Eger Csillaga 50

táv: 48,9 km

Szint: 1717 m

Az Eger Csillaga 25 volt egykor a leges-legelső teljesítménytúrám… Akkor még, nevéhez méltón, Egerben volt a rajt-cél.

Ezen a hétvégén 3 túrajelölt is versengett egymással: én nagyon szívesen mentem volna a Balaton-felvidéken szervezett forrástúrára. M. Sz. és Tamás az Eger Csillagára szavazott, ami amúgy nekem sem volt ellenemre. Illetve, mivel Erzsi bejelentkezett, h. itt aludna a BEAC Maxi előtt, még eljátszottam a rövid táv, a börzsönyi 50 km-es szakasz gondolatával is.

Kisebb problémaként merült fel, h. szombatra RENGETEG esőt jósolt a meteorológia, de a térképeket nézegetve kiderült, h. a Bükkre csak 0,1 mm esőt mondanak, azt is csak délutánra. Remek, akkor menjünk a Bükkbe. Megbeszéltünk egy reggel 6 körüli indulást tőlünk, ez szegény Erzsi helyzetét annyiban nehezítette, h. ő igazából ráért volna fél 7-kor is kimenni a vonatához, ez úton is elnézést kérek.

Nekem reggel még volt egy pár perces munkám, ¾ 5-kor terveztem kelni. Ennek ellenére ¾ 4-kor felébredtem arra, h. szakad az eső. Hurrá. Erzsi sem volt túl lelkes, találgattuk, vajon mennyi fog esni, s meddig. Közben M. Sz. üzent, h. Tamás nem jön az esőben, de ő tántoríthatatlan. Én is. Remek. 5:57-kor jött is az üzenet, h. menjek le. Lementünk, Erzsi a Nyugati felé távozott a reménytelenül zuhogó esőben, mi meg becéloztuk az autópályát.

Az eső nem tudott arról, h. északkeleten neki nem kellene esnie. Sőt. Ahogy közeledtünk Eger felé, egyre jobban esett. Idén, a túra nevével ellentétben, Felsőtárkányban volt a rajt-cél, a tóhoz megyünk, ugye, kérdezte M. Sz. Bevallom, nem tudtam, de az internetről hamarosan kiderült, h. nem, a főúton volt egy kis klubhelyiség-féle, kb. 100 méterre találtunk parkolót, aztán szedtük a lábunkat az esőben. Ami továbbra is esett. Ugyan az időjárás-előrejelzés szerint erre a régióra délelőttre napsütés várható, de később rájöttem, h. végül is igazuk volt: várhattuk a napsütést (amennyit csak akartuk). A szervezők ennek ellenére lelkesen fogadtak, pedig nagyon kevés nevező volt. Még mi is tipródtunk kicsit a rajtban, h. a 25 v. az 50-es távon induljunk. A két táv teljesen más irányba indul, átnevezésről szó sem lehet. Végül is elvettük az 50-es nevezési lapokat, egy életünk, egy halálunk…

Szöveges útleírás nem volt, csak térképvázlat, nekem meg helyismeretem nincs errefelé, így a navigálást 100%-ban rábíztam M. Sz-re, aki végül is mégiscsak bükki gyerek. Rögtön az elején sikerült is rossz irányba indulni, s nem egészen a szervezők által elgondolt útvonalon kijutni Felsőtárkányból… már a falun kívül ismét csak benéztünk egy elágazást (és még nem utoljára), s vagy 500 métert vissza kellett menni… sebaj, a rajtban úgy is közölték, h. a kék sávon folyó rendezkedés miatt majd a kék pluszon kell menni, s ez kb. 2 km-rel csökkenti a hosszú táv útvonalát. Végül sikerült az elméletben helyes irányba tartanunk, s meg kellett állapítanom, h. ez bizony egyre inkább felfelé történik. Az első kilométerek teljesen lapos útvonala emelkedésbe fogott. Az első ellenőrzőpont a Peskő ház volt, ahol kaptunk csokit és vizet. A pontőrök a kinti tűzrakó helyen főzték a gulyást, s azon gondolkodtak, h. bevigyék-e a mégis a benti tűzhelyre. Merth. esett az eső, folyamatosan. Még bíztatólag közölték velünk, h. most jön a túra legmeredekebb része. Így is lett. Innen csak 2,5 km volt a következő pontig, az Őrkő-házig, ahol én még soha nem jártam, s azt hiszem, rendben is volt ez így. Ugyanis a házhoz a piros sáv egy olyan durván emelkedő szakasza vezetett, h. megálltam a hegyoldalban, s hátraszóltam M. Sz-nek, h. szerintem rossz felé jövünk, mert itt nincs út, és még jó, h. nincs, mert nem is lehetne felmenni. Ő széles vigyorral közölte, h. de igen, s a Bükki Kilátások Hard terepfutói is itt futnak fel. Hát jó, akkor menjünk. Végül is felértünk a ponthoz, a kis ház teraszán leültünk egy percre, megettünk egy szendvicset, és kaptunk meleg teát, ami nagyon jól esett, mert az eső, a változatosság kedvéért, még mindig esett.

Innen, miután felkapaszkodtunk a rövid, ám velős meredeken (ahol imént le is jöttünk) az Őrkő alatti rétig, ugyanazon az útvonalon mentünk elég sokáig, amin a Bükki Kilátások is, Cserepes-kő alatt, az Őserdőnél, s le a következő pontig a Stimecz-házhoz.

Mentünk az ismerős tájon, nekem nagyon tetszett, h. nohát, mikor legutóbb jártam erre, néhol még hó volt, most meg nahát, már nincs. Az erdő zöld volt, de olyan sok hullott avar borította a földet, mintha legalábbis október vége lenne. Nagy örömömre viszont elég sok gombát is láttunk, az ehetők közül RENGETEG nyári laskát, hatalmas pisztricgombákat, s egy nagyon szép királytinórut, de sajna a cél még túl messze volt ahhoz, h. leszedjem őket.

Időközben valahol, olyan fél 1 magasságában*** elállt az eső, a pára s az alacsonyan úszó felhők még sejtelmes ködbe burkolták a hegyeket:

Az Őserdő mellett egész életemre kiható, meghatározó élményben volt részem. M. Sz. ment épp elöl, itt egy szalamandra, mondta, és narancssárga. De ezt olyan közömbös hangon mondta, h. azt hittem viccel. Hát nem viccelt:

Egyszer a Börzsönyben azt mondta egy természetvédelmi őr, h. 80-90 példányból egy van, amelyik nem citrom-, hanem narancssárga mintás. Végre láttunk egyet! Később láttunk egy „simát” is, de ez is gyönyörű volt, rengeteg sárga színnel a mintázatában:

Amikor a kék sávról kiértünk a kék pluszra, ismét sikerült rossz irányba indulni… elhamdulillah hamar korrigáltunk, pár 100 méter plusszal megúsztuk. A ponton, a Stimecz-háznál megcsodáltuk a pontőr nyugisan alvó kutyáját, kaptunk egy csokit, és megettük az én turisztikai célú csokis kekszeim jelentős hányadát. Alig 2,3 km volt a következő EP, a Samassa menedékház, amit én következetesen ómassának tituláltam, bár M. Sz. megjegyezte, h. azzal elég rosszul járnánk, mert igencsak messze van… A Samassáig vezető út sima volt s szintben ment, jól kiléptünk hát, időtartalék képzése címén. A ponton kaptunk nagyon finom barackot. A pontőr előtt az asztalon rozsdasárga tölcsérgomba hevert, megbeszéltük, h. nem ez a rókagomba, s h. inkább ne egyék meg. Továbbindulván hosszasan (s az emelkedő miatt erőteljesen lihegve) magyaráztam M. Sz-nek a különbséget a rókagomba s a különböző tölcsérgombák között. Rókagombát sajna nem találtunk, h. gyakorlati bemutatót is tarthattam volna…

Hát innen a Tamáskúti turistaházhoz elég sokat kellett felfelé menni. Ki is derült, h. a kiírásban szereplő 1300 m szint, az nemigen lesz reális a túrára, pedig akkor még nem is tudtuk a MEGLEPETÉST…

Azért örültünk, mikor felértünk a pontig, mert én már (megint) éhes voltam, s ettem volna egy szendvicset. Szokás szerint itt voltak a különleges mentők a háznál, bár nem különösebben kellett minket menteni, meg voltak zsíros kenyerek is, de csak vizet kértünk. Én megettem a saját szenyámat, M. Sz. pedig közben a további útvonalról beszélgetett a pontőrrel. Innen elméletben a kék – piros sáv kombináción kellett volna menni, de a rendezkedések miatt a pazsagi erdészház után a kék pluszra kellett átmenni. Itt ért mindkettőnket a MEGLEPETÉS, sőt, megdöbbenés: hát még fel kell menni az Ódorvárba. Basszus, az Ódorvárba. Hátulról. Ugyan a pontőr biztatott minket, h. menjünk a kiírás szerinti útvonal helyett a zöldön a Völgyfő-házig, mert akkor kimarad Ódorvár, s az út jó egyharmadát meg vagy 300-400 m szintet is megspórolunk. Mi persze nem azért neveztünk az 50-es távra, h. 40-es túrát menjünk, kis hülyék vagyunk, betartjuk az útvonalat. A kék pluszon ezt némileg meg is bántunk.

A kéken távoztunk Tamás kútjától, ami mindjárt olyan erőteljes emelkedésbe fogott, h. csak néztem. Kezdtem fáradni, ez az emelkedő nagyon nem esett jól. M. Sz. közben felvilágosított, h. a Tortúra is itt megy tovább a pontról. Hát, nem ez lesz a kedvenc szakaszom, ha egyszer valaha is eljutok a túrára.

Azt viszont jól megjegyeztük, h. ettől a kék plusztól, amire át kellett menni, a jövőben gondosan tartsuk távol magunkat. Kezdjük ott, h. már az elején valamit benéztünk, mert ez az út inkább csak elméletben van kijelezve. Megint vissza vagy 500 métert. Aztán pedig egy olyan rettentően rossz minőségű, sáros, dzsindzsás, vízmosásos, fatönkös úton mentünk, h. már alig vártuk, h. kiérjünk a pirosra.

Megjegyzés: utólag kiderítettük, h. ugyanezen a kék pluszon mentünk a Bükki kilátásokon is... most azonban a derékig érő susnya, felnövések, csalános stb. miatt (1) fel sem ismertük, h. ez konkrétan ugyanaz az út, (2) SOKKAL nehezebben járható volt, ám látványossága egy 5-ös skálán továbbra is alulról közelítette a 0 értéket, kiváltképp, h. ha csak egy millisecundum időtartamra is nem a lábunk alá néztünk, annak bizony tragikus következményei lettek.

Mikor sikerült, balra fordulva elindultunk a hidacska, s a kék rom jel eléágazása felé, ahonnan majd éles balkanyarral megkezdhetjük az emelkedést, fel Ódorvárba. Mondtam M. Sz-nek, h. ha felér, nyugodtan menjen fel a hegytetőre, fotózzon, és majd találkozzunk az esőháznál.

A kék rom első, lankásabb szakaszán találtam egy nagyon szép vargányát. Kicsit megrágták már a csigák, de azért én gondosan zsebre vágtam, M. Sz. legnagyobb megdöbbenésére („De hát azt már megrágták! Nyálkás, meg minden!”) Hátha lesznek még barátai, mondtam.

Így is lett. M. Sz., aki elöl ment, hamarosan hátraszólt, h. „Itt van gomba! Meg itt is!”

És volt is, mégpedig vargányák! Az itinert kihámoztam a rajtban kapott, vízhatlanítást szolgáló celofánzscsiból, s csak úgy menet közben összekapkodtam bő egy kiló vargányát, csak azt, amiért nem kellett lemenni az útról:

Egy sávban voltak csak, de ott elég sok, érdemes lenne azt a sávot átnézni… mondjuk ezeket is elég volt cipelni. Igyekeztem felfelé, nehogy a gombáim miatt kelljen rám várni, s nem is maradtam le rettenetesen, mikor felértem az esőház előtt a dózerútra, M. Sz. 100 méterrel sem volt előttem. Ő kiment a csúcsra fotózni:

én leültem a padra, kiborítottam, átnéztem és megtisztítottam kalapos barátaimat, legnagyobb örömömre még az idősebbek sem voltak kukacosak.

M. Sz. lejött a hegyről, ettünk kekszet, s indultunk tovább, le a Völgyfő-házhoz – felfelé. Az Ódorvár utó-csúcsa (O2) jóval magasabban van, felfelé kell menni. Út közben találkoztunk egy túratárssal, aki nemigen tudta, merre kellene továbbmenni: ahogy a romjelzés kimegy a hegyoldalba, a szó szerint nyakig érő gazos susnyába, nincs hova felfesteni a jelzést, nem lehet tudni, h. arra megy az út.

Együtt mentünk a pontig, ahol volt szénsavas ásványvíz, legnagyobb örömömre, mert ekkor már órák óta arra gondoltam, h. de innék valami szénsavasat. Illetve volt valami brutál finom kókuszos-csokis nápolyi is.

Innen nem a megszokott úton, a zöldön kellett lemenni, hanem a piros plusz – sárga kombináción. Az imént megismert túratárs s barátja rögtön közölte, h. ők már eleget kavarogtak a – valóban nem túl részletgazdag – itinernek köszönhetően, s ők köszönettel lemennek a zöldön, mert azt legalább ismerik. Mi útvonalkövetve az itinerben leírt útvonalon mentünk, aminek az a hatalmas hátránya, h. pont ellenkező végén éri el a falut, mint ahol a cél van, s vagy 2 km-t kell menni a főúton, ami nem is volt izgalmas, meg nem is volt kényelmes. Mindegy, kibírtuk.

Az előnye viszont az volt, h. a sárga faluba bevezető szakaszán, a műút mellett egy egészen fantasztikus sziklafalat tekinthettünk meg:

A célban kedvesen fogadtak minket, volt tea és ásványvíz, át lehetett öltözni, ez pillanatnyilag elég is volt. Elmondtuk, h. nagyon jól éreztük magunkat, s h. végül is örülünk, h. az 50-es távot választottuk, mert mintegy 4-5 órán át zuhogott az eső – ha a 25-re megyünk, akkor végig esőben túráztunk volna, így meg csak féltávig…

Azt is elmondtuk, h. a kiírásban szereplő 1300 m szint, az IRL 1800 inkább, ami azért nem mindegy egészen. Mondjuk mindkettőnknek gyanús is volt, h. nézd már, ide is fel kell menni, meg oda is, hogy lehet ebben csak 1300 szint? Pedig akkor még nem is tudtunk az Ódorvárról, ami így konkrétan nincs benne a kiírásban, meg a térképvázlatra sincs ráírva, csak akkor esett le, h. nahát ODA kell menni, basszus, tényleg… Az is vicces, h. harmadszor vagyok ezen a túrán, bár más-más útvonalon, s egyszer sem sikerült még végigmenni eltévedés nélkül, s minden alkalommal olyanokkal találkoztam az úton, akik hasonló tapasztalatokról számoltak be. Azt, h. az útvonal tervezője szerint a túra elején pontosan hogyan is kellett volna kijutni Felsőtárkányból, még mindig nem tudjuk pontosan :):):)

ettől függetlenül ez egy nagyon jó túra volt, és mind a ketten nagyon jól éreztük magunkat. Az útvonal gyönyörű (talán a susnyás kék pluszt leszámítva, de ha a rendezkedés végeztével visszakerül a kék sávra, ez megoldódik), a táj nagyon szép volt, az eső esett, de nem volt zavaró. Jó nehéz túra is volt egyben a nyári lötyögés után, mint a kettőnknek nagyon jólesett, ez úton is köszönjük.

Ja, és láttam narancssárga szalamandrát, és szedtem egy csomó vargányát. Kell ennél több?

***= M. Sz. utólagos kérésére pontosítanék: 12:28-kor. Másodpercet nem tudok.