Dél-Börzsönyi Kilátások

táv: 40 km

szint: 1450

Ilyenkor a Julianusra szoktam menni. Nagyon szeretem azt a túrát, már háromszor voltam, egyszer M. Sz. és csapatával, egyszer Tonnakilométerrel, egyszer egyedül. Most is szívesen mentem volna.

Azonban a Julianus egy napon van a DBK-val, amin még egyszer SEM voltam. Így hát úgy döntöttünk Zolival, hogy legyen a DBK.

Reggel 6-kor találkoztunk a Nyugatinál, s már a 7 órás rajtban voltunk. Hamarosan meg is indultunk felfele, miután még kivettük Zoli kocsijából a telefonomat, amit benne felejtettem.

Nem tagadom, céljaim közé tartozott, h. preparátum-gyűjteményemet növeljem a túra során. A vizsgára le kell adni 15 db ehető, árusítható és 15 darab mérgező fajból készült gyűjteményt. Nomármost, a helyzet az, h. tavaly szerintem én az egész IDÉNYBEN nem találtam 15 mérgező fajt… mondjuk bevallom, annyira nem is kerestem őket (AKKOR MÉG). Egyszóval, mindig úgy megyek túrán, h. külön figyelek, van-e valami preparálnivaló. Pl. TKM Dolináján egy túrán HÁROM ehető-árusítható fajt is szedtem, sőt, igazából négyet, de a kósza ördögszekér-laskagombának úgy megörültem, h. megettem…

Most a túra elején megindulva felfelé a Kálváriához, az út magas, löszös oldalában CSODÁLATOS dolgot találtam! Íme:

Ez volt életem első pusztai kucsmagomba találata. Sajna megkóstolni nem tudtam őket, mert csak 2 db volt, azokat meg jól KIPREPARÁLTAM. Az arab nagyszótárban préselődnek.

Zoli türelmesen várt fenn, miközben én lefotóztam, majd óvatosan kiműtöttem helyükről a gombicsekeket. Ettől fogva lelkesen mutogattam őket mindenkinek, amit a túratársak változó lelkesedéssel viszonoztak. Én teljesen belelkesedem még egy rozsdás sörtésréteggombától is, pedig abból aztán van bőven, és nemigen értem, mikor mások csak néznek, h. ne már, mit akar ez a hülye tyúk ezzel az oszlásnak indult agyvelőre hajazó izével…

Ezen a túrán egy csomót kell felfele menni, de nagyon komolyan, tényleg. Mire az ember odáig jut, h. egyáltalán meginduljon felfelé a Hegyes-tetőre, már teljesen kész van. Ez nem lett volna akkor baj, viszont sajna az idő nem volt szép, napos. Az erdőben olyan köd volt, mint novemberben:

Az első ponton, a Bodzás-pihenőnél kaptunk csokitojást, és a pontőrt TÉNYLEG érdekelték a kucsmagombáim. Elégedetten mentünk tovább. Lefordultunk a sárga kör jelzésen, és lementünk, le, le, nagyon mélyre…

2 éve jártam erre tinóruzni, de a legalul lévő útig meg vízmosásig nem mentem le. Ami azért nem volt baj, mert onnan még vissza is kellett mászni… előbb azonban még elértük a következő ellenőrzőpontot, ahonnan aztán meg folyamatosan felfelé kellett menni, a változatosság kedvéért, ráadásul eléggé kalandpark-terepen, átmászások, bujkálások színesítették a pályát. A sárga sávot elérve egy ilyen sziklás mászókán kellett felkapaszkodni a virágzó húsos somok között, majd a Szent-Mihály-hegyre felérve összeakadtunk a Julianus résztvevőivel, akik – kis naivak! - azt hitték, h. nekik nehéz volt feljönni idáig, pedig dehogy. Megismerkedtünk két lánnyal és a két whippetjükkel. Nagyon szeretem az agarakat, főleg, ha több van belőlük, kicsit elbeszélgettünk velük később.

Odvas keltike volt szép számban, bár nem annyi, mint a Nagy-Hárs-Hegyen, ami, mint tudjuk, a valódi odvaskeltike-land. De azért volt itt is:

A kilátót elérve kedves ismerőssel és a kisfiával találkoztunk pontőri szerepben (ők, nem mi), és csokit is kaptunk. A kilátóba nem mentünk fel, mert sok minden nem lehetett volna kilátni:

Közel volt a következő pont, Kövesmező szélén kaptunk rétest, és volt szörp, de én még egy kortyot sem ittam a saját vizemből sem. Innen hamarosan elváltunk a Julianus képviselőitől, és jobbra mentünk a zöld háromszögön. Megmásztunk valami rettenetes magasságokba ívelő, 360 méteres hegyet, de azt hittem, sose érünk fel… viszont utána meg le is kellett menni, ami igen meredek volt lefelé, Zoli alaposan le is hagyott.

Itt csodálatos dolog történt velem! Fél szemmel megpillantottam az úttól nem messze VALAMIT:

Közelebbről megvizsgálva egy vörösbarna papsapkagombát sikerült kikaparnom az avarból.

Előzőtt egy túratárs, akit megkértem, h. szóljon Zolinak, h. mindjárt megyek, csak egy Gyromitra fastigiatát találtam. Ő Zolinak nehezményezte, h. én nem köszöntem meg neki, h. átadja az üzenetet (ha nem is eredeti formájában, t.i. „valami gombát fotóz”). Hát, engem annyira felvillanyzott a papsapka, h. nem emlékszem, h. előre is megköszöntem volna az üzenetátadást. Ezért utólag is elnézést kérek.

A következő pont a Gerendás-büfénél volt, gondoltuk, ha nyitva van, iszunk egy kólát. Hát, nem volt. Ami nagy kár, mert innen elég határozottan felfelé kellett menni a Só-hegy gerincére.

Mentem hátul, és egyszer csak fura hangokat hallottam. Mintha valaki jönne mögöttem, és hangosan hallgatna valamilyen svéd death metál zenekart valami hordozható magnóból. Ilyen dobolás meg hörgés. Ki az a hülye, aki így jön túrázni, gondoltam, s hátranéztem. Hát, nem death metál volt, hanem egy illető hajszolta fel a szerencsétlen lovát csuma vágtába azon az emelkedőn, ahol gyalog is igencsak küzdöttünk. Sportosabb lett volna, ha hagyja a hátast kicsit legelni, s inkább ő fut fel párszor a hegyre…

Ez a hegy szép rész volt, aztán a műúton átvágva megpillantottuk a következő pontot, a Rózsakunyhót:

Itt volt mindenféle ennivaló, szörp, és kihasználtam a lehetőséget, h. kalapos barátomat elhelyezzem egy kényelmes dobozban:

Amúgy többen megkérdezték, h. ez micsoda. Nem azt, h. milyen GOMBA, hanem, h. egyáltalán mi... Gomba, feleltem, mire egy túratárs teljesen elképedve kérdezte meg: biztos? Miért, minek néz ki, kérdeztem vissza. Aliennek, felelte ő... Nekem nagyon tetszett, h. más is hozzám hasonlóan titokzatosnak találja kalapos barátaimat: fú, és ha megfogod, olyan tapintása van, mintha valaki másnak a hideg, izzadt bőrét fogdoznád! Ez nem hangozhatott túl biztatóan, mert ezek után nem kívánta megfogni...
Evés után visszamentünk a műútra, majd rátértünk egy elég rossz minőségű, az erdészet által alaposan tönkretett útra. Láttam az itinerből, h. hamarosan jön a Kittenberger-vadászles, így minden egyes utunkba kerülő lest megvizsgáltam, h. nem az-e az. De amikor a nevezetes lest elértük, egészen egyértelmű volt, h. az az:

Ennen nem sokat kellett menni, h. elérjük azt a burtális meredek Z sávot, ami levezet Kismarosra. Annyira nem szeretek itt lemenni, h. volt már, h. azért nem mentem el egy túrára, mert itt ment le. FEL még nem jöttem itt soha, de gondolom, azt sem szeretném…

Lenn a betonúton kivételesen örültem az aszfaltnak (főleg, mert szintben ment :)) és ezen haladva hamarosan elértük a pontot a kisvasút megállóját, ahol kaptunk csokit, és nem is akármilyen, hanem Snickerst, ettünk is, aztán mentünk tovább. Betértünk a Csömöle-völgybe, amiben volt 2 forrás is, és amúgy tényleg festői volt meg vadregényes (lásd: Túraszótár), de én már fáradt voltam, nem volt kedvem a terepakadályokhoz már annyira:

Nagy nehezen kiérve kicsit könnyebb rész következett. Átvágtunk a Száraz fák rétjén, itt találtam lovat:

Aztán, ha tetszik, ha nem, megindultunk a Telekiről ismert Pusztatorony fele. Ez felfele és lefele is brutál meredek, felfele annyira nem zavart, de lefele alig-alig jutottam le. Végül csak meglett, elindultunk a törökmezői turistaház felé. Zoli lemaradt megnézni a virágokat, én a törökmezői ponton vártam meg. Ekkor már nagyon fáradt voltam, meg még a lábam is úgy döntött, h. görcsölgetni fog. Szerintem nem ittam eleget. Eddig talán fél litert.

Törökmezőről ismert útvonalon jutottunk vissza Zebegénybe: a Vizes-áruk zöld pluszán, ahol egyszer már jártunk privát túra keretében. Nekem ekkor már elég sok bajom volt, alig vártam, h. beérjünk. Megkönnyebbültem estem be az iskolába, ahol célkajának lehetett választani mákos tészta és paprikás krumpli közül. A krumpli virslis volt, tehát sztornó, de mákos tésztát már ÉVEK ÓTA nem ettem, és nagyon jólesett. Utána még ittunk a cukrászdában egy kólát, és irány hazafelé.

Nagyon kellemes túra volt, kár, h. nem volt szép tiszta idő, mert akkor a kilátások tényleg durvák lehetnek. De sebaj, mert így van motivációnk visszajönni :)

Kinek ajánlom a túrát? (a) Aki szeret sokat menni felfelé. A rövid távok is igencsak szintesek. (b) Aki szívesen jár olyan tájakon, amelyeket nem gyakran érintenek teljesítménytúrák, nem egy szabványos börzsönyi útvonal, hanem tényleg valami különleges. (c) Aki szívesen nézegeti a szép kilátásokat, bár ezt inkább tiszta időben célszerű betervezni.