
"egyébként nem beszakadt tamás alatt a jég, hanem felmászott a megfagyott vízesésre és ARRÓL csúszott le, esett bele a vízbe: ez volt az ESEMÉNY és azzal jött a SZAKADMÁNY"
Miután a túrabakancsból és a síkesztyűből kiöntötte a vizet, és magára szedett minden száraz cuccot, ami a hátizsákban megtalálható volt, bölcsen úgy döntöttünk, h. visszafordulunk. Nem mintha lett volna sok más választásunk: a fagyott vízesés VALÓBAN festőinek bizonyult… Rövid megbeszélés után úgy döntöttünk, h. hiába van valódi strandidő, a Tarjánka Wellneszközpont és Élményfürdő további szolgáltatásairól lemondunk, és inkább megpróbáljuk az egyre sűrűsödő hóesésben a hóból kiásni az autót, és hazatérni. Nem kell feleslegesen hősködni, ahogy mondani szoktam.
Lefelé lényegesen gyorsabban haladtunk, mint felfelé. Pedig a felfelé út iszonyat durva volt, annyira durva, h. arra nincs is szó a túraszótárban… De végig azzal bíztattam magam, h. Halima, bírd ki még egy kicsit, visszafelé nem erre kell jönni. Hát de igen, arra kellett. Ennek ellenére, meglepő módon, sokkal könnyebb volt nekem lefelé, mint felfelé, pedig általában a lefelé menéssel vannak statikai problémáim.
Ekkor már szakadt a hó, az erdei ösvényen visszafelé vagy 5 centi vastag friss hóréteget találtunk:
A műútra kiérve jól kiléptünk, és hamarosan vissza is értünk az autóhoz, illetve hát ahhoz a bizonytalan körvonalú fehér halomhoz, amely alatt az autót sejtettük. A próbaásatások igazolták feltevéseinket, valóban az autó rejtőzött alatta, így M. Sz. nekiállt kikaparni azt a hó alól, én pedig közben komoly erőfeszítéseket tettem, h. úgy öltözzek át, h. minél több hó essen be a csomag- és utastérbe, így próbálván az autó belsejébe is átmenteni a téli táj hangulatát.
Hogy lássátok, h. nem túlzok, íme, ilyen hóemberszerű állapotban értem vissza az autóhoz:
Így a mai túra mindössze 7 (hét) kilométeresre sikeredett, de oly eseménydús volt, mint másik hét túra együttvéve. Remélem, insallah hamarosan nekivágunk, h. ne kelljen megfutamodnunk a Tarjánka-szurdok elől, és... JAJ, segítség, NE LŐJETEK!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése