Na persze attól privátban mentünk sokat, gyalog és
kerékpárral is, létező túrák útvonalán, vagy saját kitalált útvonalon. De azért
sajnáltuk azokat, amik elmaradtak.
Mint a Tortúrát is. Zoli számára valahogy ez egy ikonikus
túra, pedig nehéz megszervezni, komplikált a logisztikája, és a felét sötétben
kell menni. De megértem a rajongást, én is szeretem ezt a szép, de nehéz téli
túrát, voltam is már 3x. - tavaly zuhogó esőben, előtte végig eső hóban. Idén pedig
a túra elmaradt. Nem hivatalosan, egyénileg persze bele lehetett vágni, csak a
kijárási tilalom miatt nem egyszerű. A rajt Miskolctapolca, a cél Eger,
valahogy oda kell jutni, és haza is kell jutni, meg a kettő között gyalogolni
65 km-t, és mindennek bele kell férnie a reggel 5 és este 8 közötti
intervallumba.
Nem lehet megcsinálni, beszélgettünk róla Zolival. Futóknak igen,
akik mondjuk max. 10-11 óra alatt letudják, és lehetőleg 2 kocsival vannak,
hogy ne kelljen még visszabuszozni az autóért.
Ha mi csinálnánk, mondtam én, úgy kellene, hogy Egerben
letenni a kocsit, busszal Miskolctapolca, és 4 körül indulni, délután. Mert
akkor az utolsó (és amúgy első, vagyis egytelen) települést, Bükkszentkeresztet
elhagynánk még este 7 előtt, a fennsíkon, az erdőben meg senki nem ellenőrizné
éjjel a korlátozás betartását… s mire reggel Egerbe érünk, már biztos elmúlik
reggel 5.
Hú, ez nagyon beteg, mondta Zoli boldogan, és szerinted ki
jönne még egy ilyen perverz Tortúrára? Ezt hosszasan mérlegeltük, számos ismerőst,
akiknek azért ennél több esze van, rögtön kizártunk, de végül abban megegyeztünk,
hogy D. és A. valószínűleg igen.
Így, Zoli karácsonyi (borzalmas) paleós szaloncukrát eszegtve,
egyre jobban beleéltük magunkat a „perverz Tortúra” (Zoli nevezte így, nem
én!!! Én csak az „éjszakai privát Tortúra potenciális projekt portfólió”
kifejezést használtam) megbeszélésébe:
-
És szerinted mikorra kellene tenni?
-
Nem a „hivatalos” időpontra, mert nem mondanak
igazán hideget akkor. Ha már lúd, legyen kövér – menjünk éjjel és hidegben! És
biztos lesznek, akik privátban nekivágnak, de nem sokkal érdekesebb a perverz Tortúra,
ha nem találkozunk egy lélekkel sem?
-
Igazad van. A 26-át jobb lenne otthon tölteni,
de mi a helyzet a 27-ről 28-ra virradó éjszakával? Akkorra hideget, potenciális
havat is mondanak.
-
Az jó lenne! Valószínűleg hideg lesz, de NEM FOG
ESNI SEMMI.
-
És hogy mennénk?
-
12:45-kor indulnánk Pestről, Egerben hagynánk az
autót, és busszal át Miskolcra, onnan helyi járat Tapolcára.
-
Aztán hajrá?
-
Aztán hajrá…
-
Te, Zoli, és mi lenne, ha én szerdán
megbetegednék, és végighánynám a napot?
-
Hát én azt mondanám, hogy menj el csináltatni
egy koronatesztet, aztán ha pozitív, ne gyere, ha negatív akkor meg döntsd el,
mit akarsz, de azt tudnod kell, hogy ha útközben rosszul leszel, és mentést
kell kérnünk, akkor alsó hangon a csapat begyűjt egy félmilliós bírságot a
kijárási korlátozás megszegéséért…
-
Hú, igazad van, Zoli, de én MENNYIT tipródnék
ezen… magamat ismerve végül 11:58-kor küldenék neked egy egyszavas SMS-t,
hogyaszongya „megyek”… és akkor még ki kellene mennem a Sparba
szendvicsnekvalóért… de azért végül nem késném le a fuvart szerintem.
-
Igen, és már útközben kezdene szállingózni a hó,
és mire megérkezünk nagy nehezen a fent említett procedúra után Tapolcára,
5-kor szállnánk le a buszról, és kezdenénk készülődni az indulásra…
-
Hát magunkat ismerve, ja. És szerinted mennyi
idő alatt érnénk Bükkszentkeresztre?
-
Két és fél óra alatt meglenne, nyomnánk, ami a
csövön kifér. Lenne benne két kellemetlen emelkedő, meg összesen vagy 600 m
szint, ami nem kevés 12 km-ben. Szóval igyekezni kéne, de azért meglenne.
Szerintem Bükkszentkereszt tök kihalt lenne fél 8-kor, senki nem lenne az utcán,
legfeljebb egy öreg nénivel találkoznánk, aki nagy döbbenten bámulna, h. mit
csinálnak ezek a szegény elmeháborodottak, éjnek évadján mennek kifele a hegyre…
de mi udvariasan köszönnénk azért.
-
Igen, és még utána is felfele kellene menni, és
akkor már komolyabban havazna, pedig te biztos megint még a kocsiban
elmondanád, h. márpedig te alaposan megnézted a GFS előrejelzési modellek
lefutását, a trombitákat és a spagettiket is, és EGYÉRTELMŰEN nem fog esni
SEMMI. Itt még gyorsan, míg van net, megnéznéd a radarképet, s megállapítanánk,
h. de, masszív havazás várható, három, kettő, egy… MOST!!!
-
Haha, nagyon vicces vagy… aztán meg egész úton
te édelegnél, hogy jaaaaaaaaaaaj, esik hó, de jó, esik a hó, de szép, esik a hó…
ezt hallgatnánk egész úton.
-
És szerinted sokan lennének az erdőben?
-
Áááá, nem találkoznánk a kutyával se egész úton,
a szentkereszti mamika után, ja meg Várkútnál két vadász, akik a sötétben
lapítanának puskástul, és idegesen kérdeznák tőlünk, hogy jönnek-e még mások
is. De akkor már reggel 6 fele járna az idő. Csak az állatnyomokat nézegetnénk
az úton: nyúl, róka, FARKAS – vagy egy nagyon nagy kóbor kutya. De magukat az
állatokat sajnos nem látnánk, csak a bolond hernyókat, amik tucatjával
másznának a HAVON…
-
Igen, és te lefotóznál egyet, én meg próbálnám
meghatároztatni a lepkész ismerőseimmel. Te Zoli, és nagyon hideg lenne szerinted?
-
Annyira szerintem nem, mint gondoltuk volna. Mínusz
10 fokot várnánk, de a leghidegebb is csak mínusz 5 körül lenne. De azért hideg
lenne, főleg, hogy nekem átázna a zsenília kesztyűm, amit egyébként a 7-es
buszon való kapaszkodásra terveztek, de én azért abban megyek éjszakai extrém túrákra,
nyilván…
-
És nem lenne nehéz, h. nem lenne a túrán
ellátás, és mindent nekünk kellene cipelni?
-
Hát, az azért nehezítené. Főleg, hogy mindenki
SOKKAL több kaját hozna, mint amennyit megeszik, így egész úton egymást
kínálgatnánk a zserbóval, brownie-val meg paleó szaloncukorral…
-
Nnna, Zoli, a te paleós szaloncukrodat aztán nem
kellene féltened… mert miután hárman elosztanánk egy szemet, és megkóstolnánk,
közölnénk veled, hogy az éhhalál küszöbén is előbb rágnánk le a saját
végtagjainkat, minthogy ezt még egyszer a szájnyílásunk közelébe vigyük…
-
Jóvanna, ez egy nagyon drága paleós szaloncukor,
ha nektek nem kell, majd megeszem én. Ti csak senyvedjetek tovább a zserbó és a
gouda sajt táplálkozásélettani béklyóiban!
-
Én szívesen, Zoli… és a folyadék, az elég lenne?
-
Hát én nem vinnék mást, csak forró vizet
termoszban. Te BIZTOS hoznál kávét, de megint elfelejtenéd, hogy én nem iszom
meg tejszínnel, ezért kettőt is beletennél, így kizárva engem a kávézás
elméleti lehetőségéből is… D. cipelné a szokásos nagy üveg ásványvizet, meg
kólát, A. meg még Bükkszentkereszten megállna utántölteni az utcai kútból, ami
nagy döbbenetünkre még működne. Én felajánlanám, hogy nyomom, amíg lemosdik, te
meg mondanád, hogy a sapkáját is vizezze be, hogy hűtse kicsit a fejét.
-
Igen, mi már csak ilyen vicces gyerekek vagyunk…
de szerintem azért Tamás kútjánál megállnánk utántölteni. Szerintem olyan hajnali
3 magasságában érnénk oda, és egy negyedórát elidőznénk, még ha nincs is a szokásos
forró teás, melegedős pont: ennénk, meg töltenénk vizet.
-
De Halima, te hogy bírnád ezt az amúgy sem
egyszerű túrát, miután annyi tipródás után nagy nehezen, az utolsó pillanatban
rászántad magad, és eljöttél?
-
Meglepően jól… nem lenne semmi bajom, a
Zsidó-rétnél, éjjel fél 1 magasságában lenne egy elég brutál holtpontom az
álmosság miatt, de meginnék olyan két decit a tejszínnel privatizált kávémból,
és utána még csak álmos se lennék. Csak a Nagy-Egedről lefele vezető út fogna
meg, meg utána a szőlők között a brutális, járhatatlan sár… de csak túllennénk
azon is. De Zoli, ugye emlékszel, h. ezen a Tortúrán nekünk már nem kellene
felmennünk az utolsó dombon, a szőlők között?
-
Igen, mert a Kaptárköveken benéztük az
útvonalat: az emelkedő előtt balra le kellett volna menni a célba, de mi, fejünkben
a Tortúra útvonalával, felmentünk az emelkedőn, mert te csak ott nézted meg a
GPS-t, és kiabálva rohantál utánam, h. rossz fele megyek… és akkor
megegyeztünk, h. idén a Tortúrán nekünk ott már nem kell felmenni, letudtuk
most. Azért persze tudtuk, h. HA lesz Tortúra, máshogy nemigen jutunk a célba,
és csak fel kellene menni, pedig a túra végén az már nem esik annyira jól…
-
Zoli, és szerinted sokat elkavarnánk éjjel? Mégis
csak egy 3-4-5 cm friss hólepel borítana mindent, szűz hó, a mieink lennének az
első nyomok benne…
-
Igen, párszor meg kellene állni, elővennéd a
GPS-t, én meg az itinert, és el is indulnánk többen több különböző irányba,
hogy merre van jel. Látnánk, hogy elég durva fakivágások voltak, és sokszor a
kidöntött fák, szétdobált ágak között botorkálva kellene keresni a helyes
irányt. A Török Út hagyományosan pocsék jelzéseit idén először egyszer sem
néznénk be, és nem térnénk le a jelzésről, de elég sokat mondanánk, hogy nézz
már rá a GPS-re, mire te ideges lennél, h. könnyű azt mondani, éjjel, sötétben,
inkább a lábad elé néznél…
-
És szerinted rossz lenne a Török Út?
-
Hát, az sosem jó… de meglepve látnánk, hogy mintha
eldózerolták volna, simább, mint volt, de aztán elkezdték újra feljárni, és mi
meg ott szerencsétlenkednénk a félig fagyott, képlékeny sárban meg hatalmas
pocsolyák között. Szóval egy-két keresetlen szó csak elhangzana.
-
Te, Zoli, mint meteorológiai felelős, szerinted
végig esne a hó, ha mennénk?
-
Á, nem. Amikor Tamás kútja előtt a kék pluszra
átváltunk, ott a hó is átváltana havas esőre, legnagyobb örömünkre. Aztán onnantól
hol elállna, hol szemerkélne, míg Várkúttól folyamatos eső és brutál köd lenne
szerintem.
-
Hú, én biztos szenvednék a Nagy-Egedről lefele! De
ez lenne a második alkalom életemben, hogy világosban jövök le a Nagy-Egedről –
az első életem első teljesítménytúráján, az Eger Csillaga 20-on volt, de másik
útvonalon. Most esőben, a vizes köveken, sárban sem lenne akkora élmény, de
szerintem azért végül könnyebben leérnék, mint vártam.
-
Igen, aztán onnan a brutális sár után leérnénk
az aszfaltra, és valahogy csak betalálnánk a buszpályaudvar mellett hagyott autóig
– ami ugyan nem a hagyományos cél, de addig már nem mennénk el, bocs.
-
Igen, és mit szólnál, ha kiderülne, hogy mire
visszaérünk a kocsihoz, és mennénk haza aludni, kiderülne, hogy a jobb hátsó
kerék defektes, és nullára leeresztett? És mi észre sem vennénk, csak egy
kedves, segítőkész fickó bekopogna az ablakodon, hogy szerinte így ne nagyon
induljunk el?
-
Hát, mivel ez lízinges kocsi, elkezdeném hívogatni
az ügyfélszolgálatot, akik nagy nehezen kerítenének egy partner szerelőt, aki alig
több mint egy óra múlva megérkezne a trélerrel… addig mi benn ülnénk a
kocsiban, és a maradék szendvicseket ennénk, mert kinn NYILVÁN esne az eső, mi
meg éhesek lennénk a túra után… de aztán a kocsi fel a trélerre, mi meg taxival
mennénk a szervizbe, ahol alig fél óra alatt megcsinálnák az autót szerintem,
és még azt is megengednék, hogy addig az irodába bemenjünk, ahol égne a tűz a
kályhában, szóval az azért király lenne.
-
Igen, Zoli, és így végül is el tudnánk indulni
Pest felé akkor, amikor eredetileg azt terveztük, h. otthon megfürödve bebújunk
a két paplan alá…
-
Pontosan.
-
Hú, Zoli, MENNYIRE jó lenne egy ilyen Tortúra…
lehet, hogy ha lesz hivatalos szervezés egyszer, valamikor, mi akkor is így fogjuk
csinálni, nem?
-
Jó, erre még térjünk vissza jövőre… az sem
lehetetlen, hogy maguk a szervezők teszik át inkább éjszakára, mert
belegondolnak, hogy milyen jó is az…
Szóval, így ábrándozgattunk mi egy éjszakai, privát Tortúráról egy olyan időszakban, amikor az ember már alig várja, hogy újra lehessen hivatalosan is túrát szervezni. Reméljük, jövőre ismét ott lehetünk a hivatalos verzión – négyünknek van összesen kb. 20 teljesítésünk, de még nem unjuk 😊
