Hótaposó

Táv: 30 km

Szint: 730 m

Ezen a hétvégén én igazából a Barcikára szerettem volna menni, de ebbéli vágyammal egyedül maradtam. Szokásos túratársaim mind hárítottak, macera, mondták, messze van. Korán kell kelni. Sár lesz. Ja, és még messze is van.

Így hát magamra maradtam túraterveimmel. Még szerdán is arról elmélkedtem TKM-nek, h. szerinte lesz-e sár a Gödöllői-dombságban. Áááá, dehogy lesz, hogy lenne már, az eddigi sár meg plusz még a 2 nap alatt leeső cca. 20 mm csapadék majd diffundál a mélyebb talajrétegekbe mindössze néhány óra leforgása alatt, biztosított ő vidoran.

Nem tudom, öregszem szerintem, de egyrészt nincs kedvem órákig egyedül menni sötétedés után, másrészt csak húzom a számat a bokán felül érő sárra… A kor teszi, bizonnyal. Mindenesetre, az előrejelzéseket látva egyelőre szkippeltem a Gödöllői-dombság projektet. Helyette kinéztem magamnak az Ösvénytaposók Hótaposó fantázianevű túráját. Tavaly ugyanezen időpont körül voltam a Kitaibel Pál emléktúrájukon, ami egy kis kurflitól eltekintve szinte ugyanaz az útvonal, csak 5 kilivel hosszabb volt. És SOKKAL jegesebb. Meg amúgy is szeretem az ő túráikat, még ha a sarat nem is... No mindegy, gondoltam magamban, felkelek reggel, s ha már akkor is zuhog, még mindig visszafekhetek aludni (BÁRMIKOR gond nélkül vissza/le tudok feküdni aludni, csak úgy mondom). Sőt, ha esetleg csak a rajtban kezdene zuhogni, akkor még mindig mehetek a 20-as távra (bár ettől igencsak húzódoztam).

Reggel nem esett egy cseppet sem, így semmiféle legitim okom nem volt a visszafekvésre. Öltözés, és irány a rajt. Szokás szerint (na jó, a tavalyihoz hasonlóan) azt a megoldást választottam, h. a libegő alsó állomásáig mentem a Nyugatitól busszal, s onnan a Zugligeti úton kb. egy kilit kell felsétálni, mert így (1) nem kellett átszállni másik buszra, (2) út közben volt egy csomó mohás szikla, és lehetett… na mit? Igeeeen, octosporázni! (nem találtam egyet sem, a történelmi hűség kedvéért.)

A rajtba érkezésemkor kezdett szállingózni a hó. Nem szeretném, ha körmeiteket tövig rágnátok az izgalomtól, így elárulom, h. egész úton esett, a csapadékpaletta teljes skáláját bemutatva hol a hó, hol a havas eső, hol a sima eső. Na jó, jégeső az nem volt.

Kicsit szüttyögtem, vettem Budapest kupa füzetet, neveztem, otthagytam a rajtban a poláromat, mert hideg, az nem volt, majd neki is indultam a zugligeti iskolától felfelé vezető zöld + jelzésnek felfelé, ami tavaly egy jégpályává volt fagyva, most csak enyhén sáros volt:

Innen fel a Disznófő-forrástól a Normafáig szép menet, igaz, hogy meredek, de legalább elég sokáig is. Közben meg egyre több lett a hó, ami fenn, az Anna-kápolnánál már összefüggő hótakarót alkotott:

Itt még olyan igazi durva sár nem volt, de azért kezdte már megmutatni magát, h. biztosan tudhassuk, olyan sárról van szó, ami ha lenni akar, akkor lenni fog. Az első pont, a Csacsi-rét után tényleg bele is húzott a sárga sávon, és teljes kibontakozásba, önmegvalósításba fogott:

Igazán komolyan elgondolkodtam azon, h. akarunk-e mi a jövő héten 2.000 másik emberrel errefelé menni, éjszaka, sötétben… 

Hát, komolyan nem is tudom. Azt viszont el kell mondanom, h. ez a szakasz olyan hihetetlen hosszan tartott, azt hittem, sosem jön el a Végvári-sziklánál lévő következő pont. Egyedül az vigasztalt, h. a tavaly felfestett piros sáv jelzéseinkben gyönyörködhettem egy idő után.

A következő ponton, a budakeszi út előtt kaptunk Balaton szeletet, ami nagyon jól jött, mert már nagyon éhes voltam. Mondjuk volt a zsákomban 2 szendvics is, nem tudom, miért nem vettem elő, mert már tényleg éhen akartam halni. A csokit viszont megettem.

A pont után, a Vadaspark felé tartva több igazi örömteli meglepetésben is volt részem. Egyrészt találtam mirelit téli fülőkét, na nem mintha le akartam volna szedni, csak hát mindig örülök, ha gombát találok, aminek általában ilyen fejhangú visításokkal adok hangot, amelyeket pontosan leírni sajna nem tudok, de ha egyszer eljöttök velem gombászni, szívesen bemutatok élőben is:

Ezen kívül nemsokára találkoztam idén az első hunyorral! Egy csomóan hunyorogtak félig a hóban, félig az avarban:

Illetve, a következő pont után, áttérve a piros + jelzésre, ismét elgyönyörködtem benne, mert pár éve ezt még Leventével festettünk fel, aki már nem fest, de én nagyon szeretem őt, és hiányoznak azok a jó kis közös festések. Amúgy ezért szeretek jelzést festeni, mert utána olyan jó ott menni, olyan bensőséges módon lesz ismerős, mint semmi más. Remélem, idén is alkalmam nyílik a festésre insallah.

Egy ideje ekkor már azon gondolkodtam, h. hogyan is fog összeállni a túra második fele. Úgy emlékeztem, fel kell menni a Fekete-fejre. Oké, de akkor onnan hogy kerülünk a Remete-szurdokba, tépelődtem hosszasan. Nyilván, ha előveszem az itinert, ez a probléma mintegy másodpercek alatt megvilágosodott volna, de nem tettem, hogy miért, az ugyanúgy rejtély számomra, mint az előzőekben említett szendvics dilemma. Mikor viszont a Petneházy rétnél a pontot elértem, megvilágosodtam: nem kell a Fekete-fejre felmenni, hanem a piroson Nagykovácsi felé, majd a piros +on oldalról kell bemenni a szurdokba. Remek. Mentem is tovább, nem feledve el emlékeztetni magamat, h. a piros sáv Nagykovácsi felé, az mindig sáros… Ráadásul ekkor éppen havas eső esett, ami még hozzájárult az amúgy is meglévő sármennyiséghez, ami már önmagában sem lett volna kevés:

De ez még semmi ám, mert mire leértünk Remeteszőlősre, addigra a havas eső átváltott sima esőbe, és nem is csak szemerkélt ám, hanem esett rendesen.

No, nekem van egy jó kis softshell dzsekim, ami eddig még soha, semmilyen csapadéktól nem ázott át, órák alatt sem. Most is ez volt a helyzet. Viszont a dzseki csak derékig ér, így mindaz a csapadék, ami a dzsekiről lefolyik, természetesen rám ömlik derék alatt, majd innen szép lassan felszivárog derék fölé is. Remek érzés ez.

A ponton volt mindenféle rágcsa, nápolyi, ropiféle, szörpök. Mélységesen szégyelltem magam, de a poharamat otthon felejtettem, kénytelen voltam eldobhatót használni.

Az asztalon megpillantottam valamit, ami egy megsötétedett banánhéjra hajazott, de hogy áll meg így a banánhéj, tűnődtem hosszasan, míg a tüzetesebb vizsgálat ki nem derítette, h, valójában egy szarvból faragott madarat nézek:

Ennek örömére tovább is indultam az esőben, amely ekkor kezdte úgy érezni, h. eljött az ő ideje, most, vagy soha, végre megmutathatja, h. mit tud, és igazán rákezdett. Most már a kapucni elejéről is a térdemre csörgedezett a víz menet közben, egyre jobb volt, komolyan.

Így trappoltam be a szurdokba, ahol viszont a nap meglepetése fogadott- az idei első IGAZI HÓVIRÁGOK!

Itt szeretném közbevetni, hogy a faluban, kertben, parkban stb. kinövő hóvirágok nem indulhatnak az Év Első Hóvirága versenyen. Azt azért ti is beláthatjátok, h. a kertben, faluban, parkban stb. kinőni, az NAGYSÁGRENDEKKEL könnyebb, mint kinn az erdőben, hidegben, sötétben egyedül. Az igazi hóvirág, na, az az erdőben nő ki.

Hűvösvölgybe érve néhány pillanatig éppen nem esett semmi, de olyan sötét lett, h. érezhető volt, ez az állapot nem fog soká tartani. És valóban, mikor Szépjuhásznéhoz értem, már szállingózott megint, de legalább most a hó. A zöld pluszon már csaknem vízszintesen esett a havas eső, majd a zöld sávra felérve SZAKADT a hó, de durván!

Teljesen be voltam ettől lelkesedve, pedig már csurom víz voltam mindenhol, és éppen elég mindenféle esett már a nap során, de hát én szeretem a csapadékot, a havat meg különösen, ezért hangosan kacarászva haladtam a sűrű hóesésben. Pedig innen már másfél kili sem volt hátra, kifejezetten sajnáltam, h. beértem, és még a célból is azt néztem, hogy szakad kinn a hó:

A célban pecsét, oklevél, kitűző, forró tea, vajaskenyér hagymával, lekvároskenyér. Nagyon kedvesek voltak szokás szerint a szervezők, már csak miattuk is érdemes jönni ezekre a túrákra. Felvettem a rám váró száraz polárt a vizes felsőre a vizes dzseki alá, hát, nem azt mondom, h. jobbat el sem tudtam volna képzelni, de azért rossz sem volt. Aztán indultam is haza a sűrű hóesésben.

Mire a Moszkva térre értem, már valami kevéssé vonzó havas eső féleség esett. Még szerencse, h. elmentem túrára, különben itt maradtam volna egy szál hóesés nélkül :)