Teleki 30, ami 50-nek indult, de az is csoda, h. 30 lett belőle

Táv: haddnemondjam

Szint: bele se akarok gondolni

Előre kell bocsájtanom, h. bármennyire is nem fog úgy tűnni, de én alapjában nagyon jól éreztem magam a túrán (kivéve a vonaton), és egy percig sem bántam meg, h. ott voltam, sőt. Ha eszembe jut, azóta is el-elröhögöm magam.

Reggel fél 4-kor keltem, mert a Telekire a vonatközlekedés legendásan pocsék. Gyors kávé, reggeli szendvicsek elfogyasztása, öltözés, indulás. Szokásommal ellentétben már 7 perccel indulás előtt a vonaton voltam.

Volt időm megállapítani, h. nem érzem magam valami hű de fényesen. Kavargott a gyomrom, a szendvicsek nem találták a helyüket. Ez csak rosszabbodott, mikor a vonat elindult. Még szerencse, h. volt a vonaton mosdó. A vonatozás unalmát enyhítendő, rövid szabadidős programként másodszor is megtekintettem reggeli szendvicseimet. Elsőre határozottan jobban néztek ki…

Vácon át kellett szállni a vonatpótló autóbuszra. Ezen nem volt mosdó. Pedig nekem csak a hátsó sorban jutott már hely a rengeteg túrázótól, ahol is a busz nagyon rázott, ami egyáltalán nem volt jó hatással rám.

Diósjenőn visszaszálltunk a vonatra. Itt pár túratárs elővette a reggelijét. A kocsit betöltötte a körözötteszsemle-szag. Orromat beburkoltam a softshell dzsekibe. Így kibírtam leszállásig, de csak éppen hogy.

A drégelypalánki vasútállomáson nagyon komolyan elgondolkodtam, h. visszaszállok a hamarosan érkező, Vác irányába tartó vonatra. De hát már felkeltem fél 4-kor, és elvergődtem idáig mintegy 2 és fél óra alatt, csak nem megyek már haza… eddigre a velem együtt érkezők már elindultak, én is neveztem, elindultam. Még egy vonatra váró néni kellőképpen elcsodálkozott rajtunk („GYALOG mennek Zebegénybe? De hát az messze van!”), aztán el is indultam.

Hideg volt, a föld fagyott, ami nagy szerencse, mert különben brutál sár lett volna. Így azonban viszonylag akadálymentesen értünk a Schaffer-kút nevű forrásig. No, tavaly óta ennek a környékét úgy kiépítették, h. először azt hittem, eltévedtem. De nem, az majd csak később jött…

Építettek többek közt egy nagyon szép, színvonalas, tiszta, kulturált erdei budit is:

Ide rögtön be is zárkóztam egy boldog, zavartalan 10 percre, majd, miután úgy éreztem, h. tápcsatornámban már egyáltalán semmi nem maradt, s nem fogom magam útközben lehányni, sem egyéb, akkor kimerészkedtem. Megindultam felfelé Drégelyvárba, ami jó meredek, de legalább sokáig.

Fenn teljes döbbenettel konstatáltam, h. a távolban havasak a hegyek:

Hűha, mi lesz még itt, gondoltam. Aztán indultam is tovább a következő pont felé, ami a Csánki kert, és viszonylag simán eljött. Útközben még rámüzent M. Sz., h. nem jöttek a túrára. Ezen elszomorodtam, mert reméltem, h. utolér, és együtt megyünk majd be a célba. No sebaj, mit lehet tenni, megyek egyedül. Mondjuk eléggé fáztam a dzseki ellenére, és nem bírtam inni sem, de azért a ponton megállapítottam, h. az átlagom még 5,4.

A pontőr közölte, h. nem lehet felmenni a sárgán a Bugyihóra, mert árad a patak, menjünk be a műúton Királyházára. Ez így volt egyébként 2 éve is, amikor szintén az 50-en indultam, de a körülmények miatt kiszálltam 30-nál. Arra viszont nem emlékeztem, h. ez a műutas szakasz ilyen KEGYETLENÜL hosszú. Már azt hittem, soha nem érek be a pontra. Aztán persze mégis beértem.

A ponton egy macska fogadott, aki a pontőr mellett önkéntes pontőri szolgálatot látott el:

Ezen kívül kaptam egy Mars csokit is, aminek örültem, mert bár éhes nem voltam, de azt éreztem, h. az energiám az bizony szivárog el. Gyorsan betoltam a Marsot. Csaknem ilyen gyorsan távoztam kicsivel később az útszéli bokrok közé, mert sajna a gyomrom nem volt fogadóképes.

Innen a túra szokásos útvonala változott: a piros sáv és a Nagy-Mána nagy bánatomra kimaradt, a zöld pluszon kellett felmenni a zöld sávig, és azon a Magosfára. A pontőr azonban közölte, h. a zöld + eleje nagyon sáros, menjünk a műúton, és majd balra ki lesz szalagozva a letérő, ami a zöld +ra visszavisz.

Az út mellett valóban zajlott a fakitermelés. Így néz ki a patak a fakitermelés előtt:

És így meg utána:

Itt kezdődött minden. Előttem ment egy apuka, 2 fiával. Elfutott egy terepfutó. Utánam jött 2 három fős csapat. Ez 11 ember, 5 csoportban. És az ÖSSZES benézte a letérőt.

Már vagy 2 km óta mentünk a műúton, ami nekem egyre gyanúsabb lett. A GPS vidoran közölte, h. folyamatosan távolodok a zöld + jelzésű úttól. Én azon logikáztam, h. ha KILOMÉTEREKET kell menni a műúton, azt csak mondta volna a pontőr…

Apuka és fiai plusz a terepfutó már rég eltűntek. Bevártam az utánam jövő első hármast, és megegyeztünk abban, h. rossz irányba jövünk. Az utánuk jövő hármas visszafordult, mikor meglátták, h. mi is tanakodunk. Basszus, gondoltam 4 km-t mennek pluszban, nehogy már visszaforduljunk. A hármassal megegyeztünk, h. majd csak lesz valami letérő balra, azon megkeressük a zöld pluszt. Mentünk tovább…

Már majdnem 4 km-t megtettünk azon a *************** műúton, mikor szembe jött a futó. Ő is rájött, h. rossz helyen jár. Ekkor értünk be valami helyre, amit a GPS „Parkoló” címen tüntetett fel. Egy ilyen buszfordulóféle volt, rengeteg kivágott fatörzzsel. Itt a hármas elővette a papírtérképet. Megállapítottuk, h. a szinte 180 fokban visszaforduló és földútra váltó erdészeti út ELŐBB-UTÓBB (ez itt a kulcsszó) belemegy a zöldbe. Előrelódultunk a terepfutóval, aki nem mert elfutni, nehogy (még ennél is jobban) eltévedjen. Valamint azt is bevallotta, h. elment a kedve a futástól…

No, nekem meg az élettől is elment a kedvem. Ha lett volna ott egy buszmegálló, megvárom a buszt. Az, h. enni nem tudtam, egy dolog, de inni sem, mondjuk ezzel együtt elég jól bírtam a tempót a futó sráccal, aki ugyan nem futott, de nem is andalgott, én szívem szerint lassabban is bírtam volna menni, de nem szóltam egy szót sem.

Az út iszonyat sáros volt, összejárták az erdészet gépei, amelyek közül sok még most is ott állt. Szükség is volt rájuk, mert a hegyoldal így nézett ki:

Hamarosan elágazáshoz érkeztünk. A GPS rövid vizsgálata megállapította, h. a jobb oldali út kb. 500 méter múlva belemegy a zöld sávba. A baloldali többször ilyen hosszú. Naná, mert az nem a szintvonalakra merőlegesen megy…

Mondtam a futó srácnak, h. engem nem érdekel, a szintet így is – úgy is meg kell csinálni, mert a Magosfa, mint a nevéből szinte elsőre gondolhatnánk, magasan van… akkor inkább legyen meg gyorsabban, és menjünk át a zöld sávra, ahol tudjuk, h. hol vagyunk… egyetértett. Csak 500 méter, mondtam én. Na igen, de milyen 500 méter, mondta ő nagyon bölcsen.

Nem a meredekséggel volt baj. Hanem azzal, h. az út, amin haladnunk kellett volna, így nézett ki:

Nem viccelek, mikor azt mondom, h. fizikai képtelenség volt ezen haladni. Felmásztunk az út felett a hegyoldalba, ami viszont brutál meredek volt, köves, és hamarosan hóborított is – ami azért jó, mert legalább nem látod, h. mi van a hó alatt, és hová lépsz. Szóval a hegyoldal sem volt egy álom:

Figyelj, szóltam az előttem haladó futónak, hogy hívnak? Zoli, mondta, no, hurrá, gondoltam, legalább nem kell túl sok nevet megjegyeztem. Az irány jó, mondtam neki, tarts arrafelé, bele fogsz menni a zöldbe, rám meg ne várj. Én ugyanis sokkal lassabb voltam nála ezen a terepen…

Azért bevárt útközben kétszer is, ellenőriztük az irányt, és szenvedtünk tovább.

Vagy egy órát küzdöttünk felfelé a hegyoldalban, míg nagy nehezen kijutottunk egy erdészeti útra, amely a kopott jelzések tanúbizonysága szerint a régi zöld + volt. A GPS közölte, h. ez is belemegy a zöld sávba, és így is történt, mondjuk innen még 1,75 km volt az új zöld +, ahol ki kellett volna érnünk… Zoli elfutott, remélem, jól beért, bár 100%, h. nem ez lesz élete legjobb Teleki-ideje…

Eléggé elcsigázva értem a Magosfán lévő ponthoz. Az nagyon tetszett, h. mekkora hó van, nem is gondoltam volna: 

Ráadásul itt még szállingózni is kezdett. Elbeszélgettem a pontot őrző természetvédelmi őrrel. Megkérdezte, h. hol jöttünk fel. Hát mondom pontosan nem tudom, volt valami parkoló, fatörzsek, és onnan majdnem visszafelé az erdészeti úton, aztán meg az NAHO módszerrel.

„A dosnyai rakodó! Hát ezek a dosnyai rakodó felől jöttek fel!” – mondta őszinte, gyermeki örömmel az őr, majd hozzátette: az nincs ám közel…

Nekem mondja…

Kicsit melegedtem a tűznél, aztán indultam a Csóványosra. Mire felértem, már rendesen esett a hó:

Fenn is hóborított volt minden:

És pont mikor felértem, egy 1-2 perces hózápor sepert át a tájon, ami fantasztikus volt, már csak ezért is megérte eljönni.

Amúgy többek kérdésére felelném, h. naná, a hűtőben is volt hó:

Megindultam lefelé, de már megfogalmazódott bennem, h. számomra Kisinócon vége a túrának. Még mindig nem bírtam sem enni, sem inni, és hát nevezzetek papírkutyának, de az eltévedés és a vele járó terepverseny az erőt is kivette belőlem, és morálisan is a padlóra küldött. Fáztam is, együttéreztem a hó-virágokkal:

Régen voltam már olyan fáradt, agyilag főként, mint mikor leértem Nagy-Hideg-hegyre. Ha itt ki lehetett volna szállni, kiszállok. De nem lehetett. Megállapítottam, h. a nap során még egy deci vizet se sikerült innom. Vettem egy kólát a turistaházban, de azzal sem jártam sikerrel. Még jó, h. volt mosdó J

Ezzel fel is hagytam a gasztropróbálkozásokkal, és megindultam lefele. Illetve hát felfele először. Kisinócra felfele kell lemenni…

Amúgy semmi bajom nem volt, amíg nem próbáltam enni vagy inni, csak ennek már kezdtem a hatásait érezni, és eléggé belassultam. Nagyon nehezen jött el az a Kisinóc… a pontőrök meg is jegyezték, h. milyen fáradtnak látszom. Még éppen hogy benne voltam a 30-as táv szintidejében, igaz ugyan, h. nem 28,3, hanem 36 kilométert jöttem idáig… Megkaptam a 30-as oklevelet, kitűzőt, aztán rövid üldögélés után visszautasítottam a pontőrök valóban nagyon kedves, mogyorós csokira vonatkozó kínálását, és leballagtam a buszhoz.

Szóval így zajlott nekem ez a Teleki. Én ennyire még soha nem tévedtem el sehol. Illetve hát, ha az eltévedés-elméletet nézzük, akkor valójában nem tekinthetjük ezt 100%-ban eltévedésnek, hiszen a GPS-nek köszönhetően szinte végig tudtuk, h. hol vagyunk, és h. hol szeretnénk lenni a jövőben…

Viszont azzal együtt, h. a túra óta eltelt 4 nap, még mindig nem vagyok ám 100%-os, ami elég szomorú a szombati Mátrabérc szempontjából… ami azért persze meg fogok kísérelni insallah, majd ha eszetekbe jutok szombaton, fohászkodjatok értem. 

Az eltévedés típusai

Elméletem és kiterjedt kutatásaink szerint az eltévedésnek 4 alaptípusa van. Az első kettő nem is sorolható igazán a tulajdonképpeni eltévedések közé, ezért ennek a tudományos alaposság és egzakt adatfeldolgozás érdekében „Pszeudo-eltévedés” néven külön alkategóriát láttunk helyesnek létrehozni.
A pontos megfogalmazás és félre nem érthető kategorizálás végett tanulmányunk keretében először is lényegesnek tartjuk tisztázni, hogy mit is értünk voltaképpen „eltévedés” alatt.
Mérési eredményeink és széles körben végzett felméréseink alapján a következő általános jellemzőket állapíthatjuk meg az „eltévedés” fogalmával kapcsolatban:
1. Az „eltévedés” jelenségében érintettek nem tudják pontosan, hogy hol is tartózkodnak az adott pillanatban, de bizonyos mértékben (százalékos viszonylatban kifejezhető mértéke: egyéntől függően 10-90%-ban) tisztában vannak azzal, hogy hol is kellene lenniük.
2. Az „eltévedés” következtében a vizsgálati alanyok olyan földrajzi helyre kerültek, ahová eredeti szándékaik szerint (a) nem, (b) csak egy későbbi időpontban szerettek volna kerülni. (A (b) esetben a „Basszus, asszem kihagytunk egy pontot” jelenséggel állunk szemben, amelynek ez úton is szeretném javasolni további, tudományos igényű vizsgálatát). Megfigyelhetjük tehát, hogy egy adott földrajzi koordinátán való tartózkodás a vizsgált időponttól függően egyaránt számíthat eltévedésnek és nem eltévedésnek is. Eme jelenség, amely szorosan köthető a relativitás-elmélet bizonyos vonatkozásaihoz, megfelelő anyagi források megvalósulása esetén szintén érdemes a további, kiterjedt mértékű tudományos vizsgálatra.
3. Mérési eredményeink alapján elmondhatjuk, hogy az „eltévedés” jelenség bekövetkeztének gyakorisága fordítottan arányosnak bizonyult (a) az útvonalleírás hosszúságával, (b) a vizsgálati csoport tagjainál megtalálható összes GPS számával (a dokumentációban: Σ GPS), (c) a vizsgálati csoportban megtalálható, nagy helyismerettel rendelkező egyének (a dokumentációban: NHRE, belső szóhasználatban „Megbízott Szakértő”) számával, (d) a vizsgálati csoportban megtalálható egyének összesített intelligencia-hányadosával (a dokumentációban: Σ IQ). Ezen értékek, valamint az „eltévedés” mértéke, az út során megtett összes kilométer valamint szintkülönbség mennyisége közötti relációk mibenléte megfelelő anyagi források megléte esetén további vizsgálatra érdemesnek bizonyult.

Kutatásunk és elemzésünk során alaposan megvizsgáltuk az „eltévedés” jelenségének típusait, fogalmi mibenlétünk, csoportosításuk, jellemzőik, az időveszteség és a felmerülő útvonal-többlet alapján. Mérési eredményeink, tapasztalati tények, valamint élőbeszéd-beli közlések analízise alapján az „eltévedés” jelenségének következő típusait különböztethetjük meg:

1. Pszeudo-eltévedések
1.1. Bizonytalankodás: ebben az esetben az „eltévedés” alanyai tisztában vannak azzal, hogy olyan helyzetben vannak, amelyben várható egy súlyosabb pszeudo-eltévedés (elkavarás, lásd 1.2 pont), vagy egy ún. „valódi eltévedés” bekövetkezte, ezért különös, körültekintő figyelemmel haladnak. A bizonytalankodás ismérvei:
- Kézben tartott GPS-szel történő haladás,
- Gyakori pillantgatás az út menti tereptárgyakra (pl. fatörzs, villanyoszlop, kerítés), ahol a jelzések felbukkanása várható,
- Rövidebb, max. 50 m haladás a helyesnek ítélet útvonalon, majd a GPS ellenőrzése, hogy azt ő is helyesnek véli-e.
Általánosságban véve elmondhatjuk, hogy a „bizonytalankodás” nem jár tényleges útvonaltöbblettel (max. 100 m), azonban az időveszteség egyes esetekben jelentős lehet.
Az alanyok jellemző szóbeli közlései:
- „Itt majd figyelni kéne”
- „Látod valahol a sárga háromszöget?”
- „Itt kell lennie valahol, és kész.”
- „Nem itt kéne lefordulni?”
- „Az a szalag nem nekünk szól?”
- „Nem arra, hát figyejjémá basszus…”
1.2 Elkavarás: Az „eltévedés” alanyai nincsenek tisztában az eltévedés tényével, de viszonylag rövid időn és távolságon belül rájönnek (a pontos értékeket lsd. a dokumetáció 1. Függelékében). Az elkavarás ismérvei:
- a határozott haladás hirtelen megtorpanása, majd ellenkező irányba történő, egyenletesen gyorsuló mozgás,
- a GPS elővétele,
- fejcsóválás,
- súlyosabb esetben esetleg a papírtérkép elővétele.
Az „elkavarás” max. 500 m útvonaltöbblettel jár. Mérési eredmények igazolják, hogy az időveszteség gyakran kisebb, mint a „bizonytalankodás” (lsd. 1.1) esetén, mivel az „elkavarást” az alanyok többnyire gyorsan korrigálják.
Az alanyok jellemző szóbeli közlései:
- „Basszus ez a plusz, nem a sáv.”
- „Milyen piros, a kéken kéne menni!”
- „Na húzzunk vissza.”
- „Benéztem a szalagozást.”
- „Igen, volt ott egy pont, arról beszélek, hogy volt egy pont!”

2. Valódi eltévedések
2.1 Eltévedés: az „eltévedés” esetében az alanyok huzamosabb ideig és/vagy nagyobb sebességgel haladnak a nem kívánt irányba, és T >= „T elfogadható” idő alatt kerülnek ennek tudatába. Ennek eredményeképpen jelentős lesz mind az útvonaltöbblet (>= 500 m), mind az időkiesés. Mindenképpen meg kell említenünk az „eltévedésnek” az alanyok pszichikai állapotára gyakorolt rendkívül negatív hatását is.
Az alanyok jellemző szóbeli közlései:
- „Hát basszus ezt nem hiszem el!”
- „Szerintem menjünk vissza az autóhoz, amíg még visszatalálunk…”
- „Minek jöttünk ide EGYÁLTALÁN?”
- „Ráérnék most felkelni.”
2.2 Végzetes eltévedés: ebben az esetben ismeretlen T intervallumon belül megtalálják az alanyok csontjait. Az útvonaltöbbletről és az időkiesésről nem sikerült elfogadható eredményeket kapnunk, mivel ezek a maradványok többnyire analizálásra alkalmatlan állapotban kerülnek elő, az időtényezőnek és a környezeti tényezőknek (farkasok, időjárás, stb.) köszönhetően, és az esetek túlnyomó többségében még a halál beálltának pontos időpontja sem kerülhet megállapításra.
Az alanyok jellemző szóbeli közlései:
Néma csend. Halottak. Mind.

Kutatásaink rámutattak, hogy az „eltévedés” jelensége olyan téma, amely bár nem vívott ki különösebb figyelmet tudományos körökben, mégis sokakat érintő, lényeges jelenség, amely mindenképpen érdemes további kutatásokra.
Eddig is jelentős eredményeket felmutató, az „eltévedés” témakörében magasan képzett kutatócsapatunk megfelelő anyagi források és támogatás esetén kész arra, hogy további kutatásokat és méréseket végezzen a témában, ezzel is hozzájárulva a terület felméréséhez és tudományos igényű, egzakt leírásához. Mivel a csapat, a kutatási eszközök és a mérőfelszerelés a helyén van, és rendelkezünk a megfelelő tapasztalatokkal is, bármikor várjuk az érdeklődők, és elsősorban a szponzorok megkeresését. Tudományos kutatási tevékenység folytatása mellett bármikor készséggel tartunk előadásokat vagy gyakorlati bemutatókat is ebben a témában.