kora tavasztól késő őszig talán nem is volt olyan túra, ahol ne fotóztam volna legalább egy, de inkább több jószágot (általában lelkes "zsoltiiiiiii" kiáltással).
meg is lett az eredménye :)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egyéb. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egyéb. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. március 16., vasárnap
Hadd dicsekedjek kicsit...
Akik ismernek, tudják, milyen lelkesen fotózom túrákon a hüllőket és kétéltűeket, hozzájárulva a debreceni egyetem projektjéhez, amely az ország hüllő- és kétéltűállományát méri fel.
kora tavasztól késő őszig talán nem is volt olyan túra, ahol ne fotóztam volna legalább egy, de inkább több jószágot (általában lelkes "zsoltiiiiiii" kiáltással).
meg is lett az eredménye :)
kora tavasztól késő őszig talán nem is volt olyan túra, ahol ne fotóztam volna legalább egy, de inkább több jószágot (általában lelkes "zsoltiiiiiii" kiáltással).
meg is lett az eredménye :)
2013. szeptember 29., vasárnap
Lepkés kérdés :)
Heyjoe-nak, aki nagyon otthon van lepkekérdésben...
2013. május 18-án jártunk a Börzsönyben saslesen, és a Holló-kőn (nem a falu a Cserhátban, hanem a hegy a Börzsönyben :)) találtam egy nagyon érdekes báb-szerűséget. egy szikla mélyedésébe volt beépítve, a vége ki volt nyílva, és amikor belepiszkáltam egy fűszállal, valami NAGY dolog felháborodottan mozgott benne. A báb maga is nagy volt, legalább 6-7 cm hosszú és vastagabb, mint az ujjam.
a rovaros fórumon nem sok mindent tudtak vele kezdeni, egyvalaki nagy nappali pávaszem bábjának tippelte. ámde az általam a neten talált lepkeszakértő ember erre a következőt írta:
"A pávaszemben lehet némi igazság, azonban láthatóan ez egy szövedék,olyat pedig nappali lepke nem csinál. Én egy hazai fajt ismerek, amelyiknek így néz ki a bábja és ekkora,ez pedig a nagy éjjeli pávaszem (Saturnia pyri).Mivel azonban ez sziklán nem bábozódik,azt tudom elképzelni,hogy valaki megtalálta,megbontotta,majd eldobta"
De a báb határozottan nem eldobva volt, hanem oda beépítve. illetve a fórumon volt, aki kijelentette, h. ő már látott éjjeli pávaszemet sziklán bábozódni, és ezt fotókkal is igazolta.
2012. április 13., péntek
Jelzésfestés :)
Mindig is irigykedve figyeltem azokat, akik a szolgáltató oldalon állnak a túrázásban.
Hú, de jó lehet pontőrnek lenni.
Hú, de jó lehet túrát vezetni. (No jó, ezt én is szoktam nektek, tényleg jó :))
Hú, jelzést festeni, ez NAGYON izgalmas lehet...
Aztán az Árpád-kilátós kirándulásunkon szembetalálkoztam egy teljesítménytúráról ismerős túratárssal, aki éppen... JELZÉST FESTETT! Rögtön mondtam, h. ezt én is szívesen csinálnám.
És végre a héten lehetőség is nyílt rá. Ma délelőtt 11-kor hárman vágtunk neki, h. a Hármashatár-hegyről lejövő kék csíkról kiágazó, a Kőtaréjon keresztül a városba vezető kék háromszög jelzést felfessük. Ellenkező irányba, vagyis a buszmegállótól felfelé.
Egyáltalán nem olyan volt, mint képzeltem. Azt hittem, h. fújni kell valami sprajjal, de nem. Simán körbe kell rajzolni a háromszögformát (a fehér alap már fel volt festve), aztán, mint az oviban, ügyelni kell, h. a vonalon belül maradjál :) Egyik kézben az ecset, másikban a Trinát festékes doboz, és hajrá. Szép csúcsos-sarkos háromszögeket kell festeni.
Ezt én festettem :):
Amikor kiértünk a kék sávra, kicsit még jobbra mentünk rajta, majd a jobbra kiágazó zöld + jelzésen még festettünk jelzésalapokat. A + jeleket nem festettük fel, mert (1) meg kell száradnia a fehérnek, (2) csak kék festék volt nálunk, és rövid megbeszélés után úgy döntöttünk, h. eléggé félrevezető lenne a zöld + jelzést kékkel felfesteni.
Én nagyon élveztem ezt a pár órás programot, örülök, h. ott lehettem, ez úton is köszönöm a lehetőséget. Insallah máskor is hívnak, és nyílik rá alkalom, h. más jelzéseket is fessek. Így látatlanban azt mondanám, h. a körsétát lehet a legnehezebb felfesteni :)
Hú, de jó lehet pontőrnek lenni.
Hú, de jó lehet túrát vezetni. (No jó, ezt én is szoktam nektek, tényleg jó :))
Hú, jelzést festeni, ez NAGYON izgalmas lehet...
Aztán az Árpád-kilátós kirándulásunkon szembetalálkoztam egy teljesítménytúráról ismerős túratárssal, aki éppen... JELZÉST FESTETT! Rögtön mondtam, h. ezt én is szívesen csinálnám.
És végre a héten lehetőség is nyílt rá. Ma délelőtt 11-kor hárman vágtunk neki, h. a Hármashatár-hegyről lejövő kék csíkról kiágazó, a Kőtaréjon keresztül a városba vezető kék háromszög jelzést felfessük. Ellenkező irányba, vagyis a buszmegállótól felfelé.
Egyáltalán nem olyan volt, mint képzeltem. Azt hittem, h. fújni kell valami sprajjal, de nem. Simán körbe kell rajzolni a háromszögformát (a fehér alap már fel volt festve), aztán, mint az oviban, ügyelni kell, h. a vonalon belül maradjál :) Egyik kézben az ecset, másikban a Trinát festékes doboz, és hajrá. Szép csúcsos-sarkos háromszögeket kell festeni.
Ezt én festettem :):
Amikor kiértünk a kék sávra, kicsit még jobbra mentünk rajta, majd a jobbra kiágazó zöld + jelzésen még festettünk jelzésalapokat. A + jeleket nem festettük fel, mert (1) meg kell száradnia a fehérnek, (2) csak kék festék volt nálunk, és rövid megbeszélés után úgy döntöttünk, h. eléggé félrevezető lenne a zöld + jelzést kékkel felfesteni.
Én nagyon élveztem ezt a pár órás programot, örülök, h. ott lehettem, ez úton is köszönöm a lehetőséget. Insallah máskor is hívnak, és nyílik rá alkalom, h. más jelzéseket is fessek. Így látatlanban azt mondanám, h. a körsétát lehet a legnehezebb felfesteni :)
2011. október 11., kedd
Update - fajmeghatározás
Tamás fajmeghatározása az előző bejegyzésben szereplő tölcséres növiről, ez úton is nagyon köszönjük:
"A tölcséres sztem: Cladonia fimbriata. Aztán lehet hogy másik Cladonia mert ha szemcsésen szorédiumos a serlege akkor már Cl. chlorophaea"
Bevallom nektek őszintén, h. én sem tudom, h. mit jelenthet a szemcsésen szorédiumos a serlege kifejezés, de nagyon misztikusan hangzik... Asszem ez egy zuzmó, amúgy.
"A tölcséres sztem: Cladonia fimbriata. Aztán lehet hogy másik Cladonia mert ha szemcsésen szorédiumos a serlege akkor már Cl. chlorophaea"
Bevallom nektek őszintén, h. én sem tudom, h. mit jelenthet a szemcsésen szorédiumos a serlege kifejezés, de nagyon misztikusan hangzik... Asszem ez egy zuzmó, amúgy.
2011. szeptember 30., péntek
Az eltévedés típusai
Elméletem és kiterjedt kutatásaink szerint az eltévedésnek 4 alaptípusa van. Az első kettő nem is sorolható igazán a tulajdonképpeni eltévedések közé, ezért ennek a tudományos alaposság és egzakt adatfeldolgozás érdekében „Pszeudo-eltévedés” néven külön alkategóriát láttunk helyesnek létrehozni.
A pontos megfogalmazás és félre nem érthető kategorizálás végett tanulmányunk keretében először is lényegesnek tartjuk tisztázni, hogy mit is értünk voltaképpen „eltévedés” alatt.
Mérési eredményeink és széles körben végzett felméréseink alapján a következő általános jellemzőket állapíthatjuk meg az „eltévedés” fogalmával kapcsolatban:
1. Az „eltévedés” jelenségében érintettek nem tudják pontosan, hogy hol is tartózkodnak az adott pillanatban, de bizonyos mértékben (százalékos viszonylatban kifejezhető mértéke: egyéntől függően 10-90%-ban) tisztában vannak azzal, hogy hol is kellene lenniük.
2. Az „eltévedés” következtében a vizsgálati alanyok olyan földrajzi helyre kerültek, ahová eredeti szándékaik szerint (a) nem, (b) csak egy későbbi időpontban szerettek volna kerülni. (A (b) esetben a „Basszus, asszem kihagytunk egy pontot” jelenséggel állunk szemben, amelynek ez úton is szeretném javasolni további, tudományos igényű vizsgálatát). Megfigyelhetjük tehát, hogy egy adott földrajzi koordinátán való tartózkodás a vizsgált időponttól függően egyaránt számíthat eltévedésnek és nem eltévedésnek is. Eme jelenség, amely szorosan köthető a relativitás-elmélet bizonyos vonatkozásaihoz, megfelelő anyagi források megvalósulása esetén szintén érdemes a további, kiterjedt mértékű tudományos vizsgálatra.
3. Mérési eredményeink alapján elmondhatjuk, hogy az „eltévedés” jelenség bekövetkeztének gyakorisága fordítottan arányosnak bizonyult (a) az útvonalleírás hosszúságával, (b) a vizsgálati csoport tagjainál megtalálható összes GPS számával (a dokumentációban: Σ GPS), (c) a vizsgálati csoportban megtalálható, nagy helyismerettel rendelkező egyének (a dokumentációban: NHRE, belső szóhasználatban „Megbízott Szakértő”) számával, (d) a vizsgálati csoportban megtalálható egyének összesített intelligencia-hányadosával (a dokumentációban: Σ IQ). Ezen értékek, valamint az „eltévedés” mértéke, az út során megtett összes kilométer valamint szintkülönbség mennyisége közötti relációk mibenléte megfelelő anyagi források megléte esetén további vizsgálatra érdemesnek bizonyult.
Kutatásunk és elemzésünk során alaposan megvizsgáltuk az „eltévedés” jelenségének típusait, fogalmi mibenlétünk, csoportosításuk, jellemzőik, az időveszteség és a felmerülő útvonal-többlet alapján. Mérési eredményeink, tapasztalati tények, valamint élőbeszéd-beli közlések analízise alapján az „eltévedés” jelenségének következő típusait különböztethetjük meg:
1. Pszeudo-eltévedések
1.1. Bizonytalankodás: ebben az esetben az „eltévedés” alanyai tisztában vannak azzal, hogy olyan helyzetben vannak, amelyben várható egy súlyosabb pszeudo-eltévedés (elkavarás, lásd 1.2 pont), vagy egy ún. „valódi eltévedés” bekövetkezte, ezért különös, körültekintő figyelemmel haladnak. A bizonytalankodás ismérvei:
- Kézben tartott GPS-szel történő haladás,
- Gyakori pillantgatás az út menti tereptárgyakra (pl. fatörzs, villanyoszlop, kerítés), ahol a jelzések felbukkanása várható,
- Rövidebb, max. 50 m haladás a helyesnek ítélet útvonalon, majd a GPS ellenőrzése, hogy azt ő is helyesnek véli-e.
Általánosságban véve elmondhatjuk, hogy a „bizonytalankodás” nem jár tényleges útvonaltöbblettel (max. 100 m), azonban az időveszteség egyes esetekben jelentős lehet.
Az alanyok jellemző szóbeli közlései:
- „Itt majd figyelni kéne”
- „Látod valahol a sárga háromszöget?”
- „Itt kell lennie valahol, és kész.”
- „Nem itt kéne lefordulni?”
- „Az a szalag nem nekünk szól?”
- „Nem arra, hát figyejjémá basszus…”
1.2 Elkavarás: Az „eltévedés” alanyai nincsenek tisztában az eltévedés tényével, de viszonylag rövid időn és távolságon belül rájönnek (a pontos értékeket lsd. a dokumetáció 1. Függelékében). Az elkavarás ismérvei:
- a határozott haladás hirtelen megtorpanása, majd ellenkező irányba történő, egyenletesen gyorsuló mozgás,
- a GPS elővétele,
- fejcsóválás,
- súlyosabb esetben esetleg a papírtérkép elővétele.
Az „elkavarás” max. 500 m útvonaltöbblettel jár. Mérési eredmények igazolják, hogy az időveszteség gyakran kisebb, mint a „bizonytalankodás” (lsd. 1.1) esetén, mivel az „elkavarást” az alanyok többnyire gyorsan korrigálják.
Az alanyok jellemző szóbeli közlései:
- „Basszus ez a plusz, nem a sáv.”
- „Milyen piros, a kéken kéne menni!”
- „Na húzzunk vissza.”
- „Benéztem a szalagozást.”
- „Igen, volt ott egy pont, arról beszélek, hogy volt egy pont!”
2. Valódi eltévedések
2.1 Eltévedés: az „eltévedés” esetében az alanyok huzamosabb ideig és/vagy nagyobb sebességgel haladnak a nem kívánt irányba, és T >= „T elfogadható” idő alatt kerülnek ennek tudatába. Ennek eredményeképpen jelentős lesz mind az útvonaltöbblet (>= 500 m), mind az időkiesés. Mindenképpen meg kell említenünk az „eltévedésnek” az alanyok pszichikai állapotára gyakorolt rendkívül negatív hatását is.
Az alanyok jellemző szóbeli közlései:
- „Hát basszus ezt nem hiszem el!”
- „Szerintem menjünk vissza az autóhoz, amíg még visszatalálunk…”
- „Minek jöttünk ide EGYÁLTALÁN?”
- „Ráérnék most felkelni.”
2.2 Végzetes eltévedés: ebben az esetben ismeretlen T intervallumon belül megtalálják az alanyok csontjait. Az útvonaltöbbletről és az időkiesésről nem sikerült elfogadható eredményeket kapnunk, mivel ezek a maradványok többnyire analizálásra alkalmatlan állapotban kerülnek elő, az időtényezőnek és a környezeti tényezőknek (farkasok, időjárás, stb.) köszönhetően, és az esetek túlnyomó többségében még a halál beálltának pontos időpontja sem kerülhet megállapításra.
Az alanyok jellemző szóbeli közlései:
Néma csend. Halottak. Mind.
Kutatásaink rámutattak, hogy az „eltévedés” jelensége olyan téma, amely bár nem vívott ki különösebb figyelmet tudományos körökben, mégis sokakat érintő, lényeges jelenség, amely mindenképpen érdemes további kutatásokra.
Eddig is jelentős eredményeket felmutató, az „eltévedés” témakörében magasan képzett kutatócsapatunk megfelelő anyagi források és támogatás esetén kész arra, hogy további kutatásokat és méréseket végezzen a témában, ezzel is hozzájárulva a terület felméréséhez és tudományos igényű, egzakt leírásához. Mivel a csapat, a kutatási eszközök és a mérőfelszerelés a helyén van, és rendelkezünk a megfelelő tapasztalatokkal is, bármikor várjuk az érdeklődők, és elsősorban a szponzorok megkeresését. Tudományos kutatási tevékenység folytatása mellett bármikor készséggel tartunk előadásokat vagy gyakorlati bemutatókat is ebben a témában.
A pontos megfogalmazás és félre nem érthető kategorizálás végett tanulmányunk keretében először is lényegesnek tartjuk tisztázni, hogy mit is értünk voltaképpen „eltévedés” alatt.
Mérési eredményeink és széles körben végzett felméréseink alapján a következő általános jellemzőket állapíthatjuk meg az „eltévedés” fogalmával kapcsolatban:
1. Az „eltévedés” jelenségében érintettek nem tudják pontosan, hogy hol is tartózkodnak az adott pillanatban, de bizonyos mértékben (százalékos viszonylatban kifejezhető mértéke: egyéntől függően 10-90%-ban) tisztában vannak azzal, hogy hol is kellene lenniük.
2. Az „eltévedés” következtében a vizsgálati alanyok olyan földrajzi helyre kerültek, ahová eredeti szándékaik szerint (a) nem, (b) csak egy későbbi időpontban szerettek volna kerülni. (A (b) esetben a „Basszus, asszem kihagytunk egy pontot” jelenséggel állunk szemben, amelynek ez úton is szeretném javasolni további, tudományos igényű vizsgálatát). Megfigyelhetjük tehát, hogy egy adott földrajzi koordinátán való tartózkodás a vizsgált időponttól függően egyaránt számíthat eltévedésnek és nem eltévedésnek is. Eme jelenség, amely szorosan köthető a relativitás-elmélet bizonyos vonatkozásaihoz, megfelelő anyagi források megvalósulása esetén szintén érdemes a további, kiterjedt mértékű tudományos vizsgálatra.
3. Mérési eredményeink alapján elmondhatjuk, hogy az „eltévedés” jelenség bekövetkeztének gyakorisága fordítottan arányosnak bizonyult (a) az útvonalleírás hosszúságával, (b) a vizsgálati csoport tagjainál megtalálható összes GPS számával (a dokumentációban: Σ GPS), (c) a vizsgálati csoportban megtalálható, nagy helyismerettel rendelkező egyének (a dokumentációban: NHRE, belső szóhasználatban „Megbízott Szakértő”) számával, (d) a vizsgálati csoportban megtalálható egyének összesített intelligencia-hányadosával (a dokumentációban: Σ IQ). Ezen értékek, valamint az „eltévedés” mértéke, az út során megtett összes kilométer valamint szintkülönbség mennyisége közötti relációk mibenléte megfelelő anyagi források megléte esetén további vizsgálatra érdemesnek bizonyult.
Kutatásunk és elemzésünk során alaposan megvizsgáltuk az „eltévedés” jelenségének típusait, fogalmi mibenlétünk, csoportosításuk, jellemzőik, az időveszteség és a felmerülő útvonal-többlet alapján. Mérési eredményeink, tapasztalati tények, valamint élőbeszéd-beli közlések analízise alapján az „eltévedés” jelenségének következő típusait különböztethetjük meg:
1. Pszeudo-eltévedések
1.1. Bizonytalankodás: ebben az esetben az „eltévedés” alanyai tisztában vannak azzal, hogy olyan helyzetben vannak, amelyben várható egy súlyosabb pszeudo-eltévedés (elkavarás, lásd 1.2 pont), vagy egy ún. „valódi eltévedés” bekövetkezte, ezért különös, körültekintő figyelemmel haladnak. A bizonytalankodás ismérvei:
- Kézben tartott GPS-szel történő haladás,
- Gyakori pillantgatás az út menti tereptárgyakra (pl. fatörzs, villanyoszlop, kerítés), ahol a jelzések felbukkanása várható,
- Rövidebb, max. 50 m haladás a helyesnek ítélet útvonalon, majd a GPS ellenőrzése, hogy azt ő is helyesnek véli-e.
Általánosságban véve elmondhatjuk, hogy a „bizonytalankodás” nem jár tényleges útvonaltöbblettel (max. 100 m), azonban az időveszteség egyes esetekben jelentős lehet.
Az alanyok jellemző szóbeli közlései:
- „Itt majd figyelni kéne”
- „Látod valahol a sárga háromszöget?”
- „Itt kell lennie valahol, és kész.”
- „Nem itt kéne lefordulni?”
- „Az a szalag nem nekünk szól?”
- „Nem arra, hát figyejjémá basszus…”
1.2 Elkavarás: Az „eltévedés” alanyai nincsenek tisztában az eltévedés tényével, de viszonylag rövid időn és távolságon belül rájönnek (a pontos értékeket lsd. a dokumetáció 1. Függelékében). Az elkavarás ismérvei:
- a határozott haladás hirtelen megtorpanása, majd ellenkező irányba történő, egyenletesen gyorsuló mozgás,
- a GPS elővétele,
- fejcsóválás,
- súlyosabb esetben esetleg a papírtérkép elővétele.
Az „elkavarás” max. 500 m útvonaltöbblettel jár. Mérési eredmények igazolják, hogy az időveszteség gyakran kisebb, mint a „bizonytalankodás” (lsd. 1.1) esetén, mivel az „elkavarást” az alanyok többnyire gyorsan korrigálják.
Az alanyok jellemző szóbeli közlései:
- „Basszus ez a plusz, nem a sáv.”
- „Milyen piros, a kéken kéne menni!”
- „Na húzzunk vissza.”
- „Benéztem a szalagozást.”
- „Igen, volt ott egy pont, arról beszélek, hogy volt egy pont!”
2. Valódi eltévedések
2.1 Eltévedés: az „eltévedés” esetében az alanyok huzamosabb ideig és/vagy nagyobb sebességgel haladnak a nem kívánt irányba, és T >= „T elfogadható” idő alatt kerülnek ennek tudatába. Ennek eredményeképpen jelentős lesz mind az útvonaltöbblet (>= 500 m), mind az időkiesés. Mindenképpen meg kell említenünk az „eltévedésnek” az alanyok pszichikai állapotára gyakorolt rendkívül negatív hatását is.
Az alanyok jellemző szóbeli közlései:
- „Hát basszus ezt nem hiszem el!”
- „Szerintem menjünk vissza az autóhoz, amíg még visszatalálunk…”
- „Minek jöttünk ide EGYÁLTALÁN?”
- „Ráérnék most felkelni.”
2.2 Végzetes eltévedés: ebben az esetben ismeretlen T intervallumon belül megtalálják az alanyok csontjait. Az útvonaltöbbletről és az időkiesésről nem sikerült elfogadható eredményeket kapnunk, mivel ezek a maradványok többnyire analizálásra alkalmatlan állapotban kerülnek elő, az időtényezőnek és a környezeti tényezőknek (farkasok, időjárás, stb.) köszönhetően, és az esetek túlnyomó többségében még a halál beálltának pontos időpontja sem kerülhet megállapításra.
Az alanyok jellemző szóbeli közlései:
Néma csend. Halottak. Mind.
Kutatásaink rámutattak, hogy az „eltévedés” jelensége olyan téma, amely bár nem vívott ki különösebb figyelmet tudományos körökben, mégis sokakat érintő, lényeges jelenség, amely mindenképpen érdemes további kutatásokra.
Eddig is jelentős eredményeket felmutató, az „eltévedés” témakörében magasan képzett kutatócsapatunk megfelelő anyagi források és támogatás esetén kész arra, hogy további kutatásokat és méréseket végezzen a témában, ezzel is hozzájárulva a terület felméréséhez és tudományos igényű, egzakt leírásához. Mivel a csapat, a kutatási eszközök és a mérőfelszerelés a helyén van, és rendelkezünk a megfelelő tapasztalatokkal is, bármikor várjuk az érdeklődők, és elsősorban a szponzorok megkeresését. Tudományos kutatási tevékenység folytatása mellett bármikor készséggel tartunk előadásokat vagy gyakorlati bemutatókat is ebben a témában.
2011. szeptember 23., péntek
Jubileumi gondolatok
Érdekes jubileum közeledik eseményekben amúgy sem szegény életemben.
Pont egy éve, 2010. szeptember 18-án vettem részt életem első teljesítménytúráján. Az a bizonyos Eger Csillaga 25 volt az, ami valójában nem sikerült, de ezt akkor nem érzékeltem :)
Akkor már voltam néhány túrán Megbízott Szakértőnk társaságában, persze nem teljesítménytúrákon, csak ilyen „kimegyünk a 24 ökrös hegyre”, meg Biatorbágy, meg Muzsla túrákon. És a lányok (akkor még lényegesen népesebb és lelkesebb) csapatával is voltam jó párszor, bár ezek a kirándulások általában 12-15 km hosszúak voltak csak. Valamint egyedül is mentem sokszor, hasonló távokra, leginkább szerdánként.
Mindebből kifolyólag roppant kemény és tapasztalt túrázónak éreztem magam. Azt, h. egy teljesítménytúra kicsit más, mind a fentiek, valahogy halványan sejtettem, de nemigen foglalkoztam vele. Mint ahogy azzal az apró ténnyel sem, h. nem lesz velem M. Sz., aki tudja, merre kell menni, és nem a budai hegyekben leszünk, ahol többnyire én is tudom, h. merre kell menni, hanem a Bükkben, ahol még nem jártam korábban egyáltalán.
Megnövekedett önbizalmamhoz hozzájárult az is, h. TUDTOMMAL akkor már a lányokkal mentünk egy 24 km-es túrát. De csak tudtommal… Azóta már tudom, h. az a táv kb. 18-19 km volt. A GPS többször is eldobta a jelet, és pontatlanul mért. Azóta már többször bejártam azt az útvonalat, és tudom, h. a 24 km-es mérés rendkívül pontatlan volt.
De első teljesítménytúrám hajnalán mindezt még nem tudtam. Magabiztosan vágtam neki a távnak, és az első kb. 5 km csak hozzátett magabiztosságomhoz, mivel ekkor egy idősebb túrázóval mentünk, aki nagy helyismerettel rendelkezett, és nekem egyáltalán nem kellett tájékozódnom. Mentünk, beszélgettünk, klassz volt. Aztán, mihelyt elváltunk egymástól, én szinte azonnal eltévedtem, a hősiesen velem tartó útitársammal ketten sem tudtunk megállapítani még annyit sem, h. az itinerhez mellékelt, eléggé homályos és használhatatlan térképvázlathoz viszonyítva hol is lehetünk éppen. Az útleírásról pedig még ma, több tapasztalattal is azt mondom, h. nagyon kevés és felületes volt.
Elég soká bolyongtunk a Bükk kevésbé vadregényes, ámde igen sáros tájain, néha más túrázókhoz csapódva, ám az ő iramukat nem bírva, újra lemaradva, tanácstalanul tévelyegve. A szintidő 6 óra volt a 22 km-es távra, az idő csak telt, és láttuk, h. a teljesítés hogyan válik egyre lehetetlenebbé. Hamarosan lehagyott minket Tamás, aki velünk egy időben rajtolt az 50-es távon, ez némiképpen demoralizáló hatással volt ránk. Végül a helyes utat megtalálva, az esélytelenek nyugalmával nyolc és fél órás (!) idővel battyogtunk be a célba. Ettől függetlenül a rendezőktől kaptunk oklevelet és kitűzőt, „Elsősorban a kitartásért”, mondta a lány, aki átadta. „Viszlát jövőre az 50-esen!”, mondtam én optimistán. „Úgy legyen”, felelte a szervező.
És most szombaton lesz az Eger Csillaga ismét… Egy év telt el, az egy év alatt ez lesz insallah a 35. teljesítménytúrám – a magánszervezésű túrákat már nem is számolom. Rengeteg minden történt azóta, rengeteg minden megváltozott. Új lakásban lakunk, lett egy csomó új testvérünk, megjelent a Korán-kiadásunk elhamdulillah. Egy valami azonban nem változott. Még mindig szeretek túrázni járni, sőt, egyre jobban. Emlékszem, egyszer egy túra vége felé M. Sz. megkérdezte: na, hogy tetszik a túrázás? Nagyon, feleltem. Ugye, mondta ő, hát én is teljesen odavagyok érte…
Holnap reggel insallah indulunk Egerbe, és, ahogy tavaly a búcsúzáskor mondtam, idén insallah az 50-es távra nevezek. A tavallyal ellentétben már most pánikolok persze, de tapasztalataim szerint ez insallah elmúlik, amikor az itinerrel a kézben és a GPS-t állítgatva elindulok. Várnak az utak, vár az erdő, a Bükk. Már csak akkor lehetnék boldogabb, ha veletek is kicsit gyakrabban mennénk… Insallah az is eljön majd egyszer. Addig is, kérlek, fohászkodjatok értem holnap :)
Pont egy éve, 2010. szeptember 18-án vettem részt életem első teljesítménytúráján. Az a bizonyos Eger Csillaga 25 volt az, ami valójában nem sikerült, de ezt akkor nem érzékeltem :)
Akkor már voltam néhány túrán Megbízott Szakértőnk társaságában, persze nem teljesítménytúrákon, csak ilyen „kimegyünk a 24 ökrös hegyre”, meg Biatorbágy, meg Muzsla túrákon. És a lányok (akkor még lényegesen népesebb és lelkesebb) csapatával is voltam jó párszor, bár ezek a kirándulások általában 12-15 km hosszúak voltak csak. Valamint egyedül is mentem sokszor, hasonló távokra, leginkább szerdánként.
Mindebből kifolyólag roppant kemény és tapasztalt túrázónak éreztem magam. Azt, h. egy teljesítménytúra kicsit más, mind a fentiek, valahogy halványan sejtettem, de nemigen foglalkoztam vele. Mint ahogy azzal az apró ténnyel sem, h. nem lesz velem M. Sz., aki tudja, merre kell menni, és nem a budai hegyekben leszünk, ahol többnyire én is tudom, h. merre kell menni, hanem a Bükkben, ahol még nem jártam korábban egyáltalán.
Megnövekedett önbizalmamhoz hozzájárult az is, h. TUDTOMMAL akkor már a lányokkal mentünk egy 24 km-es túrát. De csak tudtommal… Azóta már tudom, h. az a táv kb. 18-19 km volt. A GPS többször is eldobta a jelet, és pontatlanul mért. Azóta már többször bejártam azt az útvonalat, és tudom, h. a 24 km-es mérés rendkívül pontatlan volt.
De első teljesítménytúrám hajnalán mindezt még nem tudtam. Magabiztosan vágtam neki a távnak, és az első kb. 5 km csak hozzátett magabiztosságomhoz, mivel ekkor egy idősebb túrázóval mentünk, aki nagy helyismerettel rendelkezett, és nekem egyáltalán nem kellett tájékozódnom. Mentünk, beszélgettünk, klassz volt. Aztán, mihelyt elváltunk egymástól, én szinte azonnal eltévedtem, a hősiesen velem tartó útitársammal ketten sem tudtunk megállapítani még annyit sem, h. az itinerhez mellékelt, eléggé homályos és használhatatlan térképvázlathoz viszonyítva hol is lehetünk éppen. Az útleírásról pedig még ma, több tapasztalattal is azt mondom, h. nagyon kevés és felületes volt.
Elég soká bolyongtunk a Bükk kevésbé vadregényes, ámde igen sáros tájain, néha más túrázókhoz csapódva, ám az ő iramukat nem bírva, újra lemaradva, tanácstalanul tévelyegve. A szintidő 6 óra volt a 22 km-es távra, az idő csak telt, és láttuk, h. a teljesítés hogyan válik egyre lehetetlenebbé. Hamarosan lehagyott minket Tamás, aki velünk egy időben rajtolt az 50-es távon, ez némiképpen demoralizáló hatással volt ránk. Végül a helyes utat megtalálva, az esélytelenek nyugalmával nyolc és fél órás (!) idővel battyogtunk be a célba. Ettől függetlenül a rendezőktől kaptunk oklevelet és kitűzőt, „Elsősorban a kitartásért”, mondta a lány, aki átadta. „Viszlát jövőre az 50-esen!”, mondtam én optimistán. „Úgy legyen”, felelte a szervező.
És most szombaton lesz az Eger Csillaga ismét… Egy év telt el, az egy év alatt ez lesz insallah a 35. teljesítménytúrám – a magánszervezésű túrákat már nem is számolom. Rengeteg minden történt azóta, rengeteg minden megváltozott. Új lakásban lakunk, lett egy csomó új testvérünk, megjelent a Korán-kiadásunk elhamdulillah. Egy valami azonban nem változott. Még mindig szeretek túrázni járni, sőt, egyre jobban. Emlékszem, egyszer egy túra vége felé M. Sz. megkérdezte: na, hogy tetszik a túrázás? Nagyon, feleltem. Ugye, mondta ő, hát én is teljesen odavagyok érte…
Holnap reggel insallah indulunk Egerbe, és, ahogy tavaly a búcsúzáskor mondtam, idén insallah az 50-es távra nevezek. A tavallyal ellentétben már most pánikolok persze, de tapasztalataim szerint ez insallah elmúlik, amikor az itinerrel a kézben és a GPS-t állítgatva elindulok. Várnak az utak, vár az erdő, a Bükk. Már csak akkor lehetnék boldogabb, ha veletek is kicsit gyakrabban mennénk… Insallah az is eljön majd egyszer. Addig is, kérlek, fohászkodjatok értem holnap :)
2011. szeptember 21., szerda
Meredekség-mérés
A következő elemzést kaptuk Megbízott Szakértőnktől:
"Azt azért tudod te is, hogy 1 mérés nem mérés. A megbízható számításokhoz többször meg kell ismételni a mérést.
Amit a múltból össze tudtam szedni:
Ágasvár: -39,8%; 38,9%; -37,2%
Kékes – Sárga: 39,5%; -41,7%; -43,4%
Parádsasvár – Piros+: 26,6%, -28,6
Naszály: 40,2%
Ezek alapján:
1. Kékes – Sárga sáv: 41% (akár fölötte)
2. Naszály : 40% (inkább fölötte)
3. Ágasvár: 40% (inkább alatta)
4. Parádsasvár-Galyatető Piros+: 29% (inkább alatta)
Szóval a Piros+ nem is meredek … :( "
Megjegyzéseim:
1. De igen.
2. Mily szép is lenne, ha valamennyi mérést egyazon napon tudnánk elvégezni...
"Azt azért tudod te is, hogy 1 mérés nem mérés. A megbízható számításokhoz többször meg kell ismételni a mérést.
Amit a múltból össze tudtam szedni:
Ágasvár: -39,8%; 38,9%; -37,2%
Kékes – Sárga: 39,5%; -41,7%; -43,4%
Parádsasvár – Piros+: 26,6%, -28,6
Naszály: 40,2%
Ezek alapján:
1. Kékes – Sárga sáv: 41% (akár fölötte)
2. Naszály : 40% (inkább fölötte)
3. Ágasvár: 40% (inkább alatta)
4. Parádsasvár-Galyatető Piros+: 29% (inkább alatta)
Szóval a Piros+ nem is meredek … :( "
Megjegyzéseim:
1. De igen.
2. Mily szép is lenne, ha valamennyi mérést egyazon napon tudnánk elvégezni...
2011. március 17., csütörtök
Megkaptam a kritikát...
Egy kedves olvasóm szerint nemigen kellene már több beszámolót írnom, mivel gyakorlatilag minden beszámolóm összefoglalható a következőképpen:
"Előtte nagyon pánikoltam, de aztán mégis elindultam. Nagyon nagy sár volt. Az elején gyorsan mentem, később lassabban, aztán a végén megint gyorsan. Nagyon nagy sár volt. Nagyon meredeken kellett felfelé menni. Nem kaptam levegőt. Nagyon nagy sár volt. Nagyon meredeken kellett lefelé menni. Örültem, h. ti nem jöttetek. A végén igyekezni kellett, és nagyon nagy sár volt, de végül mégis beértem szintidőben. Hurrá, hurrá."
Hmmm... Ahogy Megbízott Szakrétőnk mondaná, lehet, h. van ennek némi igazságtartalma?
"Előtte nagyon pánikoltam, de aztán mégis elindultam. Nagyon nagy sár volt. Az elején gyorsan mentem, később lassabban, aztán a végén megint gyorsan. Nagyon nagy sár volt. Nagyon meredeken kellett felfelé menni. Nem kaptam levegőt. Nagyon nagy sár volt. Nagyon meredeken kellett lefelé menni. Örültem, h. ti nem jöttetek. A végén igyekezni kellett, és nagyon nagy sár volt, de végül mégis beértem szintidőben. Hurrá, hurrá."
Hmmm... Ahogy Megbízott Szakrétőnk mondaná, lehet, h. van ennek némi igazságtartalma?
2011. február 11., péntek
Ma lógtam
Reggel arra ébredtem, h. fuldoklom :)
Tegnap este, mikor hazaértem az előadás után, alig vártam, h. lefekhessem, fájt a torkom, meg mindenem, és (szerintem) lázas is voltam, bár lázmérő nincs nálam. Reggel pedig nagyon durva köhögéssel ébredtem. Kinéztem az ablakon, és láttam, h. esik az eső.
Nem mentem sehova ma. Az ágyból is alig keltem ki. Iszom a mézes teát, és próbálok jól lenni a holnapi 40-es túrára.
Nagyon szeretném ezt a túrát, már régóta nagyon várom. Ez lett volna életem első 40-es túrája. Amikor Megbízott Szakértőnknek arról nyíttam, h. de én 40-esre akarok menniiiiii, ő mindig azt mondta: várd meg a Téli Margitát, az egy kellemes, nem nehéz negyvenes, elsőnek pont jó lesz, és majd megyek veled végig. Aztán, mint tudjátok, elmentem egy szintén kellemes, ám nem oly könnyű 44-esre, szóval a Margita, mint első negyvenes, kiüttetett a nyeregből. Ennek dacára nagyon szeretnék menni, bár senki nem fog most jönni velem végig, de insallah szeretném megcsinálni.
Még van az az apró logisztikai probléma, h. hogyan jussak reggel 7-re Budaörsről Gödöllőre, de megoldom insallah :) Hazafelé biztos rosszabb lesz. Majd beszámolok a túra után insallah, h. milyen volt.
Addig is szép hétvégét mindenkinek!
Tegnap este, mikor hazaértem az előadás után, alig vártam, h. lefekhessem, fájt a torkom, meg mindenem, és (szerintem) lázas is voltam, bár lázmérő nincs nálam. Reggel pedig nagyon durva köhögéssel ébredtem. Kinéztem az ablakon, és láttam, h. esik az eső.
Nem mentem sehova ma. Az ágyból is alig keltem ki. Iszom a mézes teát, és próbálok jól lenni a holnapi 40-es túrára.
Nagyon szeretném ezt a túrát, már régóta nagyon várom. Ez lett volna életem első 40-es túrája. Amikor Megbízott Szakértőnknek arról nyíttam, h. de én 40-esre akarok menniiiiii, ő mindig azt mondta: várd meg a Téli Margitát, az egy kellemes, nem nehéz negyvenes, elsőnek pont jó lesz, és majd megyek veled végig. Aztán, mint tudjátok, elmentem egy szintén kellemes, ám nem oly könnyű 44-esre, szóval a Margita, mint első negyvenes, kiüttetett a nyeregből. Ennek dacára nagyon szeretnék menni, bár senki nem fog most jönni velem végig, de insallah szeretném megcsinálni.
Még van az az apró logisztikai probléma, h. hogyan jussak reggel 7-re Budaörsről Gödöllőre, de megoldom insallah :) Hazafelé biztos rosszabb lesz. Majd beszámolok a túra után insallah, h. milyen volt.
Addig is szép hétvégét mindenkinek!
2011. január 23., vasárnap
Megbízott Szakértőnk kiegészítései
Dőlttel az én megjegyzéseim.
1. Nem biztos, hogy Magyarország legmeredekebb 300 métere itt helyezkedik el. Az általunk ismert útvonalak közül még egy szóba jöhet a Kékes oldalában. Azért, hogy megbizonyosodjunk róla, a következő alkalommal oda fogjuk szervezni az Expedíciót.
Nélkülem, alighanem.
2. A Vöröskő-kilátó (Mátraszentlászló mellett található) NEM pálcikákból van felépítve, hanem erős és vastag acélelemekből. Magassága csak 15 m körüli. A Beszámoló kicsit túloz a leírásában. Bizonyság: http://matrahegy.hu/matratel/telepules.php?tel=31&id=1
Igen, itt az alsó képen pontosan látható, ahogy a kis pálcikákból összetákolt hálón állva a lábad alatt látod a távolba vesző földet. Való igaz, a Hold pl. magasabban van. Megjegyzem, nem sokkal. Amúgy pedig TÖK MINDEGY, h. 50 vagy 15 méterről zuhansz le, ugyanúgy meghalsz...
3. Nem tévedtünk el a besötétedés után. Beszámoló itt is túloz kicsit. Az erdőirtás miatt a régi S+ jel tényleg nem volt követhető, míg az erdei utak nem adtak első pillanatban elég támpontot a helyes irány kiválasztásához. Azonban végig pontosan tudtuk, hogy hol vagyunk, továbbá azt is, hogy merre találjuk a műutat, amin MINDENKÉPPEN eljuthattunk volna Mátrakeresztesre.
"az erdei utak nem adtak első pillanatban elég támpontot a helyes irány kiválasztásához" ezt felveszem a túraszótárba. Azt jelenti: fogalmunk sem volt, h. egyáltalán melyik KONTINENSEN vagyunk, valamint merre van felfele és lefele.
4. A patak fölötti ösvényen haladva, a Beszámoló által említett mélység nem volt, csak 1,5-2 méter. Láttam. Jól. Beszámoló itt is túloz.
Jajaja, írtam is, h. SZERINTETEK annyi volt. Hála Istennek, h. nem tudtam személyesen mértéket venni róla, miközben zuhanok lefelé, majd a partfal a fejemre omlik.
5. Másrészt ott még nem a patak folyott, hanem csak az erdészeti út két keréknyomában megállt víz fagyott meg. A patak az út másik oldalán jóval túl, az erdőben csörgedezett.
Na, jó tudni, h. a MÁSIK oldalról is halálos veszélyben voltam...
6. A S+ nem járhatatlan, csak nehezen járható.
Az idő, az idő, az emlékek megszépítője...
Üdvözlettel:
M.Sz.
Ez úton is szeretném megköszönni Megbízott Szakértőnknek, h. nemcsak a túrák szervezésével és vezetésével, hanem szakértő kiegészítéseivel is hozzájárul úgy túrázási törekvéseim, mind a blog sikeréhez. Az olvasók átlagot számíthatnak az ő és az én meglátásaimból, s így jó közelítéssel megkapják, h. milyen lett volna, ha ők is eljönnek a túrára :)
1. Nem biztos, hogy Magyarország legmeredekebb 300 métere itt helyezkedik el. Az általunk ismert útvonalak közül még egy szóba jöhet a Kékes oldalában. Azért, hogy megbizonyosodjunk róla, a következő alkalommal oda fogjuk szervezni az Expedíciót.
Nélkülem, alighanem.
2. A Vöröskő-kilátó (Mátraszentlászló mellett található) NEM pálcikákból van felépítve, hanem erős és vastag acélelemekből. Magassága csak 15 m körüli. A Beszámoló kicsit túloz a leírásában. Bizonyság: http://matrahegy.hu/matratel/telepules.php?tel=31&id=1
Igen, itt az alsó képen pontosan látható, ahogy a kis pálcikákból összetákolt hálón állva a lábad alatt látod a távolba vesző földet. Való igaz, a Hold pl. magasabban van. Megjegyzem, nem sokkal. Amúgy pedig TÖK MINDEGY, h. 50 vagy 15 méterről zuhansz le, ugyanúgy meghalsz...
3. Nem tévedtünk el a besötétedés után. Beszámoló itt is túloz kicsit. Az erdőirtás miatt a régi S+ jel tényleg nem volt követhető, míg az erdei utak nem adtak első pillanatban elég támpontot a helyes irány kiválasztásához. Azonban végig pontosan tudtuk, hogy hol vagyunk, továbbá azt is, hogy merre találjuk a műutat, amin MINDENKÉPPEN eljuthattunk volna Mátrakeresztesre.
"az erdei utak nem adtak első pillanatban elég támpontot a helyes irány kiválasztásához" ezt felveszem a túraszótárba. Azt jelenti: fogalmunk sem volt, h. egyáltalán melyik KONTINENSEN vagyunk, valamint merre van felfele és lefele.
4. A patak fölötti ösvényen haladva, a Beszámoló által említett mélység nem volt, csak 1,5-2 méter. Láttam. Jól. Beszámoló itt is túloz.
Jajaja, írtam is, h. SZERINTETEK annyi volt. Hála Istennek, h. nem tudtam személyesen mértéket venni róla, miközben zuhanok lefelé, majd a partfal a fejemre omlik.
5. Másrészt ott még nem a patak folyott, hanem csak az erdészeti út két keréknyomában megállt víz fagyott meg. A patak az út másik oldalán jóval túl, az erdőben csörgedezett.
Na, jó tudni, h. a MÁSIK oldalról is halálos veszélyben voltam...
6. A S+ nem járhatatlan, csak nehezen járható.
Az idő, az idő, az emlékek megszépítője...
Üdvözlettel:
M.Sz.
Ez úton is szeretném megköszönni Megbízott Szakértőnknek, h. nemcsak a túrák szervezésével és vezetésével, hanem szakértő kiegészítéseivel is hozzájárul úgy túrázási törekvéseim, mind a blog sikeréhez. Az olvasók átlagot számíthatnak az ő és az én meglátásaimból, s így jó közelítéssel megkapják, h. milyen lett volna, ha ők is eljönnek a túrára :)
2010. október 18., hétfő
2010. október 10., vasárnap
Még két jó tanács, megbízott szakértőnk ajánlása alapján
1. Ne feledkezzünk el arról, hogy kb. 10 km felett a túra már nemcsak séta vagy kikapcsolódás, hanem sportteljesítmény is. Márpedig a sportteljesítmény erőfeszítést igényel, elfáradunk tőle, másnap esetleg (khm… biztosan) izomlázunk lesz. Ezek bizony mind-mind a túrázás szépségei közé tartoznak :)
Hadd idézzek egy beszélgetés megbízott szakértőnk és jómagam között, egy teljesítménytúra másnapján:
- Hali! Jó reggelt! Fáj?
- Igen. De honnan tudod?
2. Nagyon fontos az időtényező. Egy x km-es túrát lehet 3 és 6 óra alatt is teljesíteni. Kezdetben elégedjünk meg a 6 órával, aztán megpróbálhatunk javítani az időnkön. Így egyazon útvonal lehet kellemes kikapcsolódás és komolyabb sportteljesítmény is.
Hadd idézzek egy beszélgetés megbízott szakértőnk és jómagam között, egy teljesítménytúra másnapján:
- Hali! Jó reggelt! Fáj?
- Igen. De honnan tudod?
2. Nagyon fontos az időtényező. Egy x km-es túrát lehet 3 és 6 óra alatt is teljesíteni. Kezdetben elégedjünk meg a 6 órával, aztán megpróbálhatunk javítani az időnkön. Így egyazon útvonal lehet kellemes kikapcsolódás és komolyabb sportteljesítmény is.
2010. október 9., szombat
Még egy fontos tanács...
a mai túra tükrében.
Még ha EGÉSZEN biztos is vagy benne, hogy a banán nem puha, és BIZTOS nem lesz semmi baja a hátizsákban, a termosz és a szendvicsek között, AKKOR IS tedd bele egy nejlonzacsiba. Saját, külön nejlonzacsiba, ahol önmagán kívül nem ken össze semmi mást. De tényleg, még ha egészen biztos vagy, akkor is...
Még ha EGÉSZEN biztos is vagy benne, hogy a banán nem puha, és BIZTOS nem lesz semmi baja a hátizsákban, a termosz és a szendvicsek között, AKKOR IS tedd bele egy nejlonzacsiba. Saját, külön nejlonzacsiba, ahol önmagán kívül nem ken össze semmi mást. De tényleg, még ha egészen biztos vagy, akkor is...
2010. október 8., péntek
Néhány tanács a túrákhoz
Mint bizonnyal ti is észrevettétek már, ezen a hétvégén sajna nem lesz túra. Vasárnap jönnek hozzánk kéményt bélelni insallah, tehát a vasárnapi túranap kilőve. Holnap megyünk insallah teljesítmánytúrázni, úgyhogy gondoljatok rám, némi fohászok kíséretében :)
A jövő hét vasárnap insallah megejtjük a Dunakanyar-túrát, hamarosan küldöm a kiírást a részletekkel.
Addig is, amíg túra nélkül kell várakoznotok, egy kis olvasnivaló:
Tanácsok a túrákhoz
1. Legyél tisztában magaddal. Mérd fel a saját erőnlétedet, hogy körülbelül mennyit fogsz bírni, és első alkalommal mindig ennek az ALSÓ határát célozd be. Például, ha úgy gondolod, hogy „én simán tudok gyalogolni 15-20 km-t”, akkor először próbálkozz be egy olyan túrával, amelyik inkább alulról súrolja a 15 km-t. Ha igazad volt, és tényleg simán megy, akkor legközelebb próbálkozhatsz valami nehezebbel. Amikor a túrát kiválasztod magadnak, ne felejtsd el, hogy nemcsak a távolság, hanem a leküzdendő szintkülönbség is fontos. Egy 30 km-es túra is lehet könnyű, és egy 12 km-es is nehéz, ha sok benne a szint.
2. Legyen megfelelő felszerelésed. 8-10 km-t, főleg könnyű terepen, szinte bármiben lehet menni, de ennél hosszabb távon és/vagy nehezebb terepen már nagyon fontos a felszerelés is. Ennek a minimuma:
a. Egy megfelelő túracipő (nem általános, utcai viseletre szánt, és főleg nem piacos „sportcipő”). Legyen kényelmes, ne szorítson, és nem árt, ha befújod impregnáló szprével.
b. Megfelelő zokni. A legjobb egy direkt erre a célra készült túrazokni. Ezek a megfelelő helyeken vastagítva vannak, és sokkal kényelmesebbé teszik a gyaloglást. Mindig legyen nálad egy cserezokni!
c. Megfelelő hátizsák, ami elég nagy ahhoz, hogy minden holmid beleférjen, jól illeszkedik a hátadra, állítható hosszúságú a vállhevedere, és lehetőleg van mell- és derékpántja is.
d. Esőkabát. Akár a legolcsóbb, eldobható típusú is megfelel. Legyen elég nagy ahhoz, hogy rá tudd venni a hátizsákra, és érjen le térdig. Akit egyszer elkap egy komolyabb eső az erdő közepén, az meg fogja tanulni, hogy még a legfelhőtlenebb napos időben is berakjon a hátizsákba egy esőkabátot…
3. Legyél tekintettel a csapat többi tagjára! Ez nagyjából a következőket jelenti:
a. A tempót a csapat leglassúbb tagjához kell igazítani. Kivétel, ha teljesítménytúrán vagyunk, mert akkor mindenki a saját tempójában megy. De ha közösen megyünk, akkor a lemaradókat be kell várni. Nem szép viselkedés és nem menő dolog vagy különleges teljesítmény az, ha valaki előrerohan a többiektől. Ha valaki nagyon menne, az jöjjön el egy teljesítménytúrára, ott aztán mehet, ahogy csak bír :)
b. Ne akarjunk folyton megállni, főleg, ha nincs rá valódi szükség. Ne tartsuk fel feleslegesen a többieket. Ennek az ellenkezője is igaz: aki nem bírja kivárni, amíg a társa lefotóz egy virágot, az jöjjön el egy teljesítménytúrára, lsd. mint fentebb.
c. Ne zárjunk ki senkit a társaságból, ne legyen senki magányos a csapatban, ne szóljuk le senkinek a teljesítményét, tempóját, állóképességét. Ha valaki nagyon erősnek érzi magát, jöjjön el egy teljesítménytúrára, lsd. mint fentebb.
d. Ne hozzunk senkit kellemetlen helyzetbe semmi miatt (pl. tériszonya van, fél átmenni a patakon, fél egy bogártól stb.). A túrán is viselkedjünk közösségként!
4. Okosan együnk és igyunk. Mindenképpen elegendő folyadékot vigyünk magunkkal, ami nyáron akár több liter is lehet, kiváltképp, ha útközben nincs vízvételi lehetőség. Ha 32 fokban délben elfogy a vizünk, és a túra este 6-ig tart, akkor bizony nagyon keményen fogunk szenvedni. Inkább legyen a zsák egy kilóval több. Ha a túra pár óránál hosszabb, akkor fontos az evés is, különben előbb-utóbb elfogy az energiánk. Semmiképpen ne együnk (mennyiségileg) sokat, főleg ne egyszerre, mert esély van rá, hogy a legközelebbi komolyabb emelkedőn viszontlátjuk a kajánkat… Amíg a túra nagyobb (és nehezebb) része le nem ment, olyasmiket együnk, aminek a térfogata kicsi, de az energiatartalma nagyobb. Ilyen lehet például egy banán, müzliszelet, fehérjeszelet, energiaszelet, esetleg egy akármilyen csoki (de ezt nem tőlem hallottátok…). Jól jöhet egy alma vagy más gyümölcs is. A túra vége felé, esetleg már végeztével, megehetjük a szendvics(ek)et is. Ne feledkezzünk el a folyadékpótlásról, mindenképpen igyunk, még akkor is, ha nem érezzük magunkat szomjasnak. A sima víz, a limonádé, a tea mind jók, illetve hosszabb túrán hasznosak az izotóniás sportitalok (NEM energiaitalok) is.
5. Tartsuk tiszteletben a túravezetőt. Ne szaladjunk előre, ne maradozzunk le nagyon, ne térjünk le az útról anélkül, hogy szólnánk. Ne akarjuk jobban ismerni a rövidebb utakat, ne szóljuk le az útvonalválasztást. Ne kérdőjelezzük meg a döntéseit (miért pont arra megyünk?). Bárki előtt nyitott a lehetőség, hogy túrát szervezzen, és ha valaki veszi is erre a fáradságot, azt tartsuk tiszteletben.
6. Vannak dolgok, amiken nem lehet segíteni. Ha valaki az erdő közepén jön rá, hogy mégsem tud 10 km-t gyalogolni, vagy mégsem kényelmes a tűsarkú szandál, vagy mégis inkább otthon maradt volna aludni, azzal sajnos nem lehet mit kezdeni. Senki nem fog a vállára venni minket, hogy elvigyen a buszmegállóig. Ilyenkor a legjobb, ha némán, magunkban szenvedünk, és megpróbáljuk legalább a többiek kedvét nem elvenni a túrától. Próbáljunk úgy tenni, mintha jól éreznénk magunkat :). A túra szervezői mindent megtettek, hogy nekünk biztosítsák a szórakozásunkat: kinézték az útvonalat, esetleg be is járták előtte, megszervezték a túrát, stb. Ezek után elég hervasztó nekik azt látni, hogy semmiféle örömöt nem sikerült szerezniük nekünk. Tiszteljük a munkájukat azzal, hogy nem panaszkodunk, és hazaérkezés után ismét alaposan tanulmányozzuk át az 1. és a 2. pontot :). Azonban ha úgy érezzük, hogy reális esély van arra, hogy érdemi segítséget kapjunk, akkor mindenképpen szóljunk a túravezetőnek! (pl: valaki át tudja venni a csomagunk egy részét, tud adni egy cserezoknit, van még vize, stb.)
7. Ha valami komoly bajunk van, rögtön szóljunk a túravezetőnek (asszem rosszul leszek, vérzik az orrom, asszem eltörtem a bokámat, otthagytam a barlangban a telefonomat stb.). Ha egy probléma valóban súlyos, és megoldásra vár, akkor minél hamarabb hozzákezdünk a megoldásához, annál jobb. Ha a probléma mással merül fel, és nem velünk, akkor legyünk türelmesek, ne sóhajtozzunk feltűnően, tartózkodjunk a megjegyzésektől és jelentőségteljes pillantásoktól. Gondoljunk arra, hogy ha nekünk lenne gondunk, mi is azt szeretnénk, ha minél előbb és minél zökkenőmentesebben megoldódna.
8. Indulás előtt legyünk tisztában a vallásjog releváns részével: mit kell tennünk, ha az erdőben ér minket az imaidő, hogyan kell tajammumot végezni, kell-e rövidíteni az imákat, stb. Célszerű úgy elindulni otthonról, hogy legyen vudúnk, ha ez megmarad az imaidőig, akkor jó, ha nem, akkor végezzünk tajammumot. Vigyünk magunkkal valamit, amin lehet imádkozni (egy darab tiszta nejlon is megteszi). A túrázás NEM megfelelő kifogás arra, hogy kihagyjunk egy kötelező imát!
9. Értsük meg, hogy a túrázás bizony jár bizonyos nehézségekkel: az erdőben nincs mosdó, nincs közért, a föld kemény és akár még vizes is, a sziklák magasak, az út meredek, a szúnyogok csípnek, és hol meleg van, hol meg hideg… és még sorolhatnám. Általában ezekben a kérdésekben felesleges háborogni vagy panaszkodni: nem tudunk hirtelen nyilvános vécét telepíteni az út mellé, a napsütéssel nem tudunk mit kezdeni, a hegyek pedig tényleg olyanok, hogy felfelé is kell menni, aztán meg lefelé is… Próbáld meg ezekkel együtt, sőt, éppen ezek miatt élvezni a túrát – a hét többi napján úgyis marad a steril kényelem…
A jövő hét vasárnap insallah megejtjük a Dunakanyar-túrát, hamarosan küldöm a kiírást a részletekkel.
Addig is, amíg túra nélkül kell várakoznotok, egy kis olvasnivaló:
Tanácsok a túrákhoz
1. Legyél tisztában magaddal. Mérd fel a saját erőnlétedet, hogy körülbelül mennyit fogsz bírni, és első alkalommal mindig ennek az ALSÓ határát célozd be. Például, ha úgy gondolod, hogy „én simán tudok gyalogolni 15-20 km-t”, akkor először próbálkozz be egy olyan túrával, amelyik inkább alulról súrolja a 15 km-t. Ha igazad volt, és tényleg simán megy, akkor legközelebb próbálkozhatsz valami nehezebbel. Amikor a túrát kiválasztod magadnak, ne felejtsd el, hogy nemcsak a távolság, hanem a leküzdendő szintkülönbség is fontos. Egy 30 km-es túra is lehet könnyű, és egy 12 km-es is nehéz, ha sok benne a szint.
2. Legyen megfelelő felszerelésed. 8-10 km-t, főleg könnyű terepen, szinte bármiben lehet menni, de ennél hosszabb távon és/vagy nehezebb terepen már nagyon fontos a felszerelés is. Ennek a minimuma:
a. Egy megfelelő túracipő (nem általános, utcai viseletre szánt, és főleg nem piacos „sportcipő”). Legyen kényelmes, ne szorítson, és nem árt, ha befújod impregnáló szprével.
b. Megfelelő zokni. A legjobb egy direkt erre a célra készült túrazokni. Ezek a megfelelő helyeken vastagítva vannak, és sokkal kényelmesebbé teszik a gyaloglást. Mindig legyen nálad egy cserezokni!
c. Megfelelő hátizsák, ami elég nagy ahhoz, hogy minden holmid beleférjen, jól illeszkedik a hátadra, állítható hosszúságú a vállhevedere, és lehetőleg van mell- és derékpántja is.
d. Esőkabát. Akár a legolcsóbb, eldobható típusú is megfelel. Legyen elég nagy ahhoz, hogy rá tudd venni a hátizsákra, és érjen le térdig. Akit egyszer elkap egy komolyabb eső az erdő közepén, az meg fogja tanulni, hogy még a legfelhőtlenebb napos időben is berakjon a hátizsákba egy esőkabátot…
3. Legyél tekintettel a csapat többi tagjára! Ez nagyjából a következőket jelenti:
a. A tempót a csapat leglassúbb tagjához kell igazítani. Kivétel, ha teljesítménytúrán vagyunk, mert akkor mindenki a saját tempójában megy. De ha közösen megyünk, akkor a lemaradókat be kell várni. Nem szép viselkedés és nem menő dolog vagy különleges teljesítmény az, ha valaki előrerohan a többiektől. Ha valaki nagyon menne, az jöjjön el egy teljesítménytúrára, ott aztán mehet, ahogy csak bír :)
b. Ne akarjunk folyton megállni, főleg, ha nincs rá valódi szükség. Ne tartsuk fel feleslegesen a többieket. Ennek az ellenkezője is igaz: aki nem bírja kivárni, amíg a társa lefotóz egy virágot, az jöjjön el egy teljesítménytúrára, lsd. mint fentebb.
c. Ne zárjunk ki senkit a társaságból, ne legyen senki magányos a csapatban, ne szóljuk le senkinek a teljesítményét, tempóját, állóképességét. Ha valaki nagyon erősnek érzi magát, jöjjön el egy teljesítménytúrára, lsd. mint fentebb.
d. Ne hozzunk senkit kellemetlen helyzetbe semmi miatt (pl. tériszonya van, fél átmenni a patakon, fél egy bogártól stb.). A túrán is viselkedjünk közösségként!
4. Okosan együnk és igyunk. Mindenképpen elegendő folyadékot vigyünk magunkkal, ami nyáron akár több liter is lehet, kiváltképp, ha útközben nincs vízvételi lehetőség. Ha 32 fokban délben elfogy a vizünk, és a túra este 6-ig tart, akkor bizony nagyon keményen fogunk szenvedni. Inkább legyen a zsák egy kilóval több. Ha a túra pár óránál hosszabb, akkor fontos az evés is, különben előbb-utóbb elfogy az energiánk. Semmiképpen ne együnk (mennyiségileg) sokat, főleg ne egyszerre, mert esély van rá, hogy a legközelebbi komolyabb emelkedőn viszontlátjuk a kajánkat… Amíg a túra nagyobb (és nehezebb) része le nem ment, olyasmiket együnk, aminek a térfogata kicsi, de az energiatartalma nagyobb. Ilyen lehet például egy banán, müzliszelet, fehérjeszelet, energiaszelet, esetleg egy akármilyen csoki (de ezt nem tőlem hallottátok…). Jól jöhet egy alma vagy más gyümölcs is. A túra vége felé, esetleg már végeztével, megehetjük a szendvics(ek)et is. Ne feledkezzünk el a folyadékpótlásról, mindenképpen igyunk, még akkor is, ha nem érezzük magunkat szomjasnak. A sima víz, a limonádé, a tea mind jók, illetve hosszabb túrán hasznosak az izotóniás sportitalok (NEM energiaitalok) is.
5. Tartsuk tiszteletben a túravezetőt. Ne szaladjunk előre, ne maradozzunk le nagyon, ne térjünk le az útról anélkül, hogy szólnánk. Ne akarjuk jobban ismerni a rövidebb utakat, ne szóljuk le az útvonalválasztást. Ne kérdőjelezzük meg a döntéseit (miért pont arra megyünk?). Bárki előtt nyitott a lehetőség, hogy túrát szervezzen, és ha valaki veszi is erre a fáradságot, azt tartsuk tiszteletben.
6. Vannak dolgok, amiken nem lehet segíteni. Ha valaki az erdő közepén jön rá, hogy mégsem tud 10 km-t gyalogolni, vagy mégsem kényelmes a tűsarkú szandál, vagy mégis inkább otthon maradt volna aludni, azzal sajnos nem lehet mit kezdeni. Senki nem fog a vállára venni minket, hogy elvigyen a buszmegállóig. Ilyenkor a legjobb, ha némán, magunkban szenvedünk, és megpróbáljuk legalább a többiek kedvét nem elvenni a túrától. Próbáljunk úgy tenni, mintha jól éreznénk magunkat :). A túra szervezői mindent megtettek, hogy nekünk biztosítsák a szórakozásunkat: kinézték az útvonalat, esetleg be is járták előtte, megszervezték a túrát, stb. Ezek után elég hervasztó nekik azt látni, hogy semmiféle örömöt nem sikerült szerezniük nekünk. Tiszteljük a munkájukat azzal, hogy nem panaszkodunk, és hazaérkezés után ismét alaposan tanulmányozzuk át az 1. és a 2. pontot :). Azonban ha úgy érezzük, hogy reális esély van arra, hogy érdemi segítséget kapjunk, akkor mindenképpen szóljunk a túravezetőnek! (pl: valaki át tudja venni a csomagunk egy részét, tud adni egy cserezoknit, van még vize, stb.)
7. Ha valami komoly bajunk van, rögtön szóljunk a túravezetőnek (asszem rosszul leszek, vérzik az orrom, asszem eltörtem a bokámat, otthagytam a barlangban a telefonomat stb.). Ha egy probléma valóban súlyos, és megoldásra vár, akkor minél hamarabb hozzákezdünk a megoldásához, annál jobb. Ha a probléma mással merül fel, és nem velünk, akkor legyünk türelmesek, ne sóhajtozzunk feltűnően, tartózkodjunk a megjegyzésektől és jelentőségteljes pillantásoktól. Gondoljunk arra, hogy ha nekünk lenne gondunk, mi is azt szeretnénk, ha minél előbb és minél zökkenőmentesebben megoldódna.
8. Indulás előtt legyünk tisztában a vallásjog releváns részével: mit kell tennünk, ha az erdőben ér minket az imaidő, hogyan kell tajammumot végezni, kell-e rövidíteni az imákat, stb. Célszerű úgy elindulni otthonról, hogy legyen vudúnk, ha ez megmarad az imaidőig, akkor jó, ha nem, akkor végezzünk tajammumot. Vigyünk magunkkal valamit, amin lehet imádkozni (egy darab tiszta nejlon is megteszi). A túrázás NEM megfelelő kifogás arra, hogy kihagyjunk egy kötelező imát!
9. Értsük meg, hogy a túrázás bizony jár bizonyos nehézségekkel: az erdőben nincs mosdó, nincs közért, a föld kemény és akár még vizes is, a sziklák magasak, az út meredek, a szúnyogok csípnek, és hol meleg van, hol meg hideg… és még sorolhatnám. Általában ezekben a kérdésekben felesleges háborogni vagy panaszkodni: nem tudunk hirtelen nyilvános vécét telepíteni az út mellé, a napsütéssel nem tudunk mit kezdeni, a hegyek pedig tényleg olyanok, hogy felfelé is kell menni, aztán meg lefelé is… Próbáld meg ezekkel együtt, sőt, éppen ezek miatt élvezni a túrát – a hét többi napján úgyis marad a steril kényelem…
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
