A Gyermekvasút nyomában

Táv: 21,7 km

Szint: 750 m

Most voltam negyedszer ezen a túrán, pedig minden egyes alkalommal eldöntöm (kivéve a tavalyin, a frissen leesett óriási hóban, 400 indulóval, mondhatnám családias környezetben), h. nem is jövök többet, mert (a) RENGETEGET kell sorba állni az induláshoz, (b) utána kerülgetni kell végig a lassabbakat, akik falkákban, csatárláncban, üvöltözve, stb. vonulnak az úton, (c) lásd az előző pontot, az „akik” utántól a végéig.

Aztán végül mégis eljövök, mert már egyértelműen összefonódott bennem, h. március 15 = Gyermekvasút. Meg amúgy ez egy nem rossz túra.

Most nagyon kis trükkös voltam, mert a 8 órás rajt előtt már több mint fél órával megérkeztem. Már így is voltak kb. 50-en előttem, de ez még elmegy, gondoltam.

Sajna nem így lett. Nem is tudom, miért gondoltam én, h. a túrázók azok mind rendes, kedves, becsületes népek. Hogy kicsit azért jobbak, mint a nem-túrázók. Mikor pedig annyiszor látok annyi embert csalni, rövidíteni, 2 csokit elvenni az ellátásból, szemetelni stb.

Mire a rajt kinyitott, már 100-nál is többen álltak előttünk. Ez hogyan is történhetett? Jön a túrázó a nevezési lapért, kinéz magának valakit a sorban: „Áááááá, helóka, szia, emlékszel, három éve egyszer együtt mentünk az x túrán, ugye emlékszel? És ugye beállhatok ide melléd?” No, hát így történhetett. De a legjobb az volt, amikor valaki még oda is jött, és eldicsekedett vele, h. lám, lám, ő mennyivel ügyesebb, nem áll sorba egy órát, mert talált egy ismerőst 25 emberrel előrébb… csak gratulálni tudtam neki a korai induláshoz.

Sokan kritizálták a szervezőket a lehetetlen helyzet miatt, de az ilyenekről pl. nem a szervezők tehetnek ennek ellenére a nap viccének is beillett a kiírás és az IRL helyzet kontrasztja:

Az a távolba vesző épület, no, abban van a rajt. a fogaskerekűig állt a sor...

Aztán végül kb. 1 órás sorban állás után sikerült elindulni. Szerettem volna 4 órán belül végigérni, kiléptem, eleinte kerülgetni kellett az előttem indulókat, illetve muszáj volt 1-2 dolgot lefotóznom:

Aztán a Normafára felvezető hosszú emelkedő eléggé megszórta a mezőnyt. Itt is fotóztam:

Majd egy érdeklődő, 8 év körüli kisfiú jött oda, megkérdezte, h. milyen növény ez, és miért is különleges. No, jótól kérdezte, rögtön részletes választ is kapott, tudod, mi az a fotoszintézis, kérdeztem. Nem tudta. Ezt is megbeszéltük. Aztán rohantam tovább.

Valamiért úgy emlékeztem, h. Normafától a zöld +on kell lemenni Makkosmáriára. Ez így is van. Csak előtte még a zöldön le kell menni disznófőre. Amit én elfelejtettem. Makkosmária előtt szedtem elő az igazolólapot pecsételni, és akkor láttam… azt a leborult szivarvégit, dünnyögtem magam elé a két üres pecsételőhely, Disznófő és Virágvölgy láttán. Hát, nincs mit tenni, irány vissza. Egy jelzetlen ösvényen kimentem a kék körre, és a réten át a zöldre. Így már nem valószínű, h. beérek 4 órán belül, gondoltam, de hát vagy gondolkodni kéne, vagy megnézni az itinert, de LEGALÁBB az igazolólapot, h. hova kell menni legközelebb, vagy mindezeket együtt… de annyira nem bántam, nagyon szép idő volt, ragyogóan sütött a nap, szívesen mentem.

Végül is sikerült a megfelelő sorrendben begyűjteni a pecséteket, aztán tovább a piroson, át a János-hegyen, az aszfaltra kiérve az út közepén találtam egy kissé megzavarodott réti poszméhet, felvettem, és egészen a kilátóig ült a kezemen, a pontőrök gyanakodva nézték, de hát nem bántanak ezek. Már lefelé indultam, mikor elszánta magát, és felrepült végül. Ügyesen csinálta, hagytam, hadd menjen.

Szépjuhásznéhez leérve láttam, h. a kertészet nyitva van, ezért be is mentem, mert már régóta vágyom egy önporzó kivi csemetére. Sajna a kiszolgáló fiatalemberrel elég sokáig kerestük a málnák, ribizlik, szedrek és hasonlók között, végül kijelentette, h. nincs, de majd hamarosan lesz. Aztán elhamdulillah kifelé haladva mégiscsak talált nekem, és ezek után még egy konténeres kivicsemetét is cipelhettem a célig. Ami már nem volt messze, de még át kellett érte mászni a Hárs-hegyen, a kivivel együtt. Végül is hamarabb megvolt, mint vártam, onnan meg már csak a Fazekas-hegyre vezetett fel komolyabb emelkedő. Onnan pedig már tényleg nagyon közel volt a cél.

Az útközbeni kalandokkal együtt is elég hamar beértem, alig volt még egy óra. Oklevél és kitűző után mentem le a villamoshoz, ahol az a kellemes meglepetés ért, h. pont beállt a nosztalgiaszerelvény, úgyh. ezzel mentem a Moszkva térig:

Az elejétől eltekintve kellemes túra volt, nagyon szép időben, mert mire a szél fújni kezdett, már itthon voltam elhamdulillah. Szerintem jövőre is ott leszek insallah…