Táv: 42 km
Szint: 1565 m
Ha csütörtökön, a Sárga70 után
valaki megkérdezte volna, h. megyek-e túrázni, csak annyit tudtam volna
felelni, h. hátöööö… de péntek estére már úgy éreztem, készen állok, és nyilván
menni kellene valahova.
Ezt a pilisi túrát néztem ki, mert
Szamóca azzal biztatott, h. nagyon kedvesek és lelkesek a rendezők, és érdekes
kitérők vannak. Vagyis a túrán a negyvenes táv úgy nézett ki, h. ha valaki a
40-es útvonalról letérve felkeresett 6 db plusz kitérőt, és lukasztott a
szúróbélyegzővel, akkor az XL-es távnak számított. A letérők remekül ki voltak
szalagozva, kivéve az utolsó kettőt, de ott meg úgyis a jelzésen kellett menni.
Az XL-et céloztam be, nyilván…
A pótlóbuszon ezen a reggelen
lényegesen kevesebben voltunk, 4-5 ember futott csak be a rajtba, ahol
neveztünk, és elindultunk a hegyek felé.
Kifejezetten hideg volt a reggel,
már-már fáztam, és a hegyek olyan ködbe burkolóztak, h. szinte biztos voltam
benne, h. esni fog…
De nem esett végül, sőt, dél körülre izzasztó meleg lett.
Első kitérőnek még fel kellett
menni a Csévi-barlanghoz, ahol még sosem jártam. Először meredek volt, aztán
meg olyan sziklás, h. alig győztem mászni meg kapaszkodni. A túrabotok
határozottan útban voltak, leraktam őket a sziklák közé, h. majd lefelé
felveszem, és így másztam fel a barlanghoz.
Ott egy kézzel írt papír fogadott, amely
szerint le lehet menni a BARLANGON KERESZTÜL! Ezt természetesen nem hagyhattam
ki, naná, barlang, nyilván át fogok mászni rajta… ehhez azonban előbb vissza
kellett mászni a botjaimért, majd újra fel a barlanghoz, hurrá. Közben beértek
néhányan, az összeverődött túrázókból egyetlen egy osztozott a lelkesedésemben,
egy futó, aki biztatott h. menjek csak előre, mert nálam van lámpa. Mentem is,
az eleje kicsit mászós volt, de mihelyt lejutottam, már láttam is a kijárat fényét,
szóval ne úgy képzeljétek, h. 3 napi hideg élelmet kellett magammal vinni, a
barlang aljáról előre nézve láttam a kijáratot, visszanézve meg az indulást
fontolgató futó lábát:
A túloldalon a kiírt cetli szerint
a „Barlang” feliratot követve ugyanúgy le lehetett jutni az
Eszperantó-forráshoz, mint a sárga háromszög jelzésen azoknak, akik nem jöttek
át a barlangon. A futó azonban közölte, h. így levágunk egy darabot az
útvonalból, amit ő nem akar, így inkább visszament a barlangon keresztül. Nekem
nem voltak ebben a kérdésben aggályaim, hiszen maguk a rendezők írták ki ezt a
lehetőséget, szerintem ez így nem csalás, de javítsatok ki, ha tévedek… meg
amúgy olyan brutálisan meredek lefelé hegyoldalban kellett menni, ami nekem
bőven felért a kicsit hosszabb sárga háromszöggel…
Amúgy sajna ezen a túrán rengeteg
csalót láttam. Az XL-es teljesítéshez szükséges kitérők általában meredek,
nehezen megközelíthető helyeken voltak. A táv csak 3 km-rel volt több, a szint
viszont 350 méterrel… tehát brutálisan felfelé kellett menni, esetenként
mászni, kapaszkodni. A kedves túratársak egy része ezt úgy oldotta meg, h. a
meredek alján a csapat legfittebb/legelszántabb tagjának kezébe nyomták az
itinert, aki aztán fenn a szúróbélyegzővel lukasztott mindenkinek (merth.
pontőr nem volt ezeken a pontokon). Komolyan, szabályosan émelyegtem ettől a
látványtól. Az ilyen túrázó, az utána boldog, h. fúúú, XL-es kitűzőm van? És
otthon nyugodt lelkiismerettel teszi a kis gyűjteményébe? Komolyan nem értem
ezt. A szervezők TÉNYLEG kedvesek és lelkesek voltak, és MEGBÍZTAK a
nevezőkben, nem tettek pontőrt ezekre a helyekre, a becsületkassza mintájára
„becsületlukasztás” volt. ezzel éltek vissza a csalók. Szerintem ez
tiszteletlenség a szervezőkkel szemben, és a munkájuk semmibe vétele.
A Csévi-barlangtól lementem az
Eszperantó-forrásig, majd át a sárga csík jelzésre. Hamarosan összeraktam a kis
agyamban a dolgokat, és rájöttem, h. ugyanott megyek most világosban, ahol a
Sárga 70-en mentem sötétben. Ennek nagyon örültem, ezt a tájat még sosem láttam
napfényben, furcsa volt most világosban lenni Klastrompusztán:
A pecsét után indultam fel a
Legény-barlanghoz, egy nagyon meredek, köves, csúszós emelkedő vezetett
felfelé, de a barlangtól a kilátás remek volt.
Lefelé szokás szerint nehezebb
volt, mint felfelé, aztán egy könnyebb szakasz következett. Hamarosan le kellett
térni a Klotild-barlanghoz, egy ideig teljesen vízszintesen, majd egy olyan
leírhatatlan meredek hegyoldalban felfelé, h. már előre is féltem, hogy jövök
itt le.
A barlangban lukasztottam, majd mások is lukasztottak, egyesek többször
is, aztán a lefele út egy részét sajna nadrágféken tettem meg, de legalább
puhára estem… Pihentető részen folytattam az utat egészen a harmadik pontig, az
Iluska-forrásig:
Ekkor már nagyon éhes voltam,
leültem megenni egy szendvicset és az itt kapott Mars csokit, majd indultam
tovább, fel a Vörös-hegyre a meredeken, hahh, a Piros 85 is erre jött, fedeztem
fel, amikor a piros és sárga közös szakaszán mentünk.
Itt elvált egymástól a huszas és a
negyvenes táv, és mi elhagytuk a P-S jelzést, letérve egy jelzetlen útra, amely
azonban remekül ki volt szalagozva. Ez amúgy végig jellemző volt, a szervezők
nagyon lelkiismeretesen és profi módon szalagoztak és tábláztak ki mindent. Ez
az út volt talán a legszebb rész, romantikus, fényfoltos ösvény a hegyoldalban:
Jobbra remek kilátás:
Balra fantasztikus sziklaalakzatok:
A következő ponttól pár tucat
méterre volt az XL-es kitérő, a Sas-sziklához, ahol még sosem jártam, de nagyon
tetszett:
Hamarosan visszatértünk a sárga
csík jelzésre, és a szerda hajnalról jól ismert útvonalon, a Kálvárián
keresztül bementünk a következő pontra, Pilisvörösvárra. Az iskolában kaptunk
ásványvizet, voltak kenyerek is, amit én nem kértem, almát viszont igen. A
szokásos pocsék vörösvári vízzel feltöltöttem Kövér Testet, ettem egy banánt
meg egy gyümölcsszeletet, és összecsapódva egy kedves házaspárral, Marcsival és
Zoltánnal, elindultunk felfelé az Antónia-árkon. Ekkor már nagyon meleg volt,
meg felfelé is kellett menni, mire felértem, a térdem teljesen leizzadt. Ne
kérdezzétek, hogy izzadhat le valakinek a térde, nekem sikerült. Fenn a ponton
kaptunk Bounty csokit meg vizet, és mentünk tovább, beszélgetve, nézelődve, a
kéken a Szénásokra.
Nagyon szép volt táj, minden zöld,
a kilátás remek. És innen kellemes lefelé út vezetett
egészen a műútig, ahol kivételesen balra fordultunk, h. megtegyük az XL táv
utolsó kitérőjét a kék háromszög jelzésen a Csabai Gombához és a Kálváriához.
A Csabai Gomba valóban egy gomba:
Tudjátok, h. mennyire szeretem a
gombákat, most is el voltam ragadtatva tőle, sajna ketten nem fértünk rá egy
képre, de azért látszik a teteje:
Innen lukasztás után átsétáltunk a
Kálváriához, ott is lukasztottunk,
majd a cikcakkos úton leérve már csak nagyon kevés volt a célig.
A szervezők nagy örömmel fogadtak
minket, megkaptuk a kitűzőt, oklevelet, és volt mindenféle ennivaló, amiből én
csak almát kértem – ezen a túrán nagyon finom almák voltak – meg ásványvizet,
aztán indultunk is, h. a vonatpótló buszt elérjük. Nagyon kellemesen
elfáradtam, és nagyon jól éreztem magam a túrán. A kitérők nagyon izgalmassá
tették a túrát az amúgy is jó útvonalon, nagy élmény volt számomra, jövőre
insallah másokat is próbálok ide elcsábítani :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése