2014. április 1., kedd

Óbudai határtúra

Táv: 16 km
Szint: 560 m

Bár a Téry Ödön túráról hazaérkezve egyáltalán nem éreztem magam fáradtnak, és meg is beszéltem a húgommal, h. bár ő nem jön a vasárnapi túrára, de a lánya igen, reggel mégis úgy ébredtem, mint akit összetörtek egy mozsárban.
Öregszem már, vagy mi…
Ettől függetlenül a reggel munka befejezése után azért vettem a holmimat, és elindultam a villamos felé, h. még elfogadható időben a rajtba érjek, közben sajna kiderült, h. az unokahúgom mégsem jön, így egyedül vágtam neki a távnak.
Ezen a túrán már kétszer voltam. Kacérkodtam a hosszabb távval is, de a plusz majdnem 20 km nagy része városban, illetve aszfalton megy, és végül is szombaton kisétáltam magam annyira, h. elég legyen a 15-ös táv is, szóval maradtam a rövidnél. Kihagyni nem akartam, mert szeretem ennek a csapatnak a túráit, és úgy éreztem, jól fog esni egy kis séta.
A rajtban sokkal kevesebben voltak, mint tavaly. Talán azért, mert már félórával a rajtidő kezdete után értem oda, sokan elmentek már. Így legalább gyorsan tudtam nevezni. A rajtnak helyt adó iskolából kilépve éreztem, h. a reggeli zabpehely dacára nekem most meg kell ennem valamit, így bementem a szemben lévő ABC-be, és vettem egy diós kiflit, de ne áruljátok el senkinek. Rögtön meg is ettem, bár már az elején meg kellett indulni felfelé, de rájöttem, h. a kiflin át is tudok lélegezni.
Az volt a koncepcióm, h. majd kényelmesen sétálok, nézelődök, nem sietek, de azért az elején eléggé kiléptem, és ezt tartottam is a túra több mint feléig. Az útvonal sok újat nem tartogatott, kivéve az elejét, a kiscelli kastélynál más túrán még nem jártam. Viszont a táj nagyon szép volt, mindenféle, rengeteg virággal, még az utolsó, megkésett leánykökörcsinek is virágzottak. A Hármashatár-hegyen már kinyíltak a törpe nőszirmok, amelyeknek a húgommal legutóbb még csak a leveleit láttuk:



Innen még fel kellett menni a Vihar-hegyre, de aztán már a szint legnagyobb része mögöttünk volt. Kicsit beszélgettem túratársakkal, de nagyrészt egyedül mentem, a virágos-nyergi ellenőrzőponttól meg teljesen egyedül. A csúcs-hegyi nyeregben elvált egymástól a két táv, viszont a 35-ös mezőny jelentős része megindult utánam, bocsi, nem jó, én a röviden vagyok, szabadkoztam, ők visszafordultak, én meg elővettem egy banánt, és így kettesben folytattuk az utat…
Innen már jelentősen lassabban mentem, sokat nézelődtem, láttam, h. a sziklából is meg lehet élni, csak nagyon, nagyon kell akarni:



A zöld + jelzésre rátérve kicsit beszélgettem túrázókkal, aztán a Hármashatárhegyi-úttól egyedül mentem tovább, ugyanis a többi kedves túratárs élelmesen kikerülte a Kőtaréjt, ami pedig a túra legszebb része volt, és nem is tudok hirtelen más túrát, ami ide feljönne. Igaz, h. ehhez le kellett küzdeni némi (tényleg nem sok) szintet… viszont a látnivalók megérték. Először is, a felvezető út életem legelső felfestett jelzésével kezdődik J 


Ez persze nincs ráírva, de én tudom, és most már ti is. Ezen a szakaszon különösen sok növény van, virágok, sziklás kis rétek, és a cserjék is gyönyörűen virágoztak, meg is kértem egy arra sétáló (nem teljesítménytúrás) hölgyet, h. fotózzon le velük: 


A kilátás is gyönyörű a városra, utána pedig a pár méter brutális lejtő lefelé gyorsan letudható. Tényleg kár volt hát kihagyni azoknak, akik kihagyták…
Leérve átváltottunk a városi szakaszra, és pár utca után benn is voltunk a célban. A szokásos kedvességgel fogadtak a szervezők, és az oklevél-kitűző után két vajas kenyeret is megettem, ami nagyon jólesett. Voltak, akik panaszkodtak arra, h. a 15-ös távon nem volt útközben ellátás, de szerintem 15 km-re elég felesleges… nekem 1 liter víz elég volt, ha lehetett volna, sem töltök útközben.

Egyszóval, én nagyon jól éreztem magam ezen a kellemes, virágos sétán, remek időben, insallah jövök jövőre is. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése