Táv: 16 km
Szint: 560
m
Bár a Téry Ödön túráról hazaérkezve egyáltalán nem éreztem
magam fáradtnak, és meg is beszéltem a húgommal, h. bár ő nem jön a vasárnapi
túrára, de a lánya igen, reggel mégis úgy ébredtem, mint akit összetörtek egy mozsárban.
Öregszem már, vagy mi…
Ettől függetlenül a reggel munka befejezése után azért
vettem a holmimat, és elindultam a villamos felé, h. még elfogadható időben a
rajtba érjek, közben sajna kiderült, h. az unokahúgom mégsem jön, így egyedül
vágtam neki a távnak.
Ezen a túrán már kétszer voltam. Kacérkodtam a hosszabb
távval is, de a plusz majdnem 20
km nagy része városban, illetve aszfalton megy, és végül
is szombaton kisétáltam magam annyira, h. elég legyen a 15-ös táv is, szóval
maradtam a rövidnél. Kihagyni nem akartam, mert szeretem ennek a csapatnak a
túráit, és úgy éreztem, jól fog esni egy kis séta.
A rajtban sokkal kevesebben voltak, mint tavaly. Talán azért,
mert már félórával a rajtidő kezdete után értem oda, sokan elmentek már. Így
legalább gyorsan tudtam nevezni. A rajtnak helyt adó iskolából kilépve éreztem,
h. a reggeli zabpehely dacára nekem most meg kell ennem valamit, így bementem a
szemben lévő ABC-be, és vettem egy diós kiflit, de ne áruljátok el senkinek.
Rögtön meg is ettem, bár már az elején meg kellett indulni felfelé, de
rájöttem, h. a kiflin át is tudok lélegezni.
Az volt a koncepcióm, h. majd kényelmesen sétálok,
nézelődök, nem sietek, de azért az elején eléggé kiléptem, és ezt tartottam is
a túra több mint feléig. Az útvonal sok újat nem tartogatott, kivéve az elejét,
a kiscelli kastélynál más túrán még nem jártam. Viszont a táj nagyon szép volt,
mindenféle, rengeteg virággal, még az utolsó, megkésett leánykökörcsinek is
virágzottak. A Hármashatár-hegyen már kinyíltak a törpe nőszirmok, amelyeknek a
húgommal legutóbb még csak a leveleit láttuk:
Innen még fel kellett menni a Vihar-hegyre, de aztán már a
szint legnagyobb része mögöttünk volt. Kicsit beszélgettem túratársakkal, de
nagyrészt egyedül mentem, a virágos-nyergi ellenőrzőponttól meg teljesen
egyedül. A csúcs-hegyi nyeregben elvált egymástól a két táv, viszont a 35-ös
mezőny jelentős része megindult utánam, bocsi, nem jó, én a röviden vagyok,
szabadkoztam, ők visszafordultak, én meg elővettem egy banánt, és így kettesben
folytattuk az utat…
Innen már jelentősen lassabban mentem, sokat nézelődtem,
láttam, h. a sziklából is meg lehet élni, csak nagyon, nagyon kell akarni:
A zöld + jelzésre rátérve kicsit beszélgettem túrázókkal,
aztán a Hármashatárhegyi-úttól egyedül mentem tovább, ugyanis a többi kedves
túratárs élelmesen kikerülte a Kőtaréjt, ami pedig a túra legszebb része volt,
és nem is tudok hirtelen más túrát, ami ide feljönne. Igaz, h. ehhez le kellett
küzdeni némi (tényleg nem sok) szintet… viszont a látnivalók megérték. Először
is, a felvezető út életem legelső felfestett jelzésével kezdődik J
Ez persze nincs ráírva, de én tudom, és most már ti is. Ezen
a szakaszon különösen sok növény van, virágok, sziklás kis rétek, és a cserjék
is gyönyörűen virágoztak, meg is kértem egy arra sétáló (nem teljesítménytúrás)
hölgyet, h. fotózzon le velük:
A kilátás is gyönyörű a városra, utána pedig a pár méter
brutális lejtő lefelé gyorsan letudható. Tényleg kár volt hát kihagyni azoknak,
akik kihagyták…
Leérve átváltottunk a városi szakaszra, és pár utca után
benn is voltunk a célban. A szokásos kedvességgel fogadtak a szervezők, és az
oklevél-kitűző után két vajas kenyeret is megettem, ami nagyon jólesett.
Voltak, akik panaszkodtak arra, h. a 15-ös távon nem volt útközben ellátás, de
szerintem 15 km-re elég felesleges… nekem 1 liter víz elég volt, ha
lehetett volna, sem töltök útközben.
Egyszóval, én nagyon jól éreztem magam ezen a kellemes,
virágos sétán, remek időben, insallah jövök jövőre is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése