Andezit 15

Táv: 11,8 km

Szint: 470 m

Bevallom, a Mátrabérc után olyan fú de nagy kedvem nem volt már sétálni. Öregszem, vagy mi….

De ez egy különleges túrának ígérkezett, mert nemcsak a húgom, hanem a lánya is bejelentkezett rá, és ők még sosem jártak Szandavárban. Egyszóval, menni kellett.

10-től lehetett a kistávon rajtolni, 8:15-kor a húgomék megérkeztek értem kocsival. Lényegesen kevésbé voltam fáradt, mint a tavalyi Mátrabérc után, mondhatni leszökelltem a 3. emeletről, beszálltam a kocsiba, és csaknem azonnal el is kezdtem reggelizni. Azért a többieknek is kiosztottam 1-1 szenyát…

Mindössze egyszer tévedtünk el (akkor sem nagyon), és alig kellett másfél óra, h. Becskére érjünk, a rajtba. Itt az a kellemes meglepetés fogadott, h. itt, a presszó melletti kis fagyizóban ettem brutál finom hosszú sütit kéktúránk során. Most a nevezés a presszóban volt, ittam egy kávét, mert azért a hajnali kelések nem múltak el nyomtalanul… kaptunk egy csokis kroaszant, és el is indultunk a sztúpa felé, amit a kéktúrán nem sikerült megtalálnunk.

Pedig nagyon egyszerű volt odajutni, gyakorlatilag még a faluban van, egy kis dombon, most itt volt az első ellenőrzőpont:

Innen továbbhaladtunk, a jelzésül szolgáló szalagok nagyon sok helyen le voltak tépve, inkább a GPS alapján mentünk: ki kell érni a műútra valahogy, és azon besétálni Szandaváraljára. Közben több-kevesebb sikerrel próbáltuk fotózni a hajnalpír-lepkéket:

A többiek már kezdtek aggódni, én persze úgy tettem, mint aki 100% biztos az útvonalban (szerintem amúgy ez a túravezetés lényege. Elegendő lenne ezt megtanítani a túravezető-tanfolyamokon, a többi, az csak a körítés). Sikeresen ki is értünk a műútra, aztán meglett a pont is a parkban, ahol kaptunk szőlőcukrot, meg mindenféle földi jó is volt, kenyerek formájában, de azt nem kértünk, nem voltunk éhesek, szinte még alig indultunk el:

Innen már látszott a vár, ahova fel kell menni:

Elhamdulillah a könnyebbik úton kellett felmenni, és ott is kellett lejönni. Mi próbáltuk a másik, meredekebb utat is, és most örültem, h. a húgomékkal nem arra kell menni, mert szerintem nekik az nem nagyon tetszett volna.

Így viszont a vár kifejezetten tetszett, sőt, az unokahúgom is fel mert menni a legtetejére, igazi hős volt:

Némi nézelődés és további szendvicsek elfogyasztása következett, a kilátás a szép, napos időben gyönyörű volt. a hegyoldalt a vadárvácskák szőnyege borította:

 Aztán megindultunk lefelé, hamarosan elvált a 15-ös és 30-as táv egymástól, itt némi építő jellegű vita következett azzal kapcsolatban, h. merre megy a mi távunk, végül sikeresen megbeszéltük, h. ne menjünk ki még egyszer a sztúpához… és így tényleg percek alatt a célban voltunk.

Átvettük a nagyon szép oklevelet és kitűzőt, és egy (addig) ismeretlen túratárssal kibővülve hazaindultunk. Útitársunk, Attila szerintem remekül szórakozott hazáig, hallgatva beszélgetésünket és élvezne a családi navigálási technikát… a Nyugatinál búcsúztunk el, aztán mi még feljöttünk hozzánk csirkepörköltet enni.

Nagyon kellemes, szép nap volt, egy könnyű sétával, ami bőségesen elég volt a Mátrabérc után. Unokahúgom szerint pedig „ez pont jólesett”. Köszönjük a szervezést, jövőre talán a hosszabb távval is bepróbálkozunk.