Karácsonyi Dolina

Táv: 33,4 km

Szint: 409 m

December 26-án, sőt, így az év vége felé sincs semmi túra, amit a magamfajta, autóval nem rendelkező túrázó normálisan meg tudna közelíteni. Meg ez amúgy is TKM túrája, mindenképpen menni akartam rá, immár 4. alkalommal.

Reggel iszonyat nehezen keltem fel, még dolgoznom kellett, aztán irány a vonat. Az idő nem volt kellemes, nyálkás, párás, ködös, basszus, ki az a hülye, aki ilyen időben túrázik, gondolkodtam el. Azon is gondolkodtam, h. bölcs dolog volt-e kamásli és váltónadrág nélkül elindulni… de hát a főszervező 2 nappal korábban azt írta tájékoztatójában, h. az útvonalon nincs sár, szóval nem akartam felesleges dolgokat cipelni. Gondoltam még AKKOR.

A vonaton egyre többet gondolkodtam a 20 km-es táv szépségeiről. Gyorsabban végigérek, hamarabb otthon leszek kb. 2 órával, előttem az egész délután… az ismerősök, akikkel a vonatról együtt szálltunk le, ilyen-olyan okok miatt szintén a 20-as távot választották. Én is egyre inkább hajlottam rá…

Egészen a rajtig… itt ugyanis a főszervező kezembe nyomta a VIP felirattal ellátott nevezési lapot, s ezek után nem volt képem lenevezni a kisebb távra… Hát milyen VIP az, aki különösebb indok nélkül, a rajtban, kezében a VIP-es nevezési lappal közli, h. jaj, hát bocsika, de inkább mégse… Hát nem vitt rá a lélek. Amúgy is csak hiszti az egész, gondoltam magamban, s nekivágtam a 33-as távnak.

Meg kell mondjam, h. a táj nem volt túlzottan lenyűgöző. Jó nagy fene köd van, mondaná ilyenkor kedvesen M. Sz. (aki nagyon bölcsen nem a túrán, hanem otthon, az ágyában tartózkodott ebben a pillanatban). Nagyjából ilyen:

Az általam igen kedvelt körbemenőkéből is ennyi látszott csak:

Viszont én úgy jöttem el, h. hoztam vászonszatyrot, kést, papírt, merth. Insallah én bizony gombászni fogok, kiváltképp, ha kalapos barátaim is így gondolják. Márpedig ez az időjárás igencsak kedvez a téli fajoknak, kései laskára, téli fülőkére, júdásfülére is számíthattam.

Az első fülőke-telepet rögtön még a műútról való letérés előtt megtaláltam, nagyrészt el voltak már öregedve, de a fiatal termőtesteket azért leszedtem, biztos, ami biztos:

Mihelyt lekanyarodtunk a műútról, azonnal kiderült, h. az „alig van sár”, az bizony nem pontos helyzetjelentés. A „BRUTÁLIS sár van”, no, az sokkal közelebb állt volna a valósághoz:

A sáros, erdőben kanyargó és hullámzó ösvény nyilván csúszott is, viszont többféle gombát is találtam, aranyos kis apróságokat:

de mellettük akadt júdásfüle is, fülkagylók, fülkagylók, lelkendeztem, amúgy nagyon szeretem a júdásfülét, bizarr kinézete ellenére nagyon finom gomba, ha valaki le tudja küzdeni azt, h. olyan érzés, mintha valaki másnak a fülcimpáját rágnánk éppen össze:

A pontok nem voltak emberesek, magunknak kellett pecsételni, én ügyesen a kezemet, az ellenőrzőlapomat s minden másomat is ügyesen összekentem a zöld festékkel. Viszont két db. Gombás pecsét is volt, egy légyölő galóca meg egy sárga rókagomba.

Az út mellett a kökénybokrokon rengeteg nagyszemű, nagyon finom kökény volt, sőt, a bokrok ezzel egyidőben virágoztak is:

Az idő amúgy kellemesen telt, szedegettem a gombákat (elég sokat), beszélgettem a túratársakkal, kiváltképp a visszatérő kérdésre válaszoltam: „Honnan szedtél te ennyi gombát ILYENKOR?”

Amúgy a táj nem sokat változott, sőt, ha lehet, még nagyobb köd lett:

Hamarosan elértem a két emberes pont egyikét, ahol Edit és családja rendkívül finom teát főzött, s nápolyival is kínált. Mutattam neki egy fülkagylót, amiért annyira lelkesedett, h. rögtön (még az eddigieknél is jobban) belopta magát a szívembe. Mert tényleg, ezek a júdásfülék annyira aranyosak, nagyon örülök, ha rajtam kívül más is így látja.

A ponton összeakadtam Julival is, akivel együtt jártunk még tavaly a TIT-es gombatanfolyamra. A szakellenőrire ő már nem jött, amit nagyon sajnálok, mert azóta sincs olyan jó csopitársam, mint ő és Judit voltak…

Hamarosan indultam tovább a pontról, majd szinte azonnal meg is álltam, újabb téli fülőke-telep mellett…

Így haladtam tovább, fotózgatva, beszélgetve, s egy csomó további gombát leszedve. A Golyófogó-völgyben utolértem Julit, ettem egy szendvicset, kaptam TKM-től nagyon finom teát.

A ponton remek hangulat uralkodott, a túrázók nyársaltak, teázgattak, forraltborozgattak, beszélgettek… többen megcsodálták kalapos barátaimat, akik eddigre már a napi kvótát meghaladó mennyiségben voltak jelen...

Innen már együtt mentünk be a célig Julival, bár beszélgetni nemigen tudtunk, mert egy velünk tartó (forraltborozástól és pálinkától) lelkes túratárs folyton más mederbe terelte a beszélgetést, mint a fellelhető gombafajok jellegzetességei…

A maradék 6 km-t már nagyon gyorsan legyűrtük… a célban az oklevélen s kitűzőn kívül kaptunk egy kedves mézeskalács figurát is:

Juli felajánlotta, h. behoznak Pestig kocsival, de a nem létező sárnak köszönhetően szó szerint combközépig sáros voltam, s így nem akartam más kocsijába beülni… még a vonaton is a térdemre fektettem a dzsekimet, mert attól féltem, h. ha a kalauz meglátja, hogy nézek ki, leszállít a vonatról...

Hazaérve gyorsan kiraktam, megtisztítottam a gombákat:

Megettem a júdásfüléket vacsorára… nagyon finomak voltak :)

Remekül éreztem magam a túrán, s hasonlóan remek kezdeményezésnek tartom, h. ebben a karácsony környéki, túra szempontból elég „holtidőben” is lehet menni valahova. Insallah jövőre is itt leszünk.